𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐟𝐨𝐫 𝐲𝐨𝐮, 𝐝𝐚𝐝𝐝𝐲; 𝐣𝐢𝐤𝐨𝐨𝐤!! 𝐲𝐚𝐨𝐢

21.

-Két percünk maradt.

Idegesen pillantottam végig a 2 lányon, akik trappolva a földön, tépték a hajukat.

-Na jó. Hogy keljek fel? - sóhajtottam fel fájdalmasan, majd minden figyelmemet Minának szentelve, maradtam kussban.

-Húnyd le a szemeidet. - irányított, én pedig tettem amit mondott. - Gondolj a semmire. Ha ez sikerül, felébredsz. De ha nem... Hát akkor a semmi közepén fogsz lebegni, egyes egyedül.

Próbáltam ezt tenni, de... Nem megy!

Bármennyire is próbálkozok a nagy kibaszott semmire gondolni, Jungkook jut eszembe. Annyira fáj. Elköszönni sem tudtam tőle...

Egy csippanást hallottam, de nem nyithattam ki a szememet.

-JIMIN, GYERÜNK, MARADT 15 MÁSODPERCED!!! - kiabáltak egyszerre a lányok, én pedig véglegesen elvesztve minden erőmet, zuhantam a padlóra. - Úgy tűnik az órám 15 másodpercet késik...

Próbáltam kinyitni a szemeimet, de a lányok nem voltak sehol. Nem láttam senkit és semmit. Hideg volt. Nagyon fáztam... A talpam nem ért semmilyen talajt, mintha csak lebegnék. Semmi nem volt körülöttem. Teljesen elnyelt a sötétség.

Próbáltam kiutat keresni. De nem volt sehol semmi. Még egy árva takaró sem. Fáztam, az ujjaim kékek voltak, ezért magzatpózba húzódtam össze, és dideregve hagytam hogy a sötétség vigyen amerre akar.

-Jungkook... Sz... Szeret... Lek... - suttogtam, majd még az eddigieknél is jobban kezdett sötét lenni. Nem bírtam mozogni, a szemeimet pedig nem bírtam nyitva tartani. - Szeretlek Jungkook... - mondtam újból, és végleg lecsukódtak a szemeim.

Jungkook POV.

Leállt a szívverése. Egyből elkezdtek folyni a könnyeim, de nem volt bent más. Csak mi ketten...

-Sz...Szeretlek Jungkook! - azonnal Jiminre kaptam a fejem, aki motyogott, a gép pedig hipergyorsasággal indult újra. Semmit nem értettem ebből az egészből, csak lesokkolódva figyeltem a fiút, amint felül az ágyon és megdörzsöli a szemeit.

Mikor meglátott, azonnal elfehéredett az arca, én pedig még mindig nem tudtam felfogni mi történt.

-De én... A sötétség... A halál... Hogyan...? - beszélt össze-vissza, majd újra rám nézett. - Jungkook?

-Miért hívsz a nevemen? - tettem fel a kérdést, mire csak oldalra döntötte a fejét.

-Miért, hogy kéne hívnom téged? - zavarodott össze, én pedig felálltam a székről, odasétáltam az ágyhoz, és a füléhez hajoltam.

-Drágám, életem, férjem... Esetleg apuci... - duruzsoltam szexin a fülébe, mire ő csak elpirulva hajtotta le a fejét, és fészkelte be magát ölelésembe.

Vége!

Remélem tetszett ez a könyvem is. De írjátok már meg kommentbe hogy melyik könyvemet folytassam! 😂