𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐟𝐨𝐫 𝐲𝐨𝐮, 𝐝𝐚𝐝𝐝𝐲; 𝐣𝐢𝐤𝐨𝐨𝐤!! 𝐲𝐚𝐨𝐢

17.

A telefonommal az illető arcára világítottam, mert ötletem sem volt arról, hogy ez a hang mégis honnan a lópikulából ismerős számomra.

-Aish, ne a szemembe! - kiáltott fel.

Jobban tanulmányoztam az arcát, de egyszerűen nem tudtam rájönni ki is ez a férfi. Nagyon, talán túlságosan is ismerősek voltak a vonásai, mintha minden nap látnám őt.

-Bocsánat az illetlen kérdés miatt, de megtudhatom, hogy miért ismerős nekem ennyire, uram? - kérdeztem, miközben lejjebb vettem a vaku fényerejét.

-Ugyanezt akartam én is kérdezni, öcskös. - vakargatta meg a fejét, majd jobban tanulmányozta az arcomat. Egy pillanatra mintha lesokkolt volna.

-Hmm hagyjuk. - szóltam közbe. - Megtudhatnám, hogy maga miért van itt az erdő közepén?

-Jeon Jeong Guk iratait készültem megkeresni, hisz ha ezt sikerül véghez vinnem, újra találkozhatok a fiammal. - mosolygott a férfi, és mintha éppen a drágalátos gyermekére gondolna. Olyan szomorúnak tűnt, vajon mióta nem látta?

-Hmm, értem. - bólintottam, majd őszintén a férfi szemeibe néztem. - Ne aggódjon, az én anyám meghalt, édesapám meg eltűnt, nem tudni hova. - rántottam meg a vállamat, mintha egyáltalán nem érdekelne ez az egész.

-Sajnálom öcskös. - veregette meg a vállamat. - És hogy hívnak te kóborgó?

-Park Jimin, uram! - hajoltam meg illedelmesen, és mikor visszahajoltam eredeti pozíciómba, az úr sokkolódva figyelte arcvonásaimat.

-Akkor azért tűntél annyira ismerősnek... - jött közelebb, majd arcomra simított. - Hiányoztál...
Fiam...