𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐟𝐨𝐫 𝐲𝐨𝐮, 𝐝𝐚𝐝𝐝𝐲; 𝐣𝐢𝐤𝐨𝐨𝐤!! 𝐲𝐚𝐨𝐢

16.

Lihegve riadtam fel az álmomból.

Hogy tudtam olyat álmodni, hogy én Jungkookot irányítom?
Hagyjuk már. Látszik rajtam hogy szeretem ha fáj, főleg ha a fájdalmat Jungkooktól kapom.

Unottan sétáltam a szekrényemhez, de mintha nem is Jungkooknál lennék...

Körbenéztem a szobában, és rájöttem hogy a saját házamban vagyok. Rémülten nyomtam le az ajtóm kilincsét, és léptem ki a helyiségből. Minden ugyanúgy volt, ahogy szokott lenni. A Taegi páros szokásosan a kanapémon nézte az animéket, és mikor megpillantottak vidáman integettek nekem.

-Szeva kisfasz! - vigyorgott Yoongi, majd felállt a kanapéról és egy barackot nyomott a fejemre. - Nem tudtunk felkelteni. Közel 2 napon keresztül aludtál haver.

A pupilláim kitágultak, és tátott szájjal figyeltem a menta hajú unokatestvéremet.

-Mi? - csak ennyit tudtam kinyögni, mert teljes sokkban voltam. - Akkor az egész csak egy álom volt?

-Mégis micsoda? - nézett rám értetlenül Suga, majd az órára pillantott. - Menj dolgozni, az egész hétvégét végig aludtad. El fogsz késni a munkahelyről.

Bólintottam, majd felmentem a szobámba.

Tehát akkor Jungkook nem is létezett? Munka után mindenképpen ki kell derítenem, hogy mi történt vele...

...

-Jimin, tetszik a cipőd. Majd kölcsönadod? - mosolygott rám Rosé, én pedig nevetve bólintottam. Mint kiderült, Mark sem létezett. Mármint, lehet hogy létezik, de nem a munkatársam. Jisoo valóban megcsalt, és valóban szakítottam vele. Mint kiderült, az a nap megtörtént. Viszont Jungkookkal nem találkoztam. Legalábbis mindenki ezt állítja.

-Chimmy! - futott hozzám Hoseok, a főnököm. - Ő itt az unokám, Mina, vigyáznál rá hétvégén, ha szépen megkérlek? - emelte fel az általam már ismert barna hajú kislányt, akire meglepődve, mégis boldogan pillantottam.

-Persze. - bólintottam, majd Hoseok a kezembe adta a törpicúrt.

-Barátkozzatok meg! - mosolygott, majd elsietett az irodájába.

Mina mosolyogva ölelte át a nyakamat, én pedig óvatosan feljebb emeltem a lábait, nehogy leessen.

-Örülök hogy újra látlak, Jimin hyung. - suttogta a fülembe, én pedig rémülten pillantottam rá.

-Akkor az nem álom volt? - kérdeztem inkább magamtól, de a kislány válaszolt.

-De igen. Csak tudod... Én mindent tudok. - kuncogott, majd egyszerűen leugrott a karjaimból, majd egy huncut mosoly kíséretében elsietett a főnököm irodájába.

...

Vége a műszaknak.

Szóval azonnal siettem egy drága ismerősömhöz, Namjoonhoz, aki mindenkit ismer, de ha nem is, simán meg tudja mondani az adatait.

Becsengettem a modern épületbe, és szinte azonnal megszólalt a kapu telefon.

-Jimin, rég láttalak! - pillantottam meg a képernyőn az idős asszonyt, aki anyám helyett is anyám volt, amikor nyáron Namjoonéknál voltam. - Jooniehoz jöttél?

-Jó napot, Mrs. Kim! - mosolyogtam. - Igen, Namhoz jöttem! Lenne szíves beengedni?

-Persze, gyere szívem! - a mondat végére ki is nyílt az ajtó, amin teljes nyugodtsággal léptem be.

Namjoon szobája felé vettem az irányt, de útközben adtam egy puszit Mrs. Kimnek is.

Kopogtam a simára meszelt fehér ajtón, majd egy halk 'gyere' után be is léptem a gépekkel, és egyéb kütyükkel teli szobába.

-Szia Joonie~! - öleltem meg gyerekkori jó barátom nyakát hátulról, aki mosolyogva pillantott rám.

-Szióka Chim, mi a pálya?

-Hmm... Igazából egy szívességet szeretnék kérni. - vakartam meg a fejemet kissé idegesen.

-De csak azért segítek, mert összehoztál engem Jinnel, oké? - nevetett fel, én pedig hálásan öleltem meg a fiút.

Megpaskolta a mellette lévő széket, amire le is ültem.

-Szóval, kit kell keresni? - mosolygott.

-Jeon Jungkook.

Azonnal gépelte be a betűket, és rengeteg fiút adott ki. Mikor megpillantottam az ÉN Jungkookomat, rámutattam a képernyőre.

-Ő lesz az.

-Tehát... - kezdett olvasni Namjoon. - Modell volt, de sajnos pontosan ma egy éve elhalálozott egy autóbalesetben. Holttestet nem találtak, de az egész autó vérben úszott, és az igazolványát is megtalálták. - miután felolvasta a szöveget, érdeklődve pillantott rám. - Jimin, te ismered ezt az embert?

-Azt hiszem... Igen... - súgtam a semmibe nézve, majd jobban megfigyeltem a rövid szöveget.

-Jimin, ugye nem az álmodban jelent meg?! - rángatta meg a vállamat Namjoon.

-De igen... - pillantottam félve oldalra, mire Namjoon nagyot sóhajtva fordult vissza a gép felé, és kezdett el gépelni.

Némán nézett rám, majd rábökött a képernyőre.

-Itt találták meg az autóját. Menj oda. Bízz bennem! - simította meg a kezemet, én pedig hálásan öleltem meg.

-Köszönöm Joonie!

-Csak azt kérem, hogy látogass meg gyakrabban, oké? - kiabált utánam, én pedig egy igent elhadarva köszöntem el Mrs. Kimtől is, majd elindultam az erdő felé.

A fák egyre sűrűbben sorakoztak az út szélén, és az égbolt is kezdett gyorsan sötétedni. Itt nincs utcai világítás, hisz a várostól alig pár száz méterre van az erdő szóval a telefonom vakujával világítottam.

Egyszer csak egy kocsironcsot vettem észre. Kicsit félve kezdtem felé sétálni. A fákat tanulmányoztam, amelyek szépen, talán túlságosan szabályosan sorakoztak egymás mellett. Éreztem a virágok illatát, és ez egy kicsit megnyugtatott.

Már eléggé közel jártam az autóhoz, mikor egy árnyékot láttam elsuhanni a fák között. Hallottam a levelek susogását is, és ez megrémisztett. Remegve fordultam körbe, de semmit nem láttam.

A hűvös szellő gyorsan suhant el a jobb oldalamon. Libabőrös lettem, ezért összehúztam magamat, mint egy kismacska.

-Mit keresel itt? - hallok meg egy nagyon ismerős hangot, majd egy kezet érzek meg a vállamon.