Különös kapcsolat Zozo ff.

Külön Kiadás

Már nagyon hosszú ideje annak hogy Zozo elment az Exatlonba versenyezni. Természetesen minden nap a családjával együtt nézzük végig és szurkolunk neki, gondolunk rá és lélekben ott vagyunk vele. De nehéz eszméletlenül hiányzik és szinte bele őrülök a tudatba hogy nincs itt mellettem nem ölelhetem, csókolhatom azokat a csodás ajkait és nem túrhatok bele a puha hajába. Lassan már fáj hogy nem tudhatom magam mellett. Ugyan sehol nem tettük közzé hogy együtt vagyunk csak a családjaink illetve a nagyon közeli barátok tudták róla de ennyi. Így szinte senki nem tud rólunk. A műsorban sem mondta egyszer sem hogy engem is hiányolna. Minden nap a parfümjével befújt pulcsijában alszom el Csumpit ölelve magamhoz és gyakran el járok a közös helyükre de néha ez sem segít. Olyan régen éreztem magam mellett hogy kezdek bele bolondulni.
Mikor még tudtuk hogy most nem kiesésre megy a verseny hanem arra hogy beszélhessenek a versenyzők a szeretteikkel Zozo anyukája is és én is hangos sírasban törtünk ki. Aznap az adás alatt véresre haraptam a számat és szinte szét szakítottam magamon Zozo Ride zone-os pulcsiját. De megnyerték és hihetetlenül elkezdtem sírni. El sem hiszem hogy végre beszélhetek vele.
Este csörgött is a telefon először Zozo apukája vette fel és nevetve beszélgettek majd az anyukája Csumpi és Patrik is bele hajolt a képbe. Csak én maradtam ugye akiről senki sem tud. Habár az meglepett hogy nem érzékenyült el. Vagy csak nagyon jól tartja magát.
-Várj Zozo van egy meglepetésünk neked. - szólt gyorsan az anyukája a fiának aki kérdőn nézett a telefonba.
- Csumpinál is nagyobb meglepetés!? - nevetett fel hangosan vele együtt a versenyzők is mögötte.
- Ezek szerint Csumpit jobban szereted? - veszem át a telefont és mosolygok bele ám alig bírom már vissza tartani a könnyeim. Zozo a szája elé kapja a kezét és rendesen el kezd sírni.
-Istenem Ani ezt el sem hiszem. - nyögte ki nagy nehezen két szipogás között. - Úgy hiányzol!- temeti ezúttal teljes arcát a kezébe.
-Te is nekem! - mostmár én sem bírom és elkezdek sírni. - Ugye tudod hogy nagyon szeretlek? - mosolygok rá és arra gondolok most bárcsak magamhoz szoríthatnám őt.
-Haza akarok menni hozzád.... Nem bírom imádlak szeretlek szerelmem de megyek egyszerűen nem bírom. - hangosan zokogva nyomta rám a telefont így én is keservesen sírva adtam vissza az apjának aki kedvesen magához szorított ahogy az anyukája és Patrik is így egy nagy ölelést adva nekem. Zozo hiánya miatt sajnos vissza szoktam a dohányzásra így kedvesen ki bontakozva az ölelő és szerető karok közül mentem csillapítani a szenvedélyem. Fél néztem közben az égre és biztos voltam benne hogy most ő is ezt teszi hisz mindketten ezt csináltuk ha idegesek vagy szomorúak voltunk. Most az utóbbinak hála alig láttam bármit is hisz patakokban folyt a könnyem. Másnap néztem vissza a videót melynek az volt a címe hogy Kempf Zozo össze zuhant miután kedvesével beszélt. Miután rám nyomta a telefont úgy ahogy gondoltam ki ment és zokogva ült le a földre. Mindenki utána ment hisz ő volt az utolsó aki telefonálhatott és ő érzékenyült el a legjobban ezért ez hosszú videó lett. A térdére hajtott fejjel motyogta hogy ha haza ért soha többet nem hagy egy másodpercre sem magamra és még sosem hiányzott neki ennyire senki és egyszerűen annyira szeret hogy a puszta hiányom képes a padlóra küldeni de az érzései irántam és az hogy én ezt viszonzom az felemeli az egekbe és energiát ad neki és ezzel bele őrül ebbe az egészbe. Utána mindent bele adott szó szerint mindent ám nem ő volt aki megnyerte. Zsolt ellen kellett párbajoznia és sajnos nem ő marad bent a játékban.
-Milyen érzés hogy ennyire közel voltál a díjhoz ám mégsem nyerted meg? - kérdezte tőle Palik a búcsúzás pillanataiban.
-A díj most abszolút nem érdekel. Nagyon jól éreztem magam és hihetetlen sokat fejlődtem az elmúlt idő alatt nem csak fizikálisan de azt hiszem mentálisan is és ez jó érzés de azt hiszem örülök egy kicsit hogy mehetek haza. Ez egy örök emlék marad amit sosem fogok el felejteni hisz imádtam minden pillanatát jót is rosszat is de ideje haza térnem ahoz aki a legtöbbet jelent nekem. - szavai hallatán a szívem mintha ki akart volna ugrani a helyéről.
Már a reptéren vártam Zozora a családjával és megint meglepetést akartunk neki így egy kapucni pulcsiban álldogáltam picit odébb a Kempf családtól hisz a gép már landolt már csak meg kell várni hogy ide érjen. Viszont mikor megláttam a közeledő alakját alig bírtam hogy ne rohanjak elé és vessem rá magam egyből. A tenyerem izzadni kezdett a szívem ezerrel dobogni és a lábam remegni mintha csak az első randi érzése lenne bennem de ez most teljesen más volt. Könnyezve köszöntötte a családját és szemmel láthatóan csalódott volt amiért hiányolt valakit a társaságból.
-Keresel valakit bajnok? - hangom megremeg mikor mögé érek. Villám gyorsan kapja rám a tekintetét és azonnal az ölébe kap és egy kérdés nélkül az ajkaima nyomja az övét. Olyan régen éreztem ezt hogy sós könnycseppek peregregtek le az arcomon. Puha édes ajkai elváltak tőlem és arcát a nyakamba temette. Lábaim a földre tettem és sokáig öleltük egymást. Testét érezni magam mellett újra olyan szinten fel töltött hogy majd fel robbantam.
Már nála ültünk a kanapén illetve feküdtünk én rajta ő meg szorosan ölelt magához.
-Hiányoztál! - sohajtottam egy hatalmasat és nem bírtam le venni róla a szememet.
-Mostmár itt vagyok! - lehelt egy gyengéd csókot a számra de én könnyedén át vittem vad csók csatába a tettét. - De vad vagy! - kuncogott bele a csókba amit morgással adtam a tudtára hogy ne csinálja.
-Ha már ennyi ideig nélkülöznöm kellett a csókod akkor most pótold is be. - hangosan felnevet ám én újra el hallgattatom viszont most nem szakítja meg semmivel. Az éjszaka pedig csak a kettőnké volt mi pedig ki is használtuk. A hosszú idő alatt felgyülemlett vágy, hiány, szeretet, szerelem, elfojtott érzés most mind ki jött rajtunk és azt hiszem ez idő alatt sokszor szerettem belé újra és újra.