Dél királynője (BEFEJEZETT)

1

Idegesen doboltam a faíróasztalomon. Folyamatosan apámnak a szavai visszhangzottak a fülemben, miképp azt ecseteli nekem, hogy ez volt a helyes döntés.
Kinek volt a helyes? Mert nekem biztos nem. Én nem akartam és nem is akarok megházasodni. Nekem így tökéletes. Nincs férfira szükségem. Csak rontaná a helyzetemet. Nem egy férfi miatt jutottam oda, ahol én vagyok, hanem magam miatt.
Miért nem lehet egy nőé egyedül az irányítás? Évekig ezt tettem. Egyedül vittem véghez mindent.
-Most ez komoly?-kérdezte a barátnőm
Velem szemben foglalt helyet. Az imént meséltem el neki az estémet.
-Halál komolyan.-még bólintottam is.
-Hű..-mondta teljesen ledöbbenve. Nem csak őt lepte meg ez.-Nézd a jó oldalát..-kezdte el
-Ennek van jó oldala?-förmedtem rá
-Lehet, hogy helyes.-mosolygott rám.-Az olaszok azok.-kacsintott.
-Nem érdekel, Teresa.-néztem komolyan a szemébe.-Egyedül vagyok ott, ahol jelenleg vagyok. Nekem nincsen szükségem egy irányításmániás fickóra, aki azt hiszi, hogy az övé a világ, mert ő a leendő olasz maffia vezér.-keltem ki magamból teljesen
Kiborított ez a téma. Nem érdekelt, hogy mit mond.
-Jó, igazad van.-mondta végül.-Figyelj, nyugodj meg. Menjünk el ebédelni.-dobta fel az ötletet
-Még elintézem ezt a pár papírt.-böktem az előttem lévő dossziéra
-Utána utánam jössz?-állt fel
-Utánad.-sóhajtottam.
-Akkor jó.-vigyorgott rám
Kezébe fogta a táskáját és kitipegett a magassarkújában. Végig néztem, ahogy kisétál és bezárja maga után az ajtót.
Vissza fordítottam a tekintetem az asztalra, és a kopogást is abbahagytam. Kinyitottam a dossziét, hogy át tudjam nézni a papírokat.
Amiket rendben találtam, azokat aláírtam és vissza tettem, de amikben hibát találtam átnéztem. A hibás részeket kijavítottam és végül azt is vissza tettem a helyére. A laptopomon még elküldtem egy emailt és lezártam.
A vállamra tettem a táskám és a kezembe fogtam a mappát. Úgy indultam ki.
-Ezt majd küldd tovább.-tettem le a titkárnőm asztalára
Szigorú főnök voltam, de az a szigor kell is.
-Igenis, asszonyom.-nézett rám
Elsétáltam a liftig majd benyomtam a gombot és megvártam, hogy megérkezzen. Beszálltam és a földszintet jelző gombra nyomtam. Hangos csilingeléssel állt meg a lift.
Kiszálltam belőle és elindultam kifelé, de a biztonságiőr már mozdult felém.
-Most nincs szükség rá, Teo.-szólaltam meg.-5 percre leszek innen.
-Rendben, asszonyom.-bólintott
A legtöbb helyre őrökkel járok. Nem én akartam, hanem az apám. Szerinte így nagyobb biztonságba leszek.
Kint felhős volt az ég, de attól kellemes volt az idő. A magassarkúm kopogása töltötte be a járdát. Ahogy sétáltam elég sokan megfordultak utának. Egész Kolumbiában ismertek és tudták, hogy én ki vagyok.
Egy hatalmas mosollyal az ajkaimon álltam meg a lámpánál. Megvártam még zöldre vált és elindulhatok.
A zebra felénél jártam, amikor a magassarkúm sarka beragadt valamiben. Elkezdtem kiráncigálni, de nem sikerült. Leguggoltam és úgy próbálkoztam.
-Gyerünk már.-rángattam meg újra
A lámpára pillantottam, ami már kezdett átváltani.
-Ezt nem hiszem el.-fújtattam
Meg levettem magamról és úgy sikerült is kiszednem.
-Végre.-beszéltem még mindig magamba és belebújtattam a lábam.
Ekkor egy kocsi hangos csikorgással állt meg az oldalamnál. Azonnal oda kaptam a fejemet.
-Maga normális?-förmedtem rá.-Mit képzel magáról?-csaptam a motorháztetőre.
Ő pedig kiszállt az autóból. Magas, jó kiállású férfi volt.
-Hogy én mit képzelek?-sétált oda.-Magának piros van és a zebrán lófrál.
Akcentusa volt. Erősen európai.
-Az pedig felhatalmazza, hogy elüssön engem?-böktem a mellkasára
-Maga nem normális.-fogta a fejét.
-Fel is jelenthetném.-néztem dacosan a szemeibe.-Nem normális alak. Jogosítványt se adnák a kezébe.-fordítottam hátat neki.
-Ajánlom, hogy vizsgáltassa ki magát. Magára férne.-szólt utánam.-Hülye liba.-mondta halkabban
Erre a mondatára megtorpantam és visszafordultam. Lekevertem neki egy hatalmasat. Az arcát kezdte dörzsölgetni.
Teljesen meg volt lepődve tettemen.
-Idióta seggfej.-néztem rá csúnyán és elindultam újra.
Nem mert már szólni nekem. Ahogy a zebra végére értem akkor hallottam, hogy az autójába száll.
Mérgesen indultam el az étterem felé. Kinyitottam előttem az ajtót és én sietősen mentem be. Elkezdtem keresni, hogy hol is ültem. Amikor észrevettem odasiettem és lecsapódtam mellé.
-Látom ideges vagy.-harapta be a száját.
-Egy idióta majdnem elütött.-csaptam az asztalra idegesen.
-Hogy mi?-dülledtek ki a szemei
-Jól hallottad.-mondtam halkabban.
-Hogy történt?-érdeklődött
-Jöttem át a zebrán és beakadt a magassarkú. Leguggoltam, hogy kiszedjem és mire kiráncigáltam lefékezett előttem.
-Utána mi történt?
-Beolvastam neki, majd pofon vertem.
-Ez most komoly?-kérdezte nevetve
-Komolyan mondom.-pillantottam rá
-Nem hiszlek el, Luna.-rázta a fejét nevetve.
Egy pincér jelent meg hirtelen.
-Mit hozhatok, Önöknek?-kérdezte kedvesen
-Én egy kávét kérnék és egy..-pillantottam az étlapra.-.Mazorcadat.-néztem rá újra
-Ön mit kér?-nézett a barátnőmre.
-Én is ugyan azt kérném.
-Rendben.-jegyezte fel.-Nem sokára hozom.-sietett el.
Alig vártam, hogy megérkezzen és ehessek. Reggel direkt hamar eljöttem otthonról, hogy ne kelljen a reggeli közben hallgatnom őket.
Nem volt kedvem ahhoz, hogy még akkor is hallgassam. Jobbnak láttam, ha inkább eljövök és addig is nyugtom lesz.
-Na és mi lesz az este?-térített ki a gondolatmenetemből Teresa.
-Mi lenne?-figyeltem rá.-Megmondom, hogy nem házasodok.-rántottam vállat
-Az nem fog tetszeni apukádnak.-húzta el a száját
-Nekem meg az nem tetszik, hogy megakar házasítani.
-Elég nehéz lesz ez.
-Ne is mondd.-dőltem hátra a székben.
Nem sokára megérkezett az ebédem és végre hozzá is láthattam. Mikor megettem a felet csörgött a telefonom. James neve villogott.
-Hallgatlak.-szóltam bele
-Főnök, van egy kis gond.-mondta
-Mennyire kicsi?-ráncoltam a homlokomat
-Nem érkezett meg a hajósnak a pénz.
-Az neked kicsi gond?-förmedtem rá.-Azonnal indulok.-nyomtam rá.
-Baj van?-nézett aggódóan
-Ja.-válaszoltam és ledobtam az ebéd árát az asztalra.-Én állom.
Felvettem a táskát a vállamra és már rohantam is vissza. Pár perc múlva idegesen szálltam a liftbe és siettem fel az irodámba.
Az ajtó előtt várakozott rám a férfi. Mindenki tudta, hogy utálom, ha valaki bemegy a tudtom nélkül az irodába. Egyedül az apámtól nézem el.
Berontottam az ajtón és megálltam az asztalomnál. A táskát csak ledobtam.
-Mit jelentsen az, hogy nem érkezett meg a pénze?-keltem ki magamból
-Nem tudjuk, asszonyom.-hajtotta le a fejét.
-10 perced van kideríteni.-néztem rá csúnyán.-Addig én is utána járok.
-Értettem.-válaszolt és már ment is.
Elővettem a telefonomat és beütöttem a hajósnak a számát.
-Ahh, asszonyom.-szólt bele vidáman
-Most hallottam, hogy nem kapta meg a pénzét.-ültem le a székbe.
-Ezt jól hallotta.-mondta.-Pedig ma el kell indulnom.
-Nem sokára magánál lesz a pénz. Erről én kezeskedem.
-Hálás vagyok Önnek.
-Én köszönöm a segítségét.
Még elköszöntem és ki is nyomtam. James sietett be hozzám.
-Mit tudtál meg?-álltam fel a székből
-Aki vitte volna a pénzt az meglépett vele, de az egyik emberem tudja, hogy hol rejtőzik.
-Akkor gyerünk.-fogtam meg a táskámat.
Előre siettem és ő pedig a nyomomba csaholt.
-Ma már nem jövök be.-szóltam oda Rubynak.
-Rendben, főnök.
A liftbe beszálltam és már meg is nyomtam a garázs gombját.
-Hol van?-kérdeztem rá sem nézve.
-A parttól 1 órára.
-Nagyszerű.-ránéztem az órámra
Még bőven volt időm. Apám ideges lenne, ha nem lennék időben otthon a vacsoránál. A hatalmas golyóálló terepjáró hátsóülésére ültem be.
Általában én szoktam vezetni a saját autómat, de ha mennem kell valahová akkor ezzel megyek.
-Remélem tudja az a fickó, hogy rossz emberrel húzott ujjat.-dőltem hátra az ülésben.
-Nyugodjon meg, főnök. A pénz nem sokáig lesz nála.-fordult hátra
-Én egy nyugodt ember vagyok általában.-vigyorodtam el
Mindenki tudta, hogy az esetek 80%-ában ez nem így van. Nem a nyugodtságomról vagyok híres, ahogy a türelmemről sem.
A sötétített ablakon keresztül az elsuhanó tájat kezdtem el kémlelni. Az emberek sietősre vették a tempót nagyon. Hatalmas viharfelhők voltak az égen. Közel volt a vihar.
Végre megérkeztünk. Egy hosszú utcába hajtott be az autó. Romosak voltak a lakások és a legtöbbeb nem lakott senki.
-Biztos, hogy itt van?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Ez teljesen biztos.-nézett rám
-Akkor kérnék egy fegyvert.-nyújtottam előre a kezemet.
Azonnal megtöltötte és ideadta. A táskámba csúsztattam. Általában szokott nálam lenni fegyver, ha nem a céghez megyek be.
Még a szórakozóhelyeimre is viszek. Megálltunk az utolsó előtti épületnél.
Kinyitották nekem az ajtót és én kiszálltam. Elindultam a bejárat felé.
-Biztosítom a terepet. Előre megyek.-mondta James
-Nincs rá szükség.-kerültem ki.
Majd besétáltam. A lakás ajtaja zárva volt. Kopogtattam hátha kinyitják, de semmi. Hátra sétáltam és meglepődtem, mivel az ottani ajtó nyitva volt.
Besétáltam. James a nyomomba volt. Előre ment, hogy nehogy valami történjen.
A fickó a nappaliban tévézett és sörözött. Vigyorogva sétáltam oda. A fegyvert a kezembe vettem.
-Hát szia.-biztosítottam ki és a fejéhez tartottam
Megdermedt.
-Ki vagy te?-remegett meg a hangja
Elé sétáltam, hogy jól megfigyelhessen. A felismerés csillogott a szemeibe.
-Hol a pénzem?-hajoltam hozzá
-A te..a tte pénzed volt?-nézett rám kétségbeesve.
-Bizony ám.-mosolyogtam rá.
-A festmény mögötti széfben van.-szólalt meg.
Intettem Jamesnek, hogy nézze meg.
-Mi a kód?-pillantottam rá
-009282.-sorolta és már nyílt is.-Ha tudom, hogy a te pénzed nem nyúlok hozzá.
-Későn gondolkodtál.-egyenesedtem fel
A felém tartott pénzt pedig elvettem.
-Kérlek, könyörülj rajtam.-borult le elém-Könyörgöm.
El léptem előle. Majd a kijárat felé kezdtem sétálni.
-Öld meg.-mentem tovább
Mielőtt kiértem volna a pisztoly elsült. Beszálltam az autóba, nem sokára pedig James is jött.
-Menjünk a hajóshoz.-adtam vissza nála a fegyvert
A pénzt kezdtem el számolgatni és szerencsére egy forint sem hiányzott.
Kegyetlen egy nőszemély voltam,  de ezt élveztem. Egy óra után végre megérkeztünk a partra, de elkezdett esni az eső. Még szerencsére nem esett nagyon.
Kinyitotta nekem a sofőr az ajtót és egy esernyőt tartott a fejem fölé. A kikötők felé sétáltunk. Egyenesen a hajó felé, ami ránk várt.
Az idős ember egy hatalmas mosollyal az arcán várt.
-Mit ígértem a pénz.-nyújtottam felé.
-Nagyon szépen köszönöm.-mosolygott rám.-Meghívhatom valamire?
-Nem, uram.-válaszoltam.-Sietnem kell, de majd bepótoljuk egyszer.
-Köszönöm még egyszer.
Bólintottam és elindultam az autóhoz.
-A céghez menjünk.-szálltam be az autóba.
Az út csendesen telt. Hallani lehetett az eső kopogását az ablakon. Csak egy futózápor volt szerencsére, ami hamar lecsillapodott.
A cégnél átszálltam a saját autómba és elindultam haza. Eléggé lehűlt az idő és én egy pánt nélküli ruhában voltam csak.
Felkapcsoltam egy kicsit a fűtést, hogy megmelegedjek.
Így száguldtam az utcákon. Imádtam a sebességet és az autókat is. Mámoros volt az egész.
Amikor az ismerős utcába kanyarodtam lelassítottam. Minél később akartam haza érni, ami majdnem sikerült is. A garázsba parkoltam le és besiettem a házba.
Újra elkezdett csepegni az eső.
-Szép estét!-köszöntem Marianak
-Magának is, kisasszony.-mosolygott rám
-A táskámat kérem vigye fel a szobámba.-adtam nála és a telefonomat kivettem belőle.
Lehet, hogy még szükség lesz rá. A nappaliba sétáltam be, ahol az apám ideges tekintetével találtam magam szembe.
-Hol voltál eddig?-förmedt rám
A falon lévő órára pillantottam. 5 perc múlva 19:00. Hoppá.
-Dolgom volt.-rántottam vállat
-Mégis miféle?-ráncolta a homlokát
-Ha tudni szeretnéd valaki lenyúlt egy nagyobb összeget, de vissza szereztem.-néztem csúnyán rá
Mielőbb bármit mondhatott volna csengettek.
-Itt vannak.-mondta vidáman anya
Apa pedig utána sietett. Én egy mély levegőt vettem és úgy mentem én is. Csak egy házaspár állt az ajtóban.
Egy pillanatra megnyugodtam. Kedvesen mutatkoztak be nekem. Michael és Diane Costa.
-Ne haragudjatok a fiam miatt, de dugóba keveredett.-mondta az apja.
Az étkezőbe sétáltunk be.
-Semmi baj, Michael.-mondta az apám.
Az asztalfőhöz az apám ült. Bal kézre pedig az anyám foglalt helyet, mellette pedig én. A másik oldalon pedig a Costa família.
Az üzletről kezdtek el tárgyalni, de én most nem voltam rá kíváncsi. Csak túl szerettem volna vészelni az estét.
Fél óra késés után csengettek.
-Ez Matteo lehet.-mosolygott az anyja.
Mindenki egy emberként figyelt arra. Amikor megláttam teljesen lefagytam. Nála sem volt másképp.
-Te?!-kérdeztük egyszerre
-Ti ismeritek egymást?-kapkodta a fejét az apám közöttünk
-Ezt túlzásnak mondanám.-figyeltem még mindig
Nem hiszem el. Miért pont ő? Miért?
-Az autóm elé ugrott.-sétált beljebb és helyet foglalt velem szemben
-Ő ütött el majdnem.-néztem dacosan a szemeibe
-Miről beszélsz?-förmedt rám
-Jó. Be lehet fejezni.-szólalt meg az anyám
Mély levegőt vettem és felakartam állni az asztaltól, de az apám szúrósan nézett rám.
A vacsora alatt nem szóltunk egymáshoz. Én rám sem néztem. Nem akarom látni. Alapból nem volt szimpatikus, de így még annyira sem lesz az. Egy arrogáns, öntelt férfi.
Már most utálom.
-Akkor beszélgessünk a fiatalokról.-szólalt meg Michael.
-Én nem fogok hozzá menni.-böktem a velem szemben lévőre
-Én meg nem akarlak elvenni.-szólalt meg
-Ezt nem ti döntitek el.-mondta kimértem az apja.-Már ezt mi elterveztük.
-1 hét múlva esküvő.-vigyorgott az anyja
Nekem még a villa is kiesett a kezemből. Ezt nem akartam elhinni. Ez biztos, hogy csak egy rémálom, amiből hamarosan felébredek.
-Az lehetetlen.-állt fel az asztaltól Matteo.-Én nem fogom elvenni.
-Ki akarna hozzád menni?-förmedtem rá.-Akinek van egy kis esze az messzire elkerül.
-Kiálhatatlan vagy.-nézett a szemeimbe
-Te pedig egy arrogáns barom.-vigyorodtam el
-Szóval 1 hét múlva esküvő.-mondta az apám és ízlelgette a szavakat.-Remek.-vigyorodott el
-Ezt nem gondolhatjátok komolyan.-álltam fel az asztaltól.
-Ülj le, kislányom!-förmedt rám apa
-Nem.-néztem a szemeibe.
-Azt mondtam ülj le.-szűrte a fogai között.
-Jó, nekem ebből elég volt.-indult el a kijárat felé Matteo.
-Állj meg azonnal, fiam. Ha nem áll meg kitagadlak.-megtorpant és visszafordult.-Akkor adom a kezedbe az olasz maffiát, ha tudom, hogy van egy feleséged. Egy erős jellem, akárcsak Luna. Nála jobbat keresve sem találnánk.-beszélt még mindig.-Ülj le a helyedre és fogadd el.
Megfordult és leült a helyére.
-Látom, hogy kettőnk közül te vagy a gyengébb jellem.-vigyorogtam rá
-Te is ülj le.-förmedt rám apa.
Csak felhúztam a szemöldökömet.
-Nem akarom, hogy ő legyen a férjem.-csaptam az asztalra.-Én egyedül is tökéletesen el vagyok. Nélküle is eltudom irányítani ezt az egészet.
-Éveket adtunk, hogy keress magadnak párt.
-Nem érted meg, hogy nem akarok házasodni.-néztem a szemeibe
-Sajnálom, Luna. Ha nem mész hozzá akkor el kell vennem az irányítást tőled.
Nagyot nyeltem.
-Fogadd el, kislányom.-mondta az anyám.-Már házat is néztünk ki nektek.
-Hogy mi?-kérdeztük szinte egyszerre
-Csak tőlünk lesz pár utcányira.-jelentette ki.
-Ezt nem hiszem el.-rogytam le a székbe és kezeim közé temettem az arcomat
-Bármikor beköltözhettek.-mondta Diane boldogan vigyorogva.
Az ő öröme nem volt az enyém. Az ő boldogsága az én szenvedésem volt.
Ha elfogadom, hogy mellette éljem le az életemet akkor boldogtalan leszek. Még van egy B variáció.
-Ha nem működik a házasság?-szólaltam meg pár perc hallgatás után.-Akkor elválhatunk. Nem?
-Nem, Luna.-nézett rám apa gyengéden.
-Miért?-ráncoltam a homlokomat
-Veszélyben vagy.-mondta feszülten.
-Hogy mi?-dülledtek ki a szemeim
-Az orosz maffiafőnök fia is téged akar, ha megszerez magának akkor elveszi mindened és a földbe tipor.
Megdöbbentem szavai hatására. Engem akar? Ez valami álom. Ez biztos az.
Mielőbb felszeretnék ébredni belőle.
-Jó.-mondtam beleegyezően. Ismertem az oroszokat és mindig is utálták, hogy az apám rám hagyott mindent. Szerintük egy nő nem lehet vezető.-Beleegyezem.-szólaltam meg újra.
Ha nem teszem meg, akkor az életemet kockáztatom. Meghalni pedig nem szeretnék még. Ők bármire képesek lennének, hogy az legyen az övék, amit akarnak.
Kegyetlen emberek. Sokszor tárgyaltam már velük, de mindig szerették fitogtatni az erejüket.
-Ez egy jó döntés volt.-szólalt meg Michael.-Fiam, te mit mondasz?
-Legyen.-sóhajtotta.-Úgy is elválok tőle.-suttogta úgy, hogy senki se hallja, de én mégis meghallottam
-Nagyszerű!-csapta össze a kezeit. A zakója zsebébe kezdett kutakodni. Pár pillanat múlva előhúzott egy gyűrűt.-Fiam, kérd meg a kezét.-állt fel a helyéről és átadta neki
-Csak add ide a gyűrűt és kész.-forgattam a szemeimet.
Kivette a kis dobozkából az elegáns gyűrűt. Egy hatalmas kő díszítette.
Felé nyújtottam a kezemet mélyeket sóhajtva. Felhúztam a bal kezemre. Innentől vége. Ebből a csatából én jöttem ki vesztesen. El kell fogadnom a vereséget.
Majd elválok tőle. Csak csengjen le ez az egész. Nem fog érdekelni, hogy mit mondanak a szüleim.
A szülök boldogan mosolyogtak. Én nem voltam boldog, ahogy ő sem.
Csak meredtünk egymásra és nem szóltunk semmit. Tudtuk, hogy felesleges. Kelepcébe kerültem és az életem volt a tét. Ha nem cselekszem így, akkor pár hónap alatt kiforgattak volna az összes vagyonomból.
Utálom, amikor ilyen lehetetlen helyzetbe kerülök, és az egyik választás rosszabb mint a másik.
Miután megbeszéltek mindent elmentek. Én csak csendben hallgattam végig. Ezzel is jelezve, hogy beletörődtem a végzetembe.
Folyamatosan az ecsetelték, hogy mi mindent kell tenniük. Én meg csak bámultam magam elé. Vesztettem és hozzá kell mennem. Nem bírok ebbe beletörődni.
-Én felmegyek.-álltam fel végre
A szüleim azt hihették, hogy odadermedtem.
-Rendben, kicsim.-mondta az anyám.
Egyenesen az emeletre sétáltam fel a hálószobámba. Azt pedig kulcsra zártam.
A fürdőszobába sétáltam és ledobáltam magamról a ruhákat. Beálltam a zuhany alá, hogy megmosakodjak a mai nap után. Fél órán keresztül engedtem, hogy a melegvíz folyjon a testemre.
Majd megfürödtem. Egy hálóinget vettem fel és befeküdtem az ágyba.
Bekapcsoltam a televíziót, hogy eltereljem a gondolataimat. Sikerült is, majd időközben el is aludtam.