Dél királynője (BEFEJEZETT)

21

Reggel fáradtam ébredtem fel. Talán ez annak köszönhető, hogy hajnali egyig csak forgolódtam az ágyamban és sehogy sem tudtam elaludni.
Kinyomtam az ébresztő idegesítő hangját és papucsba bújtattam a lábaimat. Első dolgom volt, hogy egy gyors zuhanyt vegyek. Miután végeztem vele azonnal felöltöztem és úgy sétáltam le a konyhába.
Ott végezte dolgát Elena.
-Jó reggelt.-mondtam a nekem hátat fordító asszonynak.
-Jó reggelt, asszonyom.-fordult meg mosolyogva.-Kávét?
-Kérek.-ültem fel a hatalmas bárszékre.
-Milyen volt az út?-kérdezte kedvesen és elém tette a csészét.
-Kellemes.-vettem el és belekortyoltam.-Minden jól ment.-mosolyogtam rá.
-Ennek örülök.-nézett rám.
-Történt valami még nem voltam?-néztem mélyen a szemeibe.
-Nem, asszonyom. Itt bent minden a megszokott rendben történt.
-Ennek örülök.-ittam ki az utolsó cseppig.
-Tálalhatok?
-Igen.-válaszoltam.-Most itt eszek, mert rengeteg dolgom van.
-Azonnal.-válaszolt.
Egy tányérre rápakolta a reggelimet.
-Jó étvágyat.-fordult vissza.
-Köszönöm.
Neki láttam és azonnal elfogyasztottam a tányéron lévő dolgokat. Éjszaka már nem jöttem le enni. Csak átöltöztem és bedőltem az ágyba. Fáradt voltam és nem volt semmihez se kedvem. Csodával határos módon még Matteoval sem futottam össze. Talán közrejátszott az, hogy este 11-re érkeztem haza. Mondjuk nem is bántam, hogy nem találkoztam vele. Legalább addig is távol tudok maradni tőle és nem kell azon aggódnom, hogy elcsábít engem.
Jól lakva álltam fel az asztaltól és utamra indultam.
A garázsba mentem, ahol azonnal az autómba beültem. Majd, ha haza jöttem beszélek a biztonságiakkal, hogy történt-e valami. Most minden perc számít.
Elsőnek úgy gondoltam, hogy meglátogatom a szüleimet. Főleg az apámat mielőtt kitérne a vallásából. Utána megyek csak be a céghez. A hatalmas kerítés kinyílt és én a szokásos útvonal helyett a szüleim felé vettem az irányt.
Néhány percen belül értem oda. Az őrök azonnal beengedtek és én a lépcsőjük előtt álltam meg. Besétáltam a házba, ahol a szüleim éppen reggeliztek.
Köszöntöttem őket egy-egy puszival és leültem. Még megették az ételüket beszélgettem velük néhány dologról. Az anyámnak be nem állt a szája.
-Beszélhetünk akkor, apa?-álltam fel.
Még sok dolgom van és szeretném ma mindet elvégezni.
-Persze.-válaszolt és felállt.
-Baj van?-kapkodta a fejét köztünk az édesanyám.
-Dehogy, anya.-mosolyogtam rá.-Csak munkaügy.
Elindultam az apám után a dolgozószobájába. Bezártam és vele szemben megálltam.
-Miért voltál Kubában?-kérdezte kedvesen.
-Autókért.-válaszoltam.
Összeráncolta a homlokát és úgy figyelt engem.
-Autókért?-kérdezett rá döbbenve.
-Talán annál kicsit több.-válaszoltam vigyorogva.-Egy kedves barátom meglátogatt, hogy lenne néhány kocsi, amik minden extrával vannak ellátva. A csomagtartójába pedig van egy kis plusz.
-Sikerült nyélbe ütni?
-Még szép.-válaszoltam büszkén.
Még néhány dolgot megbeszéltünk, ami ehhez volt kapcsolatos. Majd idejét láttam menni. A céghez mentem be elsőként, mert fontos, hogy ne halmozódjon fel az a sok papírmunka.
-Jó reggelt, asszonyom.-köszöntött vidáman Ruby.
-Jó reggelt.-néztem rá.-Történt valami?-érdeklődtem.
-Minden a lehető legnagyobb rendben volt.-válaszolt.
Egy biccentéssel jeleztem, hogy rendben van. Majd besétáltam az irodámba. A táskámat az asztalra tettem le és már nyitottam is fel a laptopot.
Bekapcsoltam és mikor végre bejött a kép neki is láttam a munkának. Néhány emailt és szerződést kellett átküldenem az ügyfeleimnek. Örültem neki, hogy még sincs olyan nagy munka mint, amire én számítottam még reggel.
Majd mosolyom lehervadt, amikor asszisztensem egy vaskos dokumentummal jött be. Egy kérdés foglalkoztatott engem csak. Mi a fenét csináltak, hogy ennyi papír lett. Sóhajtva álltam neki és olvastam át minden egyes papírt. Pontról pontra, hogy nehogy valami hiba legyen benne.
Négy órakkor álltam fel fáradtan a székből. Nyújtózkodtam egy nagyot és elindultam a klubba.
A klubba érve azonnal az alagsorba mentem, ahol megkerestem Jamest.
-Jó napot, főnök.-köszöntött kedvesen.
-Neked is.-néztem rá.-Mi újság?
-Estére van beütemezve az érkezés.
-Ez nagyszerű.-mondtam.
Még megbeszéltem vele, hogy hogyan legyen a továbbiakban és felmentem az irodámba. Még ott is intézkedtem. Majd idejét láttam haza menni.
Semmire sem vágytam most jobban mint egy forró fürdőre. Aztán pedig aludni szerettem volna.
Hét óra után érkeztem haza és álltam be a garázsba. Amikor kiszálltam az autóból a Subarura tévedt a tekintetem. Közelebb mentem, mivel nem akartam hinni a szememnek. Az egyik oldala meg volt húzva. De hogy? Amikor én vigyáztam rá és óvatosan vezettem.
-Jack!-ordibáltam el magam. Valószínű nem hallotta, mivel sehol sem volt.-Jack!-csörtettem ki idegesen.
Akkor figyelt rám és rohant azonnal. Dühtől szikráztak szemeim. Tudtam ki a felelős érte.
-Igen, asszonyom?-kérdezte aggódva.
-Mi történt az autómmal?-kérdeztem immáron hisztérikusan.
-Nem tudom.-válaszolt.-Lehet, hogy az Úr csinált vele valamit, amikor tegnap kivitte.
-Hogy mi?-emeltem fel a hangomat.-Ezt a kocsit senki sem használhatja rajtam kívül. Értve vagyok?-mondtam szigorúan.
-Igenis, asszonyom.-válaszolt.
-Azonnal keressetek valakit, aki megjavítja. Holnap estig legyen kész.-csörtettem el mellette.
A házba rontottam be. Elsőnek lent néztem szét, de senkit sem találtam. Aztán felmentem az emeletre, de ott sem volt.
A táskámat csak az ágyamra dobtam és a telefonnal a kezembe mentem le a földszintre. Nagyon ideges voltam. Ahhoz senki sem nyúlhatott volna. Az az én autóm és senki másé. Sokat jelent számomra.
Idegesen tárcsáztam a számát, de nem vette fel. Újra és újra próbáltam, de akkor sem sikerült.
-A francba.-csaptam le a telefonom.
Az ebédlőbe mentem, ahol azonnal a vitrint nyitottam ki. Egy üveg vodkát vettem ki. Majd azzal és egy pohárral a kezembe ültem le. Feszült voltam.
Most minden érzelmem egy perc alatt elszállt. Kinyitottam az üveget és töltöttem belőle magamnak. Majd idegesen túrtam a hajamba. Újabb és újabb poharakkal fogyasztottam belőle még teljesen üres nem lett az üveg.
Dühöm még mindig nem enyhült. Vártam, hogy megérkezzen és megmagyarázzam neki. Botladozva kerestem meg a telefonomat és tértem vissza. Hunyorítva próbáltam megállapítani az időt. 20:14.
Nem telt bele néhány percbe és hallottam, hogy nyílik az ajtó.
-Luna?!-hallottam meg hangját.
Mire gyomrom görcsbe rándult.
-Itt.-válaszoltam.
Néhány pillanat múlva megláttam őt. Egy hófehér inget viselt egy kék öltönynadrággal. Kezébe lazán lógatta zakóját. Jól nézett ki.
-Te ittál?-kérdezte.
-Minek látszik?-kérdeztem meg flegmán.
Elindult felém, de én elhajítottam a poharat, amely pont a lábai előtt tört millió darabokra.
Döbbenten méregetett.
-Te idióta.-álltam fel nagy hévvel és az üveget magammal rántottam, amely összetört.
Egy pillanatra megálltam majd folytattam az utam felé.
-Mi az?-kérdezte.
-Utállak, utállak, utállak.-ütöttem a mellkasát.-Miért vitted el a kocsimat?-néztem mérgesen a szemeibe.
Elsőnek nem értettem miről beszélek.
-A Subarut?-kérdezte döbbenten
-Igen, te barom.-böktem meg.
-Kiakartam próbálni.-rántott vállat lazán.
-Ahhoz az autóhoz senki sem nyúlhat rajtam kívül.-emeltem meg a hangom.-Megkarcoltad.
-Helyre lehet hozni.-válaszolt.
-Attól nem lesz olyan.-förmedtem rá.
-Nagy becsben tartottam mindig és vigyáztam rá.-ültem le a székre.
-Miért jelent neked ilyen sokat?-ült le velem szembe.
-A bátyámtól kaptam.-néztem fátyolos szemekkel a szemeibe.
Akkor jött rá, hogy ezt nagyon elbaszta.
-Sajnálom..-nyögte ki végül.
Arcán sokféle érzelem játszott. Az elmém kezdett kitisztulni.
-Ezzel nem oldsz meg semmit.-piszkáltam az asztal szélét.-Nem kellett volna kérdezés nélkül elvenned.-rúgtam bokán.
-Ha tudom, hogy ennyit jelent neked akkor nem veszem el.
-Na persze.-morogtam az orrom alatt.
Csend telepedett közénk. Talán egyikünk se tudta mit kéne mondani. Igazából én leütöttem volna jelen pillanatban, de inkább próbáltam lenyugtatni magam.
-Beszélgessünk.-mondta ki hosszú idő után.
Döbbenten pislogtam rá.
-Hogyne.-álltam fel és megindultam az emelet felé.
Az erkélyemre leültem és néztem a holdat. A friss levegő kezdte kitisztítani az elmémet.
-Hogy halt meg?-ült le mellém.
-Lelőtték.-válaszoltam egyszerűen, de a szívem elfacsarodott.
Nehéz volt beszélnem róla.
-Hogy történt?
Nem néztem rá. Próbáltam erőt venni magamon és nem elsírni magam.
-Egy májusi nap hazafelé tartott.-kezdtem neki a mesélésnek és nyeltem egy nagyot.-Tudni kell róla, hogy vonzotta a bajt. Minden dologban benne volt.-mosolyodtam el keserűen és lerúgtam cipőimet.-Sosem szerette, ha az őrök kísérgetik. Egyedül járt.-folytattam. Csendben hallgatott.-Útját állták. Vitába keveredtek. Ők csak az elterelés voltak.-szívtam be élesen a levegőt. Éreztem, hogy az első könnycsepp lefolyik az arcomon.-Apának az ellenségei pedig lelőtték.-meséltem immár sírva.
Nem bírtam tartani magam.
-Sajnálom.-húzott magához.
-Előtte volt az élet. Nem érdemelte ezt meg.-mondtam még sírva.-Itt hagyott minket. Mindenki összetört, de legjobban én.-húzódtam el tőle.-Ő volt nekem a másik felem.
-Ezt borzasztó még hallgatni is.-húzódott közelebb.-Nagyon erős vagy, hogy így bírtad.
-Ez csak látszat.-kacagtam fel keserűen.
-Hogy érted?-fürkészte kíváncsian.
-Amikor Luca meghalt minden szétesett.-töröltem meg az arcomat.-Az anyám depressziós lett. Az apámat nem érdekelte semmi. Én pedig ott voltam összetörve. Semmi és senki nem érdekelt.-sóhajtottam.-Majd apa arra az elhatározásra jutott, hogy az én kezembe ad mindent. Nem bírta tovább. Egy gyermek elvesztése nagy trauma.-néztem rá.-Az anyám kérte, hogy ne tegye. Sírt, könyörgött, de ez mind hiába. A fájdalom és a gyász megteremtette ezt a nőt, akit te megismerhettél. Én nem ilyen voltam, hanem ilyenné váltam.
-Éreztem, hogy valami állhat a hátterében, de nem jöttem rá, hogy mi.-nézett rám.
-Most már tudod.-meredtem az égre.
A csillagok beragyogták az egész eget. Enyhe fényt juttattak az éjszakába ezzel. Szerettem az estéket.
Néhány lámpa kapcsolódott fel. Ezáltal a sötét utca megvilágosodott.
-Már igen.-válaszolt.
-Most te jössz.-kaptam felé a fejem. Kérdőn pillantott rám.-Meséld el életednek történetét.-vártam, hogy megértse.
Azonnal kapcsolt.
-Igazából nekem elég jó életem volt.-kezdett bele.-Van nekem is egy testvérem.-értetlenül meredtem rá. Nem is mondta. Mondjuk nem is igazán beszéltünk még, de az esküvőn se volt jelen.-Gondolom most azon gondolkodsz miért nem volt akkor az esküvőn.
-Igen.-mondtam halkan.
-Az öcsém nem szereti ezt az életet. Mindig menekült ez alól és nem akartam semmit sem hallani, aminek a maffiához és az illegális dolgokhoz köze van. Most is elmenekült Amerikába. Ott tanul és nem is nagyon szándékozik haza jönni.-látszott rajta, hogy ez egy fájó pont számára.-Az apám mindig egy erős személyiség volt. Ő irányított mindig minket, vagyis csak próbált.-folytatta tovább.-Ugye engem nem nagyon érdekelt ez az egész. Néha jártam vele és segédkeztem, de inkább választottam mást. Az ital és a lábaim előtt heverő lányok nagyobb izgalmat nyújtott.-csak felhorkantottam kijelentésén.
Ezt eddig is tudtam.
-Valahogy gondoltam.-mondtam rá sem nézve.
-De kezdem belátni, hogy nincs már értelme.-dőlt hátra a székben.-Ideje lesz komollyá válnom és az üzlet világába csöppennem.
-Arra kíváncsi leszek.-motyogtam az orrom alatt.
Elmosolyodott. Ezek szerint hallotta.
-Most te jössz.
-Én már meséltem.-helyezkedtem el kényelmesen, aminek következménye az lett, hogy feljebb csúszott a szoknyám.
Tekintete meztelen lábaimra vándorolt. Azonnal megigazítottam és normálisan elhelyezkedtem.
-A ridegségedre vagyok kíváncsi.-sandított rám.
-Szerintem az előbb hallhattad az okát.
-Nem arra gondoltam.-mosolyodott el.-A férfiakkal szembeni ridegséged érdekel.
-Szerintem nem tartozik rád.-húztam össze magam.
Kezdett hideggé válni a levegő.
-Fázol?-kérdezte.
-Nem.-válaszoltam.
Majd felállt és zakóját vállaimra terítette. Egy bólintással megköszöntem.
Mélyet szippantottam illatából, amely ott volt a ruhadarabon.
-Kérlek.-nézett lágyan a szemeimben.
Sóhajtottam egyet.
-Sosem volt szerencsém a férfiak terén.-fogtam szorosan a zakóját.-Életem során 3 barátom volt.-kacagtam fel.-Ebből kettő megcsalt. Egy pedig csak a pénzem miatt volt velem, de hamar rájöttem.-rántottam vállat.-Két éve pedig úgy vagyok vele, hogy felesleges próbálkoznom. Nincs egy férfi sem, aki megakarna ismerni engem és a saját lényemért szeretne. Azért, aki én vagyok.-sóhajtottam.-Pedig vágyom a szerelemre. Újra boldog szeretnék lenni.-szemem fátyolossá vált.-Évekkel ezelőtt egy álcát öltöttem magamra. Rideggé váltam mindenkivel szemben, de elfáradtam és ez nem olyan jó, ha nincs kivel megosztanod. Jól esne nekem is, ha végre valaki komolyan engem akarna. Engem és nem mást. Nem a pénzem, nem a hírem, hanem engem. Igazából én boldogtalan vagyok, de ezt senki sem tudja.-gurult le az első könnycsepp az arcomon. Durván letöröltem.-Nagyon boldogtalan vagyok.
-Én megakarlak ismerni.-szólalt meg azonnal.
-Úgy látom nem értetted.-néztem rá.-Nekem olyan férfi kell, aki nem kicsapongó életet él és nem érdekli rajtam kívül más nő.
-Ismerj meg.-folytatta.
-Inkább mesélj te a szerelmi életedről.-forgattam a szemeimet.
-Nem volt még sosem komoly kapcsolatom. Talán 3 hónap volt a leghosszabb.-gondolkodott el.-A többi csak egyéjszakás.
-Ne erről beszélek.-csattantam fel.
-Van egy ajánlatom számodra.-fordult felém teljes testével.
-Hallgatlak.
-Bebizonyítom számodra, hogy valójában megakarlak ismerni.-mondta rám nézve.
-Én mit nyerek vele?-szaladt fel azonnal szemöldököm
-Csak a tiéd leszek.
-Ha nem sikerül?-vágtam közbe.
-Ha úgy érzed nem működik akkor megmondod nekem, hogy nem akarod tovább folytatni. Utána pedig békén hagylak téged örökké, ha pedig elszeretnél válni akkor bele megyek.
Elgondolkodtam ajánlatán. Végülis, ha néhány nap múlva megmondom neki, hogy többé nem kérek belőle akkor békén hagy. Na és mi van, ha megkedvelem?
Akkor veszíthetek, de akár nyerhetek is.
-Na?-kérdeztem hosszas gondolkozásom után.
-Legyen.-dőltem neki a falnak.
-Erre a válaszra számítottam.-vigyorgott.-Nem fogod megbánni. Ígérem.-nézett mélyen szemeimbe.
Fáradtan pislogtam felé.
-Remélem.-suttogtam.
Remélem, hogy tényleg nem fogom megbánni. Talán boldog lehetek végre.
A szemhéjaim mázsás súlyként csukódtak le. Nem bírtam már tovább ébren lenni. Akárhogy küzdöttem nem ment.