Dél királynője (BEFEJEZETT)

15

Egész éjszaka csak forgolódtam az ágyamban. Nagyon nem nehezen tudtam csak elaludni. Matteo járt az eszembe és a tegnapi nap. Nem értettem, hogy miért akar ennyire közel kerülni hozzám. Eddig csak a nőknek élt. Majd egyik napról a másikra megváltozik. Ez nekem fura.
Szorosan tartottam a kezembe a kávét. A lábaimat magam alá húztam és úgy ültem.
Most az egyszer tanácstalan voltam. Vagyis tudtam, hogy mit kell tennem, de ő megakar akadályozni benne. Távolságot kell tőle tartanom. Csak ezzel védhetem meg a szívemet.
-Hogy van a vállad?-ült le mellém.
-Már jobban.-válaszoltam.
Muszáj lesz majd az orvost is meglátogatnom, hogy szedje le a kötést rólam. Nincs rá szükség.
-Nagyon el vagy gondolkozva.
Éreztem, hogy néz engem.
-Talán.
Hirtelen egy sikítást hallottam meg és odakaptam a fejem. A szomszédnak a kislánya volt az. Nem akart beszállni az autóba.
Elmosolyodtam.
-Aranyos.-jegyezte meg.
-Szerintem is.-figyeltem érdeklődve a lányt.
Az édesanyja leguggolt hozzá és valamit beszélt neki. Majd hirtelen vidáman beszökdécselt a járműbe.
Titkon mindig is vágytam gyerekre. Bár, nem érzem magam késznek az anyaságra, de jó lenne, ha lenne. Azt hittem mindig, hogy ilyen korra már lesz egy kicsim vagy legalább már tervben lesz, de ezt a témát jegelnem kell.
-Titkon mindig reménykedtem abba, hogy mielőbb lesz egy gyerekem.-mosolyodtam el keserűen.
-Semmi sincs veszve.-mosolygott rám.
-Lehet.
Ittam ki az utolsó csepp kávémat is, ami időközben kihűlt. A csészét a kisasztalra tettem le. Vissza vettem a magassarkút. Besétáltam a szobámba és felkaptam a táskámat.
-Már mész is?-érdeklődött.
-Igen.
-Reggeliztél?-állt fel.
-Nem.
-Miért?
-Csak.
-Már megint közömbös vagy.
-Ez van.-rántottam vállat
Faképnél hagytam és lementem az autómig. Megmutatom neki, hogy nem vagyok olyan könnyen kapható nő mint, amilyenekhez ő hozzászokott. Közömbös leszek vele és felfogja adni az ellenem indított ostromot. Nem sokáig fog ő a kedvemben járni. Volt szerencsém találkozni sok ilyen arrogáns tökfejjel, mint amilyen ő is. Mármint nem úgy értem, hogy páromnak tudhattam őket, hanem ők is próbáltak felszedni sikertelenül. Sok helyen megfordultam ez alatt az 5 év alatt. Sokféle embert megismerhettem és magamának tudhatom azt a csodás képességet, hogy könnyedén átlátok az embereken. Sok időmbe telt mire hasznát tudtam venni, de megérte. Azelőtt könnyedén mindenki át tudott verni, de most már nem tudnak.
Nem hagyom többi, hogy kihasználjanak engem. Nem hagyom, hogy átgázoljanak rajtam. Sokkal inkább én gázolok át rajtuk.
Az igazságtalanságot utálom, de ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Megtorlóm azt, amit meg kell. Nem hagyom, hogy bántsanak engem.
Felmentem az irodámba és leültem. Az asztalomon két dosszié várt engem.
Kinyitottam és olvasni kezdtem őket. Több tucat oldalt olvastam el majd írtam is alá. Aztán a másikat is átnéztem. A céggel kapcsolatos dokumentumok voltak benne. Miután végeztem vele kivittem Rubynak, aki szépen a helyére vitte őket.
Majd tovább tevékenykedtem az irodámban. Olyan nagyon nem volt dolgom, de mégis elfoglaltam magam. Szigorú főnök voltam mindig, de nagyon sok terhet levettem az alkalmazottjaim válláról titkon.
Sosem voltam olyan rossz mint amilyennek hittek.
Hirtelen nyílt az ajtó, amitől teljesen összerezzentem.
-Kopp, kopp.-lépett beljebb.
-Te?-ráncoltam a homlokomat.
-Mivel nem reggeliztél és gondoltam, hogy nem is fogsz egy darabig, ezért úgy gondoltam hozok neked ennivalót.-nézett rám.
-Hát ez roppant..öhm..kedves.-mondtam teljesen megdöbbenve.
Beljebb sétált és letette az asztalra a szatyrot.
-Hoztam neked pizzát meg egy kis édességet is.-ült le velem szembe.-Na egyél.-toltam felé.
-Köszönöm.-néztem rá.
-Ebédelni se voltál gondolom.
-Nem voltam.-nyúltam a szatyorhoz.
-Akkor elviszlek, ha van kedved hozzá.
Elvettem egy szelet pizzát.
-Te is egyél.-nyújtottam felé.
-Én már ettem.
-Légyszíves.
Sóhajtva elvett egy szeletet. Én pedig vigyorogva láttam neki. Két szeletet ettem meg. Utána ettem még egy süteményt is.
Nem beszélgettünk közben. Csak csendben eszegettünk. 
Igazából nem is tudtam volna mit mondani neki. Valahogy a szavak nem jöttek a számra. Vegyes érzések kavarogtak bennem.
-Akkor később egy közös ebéd?-érdeklődött
-Körülbelül egy óra és végzek.
-Ezt igennek veszem.-vigyorgott.-Itt maradok addig.-dőlt hátra a székben.
-Csak ne zavarj.-mondtam rá sem nézve.
Kidobáltam a szemeteket. A maradékot pedig arrébb toltam.
Újra átszellemültem, de nem nagyon tudtam miatta figyelni. Csak ült és bámult engem. Egyre jobban idegesített, amit szóvá is tettem.
-Befejeznéd?-mondtam mérgesen
-De nem is csináltam semmit.-mondta ártatlanul
-Csak folyamatosan nézel.
-Zavar?
-Nagyon.-válaszoltam.-Kösd le magad valamivel.
-Hát jó.-rántott vállat.
Felállt és a falnál található kanapéhoz sétált. Azon pedig elvetette magát és a telefonjának szentelte figyelmét.
Végre eltudtam végezni minden egyes teendőmet, aminek nagyon örültem. Amikor készen lettem hátra dőltem.
-Kész vagyok.-néztem rá
-Végre.-ugrott fel az ágyról.
-Miért tepersz ennyire?-pillantottam rá miközben összeszedtem a cuccaimat
Igazából tényleg nem értettem.
-Megszeretnélek ismerni.-rántott vállat.-Mit nem lehet ezen érteni?-ingatta a fejét.
Egyáltalán nem hiszek neki. Meg igazából nincs is ínyemre.
-Ah..ha.-húztam el a szót
Időközben az autómba bepattantunk. Igazából nem értem, hogy mi lehet a célja ezzel, vagyis gondolok egy valamire. Még pedig arra, hogy az ágyába kössek ki. Ezt tartom a legvalószínűbbnek. Másra nem tudok gondolni. Ő tipikusan az a férfi, aki az igényeit tartja szem előtt. 
-Te miért vagy ilyen rideg velem? Meg úgy mindenkivel.-nézett rám miközben leparkoltam.
Egy pillanatra megdöbbentem, de nem akartam számára megmutatni.
-Nem vagyok rideg.-rántottam meg a vállamat
Miközben nagyon jól tudtam, hogy én az vagyok teljes mértékben. Azóta váltam ilyenné mióta Lucat elvesztettem. Nem akartam senkiben sem megbízni.
-Az vagy pedig.-nézett még mindig.-Te is nagyon jól tudod.-nyitotta ki az ajtót és engedett előre
-Az én életemhez semmi közöd.-vigyorogtam rá.-Nem egy vagyok a többi trófeád közül.-kacsintottam és leültem a legközelebbi asztalhoz.
-Mondtam is neked ezt egy szóval is?-húzta fel egyik szemöldökét
-Én ezt nagyon jól tu..-mielőtt végig mondhattam volna a pincérlány jelent meg.
Felvette a rendelésünket. Közben pedig kacérkodtak a férjemmel. Undorral néztem az eseményeket. Majd egy szemforgatás kíséretében hátra dőltem. Nem igaz, hogy most se bírja magát kontrollálni. Nem hiszem el, hogy ennyire nehezére esik a történtek után.
-Mi az?-dőlt előre
-Semmi.-ráztam meg a fejemet.
Nincs kedvem már neki magyarázkodni. Nem egy gyerekről beszélünk, aki nem tudja azt, hogy mit csinál. Egy felnőtt férfiről van szó. Bár néha kételkedem, hogy ő felnőtt.
-Meg kéne komolyodnod.-szólaltam meg egy idő után.
Közben pedig ettem egy falatot.
-Én komoly vagyok.-húzta ki magát.
-Igazából nem.-pillantottam rá.-Egy érett férfi nem így viselkedik, és ezt te is jól tudod. Tudom, hogy most kitombolás meg stb, de ez hülyeség. Aki megakar komolyodni az egyik percről a másikra is megtud. Az meg nem számít, hogy ki hány éves.-kortyoltam az üdítőmből
Nem akartam már ezt magamba tartani. Komolytalan volt és nem hozzám való. Mellém egy olyan férfi kell, aki mellettem áll és támogat. Aki segít leküzdeni a nehézségeket és, ha bármiféle bajról is van szó nem riad vissza.
-Ezzel azt akarod mondani, hogy változzak meg?-ráncolta a homlokát.
-Én igazából csak a véleményemet nyilvánítottam ki.
-Hát hogyne.-forgatta a szemeit.-Kezdem tényleg azt hinni, hogy neked semmi sem jó.
A falat, amit ettem a torkomon akadt. Elkezdtem köhögni. Majd ittam egy kortyot, hogy helyre jöjjek.
-Merész kijelentés.-néztem dacosan a szemeibe.-Talán igazad van.-vigyorogtam a képébe.-A tökéletességre törekszem.
-Nem, nem. Te neked semmi sem jó, amit más csinál vagy éppen tesz érted. Valami történt, ami megváltoztatott téged. Igazam van, Luna?-vizslatta az arcomat
Másképp hangzott most a szájából a nevem. Olyan volt most mint, aki kiismerne egy pillantásból és tudná a múltam. Tudom, hogy ez lehetetlen, de abban a másodpercben azt éreztem.
-Nincs.-tettem le az evőeszközöket
Igazából ez még bennem sok mindent felvetett. Az igaz, hogy megváltoztam és azt is, hogy teljesen más lettem mindenkivel.
-Ezzel most csak magadat áltatod.-döntötte oldalra a fejét.
Nagyon úgy éreztem, hogy átlát az álarcomon és ismeri a valódi lényemet. Ez megijesztett.
-Tévedsz, Matteo. Én ez vagyok és kész.-néztem rá.-Mehetünk?
-Fizetek és mehetünk.-állt fel az asztaltól.
Én csak távolodó alakját figyelmet. Abban a pillanatban egyáltalán nem tudtam kiigazodni rajta. Tényleg olyan volt mint, aki mindenen átlát és valójában ismer engem. Olyan érzés volt mint, aki sokkal többet tud mint, amennyit ő elmond. Nem tudom. Nem is értettem.
Elhessegettem a vele kapcsolatos gondolataimat, és felálltam az asztaltól. A táskát a vállamra csaptam. Már indultam volna ki, amikor a karomat elkapta.
-Újságírók vannak kint.-súgta halkan.
-Hidd el nem fogok leállni velük trécselni.-fordultam felé és kirántottam a kezem a szorításából.-Vezess te.-nyomtam a kezébe a kulcsot.
-Fogd meg a kezem.
-Te hülye vagy.-nevettem el magam.
Majd elindultam az ajtó felé. Ő végig a nyomomban sietett. Mikor kiértünk fotósok kereszttüzébe kerültünk. Utáltam ezt az egészet. Sosem szerettem reflektorfényben lenni.
-Kibékültek?-jött közelebb egy nő
-Újra együtt vannak?-kérdezte egy másik.-Mit szól a történtekhez.
Szó nélkül haladtam az autó felé, de megnehezítették ők hárman ezt.
-Befejeznék?-mordult fel Matteo
Miközben kinyitotta nekem az ajtót.
-Kérem válaszoljanak.-mondta a nő
-Eddig sem voltunk külön.-válaszolt a férjemnek titulált személy.
Én beszálltam és bekötöttem magam.
Nem értem, hogy miért kell ennyire nagy feneket keríteni ennek az egésznek. Másnak is van magánélete, házassága és stb, de mégse kerítenek annak ilyen nagy hírverést. Most azért szálhatott rám a sajtó, mert sosem szerettem nagyon nyilatkozni. Nem szerettem azt, amikor cikkeket gyártottak rólam, de mégis elvoltam. Igaz, hogy akkor nem is voltak ennyire rám szállva mint ahogyan most. Amióta kitudott az, hogy férjem lesz minden fenekestül felfordult. Erre pedig most döbbentem rá.
-Színészkedhettünk volna.-pillantott rám
Közben szorosan markolta a kormányt.
-Nem szeretek színészkedni.-kémlelte az elsuhanó tájat
Minden teljesen egybeolvadt a gyorsaság miatt. Az árnyak, a fák, az emberek. Sokszor szerettem volna átlagember lenni. Jelentéktelen dolgok miatt aggódni. Szívből szeretni.
Még sem sikerült ezeket az apróságokat elérnem.
Az autó bekanyarodott az ismerős kapun, amelyet bár napja az otthonomnak tekintek. A garázsba parkolt. Elsőként szálltam ki és lassan sétáltam be a házba.
Felsiettem a szobámba, amit azonnal kulcsra is zártam. Távolságot kell tőle tartanom. Meg kell óvnom magam tőle. Tudom jól, ha közel kerülök hozzá akkor elfog gyengíteni. Ő egy olyan férfi, akinek meg vannak a módszerei hozzá.
Levettem magamról minden ruhát, és a fürdőbe vettem egy gyors zuhanyt. Vagyis annak indult, de kicsit elidőztem. Jól esett a meleg. 
Majd egy egyszerű, testre simuló fekete ruhát vettem fel egy ugyanolyan színű magassarkúval. Azután pedig eldőltem az ágyamon, és a csatornák között kezdtem el keresgélni. Ezt a tevékenységemet megzavarta a csengőhangom. Elnyújtóztam a táskámért és kihalásztam belőle a telefonom.
-Szia, anya.-vettem fel.
-Szia, kislányom.-mondta.-Hogy vagy? Jobban van a vállad?
-Jól vagyok.-mondtam kedvesen.-Már nem fáj. Te hogy vagy?
-Én is jól vagyok.-vidám volt a hangja.-Tudod beszéltük a vacsorát.
-Igen, emlékszem.-babráltam a távirányítót
-Holnap megfelel?
-Persze, anyukám.
-Akkor várunk titeket 7-re.
-Muszáj őt is vinnem?
-Igen.-válaszolt.
Nem akartam vele menni. Próbálok tőle a lehető legmesszebb kerülni. Nem szeretem a közelségét.
Ezt pedig senki sem érti meg. 
Az idő telt és 8 óra táján érkezett egy sms-em az orosz férfitól.
,,Már én itt vagyok és várlak már. Alig várom, hogy lássalak.”
Hányingerem van tőle.
A táskámat felkaptam és úgy indultam le.
-Hová mész?-jött a hang a nappali felől.
Perceken belül előttem is teremt.
-Ismered azt a mondást, hogy: Tartsd közel magadhoz a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb. Vagyis valami ilyesmi.-gondolkoztam el egy percre.
-Igen és?-nézett rám érthetetlenül.
-Azt fogom teljesíteni.-indultam el vigyorogva.
-Te mire készülsz?-sietett utánam.
-Titok.-kacsintottam és a garázsba mentem.
-Bajba fogod magad sodorni.
-Ha arra kerülne a sor akkor megmenteném magam.-pillantottam rá a vállam felett.
Majd ott hagytam és végre ő sem jött utánam. A garázsba csörtettem és ott egy pillanatra megálltam. Tétováztam.
A kulcsokhoz nyúltam és elvettem az egyik csomót. Mélyet sóhajtottam és elindultam az autó felé, amelyet már évek óta nem vezettem. Mikor a kilincshez nyúltam megannyi emlék lepte el elmémet. Egymás után pörögtek le a szebbnél szebb, aztán a rosszabbnál rosszabb emlékképek.
Majd erőt vettem magamon és beszálltam a járműbe.
Próbáltam lenyugtatni hevesen dobogó szívemet. Egyre hangosabban kalimpált. Kell néhány perc, hogy összeszedjem magamat és eltudjak indulni. A nagykapu kinyílt és én kigurulhattam az útra. Most is díszkísérettel mentem.
Az elején nem mertem gyorsan menni a kocsival, de egy idő után teljesen felszabadultam. Röpke egy óra múlva már csak néhány perc választott el a célomtól. Ez egy kieső részen volt, ahol nem igazán járnak semmilyen járművel. Mindig itt szoktak lenni a versenyek. Igaz, hogy volt olyanba is részem, hogy lezárták a közeli várost és azon keresztül hajtottunk végig.
Leparkoltam az ő autója mellett.
-Már azt hittem nem is jössz.-vigyorogva indult meg felém.
Utálom a bájgúnárokat és ő tipikusan az volt.
-Itt vagyok.-tártam szét a karom.
-Örülök.-ölelt át vigyorogva.-Mint a régi szép időkben.-nézett maga elé.
Egy ideig szép volt, de azután csúnya lett.
-Vedd le a kezed rólam.-néztem rá.
-Mindig elutasítasz.-mondta szomorúan.
Mielőtt bármit mondhattam volna ismerős emberek indultak meg felém.
-Rég láttunk, Luna.-ölelt magához Kristin
-Mikor is?-tűnődött el a fiú.-Már ezeréve.-viccelődött.
-Jó látni titeket.-mosolyogtam rájuk.
-El sem akarom hinni, hogy itt vagy.-rázta a fejét Kalum.
-Pedig itt vagyok.-nevettem el magam.
-Én egyet nem értem.-pillantott rám a lány.-Ki a fene volt képes arra, hogy téged elvegyen?
Hangosan felnevettem, ahogy a többiek is.
-Ez egy nagyon hosszú történet.-nevettem el magam.-Na, de nem ezért vagyunk itt. Ki jön egy versenyre?
-Ez komoly kérdés?-vigyorgott Kristin.
-Akkor indulás.-kacsintottam és beszálltam az autómba.
Egyenesen a rajtig mentem el. Elfogott az ismerős érzés. Lehunytam a szemem és nyeltem egyet.
Mikor kinyitottam a velem szemben álló csaj aggódva figyelt. Csak megráztam a fejem és ezzel jeleztem neki, hogy nincsen semmi probléma. Jelzett és az autók egyszerre indultak el.
Ugyan az az érzés járta át a testem minden porcikáját. Az adrenalin felszabadult az egész lényemben, és teljesen átadtam magam az egésznek.
-Még mindig formában vagy.-vigyorgott rám a szöszi lány miután kiszálltam az autómból.
Én nyertem.
-Mi tagadás.-vigyorodtam el.-Az évek és a rutin.
-Meg a legjobb oktató a tiéd volt.-jött a hátam mögül a hang.
Ismerős volt. Megfordultam és szembe találtam magam a lánnyal. Hosszú fekete haja most is szögegyenesen omlott a vállaira. Egy farmerszoknyát viselt és hozzá egy fekete felsőt.
-Jasmine.-ejtettem ki a nevét.
Hosszú ideje nem láttam.
-Rég láttuk egymást.-sétált közelebb és elvigyorodott.
Majd magához ölelt.
-Rég volt.-simogattam meg a hátát.
-Mi szél hozott erre?-nézett körbe aztán megállapodott rajtam a tekintete.
Mielőtt szólásra nyitottam a számat a mellettem álló monstrum beelőzött.
-Én hívtam.-húzta ki magát.
-Nem a te válaszodra vagyok kíváncsi.-szúrta oda a lány.
Sosem kedvelte és mindig kimutatta az ellenszenvét.
-Igazából én sem tudom.-néztem a szemeibe.-Kicsit gondolkodtam, hogy jöjjek vagy sem.
-Az elmúlt évek után nem csodálom.-mondta szomorkásan.-Beszélhetünk négyszemközt?-pillantott rám.
-Szállj be.-intettem az autóm felé.
-Fura, hogy újra itt vagy.-szállt be
Én pedig arrébb gurultam a többiektől. Egészen addig, ahol megálltam beszélgetni az orosszal.
-Nekem is fura itt.-állítottam le.-Ezt az autót is fura volt vezetnem.-szálltam ki belőle
Megálltam a kocsi előtt és ő is jött.
-Azt elhiszem.-nézte a tömeget.-Mostantól újra jössz?
-Nem tudom.-állapodtam meg egy ponton.
-Én se vagyok már itt minden este.-pillantott rám.
-Tényleg?
Ezek előtt amikor mi is jöttünk ő is itt volt. A bátyám rajongott érte.
-Igen.-válaszolt.-Nem értelme itt lennem.-mondta szomorúan.
-Nincs senkid?
-Én a bátyád barátnője voltam és nem tudtam túl lépni.-rá kaptam a fejem.
-Jas, már 5 év telt el.-mondtam szomorúan.-Ideje lenne újra ismerkedned.
Behunyta a szemét és rám nézett.
-Milyen a házas élet?-terelte a témát.
-Rossz.-rántottam vállat.
-Szereted?
-Nem.-sóhajtottam.
-Akkor miért vagy vele?-ráncolta a homlokát.
-Ez egy hosszú történet.-mondtam keserűen.-Majd elmesélem.-intettem a felénk közeledő Dmitrij felé.
-Még mindig lohol utánad?-sóhajtotta.
-Sajnos.-válaszoltam.
-Mizu?-állt meg vigyorogva.
-Semmi.-mondta flegmán Jasmine.
-Veled?-sétált közelebb. Csak nemlegesen ráztam a fejem.-Olyan szép vagy.-simította meg az arcomat. Elhúztam a fejem.-Mi a baj?-fogta meg mindkét kezem.
-Semmi.-néztem rá
Összeráncolta a homlokát.
-Csak kibékültél vele.-nézett a bal kezemre.
-Választásom nem igen van.-fordítottam el a fejem.
Még a lány velünk volt és undorodva figyelte a férfit.
-Dehogynem, Luna.-húzott magához a derekamnál fogva.
-Nem szeretem a közelséget.-toltam el a mellkasánál fogva, de nem akart elengedni.-Engedj már.-mondtam feszültebben.
-Egy csókért cserébe.-vigyorgott.
-Azt mondtam engedj!-mondtam hangosabban és elakartam taszítani, de elkezdett közeledni.
-Engedd már el!-az ismerős hangra azonnal elengedett.
-Te mit keresel itt?-mordult fel a férfi és elindult felé
-Hadd találjam ki..-súgta vigyorogva a lány.-..ő a férjed.
-Igen.-morogtam.
Majd Jasmine és én elindultunk a két férfi felé, akik közben szócsatába kezdtek.
-Minek kell neked mindenhol ott lenned?-bökte meg az orosz
-Ezt én is kérdezhetném.-mondta az olasz és meglökte a vele szemben állót.
Majd egymás gallérját elkapták.
-Befejeznétek?!-emeltem meg a hangomat.
Mind a ketten rám kapták a fejüket. Közéjük álltam. Ezzel is akadályozni akartam, hogy egymásnak essenek.
-Ne szólj ebbe bele, Luna.-lökött arrébb Dmitrij.
-Ne lökdösd.-indult neki a férjem.
-Feladom.-emeltem fel a kezeimet.-Majd még beszélünk.-néztem a lányra, aki csak nevetett
Majd beszálltam az autómba és elindultam.
Nem akartam ott lenni. Nem akartam végig nézni, ahogy ez a két idióta összeveri egymást. Elfáradtam és már unom a hülyeségeket. Nem már semmi türelmem hozzá.