Dél királynője (BEFEJEZETT)

16

-Szóval mit kerestél ott tegnap?-fontam össze a karjaimat.
-Nem akartam, hogy bajod essen.
-Szóval, ezért úgy döntöttél, hogy követni fogsz engem.-gondolkoztam el.
-Fogalmazhatunk így is.-vigyorgott.
-Látom az est további részét kellemesen töltötted.-mondtam gúnyosan
Ezzel az arcán lévő sérülésekre célozva.
-Meg kellett védenem téged.
-Meg tudom én magamat is védeni.-néztem rá csúnyán.
-Tudom én.-nézett a szemeimbe.-Miért jöttél el?
-Néztem volna végig, hogy hogyan veritek össze egymást?-húztam fel az egyik szemöldököm.
-Aha, aztán szerető feleséghez híven ápolgathattad volna a sebeimet.-kacsintott rám.
-Arra ott vannak a barátnőid.
-Megint témánál vagyunk.-sóhajtott.
-Ma a szüleimnél vacsorázunk. Hidd el, nincs ínyemre ez, de anya ragaszkodik hozzá.
-Mármint én?-húzta fel a szemöldökét
-Mi?
-Én nem vagyok ínyedre?-kacagott.
-Nem nyilvánvaló?
-Luna, Luna.-ingatta a fejét.
-Mi az?-förmedtem rá.
-A lehető legnagyobb örömmel megyek.
-Nagyszerű.-fogtam meg a táskám.-7-re ott kell lenni. Szóval légy készen.
-Én mindig készen állok.-vigyorgott rám.
-Idióta.-morogtam és az autómhoz siettem
Beszálltam és egyenesen a cég felé vettem az irányt.
A tegnapi nap járt az eszemben még mindig. Jasmine még mindig össze volt törve és egyszerűen ez hihetetlen. Tudom, hogy mennyire szerették egymást, de évek teltek el mióta ő meghalt. Itt bizonyosodik meg, hogy valójában szerette őt, és nem csak a pénz érdekelte. Mondjuk sosem volt az a nagyravágyó típus. Egyszerű lány volt mindig, de a szíve az hatalmas.
A bátyám egyenesen rajongott érte. Amikor csak tudott vele volt. Én is kedveltem és jó viszonyt ápoltam vele, de az élet közbe szólt. Elvette mindkettőnk életéből azt a fontos személyt, akire szükségünk lenne.
A lift hangosan jelzett, amikor felértem az emeletemre. Köszöntem Rubynak és utána bementem az irodámba.
Leültem a székemre.
Mennyivel lehetne másabb az életem, és még mindig megtudnám változtatni, ha akarnám. Csak én nem akarom, mivel ezzel csalódást okoznák az apám számára. Ez a minden az övé. Az ő két keze munkája, és én ezt nem adhatom fel azért, mert én más életre vágyom. Nem szerettem soha egész életemben ezt a nyüzsgést, de nekem ez jutott az évek során.
Igaz, hogy sokszor fontolóra vettem, hogy itt hagyom ezt az egészet, de ezzel szomorúvá tenném a szüleimet. Gondolkoztam azon is, hogy elmegyek innen messze, de nem volt szívem megtenni ezt.
Csak én maradtam nekik és nem akarom elhagyni őket. Nem tartottam volna igazságosnak velük szemben, hogy elveszítik az egyik gyermeküket, majd a másikat is el kell. Igaz, hogy engem nem olyan értelemben veszítettek volna el, de az is biztos, hogy nem sokat találkoztunk volna. Az anyám ebbe pedig kikészült volna. Amióta én maradtam csak foggal-körömmel óv engem. Még apámmal is képes lenne szembeszállni miattam, és az én érdekeimet teljes mértékben szem előtt tártja. Emiatt rettentően hálás vagyok neki.
Ideje volt neki látnom a munkának.
Felnyitottam a laptopomat és elkezdtem átnézni a napi teendőim listáját. Szerencsére nem volt olyan nagy munka. Egy átlagos nap.
Neki láttam a papírmunkának. Átnéztem, amiket át kellett. Megírtam a szerződéseket.
Hirtelen egy kopogás szűrődött be. Összerezzentem.
-Szabad!-kiabáltam.
Meglepetésemre belépett Dmitrij. Mondjuk gondoltam, hogy meg fog jelenni a tegnapi után.
-Szia.-ült le.
Az arcán neki is látható volt néhány sérülés. Nem is rossz Matteo. Nem is rossz.
-Mit szeretnél?-pillantottam rá.
-A helyes válasz téged.-vigyorodott el.
-Mit tudod, én már foglalt vagyok.-néztem rá
-Luna, etess ezzel olyat, aki nem ismer.-forgatta meg a szemeit.
-Mozgalmas estétek volt?-dőltem hátra a székembe.
-Annyira nem.-válaszolt és egy enyhe mosoly bujkált a szája sarkában
-Hogy hogy?-mosolyodtam el.
-Az őrök szétszedtek minket.-rántott vállat.
-Kár.-biggyesztettem le alsó ajkam.
-Látom élvezed a helyzetet.-dőlt előre.
-Még szép.-vigyorogtam rá.-Nem mindennap láthatok két idiótát, ahogy összeverekednek ezzel és megmutatják a férfiúi bátorságukat.-mondtam ironikusan
-Én arra gondoltam, hogy azt élvezed, hogy miattad verekedtünk.
-Ácsi!-kacagtam fel és felemeltem a kezem.-Én ebben csak egy szimpla indok voltam. Ti alapból nem kedvelitek egymást. Az ellenszenvetek okozta ezt a veszekedés. Én pedig már csak ráadás voltam.-nevettem.
-Hogy neked mindenre van magyarázatod.-nevette el magát
-Ez szimpla igazság.-válaszoltam.
Ez tényleg az volt. Ők alapból nem szimpatizálnak egymással. Nem tudom, hogy van-e különösebb oka ennek, de én csak egy rásegítő dolog voltam a vita megkezdéséhez. Igazából összeverekedtek volna ők én nélkülem is, de most sajnos kellett az én nevem is hozzá. Ezt se ő, se Matteo nem kenheti rám. Ez maguk miatt történt és nem miattam.
-Fontolóra vettem, hogy ide költözöm.-mondta hosszas hallgatás után
Még csak az kellene.
-Hogy hogy?-próbáltam leplezni a meglepettségemet.
-Miattad.-mondta úgy mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog
Bevallom az őszintét, hogy én már néha nem tudok kiigazodni rajta. Annyira hajt mintha ez egy verseny lenne. Ő mindenképpen azt akarja, hogy vele legyek.
Most már nem tudok kételkedni abban, hogy ő és az apja kiakarnak engem iktatni. Az apja alapból utál. Pedig nem is adtam neki semmilyen indokot rá.
-Értem.
-Csak ennyit mondasz?-ráncolta a homlokát
-Mit kéne? Mondjam azt, hogy ez egy csodás hír? Mondjam azt, hogy mindig erre vártam? Aztán ugorjak a nyakadba és mondjam mennyire szeretlek? Ha?-néztem vele farkasszemet.-Te is tudod, hogy nincs így.
-Már régóta próbálkozom.
-Igen, próbálkozom, de megkérdezted egyszer is, hogy én akarok-e tőled valamit?-förmedtem rá.
-Láttam rajtad.
-Láttad rajtam? Az elég érdekes.-ráztam meg a fejem.
-Minek ez a gyerekes játék?
-Miféle játék, Dmitrij? Én nem játszom semmilyen játékot.-mondtam neki feszülten
-Kedvelsz.-jelentette ki
-Mint barátot.-néztem a szemeibe majd felálltam és az ajtóhoz sétáltam.-Most pedig menj el!-nyitottam ki
Ruby pedig éppen akkor nyitott volna be.
-Elmegyek.-állt fel.-De ezzel nem fejeztük be.
-Hallgatlak!-néztem az asszisztensemre.
-Ez a csokrot a férje küldte.-tartott felém egy színes virágkavalkádot.
Az orosz csak felhorkantott. Majd se szó, se beszéd és kicsörtetett az irodámból.
-Tedd légyszíves a vázámba.-néztem rá
Majd vissza ültem a helyemre.
Nem tudom, hogy mit gondol ez a hülye. Azt hiszi, hogy azzal, hogy közelebb költözik megkaphat? Hát nagyon téved. Ezzel nem fog közelebb kerülni hozzám. Nem fogom szeretni és a lehető legtávolabb akarom magamtól tudni. Nincs szükségem rá.
Matteo is. Nem értem, hogy mi a francért halmoz el virágokkal. Nem fog meghatni ezzel.
-Asszonyom, egy kártya is volt hozzá.-tette le a vázát majd nálam adta az említett papírt.
-Köszönöm.-válaszoltam.
Majd szépen kibontottam.
,,Alig várom az estét.
Ölel: szerető férjed.
U.i.: Nézd meg a híreket. Benne vagyunk.”
Barom.
Összegyűrtem és a kukába dobtam a fecnit. Nem normális ez a fickó. Elővettem a telefonom és azon kezdtem megnézni a híreket. Pár perc múlva meg is találtam.
„Luna Vargas-Costa és férje kibékült?
A minap a fiatal párt egy étteremben kaptuk lencsevégre. Láthatólag eléggé elvoltak és beszélgettek. Nem volt konfliktus.
Kifelé jövet Matteo Costa csak annyit mondott, hogy nem voltak rosszban.
Akkor ezek szerint béke honol a pár között.
Kíváncsian várjuk a fejleményeket.”
Ez a cikk olyan hülyeség volt mint, aki ezt megírta. Semmi értelme, vagyis számukra van. Mások életén könnyebb csámcsogni. Mindig is ezt tudták ezek a firkászok. Valakit kiemeltek, akire rá figyel a világ és gazdag. Majd azt követték és cikkeket gyártottak le vele. Csak ezzel abba nem gondoltak bele, hogy hány családnak okozhattak ezzel fájdalmat. Például, akik diszkréten akarták kezelni egy családtagjuk halálát. Sosem voltak belátással az emberekre és érzelmeikre. Ők csak a saját javukat tartották szem előtt, és mindig azon voltak, hogy számukra minden tökéletes legyen.
Csak megráztam a fejem és befejeztem a munkát. Azután összeszedtem minden cuccomat és elindultam haza.
Ma úgy gondoltam, hogy jobb egy kicsit hamarabb haza menni. Tegnap későn feküdtem le és fáradt voltam.
Miután haza értem első dolgom volt megebédelni. Kint ettem a kertben, mivel nagyon jó idő volt.
-Fura téged ilyen hamar itthon látni.
-Mondjam azt, hogy téged is?-mondtam rá sem nézve.
Kanalaztam párat és rá pillantottam.
-Vicces.-ült le mellém.
-Hol hagytad a barátnőidet?
-Nekem olyanok nincsenek.
-Ohh, elnézést.-mondtam komolyan.-Az alkalmi nőidre gondoltam.-néztem rá bájosan.
-Idegesítő vagy ilyenkor.-rakta combomra a kezét
Én pedig lesepertem.
-Te meg irritáló vagy.-válaszoltam.-Ja, és utálom, ha hozzám érsz.
-Igazán?-vigyorgott és közelebb jött.
-Tűnj az aurámból.-löktem arrébb.
-Ha nem?-jött még közelebb.
A füléhez hajoltam.
-Akkor teszek arról, hogy ne lehessenek gyerekeid. Sőt, a nőknek se fogsz kelleni, ha megcsonkítalak.-suttogtam majd vigyorogva elhajoltam.
Nyelt egy nagyot.
-Arra szükséged lesz még.-kacsintott.
-Álmodozz, csillagom.-álltam fel
Ezzel pedig faképnél hagytam. Kanos állat.
-Luna!-sietett utánam
-Kopj már le.-mondtam neki háttal.
Majd a szobámba siettem. Már majdnem be is tudtam zárni, de a lábát odatette.
-A lábam eltörik.-hallottam, ahogy nevet.
Majd szem forgatva nyitottam ki az ajtót. Bejött és behajtotta.
-Mit akarsz?-kérdeztem karba tett kézzel.
-Beszélgetni.-jött közelebb
-Én nem akarok. Szóval már mehetsz is.-indultam az ajtó felé.
-A-a.-vigyorgott és megfogta a karom.-Mi a hála, hogy tegnap olyan hősies voltam?
-Hagyj a hülyeségeiddel!-néztem rá.-Engedj, utálom a közelséged.
-Komolyan?-vigyorgott és a falnak nyomott
-Komolyan.-sziszegtem.
-Hatással vagyok rád.-döntötte oldalra a fejét.
-Nem vagy hatással rám.-húztam ki magam.
-Tényleg?-nyomta csípőjét az enyémnek. Egyik kezével végig simított az oldalamon. Különös borzongás járt végig.-Még most se?-hajolt közel és egy puszit nyomott az arcomra
-Engem nem tudsz elgyengíteni úgy, mint a többi nőt.-suttogtam halkan.
-Igazad van.-hajolt nagyon közel.-Ők könnyűvérűek..-simított hüvelykujjával végig ajkamon.-..de te más vagy. Te nem olyan vagy mint ők.
Egy pillanatra teljesen elgyengültem. A közelsége, az érintése teljesen hatással volt rám. Olyan dolgokat éreztem, amit még eddig sosem. Ujját mikor elvette elkezdett bizseregni a szám. Véget kellett vetnem ennek.
-Engem nem fogsz ágyba vinni.-toltam el magamtól.
-Nem is áll szándékomba.-nézett rám
-Na persze.-röhögtem el magam
-Miért nem hiszel nekem?
Figyelmen kívül hagytam mondandóját.
-Átakarok öltözni.-sétáltam el mellette.
Mégis testem összes porcikája akarta, hogy újra közel legyen hozzám. Azt akartam, hogy megérintsen, hogy megcsókoljon. Nem szabad ezeken gondolkoznom. Ezzel csak bajba sodrom magam. Egy bajba, amelyet szerelemnek neveznek.
Behunytam a szemeim és mélyet sóhajtottam.
Nem akarok szerelmes lenni, de ő rommá akarja dönteni a tervem.
Hallottam, ahogy az ajtó nyílik és zárul. Ez azt jelezte elment. Bekulcsoltam az ajtót és egy pasztellszínű ruhát vettem fel.
Majd leültem az ágyra és magam elé meredtem. Kiakartam zárni az elmémből, de annyira nehezen ment. Semmilyen érzelmet nem táplálhatok iránta. Az a vesztem lenne.
Az idő gyorsan telt. Mire észbe kaptam már ideje volt mennem.
Lesétáltam a földszintre és megkerestem a táskámat.
-Indulhatunk?-kérdezte
-Ja.-válaszoltam. 
Komótos léptekkel sétáltam ki az udvarra. Megcsapott a kellemes szellő.
Az autó a lépcső előtt állt. Matteo előre sietett és kinyitotta nekem az ajtót. Csak bólintottam neki. Ezzel is megköszönve neki. Majd beszállt a volán mögé.
-Egyszer kiigazodom rajtad.-nézte az utat.
-Hajrá! Eddig nem sikerült senkinek.-vigyorogtam rá.
-Nekem sikerülni fog.
-Kíváncsi leszek.-nevettem.
-Luna, tudom nagyon jól, hogy vonzódsz hozzám. Nem vagyok vak..-folytatni akartam, de közbe vágtam
-Ne légy elszállva magadtól.
-Luna.-nevette el magát.
-Mi az?
-Semmi.-rázta meg a fejét.
Nem figyeltem rá. Sokkal inkább koncentráltam az útra. Addig se kell vele foglalkoznom. Nem elég, hogy rám erőltették, de még beakar mászni az életembe. Eszetlen.
Az autó az ismerős vaskerítésnél befordult. Majd egyenesen a lépcsőnél állt meg.
Kinyitotta nekem az ajtót és besétáltunk. Mind a ketten ott vártak minket.
-Sziasztok.-mentem oda és nyomtam az arcukra egy-egy puszit.
Ők is kedvesen köszöntöttek minket. Meglepetésemre Matteo nagyon illedelmes volt. Furán is néztem rá, hogy mégis mi lelte.
-Mi az?-kérdezte vigyorogva.
-Fura vagy.-ráncoltam a homlokom.
-Túl gondolod.-válaszolt és kikerült.
Mindannyiunk az ebédlőben foglalta el a helyét. Nem sokára tálaltak nekünk.
-Na és milyenek a mindennapok?-érdeklődött kedvesen anya.
-Elmennek.-válaszoltam
Közben pedig ettem néhány falatot.
-Én inkább változónak nevezném. Lunának hol ilyen és hol olyan a kedélyállapota.
-Békén hagynál?-förmedtem rá.
Ő csak védekezésképp felemelte a kezeit.
Anya pedig mosolyogva figyelt minket.
-Az üzletekkel minden rendben?-pillantott rám az apám.
-Természetesen igen.-válaszoltam.
-Ez remek.-válaszolt.-Mi lett a szemeddel?-pillantott a mellettem ülőre
-Egy kis vitába keveredtem.
-Ezeket hanyagolnod kéne, mert az újság újra rajtatok fog csámcsogni.
-Nyugodjon meg, uram. Ezt senki sem látta, és csak a lánya miatt történt.
-Fogd rám.-néztem rá szúrósan.-Engem ne keverj a hülyeségeidbe.
-Mi történt?-kérdezte még mindig nyugodt hangvétellel az apám.
-Tegnap valaki fitogtatni próbálta az erejét, és én követtem, hogy nehogy valami bakba sodorja magát. Csak véletlenül ott volt..-közbe vágtam.
-Kiakartam Dmitrijből szedni, hogy mit tud. Azt akartam, hogy azt higgye barátok vagyunk, de egy idióta követett..-itt ránéztem.-..és ő azonnal hősködni akart.
-Nem engedett el.-nézett rám.
-Megoldottam volna.-néztem rá csúnyán.
-A lányom tudja, hogy mit miért tesz, de sokszor veszélybe sodorja magát.-nézett rám az apám.
-De..-kezdtem volna el, de azonnal közbe vágott
Nem hagyta, hogy végig mondjam.
-Semmi de. Együnk-nézett végig  a társaságon.
Anya végig csendben volt. Tudta, hogy nem érdemes ebbe beleszólni. Tudta, hogy az apáé az utolsó szó és ez ellen nincs mit tenni. Én sem szóltam neki, ahogy ő sem.