Dél királynője (BEFEJEZETT)

9

Ma úgy döntöttem, hogy itthonról fogok dolgozni. Egyedül a két klubba megyek be szétnézni, de a céget hanyagolom.
Saját magamnak kellett reggelit készíteni, amit a magam csendességében elfogyasztottam. Még egy kávét is ittam. Szerencsére a fiatalember fent az emeleten ki volt feküdve. Gondolom majd csak órák múlva kell és akkor is másnaposan fog jajgatni egész álló nap.
A telefonom kezdett el csörögni mellettem.
-Szia, anya.-szóltam bele.
-Szia, kicsim.-szólalt meg.-Hogy hogy fel vagy?
-Nem tudtam aludni.-válaszoltam.
-Ja, értem.-válaszolt.-Mikor vihetjük a házvezetőnőt?
-Ha szeretnétek most is jó.-mondtam.-Utána megyek el itthonról.
-Hová?
-A két klubban szét kell néznem.
-Baj van?-érdeklődött.
-Nincsen, anya.
-Rendben. Úgy 15 perc és ott vagyunk.
-Várlak titeket.
Addig úgy döntöttem, hogy kiülök a kertbe egy kicsit. Jó idő volt ma. Ezerrel sütött a nap. A telefonomon kezdtem el böngészni, hogy megnézzem mi is történt a tegnapi nap.
Néhány fotó került fel ismerősök által rólunk. Majd egy cikk is.
-Legalább ti ne lennétek.-morogtam és rákattintottam.
,,Sok boldogságot kívánunk az ífjú párnak” .
Gondolom, hogy mennyire.
,,A tegnapi nap folyamán férjhez ment a Vargas vállalat alapítójának a lánya.
Luna Vargas egy olasz úriemberhez ment férjhez, aki már régóta elnyerte a fiatal hölgy szívét.
Tegnap láthattuk őket először együtt, mivel inkognitóban kezelte a magánéletét.
Még egyszer nagyon sok boldogságot kívánunk nekik!.”
A végén pedig néhány kép volt rólunk. Még hogy úriember. Hiszen egy taplóról beszélünk.
Hangosan felkacagtam ezen.
-Min nevetsz ennyire, kislányom?-igyekezett felém apa egy hatalmas vigyorral
Felálltam, hogy üdvözölhessem őt.
-Csak az előbb olvastam egy viccet.-legyintettem.-Anya?-érdeklődtem.
-A házat mutatja meg.-mosolygott rám.
-Nézzük meg.-mosolyogtam én is.
Besétáltunk épp akkor, amikor anya valamit nagyon magyarázott a konyhába.
-Szia, anyukám.-öleltem meg.
-Szia, kicsikém.-mosolygott rám.-Bemutatom neked Elenát. A mai naptól kezdve ő tartja rendben a házat, illetve ő fog főzni rátok.
-Nem nagyon lenne erre szükség, de köszönöm szépen.-mondtam.-Üdvözlöm.-sétáltam a nőhöz.
Kezet nyújtottam neki, amit azonnal elfogadott. Olyan 40 év körüli lehetett, hosszú barna haja volt és elég jól tartotta magát.
-Üdvözlöm, asszonyom.-mosolygott rám.
-Kértek valamit?-néztem a szüleimre.
-Nem. Mi csak emiatt ugrottunk be.-mosolygott anya.
-Jól van akkor.
-Hagyunk pihenni titeket.
-Később beugrom hozzátok.-mosolyogtam rájuk.-Oh Elena, vigyázz az én férjemmel. Nőfaló hírben van.-néztem rá.
-Kislányom!-szólt rám apa
Én vigyorogva néztem rá.
-Nem hazudhatok.-emeltem fel a kezeimet védekezésképpen.
Vannak olyan dolgok, amelyek tények. Mint például ez is az. Elena pedig egy szép nő és emiatt nem csodálkoznák azon, hogy ha kikezdene vele vagy akár egy egy éjszakás kalandba is vinné. Utána pedig én rúghatnám ki. Hát tök jó..nem igaz?
Apám csak rosszallóan figyelt engem, de inkább nem szólalt meg. Ő is tudta, hogy igazam van azért. Akármennyire próbálja áltatni magát azzal, hogy nekem ő volt a jó választás ez nincsen így.
Elköszöntem tőlük és helyet foglaltam az egyik széken.
-Szóval beszélgessünk néhány dologról.-néztem az előttem ácsorgó nőt.
Nem volt hivalkodó. Egyszerű és visszafogott öltözködése volt.
-Parancsoljon, asszonyom.-nézett rá.
-Van családja?-figyeltem még mindig.
A bőre gyönyörű volt, de egy-két ránc volt az arcán.
-Igen.-válaszolt büszkén.-Van egy férjem és két kislányom.-mosolygott rám.
-Milyen idősek a gyerekek?-érdeklődtem
-Az egyik 7 a másik pedig 10 éves.
-Biztosan aranyosak.-mosolyogtam rá.-Elég, ha este 6-ig marad, hogy a családjával is tudjon lenni.
-Hálásan köszönöm, asszonyom.-nézett.
-Reggel meg hűha..hát olyan 9 felé elég.-néztem rá.-Igaz, hogy én hamarabb kelek annál, de így jó lesz, hogy a gyerekeket eltudd látni.
-Nekem a 7 vagy 8 óra sem okoz gondot.-szólalt meg azonnal.-A férjem és az anyósom is segítenek nekem.
-Rendben van. Akkor legyen az, amelyiket ideálisabbnak gondolod.-figyeltem.-Remélem nem gond, ha tegezlek. Te is nyugodtan tegezhetsz, ha szeretnél.
-Nem, asszonyom. Én nem szeretném magát letegezni.-válaszolt.
-Oké. Akkor nagyjából meg is beszéltük.-gondolkoztam el.-Még annyi, hogy nyugodtan járd körbe a házat és térképezd fel a helyiségeket. Ha megtalálod a szobámat a mellette lévőbe ne menj be, mivel alszik az én drágalátos férjem.
-Lenne esetleg valami különleges kérés?-érdeklődött
-Nem.-válaszoltam.-Most pedig megyek, mivel még van dolgom.-álltam fel.
A táskát felkaptam a vállamra.
-Kellemes napot kívánok!-mosolygott rám.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá én is
Majd kikerülve őt siettem a garázsba. Az egyik tartóról levettem a kocsikulcsomat és beültem az autómba.
Az őrök nyitották nekem a kaput és már én hajtottam is el. Egyenesen a klubb felé vettem az irányt. Pontosabban elsőnek a Pokolnál álltam meg. Ott szerettem volna szétnézni. Hiába tudom, hogy minden rendben és minden papírmunkát elvégeztem, ami vele kapcsolatos inkább elütöm az időmet. Nincsen kedvem az ő arcát bámulni, és az ő hangját hallgatni ki tudja meddig.
Leparkoltam az autót és lassan sétáltam be. Nem sietek sehová. Köszöntem a biztonságiaknak, akik szintúgy vissza köszöntek nekem, de döbbenetüket nem tudták leplezni. Gondolom azt lepte meg őket, hogy már ma itt látnak engem miközben valahol sütetnem kéne a hasam.
Hát tévedtek.
-James?-kérdeztem meg az egyik pincértől.
-Az alagsorban van. Szóljak neki, főnök?-nézett rám.
-Nem szükséges.-válaszoltam.-Megkeresem.
Elindultam a folyosón, majd egyenesen lefelé, ahol ő lehet. Az egyik asztalnál beszélt az embereimmel.
-Szép, jó reggelt kívánok mindenkinek!-léptem be.
-Jó reggelt, főnök.-köszöntöttek és felálltak mind.
Én leültem az asztalfőhöz.
-Miről csevegtek?-érdeklődtem és a jobbkezem felé sandítottam.
-A napokban érkező szállítmányról beszéltünk.-nézett rám.
-Áh, igen.-mondtam.-Mikor is érkezik?
-2 nap.-válaszolt.
-Pompás!-csaptam össze a kezeimet.-Éjszaka. Igaz?-néztem körbe
-Igen.-válaszolt James.
-Rendben. Szeretném, ha előtte 1-2 órával tájékoztatnál, hogy időben ott tudjak lenni. Sőt, egy kocsissal várlak a házamhoz.-néztem szigorúan rá.
-Igenis, asszonyom!-nézett.
-Fél óra múlva pedig szeretném, ha elkísérnél engem.-álltam fel.
-Hová?-igyekezett utánam.
-Csak kövessetek már, de annyit mondok, hogy számodra sem idegen a hely.-mentem fel a lépcsőn.
Az irodámba sétáltam immáron egyedül. A gurulós székemben foglaltam helyet. Elkezdtem nézelődni a laptopon, hogy nem-e felejtettem el valamit, de minden kész volt. Utána kicsit kutakodni kezdtem a papírok között, hogy valamivel elüssem az időmet. Szerencsémre az lekötött egy ideig.
Azután felálltam és elindultam az innen 2 óra autóútra lévő Paradise klubbomhoz.
-Indulunk?-loholt a nyomomban James.
-Mint látod igen.-mondtam hátra sem nézve.
Kicsörtettem a bejárati ajtón egyenesen az autómig. Ott pedig beültem és útnak indultam. Rég jártam ott. Ez a klubb sokkal közelebb van hozzám és hamarabb eljövök ide, de néha egy héten legalább egyszer a Paradiset is meg kell látogatnom.
Igaz, hogy most 1 hónapja nem jártam arra. Semmi kedvem nem volt hozzá és elég sok munkám is adódott és általában későn is végeztem emiatt.
Mind a két klubb az én elképzeléseim szerint alakult meg. Én elképzeltem és megvalósították nekem. Igaz, hogy a nevek kitalálása egy hosszas művelet volt. A Hell még könnyű is volt, de a Paradise nagyobb fejtörést okozott.
Sőt, ott nagyon ritka volt az is, hogy én éjszakára maradtam. Csak pár alkalom volt és már 2 éve megvan.
Csak száguldtam és előztem az autókat. Igaz, hogy nem siettem, de mindig magával ragadnak a kocsik. Ilyenkor legtöbb esetben nem tudom irányítani saját magamat.
A két órás út lerövidült és hamarabb érkeztünk meg.
-Szóval ide jöttünk.-vigyorgott James.
-Rég jártam itt. Ideje volt.-néztem rá.
A biztonságiak között slisszoltam be. Néhány emberem takarított.
-Jó napot kívánok mindenkinek!-sétáltam beljebb.
Mindenki rám kapta a tekintetét.
-Jó napot, főnök.-köszöntöttek.
-Rég láttuk.-mosolygott rám az egyik lány.
-Sok volt a dolgom.-válaszoltam.
Majd rájuk sem hederítve sétáltam tovább. Szétnéztem mindenhol. Majd megnéztem az irodámat. Ugyan úgy volt hagyva mint, amikor én utoljára jártam itt. Semmi sem változott meg.
Leültem az asztalomhoz és úgy döntöttem, hogy beleásom magam a munkába.
Rendes papírhalmokat vettem elő és néztem át újra és újra. Még olyannal is foglalkoztam, aminek semmi értelme nem volt. Két óra múlva álltam fel a székemből és kezdtem el mindent bepakolni a szekrénybe.
Azután pedig elhagytam az irodát.
-Ideje menni.-néztem a pultnál ülő Jamesre, aki épp a pultoslánnyal beszélgetett
Fejével biccentett és megindult felém.
Beszálltam az autómba és elindultam haza. Vagyis elsőnek még meglátogatni a szüleimet. Elég jól sikerült az az elméletem, hogy elkerülöm Matteot.
Ha mindennap így el leszek akkor nem fog tudni az őrületbe kergetni. Nem tudom, hogy mit csinálhat, de nem is nagyon érdekel. Nekem így tökéletes, hogy nem tudunk egymásról semmit.
Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Kihangosítottam.
-Szia.-hallottam meg a barátnőm csilingelő hangját
-Szia.-szóltam bele.
-Ráérsz?-kérdezett rá
-Jelenleg vezetek, de nyugodtan mondd.
-Az lenne a helyzet, hogy egy papírt kerestem ma, de sehol sem találom.
-Milyen papír?-ráncoltam a homlokom.
-Tudod, amit azzal a svéd vállalattal írtál.
-Hűha, az szerintem az irodában van bent, de megnézem a leveleim között, ha haza értem. Általában elmentem azokat.
-Oké. Köszönöm.-hallottam a hangján, hogy elmosolyodott.-Merre jársz?-kérdezte kedvesen
-Nem rég indultam el haza, vagyis elsőnek a szüleimhez.-válaszoltam.
-Hol voltál?-érdeklődött
-Kicsit kiruccantam.-nevettem fel.-Bejártam két klubbot.
-Pedig azt hittem ma otthon fogsz pihenni.-kacagott fel.
-Jobb távol tőle.-nevettem.
-Szóval csak távolságot tartasz?-nevetett.-Netán félsz valamitől?
-Távolságot tartok csak.-válaszoltam.-Nincsen félnivalóm.
-Na rendben. Most mennem kell.-szólt bele.-Szia. Vigyázz magadra!
-Vigyázok! Szia.-nyomtam le.
Az útra szenteltem a figyelmemet. Nem hajtottam gyorsan. Sokkal inkább élveztem a kilátást.
Néztem, ahogy az emberek mennek valamerre. Csendben és békében. Egyfajta melegség járta át a szívemet. A rideg külső alatt én is érző ember vagyok, csak nem mindenkinek mutatom ezt meg.
Én igazából nem voltam én mindig ilyen. 5 éve lesz lassan, hogy én ezt az álcát magamra öltöttem és nem vedlem le. Ezzel kelek és ezzel fekszem. Ez lettem én.
A régi otthonom kapuja előtt álltam. Megvártam még kinyitják nekem és betudok menni. Igazából mindig ez lesz az otthonom, mivel itt vannak a szüleim és itt nőttem fel.
A lépcső előtt álltam meg. Becsuktam az ajtót és felsétáltam a lépcsőn. Benyitottam és beljebb mentem. A nappaliban ültek és beszélgettek.
-Sziasztok!-léptem beljebb.
Egy-egy puszit nyomtam az arcukra.
-Szia, kicsim.-köszöntött apa
-Szia, kislányom.-köszönt anya.
Helyet foglaltam a kanapén.
-Mi újság?-érdeklődött az apám.
-Semmi különös.-mosolyogtam rá.-Volt egy kis dolgom. Azt intéztem el. Veletek?-néztem felváltva őket.
-Nincsen semmi.-mondta anyám.
-Milyen dolog?
-A két klubbot néztem meg, meg üzleti dolgok.
-Minden rendben?-nézett farkasszemet velem.
-A lehető legnagyobb rendben van minden.-mosolyogtam rá.
Több mint egy órát töltöttem el velük és beszélgettünk. Mindenféle szóba került és vidáman tudtunk végig társalogni.
Majd ideje volt, hogy menjek, mivel Teresanak meg kell keresnem azt a papírt. Igazából valami szerződésről lehet szó, de már pontosan nem tudnám megmondani.
A házban sötétség uralkodott, amikor beléptem. Ez csak egy dolgot jelenthetett. Még pedig azt, hogy nem tartózkodik itthon. Hatalmas megnyugvást jelentett számomra ez.
A konyhába sétáltam, hogy egyek valamit. Már későre járt és én csak reggel ettem.
A táskát letettem a pultra. A telefont pedig kivettem belőle. A hűtőbe kezdtem kutakodni valami ehető után. Majd láttam, hogy Elena főzött.
Boldogan vettem ki és melegítettem magamnak egy adagot. Miután azt elfogyasztottam a telefonnal a kezemben sétáltam a dolgozószobámba.
Leültem az asztalhoz és bekapcsoltam a gépet. Muszáj voltam beállítani, mivel semmi sem volt megcsinálva rajta. Azután még egy kódot is állítottam be rajta. Biztos, ami biztos alapon. Senkiben se bízom. Főleg nem benne.
Hosszas keresgélés után, de megtaláltam, amit Teresa kért. Ez egy 3 hónappal ezelőtti szerződésm.
,,Átküldtem neked emailben.”
Küldtem el neki SMS-ben. Rápillantottam az órára. 21:23.
Eléggé elment az idő már. Lezártam a gépet és felálltam, hogy már ideje lesz már aludnom. Elindultam hát a folyosón, de félúton jártam amikor ajtócsapódásra lettem figyelmes.
Szóval megérkezett.
Majd hangok ütötték meg a fülemet. Viháncoló női hang.
Gyorsítottam a lépteimen, hogy megnézzem mi folyik itt. A lépcső alján állt ő és egy nő derekát ölelte.
-Mi folyik itt?-emeltem meg a hangomat. Mindketten megszeppentek és felém kapták a fejüket.
-Már csak te hiányoztál.-forgatta a szemeit Matteo
Közelebb léptem hozzájuk.
-Még egyszer kérdezem. Mi folyik itt?
A szemeim szinte szikrákat szórtak a dühtől.
-Csak szórakozunk.-vigyorgott Matteo.-Ha akarsz csatlakozz -kacsintott
Megindultam felé és egy hatalmasat lekevertem neki.
-Ez az én házam. Ide nem hozhatsz mindenféle lotyót.-néztem rá.-Főleg nem úgy, hogy elvileg én vagyok a feleséged. Leakarsz járatni?
-Nem vagyok lotyó.-lépett közelebb a lány hozzám
Bűzlött az alkoholszagtól.
-Dehogynem, kicsikém.-kaptam el a vállát.-Te egy közönséges nő vagy, aki egyéjszakánál többet nem érdemel. Az én házamba semmi keresni valód.-löktem neki a falnak
-Ez az én házam is ugyan úgy.-jött a hátam mögül
Azonnal megfordultam.
-Akkor tudnod kéne mit lehet és mit nem.-böktem mellkason
Majd megragadtam a lány haját és elkezdtem kivonszolni.
-Minden őr jöjjön ide!-kiabáltam el magam
Alig telt bele 2 percbe és mind előttem sorakoztak.
-Ki adott nektek engedélyt, hogy beengedjétek?-néztem végig.
-Az úrral jött.-szólalt meg az egyik.
-Nem érdekel!-mondtam haragosan.-Dobjátok ki!-lendítettem meg a karomat és a lány térdre esett. Azonnal felkaparták és vitték.-Innentől kezdve senki, ismétlem SENKI nem léphet be ebbe a házba az én engedélyem nélkül!-mondtam.-Nem érdekel, ha Matteoval jön valaki. Azonnal szólnotok kell nekem. Én nélkülem senki sem lépheti át azt a kaput!-mutattam előre.-Egyedül a szüleimnek nem kell engedély. Remélem világos voltam!
-Igen, asszonyom.-jött a válasz.
-Remélem!-néztem végig rajtuk.-Mehettek!
Utána megfordultam és besiettem a házba.
-Állj meg!-kiabált rám.
-Ne emeld fel rám a hangod.-torpantam meg.-Neked ehhez nincs jogod!-néztem vele farkasszemet.
-Igen?-kapta el a karom és lökött a falhoz. A fejem hangos koppanással érintkezett a fallal.-Neked ahhoz jogod van, hogy basáskodj felettem?
-Te mégis mi a francot képzelsz magadról?-löktem meg a mellkasánál fogva.-Azt hiszed, hogy így bánhatsz velem? Azt hiszed, hogy ez egy bordély?
-Nem élvezhetem az életem?-lökött meg.-Ha szórakozni akarok akkor szórakozni fogom.
Egy hatalmasat lekevertem neki.
-Szórakozz, de ne itt! Én nem vagyok kíváncsi a kurváidra. Nem fogod beszennyezni ezt a házat, ha nem tetszik takarodj el.-néztem vele farkasszemet.-Majd ott nyugodtan kedvedre fektetheted meg a nőket! -kiabáltam már
Teljesen kihozott a sodromból ez a mocsok.
-Valóban?-vigyorodott el majd a falhoz lökött és karját a nyakamra tette.-Te meg nyugodtan tarthatod az exednek a képeit a házba? Nyugodtan sírhatsz miatt? Nyugodtan rejtegetheted? Csak nem ő volt neked az első és ezért ragaszkodsz ennyire hozzá?!-a szemei szikrákat szórtak
-Te mégis miről beszélsz?-gurult el az agyam
-Aki miatt sírtál a szobádban. Azt hiszed bolond vagyok?-mondta megvetéssel
-Te eszednél vagy?-löktem el teljes erőmből.-Ő a bátyám, aki meghalt évekkel ezelőtt.-a szemeimet csípni kezdték a sós könnycseppek.
Az ő tekintete ellágyult és mintha kijózanodott volna teljesen.
-Luna, én ezt nem tudtam. Sajnálom.-indult el felém.
-Ne!-emeltem fel a kezem védekezésképpen.-Nem vagyok kíváncsi se rád, se a bocsánatodra.-mikor ezt kimondtam azonnal kikerültem és elindultam
A könnyek utat törtek maguknak és elkezdtek folyni az arcomon.
-Állj már meg.-sietett utánam
Nem szóltam hozzá csak gyorsítottam lépteimen. Elvettem a kulcsomat és beszálltam az autómba. Azonnal lezártam magam, hogy még véletlen se tudjon beszállni mellém.
A kocsi előtt állt meg. Én beindítottam, hogy elindulok. Nem érdekelt, hogy előttem állt.
Mikor a szemeimbe nézett valami történt. Teljesen másképp nézett rám.
Megtöröltem az arcom és elindultam. Mikor látta, hogy hajthatatlan vagyok elsétált onnan. Én pedig idegesen mentem. Türelmetlenül dudáltam, hogy azonnal nyissák ki nekem a hatalmas vaskaput.
Mikor kinyílt én már hajtottam is az útra.
Innen nagyon távol szerettem volna lenni. Nem akartam vele egy levegőt szívni. A mai húzása volt az utolsó. Ez számomra nagyon sok volt.
Nem alázhat megy így. Egyáltalán nem beszélhet így velem. Sőt, egyáltalán nem beszélhet így rólam.
Megalázta a testvérem emlékét és ez fájt a legjobban.
Nekem Luca volt a mindenem még el nem veszítettem. Ő volt a másik felem, a lelkitársam. Mindent megosztottam vele és ő mindentől megvédett.
Sosem akartam elveszíteni. Sosem..