Dél királynője (BEFEJEZETT)

29

Reggel az ébresztőm gyönyörűséges hangjára keltem fel. Miután morgolódtam egy sort kinyomtam. Feltápászkodtam az ágyból és ásítottam egy nagyot. Első utam a fürdőszobába vezetett. Ott egy gyors zuhanyozás után elvégeztem a reggeli teendőimet. Majd felöltözve indultam le az ebédlőbe, de a lépcső tetején összefutottam Matteoval.
-Jó reggelt.-túrt a hajába.
-Jó reggelt.-mosolyogtam rá.
Majd akaratlanul is végig vezettem tekintetem a felső testén.
-Feltűnően bámulsz.-lépett közelebb hozzám.
-Nem szabad?-haraptam be az ajkam.
-Neked igen.-karolt át hátulról úgy, hogy egyik keze a mellemnél pihent.
-Én is erre a válaszra számítottam.-húztam ki magam elégedetten.
-Tudom.-csókolt bele a nyakamba.
Bizsergés járta át az összes porcikámat. Mindig ilyen dolgokat vált ki belőlem.
-Egy pólót felvehetnél.-fordultam meg karjaiban.-Nem azért, mert zavar a látvány.-vezettem végig kezem óvatosan felsőtestén.-Csak nem egyedül vagyunk.-adtam egy apró puszit a mellkasára.
-Na és, ha bezárkóznánk az egyik szobába.-fogta meg az arcom.-Azzal mindketten jobban járnánk és még öltözni sem kéne.-perverz mosolyával kezdett el méregetni.
-Munka van.-vigyorogtam rá.-Este meg várlak a klubba.
-Bulizni akarsz velem?-szélesedett mosolya.
-Megmutatom neked éjszaka milyen a kilátás.-kacsintottam és kibújtam karjai közül.
-Tökéletes a kilátás innen.-hallottam meg hátam mögül.
-Siess reggelizni.-hagytam figyelmen kívül beszólását.
Letrappoltam végre az ebédlőbe és helyet foglaltam a szokásos helyemen. Már a reggeli tálalva is volt.
-Jó reggelt, asszonyom.-sétált felém Elena.
Egy csésze kávét tartott kezei között.
-Jó reggelt.-mosolyogtam rá.
Elém tette és én azonnal érte is nyúltam. Párat kortyoltam belőle, amikor megjelent a drága férjem. Leült a mellettem lévő székre és még odébb csusszant, hogy szorosan mellettem legyen. Én csak elvigyorodtam.
-Mit vigyorogsz?-tette tenyerét a combomra.
-Semmit.-mosolyogtam rá és csendben iszogattam a kávémat.
-Hazudsz.-simogatta a lábam.
-Lehet.-rántottam vállat mosolyogva.
A kezét a lábára tettem és elkezdtem enni. A hangos nevetése zökkentett ki.
-Lehetetlen vagy.-mosolygott kedvesen.
-Tudom.-vigyorogtam.
-Mikor mehetek a klubba?-fordult felém.
-Majd írok előtte.-pillantottam szemeibe.
Gyönyörű kék íriszei fogva tartották az én barna szemeimet. Hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni, mivel annyira elvesztem tekintetében. Hatalmas örömöt jelentett számomra már csak a puszta jelenléte is. Az illata mámorítóan hatott elmémre, és amikor a közelembe került egyszerűen megszédített. Egyre jobban kerített hatalmába az a fura érzés, amelyre nem tudtam rájönni, hogy mi is vagy. Bár lehet, hogy csak nem mertem bevallani magamnak.
-Nem eszel?-zökkentett ki bambulásomból.
-De igen.-ráztam meg a fejem mosolyogva.
A tányérom felé fordultam és neki is láttam.
-Holnap egy régi barátommal fogok találkozni.-szólalt meg egy idő után.
-Na az jó.-kaptam be egy falatot.-Hová valósi?
-Ő is olasz.-mondta kedvesen.-Itt lesz dolga. Munkaügy.
-Áh, értem.-válaszoltam.-Akkor jó szórakozást nektek holnapra.-mosolyogtam rá.
-Köszönjük.
Befejeztem az étkezést és felálltam az asztaltól. Ideje volt mennem, hogy mindent idejében eltudjak intézni. Kedvesen elköszönt tőlem és úgy sétáltam ki az autómhoz. Útközben eszembe jutott, hogy a szüleimnél is rég jártam és este beköszönök nekik.
Útközben elkalandoztak a gondolataim. Újra Matteo járt az eszembe. A kék szeme. A nevetése, ahogy megjelenik a gödröcskéje az arcán. A markáns arcvonásai. A dús barna haja. Egyszerűen ez a pasi maga az álom. El sem tudom hinni, hogy miért nem vettem észre eddig mindezt benne. Talán elvakított a gyűlölet és csak kiakartam zárni az életemből. Nem akartam, hogy részese lehessen az életemnek, de a sors másképp gondolta.
A szokásos forgalom megállított a dolgomban. Nehézkesen, de egy idő után végre tovább tudtam haladni. Mindenki sietett munkába, vagy esetleg máshová. Nyár levén már az iskola befejeződött, és a nagyobb gyerekek a barátaik társaságával lézengtek az utcán, de ez csak a koránkelőkre volt igaz. Akik szerették a sokáig alvást azokkal csak délután futott össze az ember. Végülis igazuk van. Élvezzék ki a nyarat. Élvezzék ki azt, hogy fiatalok és tudnak szórakozni. Egyszer vége szakad ennek a korszaknak az életükben, és aztán jön a nagybetűs élet, amelyben helyt kell állniuk és sokkal kevesebb idejük akad szórakozásra.
Mikor a lámpa zöldre váltott tovább hajtottam és a következő kanyarnál balra fordultam. Tudtam, hogy alig tíz perc és a célomnál vagyok már. Évek óta a megszokott út és körforgás, de most valami mégis más. Még pedig a bennem lévő érzések, amelyeket egyre nehezebben tudok megfejteni. Félek attól, hogy ha nem fejtem meg akkor szét fog szedni belülről teljesen.
A hatalmas épületnél lekanyarodtam, hogy a garázsban tudjak kikötni. Nem szerettem soha kint parkolni. Mindig a bentihez voltam szokva.
Szokásos helyemen álltam meg és szálltam ki az utóból. A táskám lazán lógott a vállamon és úgy sétáltam el a liftig. Benyomtam a gombot és várnom kellett néhány percet, hogy megérkezzen és tovább folytassam az utamat.
Hangos csilingeléssel nyílt az ajtó, amelybe beléptem. Megnyomtam a legfelsőszint gombját és vártam, hogy felérjek. A hang újra megszólalt, ami azt jelezte megérkeztem. A folyósó végéig sétáltam, ahol az én kis barlangom volt.
-Jó reggelt!-köszöntem Rubynak oda.
Valamit a gépen ügyködött, és nagyon bele volt merülve.
-Jó reggelt, asszonyom.-kapta fel a fejét hirtelen.
Tovább sétáltam és beléptem az irodám ajtaján. Azt azonnal bezártam és leültem a helyemre. A táskámat ledobtam a vállamról és az asztalra tettem le óvatosan. Azután rögtön bekapcsoltam a gépemet és megnéztem, hogy mára van-e valami dolgom. Megnyugodva vettem tudomásul, hogy mára semmi érdemleges nincsen. Emiatt a mai nap elvégzem a papírmunkákat és azután mehetek a klubba.
Neki is láttam. Elsőnek az emaileken futtattam át tekintetemet és, ami olyan volt válaszoltam is az adott illetőnek. Azután néhány papírt nyomtattam ki, amik szükségesek voltak számomra. Pár üzletember küldte kiegészítésképpen, hogy mit és hogyan szeretne a továbbiakban. Ezt majd hozzá csatolom a papírokhoz és átadom Rubynak, hogy juttassa tovább.
Miután a papírok előttem hevertek elkezdtem összepakolni őket. Első dolgom volt, hogy a kinyomtatottakat összekapcsoljam. Aztán azokat félre is pakoltam, hogy nehogy összekeverjem és esetleg eltűnjön.
Még megcsináltam mindent, hogy holnapra már szinte semmi dolgom ne legyen. Aztán elpakoltam mindent az asztalomról. A gépemet is lezártam és a táskámat a vállamra kaptam. Aztán kivittem azt a pár dossziét Rubynak és elköszönve tőle tovább indultam a dolgomra.
A lift üres volt, aminek nagyon örültem. Nem szeretem a zsúfoltságot. Az autómba bepattantam és egyenesen a klubb felé vettem az irányomat. Az utakon jelen volt néhány ember a meleg ellenére is. Főleg fiatalok sokasága lézengett mindenfelé. Nevetgélve, boldogan.
A  szokásos útvonalon haladtam tovább. Majd hirtelen eszembe jutott, hogy elfelejtettem szólni neki. Úgy voltam vele, hogy majd felhívom, ha leparkoltam.
A szórakozóhely parkolójában csak az embereim autói voltak megtalálhatóak. Kiszálltam a kocsimból és a bejárat felé kezdtem igyekezni.
-Jó napot, asszonyom.-szólalt meg az ajtóban álló két biztonsági.
-Jó napot kívánok!-biccentettem feléjük.
Mindig is elvártam a tiszteletet, és ezt meg is kaptam. Én is megadtam mindenki számára azt a tiszteletet, amelyre szükség volt. Megálltam egy pillanatra és előkerestem a telefonomat. Azonnal tárcsáztam a számát és a fülemhez emeltem.
-Már vártam, hogy hívj.-szólt bele azonnal.
-Neked is szia.-röhögtem el magam.-Most értem ide.
-Oké. Akkor én is indulok.-mondta.
-Rendben, de kérlek hozz már nekem egy kávét meg valami kaját.
-Miért nem ettél?-komorult el a hangja.
-Nem volt időm rá.-rántottam vállat, amit ő nem láthatott.
-Mit vigyek?-kérdezte.
-Mindegy.-válaszoltam.
-Jól van, de ezért kapni fogsz.-hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Oké. Na siess.-nevettem el magam és rányomtam.
Felsiettem az irodámba és leültem a székembe. Majd magamhoz hívattam Jamest, hogy történt-e valami érdemleges.
-Asszonyom.-lépett beljebb.-Miért keresett?
-Történt valami, amiről tudnom kéne?-pillantottam rá.
Arca minden egyes rezzenését figyeltem. Tudtam, hogy sosem hazudna nekem, de nem bízhatok meg senkiben.
-Semmi sem történt, főnök.-húzta ki magát.-Minden rendben van.
-Akkor jó.-mosolyodtam el.-Egy ideig maradok ma.
-Senkit se engedjünk be magához?
-A férjem fog jönni nem sokára.-mondtam rá nézve.-Rajta kívül senkit.
-Állítok majd nem sokára ide egy őrt, hogy senki ne zavarja Önöket.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
-Ez természetes, asszonyom.-bólintott és már ment is.
Én felnyitottam a gépemet és ellenőriztem rajta néhány dolgot. Majd leadtam egy rendelést, mert úgy láttam, hogy hiánycikk az egyik ital. Nem is értettem, hogy ezt miért nem intézték el az alkalmazottjaim. Ez az ő feladatuk lenne és nem az enyém.
Azután neki láttam annak a kevés papírmunkának, ami rám várt, hogy elvégezhessem. Még mielőtt végeztem volna egy kopogás szakított félbe.
-Szabad!-szóltam ki és az ajtó felé pillantottam.
-Én vagyok az.-nyitotta ki az ajtót és besétált.
-Már ideje volt.-sóhajtottam fel drámaian.
A levakarhatatlan mosoly ott volt az ajkaimon.
-Ennyire hiányoztam?-sétált elém mosolyogva.
-Már éhes voltam.-mosolyogtam rá.
Csak megforgatta a szemeit. Leült velem szemben és az asztalra tette a szatyrot.
-Utálom, amikor nem eszel.-szólalt meg egy idő után.
Elém tolta a kávémat, és én egy hálás pillantást vetettem felé.
-Nincs időm néha rá.-rántottam vállat.
-Ezt ne mondd.-nézett rám.-Mindig lenne minimum tíz perced rá.
-Nem ellenkezem.-emeltem fel kezeimet.
Majd a tál felé nyúltam, amelyben valami zöldséges hús volt.
-Jó étvágyat.-mosolygott kedvesen.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.-Te miért nem eszel?
-Mivel valaki rendszeresen eszik.-vigyorgott.
Csak nevetve megráztam a fejemet és neki is láttam a meleg ételemnek.
Miután elfogyasztottam a kávémat is megittam.
-Kérsz valamit?-érdeklődtem miközben összeszedtem a szemetet.
-Nem.-mosolygott.-Ezt hagyd csak. Kidobom.-vette el tőlem.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá újra.
Majd neki láttam még annak a kevés elintéznivalómnak.
-Sok van?-érdeklődtem.
-Maximum fél óra és kész.-válaszoltam.
-Segítsek valamiben?
-Megoldom már.-néztem rá.-De majd egy nap bejöhetnél velem és bevezetlek a munka rejtelmeibe.
-Jól hangzik.-vigyorodott el.
-Tudtam, hogy tetszeni fog.-nevettem el magam.
-Minden egyes veled töltött idő tetszik.-sandított rám.
Éreztem, ahogy a pír elönti az arcom. Hogy képes egyetlen mondatával zavarba hozni? Pedig semmi perverz megjegyzést sem tett.
Abban a percben még a levegővétel is nehezebben ment.
-Ez aranyos.-mosolyogtam rá hosszú idő után.
Majd egy tincset a fülem mögé tűrtem.
-Amikor elpirulsz aranyos vagy.-döntötte oldalra a fejét.
-Matteo!-szóltam rá, hogy befejezze.
-Csak megjegyeztem.-mosolygott kedvesen.
Csak vigyorogva megráztam a fejem. Próbáltam kizárni, hogy itt van tőlem néhány centiméterre, de egyre nehezebbnek bizonyult ez a művelet. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy a gondolataim ne újra ő körülötte forogjanak, mert akkor annyi a munkámnak.
Az amúgy harminc perces munka sokkal tovább elhúzódott. Ezt pedig csak az ő jelenlétének köszönhetem. Elég volt a tudat, hogy velem szemben van és teljesen elvesztettem az eszem.
-Kész.-szólaltam meg végül.
-Végre.-vigyorgott.
Felálltam, hogy nyújtózkodjak egyet, mivel teljesen elgémberedtem.
-Kérsz valamit inni?-néztem rá.
-Majd kiszolgálom magam.-állt fel előbbi helyéről.
A kanapéhoz sétáltam, hogy kényelembe helyezzem magam. Még egy darabig itt leszünk, mivel van idő még a nyitásig.
-Te kérsz valamit?-kérdezett rá.
-Nem.-rúgtam le a magassarkút a lábaimról.
Majd elhelyezkedtem. Oda sétált ő is és lábaimat felemelve ölébe helyezte azokat. A pohárban alig volt ital.
-Biztos ne hozzak valamit?-érdeklődött.
-Vezetek.-tettem a fejem mögé egy párnát.
-Egy szavadba kerül és van sofőröd.-nézett rám.
-Igyál már.-nevettem el magam.
Belekortyolt majd azonnal rám kapta tekintetét. Kérdőn néztem rá.
-Mondtam kapni fogsz.-tette le az üvegasztalra a kristálypoharat.
-Mit?-néztem rá.
-Hogy mit?-ragadta meg a csuklómat.
-Aha.-néztem rá.
-Még ki kell találnom.-kacsintott rám és felrántott.
-Most ezt miért kellett?-néztem rá durcásan.
-Azt szeretem, ha a közelembe vagy.-rántott ölébe.
-Na és, ha én nem szeretem a közelséged?-fordultam felé.
-Tudom, hogy szereted.-nézett mélyen a szemeimbe.-Kár tagadnod.
-Igazán?-fontam át a karomat a tarkóján.
-Bizony.-bólogatott.
Lábamhoz nyúlt és annyira igazította, hogy végül lovaglóülésben ültem az ölében.
-Ma be kell ugrani a szüleimhez.-szólaltam meg egy idő után.
-Oké.-válaszolt, de már figyelme tompult.
Testem minden szegletét figyelte.
-Figyelsz te rám?-fogtam meg az arcát röhögve.
Rám kapta tekintetét.
-Aha.-válaszolt.
-Na persze.-röhögtem el magam.
Majd óvatosan közel hajoltam hozzá.
-Mit szeretnél?-húzta széles mosolyra ajkait.
-Találd ki.-hajoltam szájára.
-Szerintem tetszeni fog.-válaszolt.
Én pedig mosolyogva csókoltam meg. Egyik keze a fenekemen állapodott meg. A másikkal pedig a tarkómnál fogva húzott közelebb.
Elhajoltam tőle és mosolyogva figyeltem.
-Szóval?-haraptam be az ajkam.
-Kétség kívül nagyon tetszett.-nézett szemeimbe.-Igaz, hogy szívesen megismételhetnéd.
-Hülye.-ráztam a fejem és megcsókoltam újra.
Keze most fenekembe markolt, mire megugrottam az ölében.
-Annyira gyönyörű vagy!-tűrt egy kósza tincset a fülem mögé.
-Köszönöm.-pirultam.
Annyira kedves volt és annyira jól esett, hogy törődik velem. A pillangóim megállíthatatlanul repdestek. Boldog voltam miatta. Ő okozta az egész boldogságomat.