Dél királynője (BEFEJEZETT)

27

-Matteo!-sétált felénk egy hatalmas vigyorral az öccse.
Lábaim az ölében pihentek miközben apró köröket rajzolt rájuk. Miénk volt a ház, mivel a szülei elmentek valahová.
-Mondd!-nézett testvérére.
-Fabio az előbb hívott, hogy este előszeretettel vár a klubbjában minket, mivel hallotta valakitől, hogy haza érkeztél a feleségeddel.-nézte őt.-Na mit szólsz?
-Kik lesznek?-érdeklődött.
-A szokásos társaság.-rántott vállat és leült a székbe.
-Akkor ki nem hagynám.-terült szét egy hatalmas vigyor arcán.
Majd óvatosan felém pillantott.
-Mi az?-toltam fel fejemre a napszemüveget.
-Te mit szólsz?-kérdezte helyette Marco.
-Nem megyek.-válaszoltam.-Holnap megyünk vissza és nem akarok részegen bemenni a cégbe.
-Nem muszáj innod.-vigyorgott Matteo.
-Gyere már!-nézett az öccse is.
-Nem sokáig!-emeltem fel mutatóujjam.
-Szuper vagy.-ugrott a nyakamba Marco.-Gyorsan vissza is hívom.-sietett el tőlünk.
-Olyan hülyeségekbe belemegyek.-sóhajtottam.
-Szerintem ez egy jó dolog.-mosolygott kedvesen.-Legalább megismered a barátaimat is.
-Áh.-dőltem hátra.-Ne hagyd, hogy igyak.-csuktam le a szemeimet.
A bokámnál megfogva húzott magához. A fenekem a combjának csapódott.
-Na és, ha együtt innánk?-kérdezte egy vigyorral arcán.
-Győzz meg!-támaszkodtam könyökömön meg.
-Nem kell kétszer mondanod.-vigyorgott.
Majd közel hajolt hozzám, hogy megtudjon csókolni. Annyira gyöngéd volt, hogy lelkem beleremegett. Puha ajkai az én ajkaimmal szinkronban mozogtak. Kezét a szoknyám aljához vezette és elkezdte simogatni a combom belső részét.
Újra az ismerős melegség járta át a testem.
-Miért a kertben kell? Nem bírtok felmenni a szobátokba?-hallottuk meg öccsének a hangját.
Azonnal elhúzódtam tőle és teljesen kipirultam.
-Neked meg mindig ilyenkor kell jönni?-forgatta meg szemeit és kezét a térdemre tette.
-Ti estetek rossz helyen egymásnak.-kapkodta a fejét.
-Na és két napja ki volt rossz helyen?-morogta Matteo.
Ha lehet még annál is jobban elvörösödtem. Újra játszódott a fejemben az a nap és a szívem hevesebben dobogott mint eddig.
-Az egy véletlen műve volt.-nézett ártatlanul.
Matteo most végre rám nézett és meglátta arcom árnyalatát.
-Jó! Menj és csináld a dolgod!-intett testvérének.
-Csak kérlek hagyjátok ezt..-kezdte el, de azonnal közbe vágott Matteo.
-Nem fog történni semmi itt. Na húzz el!
-Megyek már!-emelte fel védekezésképp kezeit.
Hosszú elnyújtott lépteivel egy perc alatt a házban volt.
-Ne haragudj emiatt az idióta miatt.-nézett rám.
-Khm..-köszörültem meg a torkom.-Végülis igaza van.
-Hogy érted?-simogatta lábam.
-Egy kertben vagyunk. Helyesbítek a szüleid kertjében vagyunk és a testvéred is itt van.-néztem rá.
-Igaz.-értett velem egyet.-Szeretnéd, hogy még mindig meggyőzzelek?-harapta be az ajkát.
-Ezután az eset után nem tudom.-ültem fel.-Ez kínos volt.-néztem a szemeibe.
Tényleg kínosnak éreztem. Kétszer lát minket letagadhatatlan helyzetben. Annyira megbolondítja az elmémet, hogy mellette nehezebben gondolkodom. Akármennyire próbáltam, illetve próbálom kizárni az agyamból és a szívemből egyre jobban belemászik. Napról napra rombolja le a falaimat. Napról napra jobban hódít meg. Csak félek, hogy ennek a hirtelen jött érzéseknek rossz vége lesz.
-Megfogom fojtani.-húzott magához.
-Nincs arra szükség.-mosolyodtam el halványan.-Csak uralkodnod kell magadon.-tettem le lábaimat a fűbe.
-Hogy nekem?-dülledtek ki szemei.-Miért csak nekem?
-Mert te csinálod ezt.-néztem rá egy pillanatra.
-Legkönnyebb menteni magad.-nézett rám.-Te se bírsz uralkodni magadon.
-Zárjuk le ezt a vitát.-bámultam a füvet.
-Szerintem is.-állt fel.
-Most hová mész?-kaptam rá a fejem.
-Még kitalálom.-rántott vállat lazán.
-Most haragszol rám?
-Lehet.-pillantott rám.
-Miért haragszol?-álltam fel.
-Mert nem hagyod, hogy meggyőzzelek.-mosolygott rám.
-Idióta.-csaptam mellkason és besiettem a házba.
Ez komolyan mondom, hogy hülye. Eljátssza, hogy haragszik miközben nem. Idegesítő.
-Várj már.-sietett utánam.
-Most már hagyj.-gyorsítottam lépteimen.
Berontottam az ajtón.
-Pont most akartam szólni, hogy kész az ebéd.-jelent meg Marco előttem.
-Nem kérek.-mentem el mellette.
-Mi történt?-kérdezte meg.
-A bátyád állandóan sértődöttet játszik.-forgattam meg a szemeimet.
-Csak ma ne vesszetek össze.-mondta kedvesen.
-Ne csináld már, Luna.-hallottam meg a hangját.
-Én semmit se csinálok.-fordultam meg a lépcsőn már.
-Na gyere együnk.-sétált elém.-Közben megbeszéljük az estét.
-Nem megyek veled sehová.-néztem rá.
-Velem igen?-vigyorgott Marco.
Ekkor eszembe jutott egy jó ötlet.
-Veled igen.-sétáltam felé.-Megyünk enni?-pislogtam felé.
-Még szép.-vigyorogva karolt át.
Ő csak ledöbbenve állt előbbi helyén. Asztalhoz ültünk majd nem sokkal később Matteo is megjelent. A két fiú között foglaltam helyet.
-Direkt csinálod.-súgta a fülembe.
-Mit?-támaszkodtam meg az egyik kezemen.
-Hogy velem nem beszélsz és Marcoval meg el vagy.
-Sajnos nem direkt csinálom.-mosolyogtam felé. Majd visszafordultam és szedtem a húsból.-Milyen napod volt tegnap?-fordultam testvére felé miközben bekaptam egy falatot.
-Unalmas.-nézett rám.-Nektek?
-Nem rossz.-mosolyodtam el és beharaptam ajkam.
Matteo csak felhorkantott. Még jobban kezdtem el vigyorogni.
-Na és merre jártatok?-érdeklődött.
-Van barátnőd Marco?-tereltem el témát.
-Valamelyik nap is mondtam, hogy nincs.-kacagott fel.
-Na és szeretnél valakit magad mellé?-haraptam ajkamba, hogy nehogy elnevessem magam.
Ő vette a lapot, hogy direkt idegesítem a bátyját, de a jobbomon ülő elkezdett fuldokolni.
-Jó!-állt fel az asztaltól.-Most mi beszélgetni fogunk.-kapta el a karom.
-De én még enni szeretnék.-néztem rá.
-Nem érdekel.-kezdett az emelet felé húzni.
-Most itt hagytok?-kiabált utánunk.
-Itt.-választ helyettem is Matteo.
Egyenesen a szobáig mentünk, amit azonnal kulcsra is zárt.
-Szóval?-fontam össze karjaimat.
Megpróbáltam komoly arcot ölteni magamra. Nem lett volna kedvező, ha elnevetem magam az adott helyzetben. Jó érzés volt húzni az agyát. Talán még a féltékenység szikrája is megcsillant szemeibe. Élvezet volt nézni.
-Ez mi volt lent?-kérdezte feszülten.
-Micsoda?-pislogtam ártatlanul.
-Luna, ne játszadozz velem.-lépett közelebb.
-Én nem játszom.-haraptam be az ajkam.
Feszült volt és egyre jobban hoztam ki a sodrából.
-Akkor mi volt az az előbb lent?-ráncolta homlokát.
-Micsoda?-néztem rá.
-Egyre jobban húzod az agyam.
-Akkor mond el mi zavart.
-Az, hogy úgy beszéltél Marcoval.
-Hogy beszéltem vele?-léptem felé egy lépéssel.-Kedvesen? Barátságosan?
-Direkt elkezdted kérdezgetni, hogy van-e barátnője.
-Szóval féltékeny vagy.-jelentettem ki egy mosoly kíséretében.
-Nem vagyok féltékeny.-állta tekintetem.
-Pedig nagyon úgy tűnik, hogy az vagy.-karoltam át a nyakát és lábujjhegyre álltam.
Ajkaimmal súroltam az övét.
-A francba már.-kapta el a derekam és vadul nekem esett.
Tökéletes szinkronban mozogtak ajkaink egymással. A hasamban a pillangóim repdesni kezdtek. A testem bizsergés járta át. Óvatosan lökött az ágyra és került fölém.
A csókunkat megszakítva a nyakam ostromába kezdett. A bensőmet elfogta újra az az érzés, amely minden alkalommal, amikor hozzám ér. A testem libabőrös lett és beleremegtem minden egyes érintésébe. A kezével felfedezőútra tért, de egyáltalán nem bántam. A pólóm kivágásánál is puszikkal halmozott el. Majd újra visszatért a számhoz. Egyik kezét combomhoz vezette és a belső részét a combomnak elkezdte simogatni. 
Majd egy idő után elhúzódott tőlem. Csalódottan nyögtem fel.
-Emlékszel, amikor jöttünk ide?-vigyorgott még mindig felettem. Én csak bólintottam miközben leakartam nyugtatni magam.-Most visszakaptad.-suttogta fülembe.
-Menj a francba!-löktem le magamról és ott hagytam a szobában.
Ezt nem hiszem el, hogy direkt azért csinálta, hogy visszaadja nekem a pár napja történteket. Szemét húzás volt tőlem, de azt megérdemelte. Erre ő mit csinál? Vissza él azzal, amit érzek iránta és kihasználja. 
Kimentem a kertbe, hogy levegőhöz jussak.
-Meg se kérdezem.-röhögött Marco.
Lehuppantam vele szembe.
-Ne is!-néztem rá szúrósan.
-Bár a nyakadon lévő foltok árulkodóak.-kezdett újra nevetni, de szikrákat szóró szemekkel néztem felé és rögtön abba is hagyta.-Na mi történt?-váltott komolyra.
-A bátyád.-dőltem hátra.
-Gondoltam.-mosolygott.
-Olyan mint egy nagy gyerek.-forgattam meg a szemeimet.-Egy idióta.
-Ezzel egyet kell, hogy értsek.-bólogatott hevesen.-Mi van veletek?
-Mármint?-ráncoltam a homlokom.
-Azt tudom, hogy nem feküdtetek még le. Elmondta Matteo.-nézett rám.-Mégis annyira közel álltok egymáshoz. Csak úgy pattognak a kis szikrák, amikor ti egy helyiségben kerültök.
-Nem tudom, Marco.-fújtam ki gondterhelten a levegőt.-Az elmúlt napokban közel kerültünk egymáshoz.
-Azt vettem észre.-mosolygott kedvesen.-Akkor ti most komolyan egy pár vagytok?
-Őszintén szólva nem tudok erre helyes választ adni.-néztem rá.-Fogalmam sincs.-ráztam a fejem.
Nem kérdezte meg, hogy lennék-e a barátnője. Az oké, hogy volt egy ajánlata, amellyel éltem, de annál többet én sem tudok a mi kis kapcsolatunkról. Egyre jobban érzem azt, hogy közel áll hozzám, de mégis távol. Én már nem akarok távolságot tartani, de mégis megrémisztenek az érzések és néha úgy érzem, hogy távolabb kell tőle kerülnöm.
-Ezt hogy? Vagy mégis miért nem tudod?-vágott teljesen értetlen arckifejezést.
Abban a pillanatban megsajnáltam, hogy ennyire képes összezavarni az én kis életem őt. Utána, amikor jobban belegondoltam a helyzetbe nem csak őt sajnáltam, hanem saját magamat is. Én is teljesen össze voltam zavarodva és szerettem volna már kijutni ebből a labirintusból.
-Ez összetett, Marco.-néztem rá.-Sokszor még én sem értem.-dőltem hátra.
-Sok minden érzel?-nézett rám.
-Nagyon sok mindent.-szívtam be élesen a levegőt.-De kérlek most ne beszéljünk erről.-kaptam rá a fejem.-Még jobban összezavarom magam.
-Rendben.-mosolyodott el kedvesen.
Eleget tett a kérésemnek és nem hánytorgatta a dolgokat, hogy valójában mi is van köztem és a testvére között. Hálás voltam neki emiatt.
Igazából nem tudtam volna neki helyes választ adni erre. A testvére egy bonyolult személy. Nehezen lehet elmenni a heves érzelmei mellett. Igaz, ha megnyílik akkor úgy lehet belőle olvasni, mint akár egy könyvből. Nagyon reméltem, hogy minél hamarabb rá fogok jönni, hogy mi lakozik bennem és mi lakozik benne. Na meg arra, hogy mi ez a bizonyos tűz közöttünk, amely néhány napja egyre erősebben lángol.
Az idő lassan telt. Az időjárás eléggé meleg volt. Ha nem egy fedett részen lettünk volna akkor hamar mehettünk volna be a házba. Égető volt a nap sugara, de mégis élveztem ahányszor a bőrömet simogatta. Amióta az eszemet tudom a meleg időjáráshoz szoktam.
Velem szemben ült. Néha csendben, de legtöbbször elég beszédes kedvében volt. A délután nagy részét eltrécseltük, amit egy csöppet sem bántam. Legalább elszakadtam egy kicsit a gondolataimtól és nem kellett a saját érzéseimmel vívódnom, ami egyre nehezebbnek bizonyult. Mégis sokszor gondolkodtam el, hogy mit is csinálhat vajon, mivel azóta nem keresett meg.
-Mi lesz így az estével?-támaszkodott térdein.-Lassan készülni kellene.-gondolkozott el.
-Nem tudom.-ingattam a fejem.-Azt sem tudom, hogy ő..-a mondatot már be sem tudtam fejezni.
-Mi az?-ráncolta a homlokát, amikor bezártam a számat. Háta mögé nézett, ahol a bátyja lépdelt felénk.-Oh, én lépek készülni.-ugrott fel vigyorogva és sietősre vette a tempót.
-Leülhetek?-állt meg előttem.
Egy kimondottan szép csokor volt a kezében. Megrántottam a vállam.
-Felőlem.-fordítottam el a fejem.
-Érdemes semmiségen haragudni?-ült szorosan mellém.-Én sem haragudtam.-harapta be szája szélét.
-Lehet, de..-néztem rá.
-De?-ráncolta homlokát.
Szája sarkában egy pimasz mosolyt bújt meg.
-Semmi.-ráztam a fejem.
-Én is ugyan annyira kívántalak akkor, mint ahogy te ma.-suttogta a füleimbe.
A hideg végig szántott egész testemen. Még lélegezni is elfelejtettem egy pillanatra.
-Utállak.-néztem rá csúnyán.
Szavai hatása alatt voltam.
-Látod, már tagadni sem próbálod a nyilvánvalót.-érintette meg az arcom.-Ezt a csokrot amúgy neked hoztam.-nyújtotta át.-Igazából másmilyen békítő ajándékra gondoltam.-nyalta meg ajkát.
-Idióta.-morogtam és mellkasának csaptam a virágot.
-Most megölted szegény virágot.-biggyesztette le alsó ajkát.
-Nem baj.-álltam fel.-Megyek készülni.-jelentettem ki.
-Hová mész?-érdeklődött.
-Megyünk a tesóddal. Rémlik?-vigyorogtam rá.
-Pedig mást terveztem estére.-ugrott fel.
-Fogd már be.-forgattam meg a szemeimet.
-Most miért?-karolt át hátulról és kezeit a hasamnál összekulcsolta.-Kettesben akartam lenni veled.-csókolt a nyakamba.
-Megyünk öltözni.-lépdeltem befelé.
-Együtt?-suttogta fülembe.
-Nem.-vigyorodtam el.
-Meg fogsz engem ölni.
-Nincs olyan mázlim.-kacagtam fel.
-Képes lennél megölni?-fordított magával szembe.
-Lehet.-haraptam be az ajkam.
-Rossz vagy.-kapta el a derekam.-Nagyon rossz.-esett ajkaimnak.
-Gyere.-suttogtam, amikor elváltak ajkaink.
Egy hatalmas vigyorral az arcán lépdelt mögöttem a hatalmas lépcsőn. A szobájába érve kulcsra is zárta. Szívem megdobbant és akaratlanul is minden vadabb emlékkép az agyamba kúszott.
-Szóval?-térített magamhoz a rózsaszínködből.
-Hm?-kaptam felé a fejem.
-Öltözz előttem.-húzta kacér mosolyra ajkait.
-Nem lehet.-ráztam a fejem.-Megyek zuhanyozni.-vigyorogtam rá.
A fürdőbe sétáltam, amit bezártam kulcsra. Tudtam, ha nem így cselekszem akkor képes bejönni hozzám. A zuhany alá álltam és engedtem, hogy a kellemes melegvíz a bőrömet égesse. Néhány perc után nyúltam csak a tusfürdőt flakonhoz, hogy minden piszkot lemossak magamról. A hajamat is kimostam és a végén kicsavartam. Egy törölközőt tekertem a testemre, és egyet pedig a hajamra. Majd úgy léptem ki a hálószobába.
Mikor meglátott nyelt egyet.
-Megyek inkább zuhanyozni.-ugrott fel.
Én pedig felkacagtam. Azonnal a szekrényhez mentem és felvettem egy alsóneműt és egy pánt nélküli melltartót. Majd magamra húztam a spagetti pántos csillogó piros ruhámat. Hozzá pedig egy ugyan olyan színű magassarkút vettem fel. Hajamat elkezdtem megszárítani majd kivasalni. Miután ezzel végeztem egy enyhe szempillaspirált tettem szempilláimra és egy vörös rúzst kentem ajkaimra.
-Hű..-mondta teljes döbbenettel.
-Mi az?-fordultam vele szembe.
-Ebbe nem jöhetsz.-mért végig folyamatosan.
-Mi?-gubbadtak ki a szemeim.
-A palikat le se fogom tudni vakarni rólad.-sétált elém.-Te csak az enyém vagy!-rántott szorosan magához.-Csak az enyém.-csókolt a nyakamba.
-Én nem vagyok senkié.-karoltam át a nyakát.
-Csak az enyém!-kacsintott.-Ezeket pedig ne merd lefedni.-simított a nyakamon végig.-Hagy lássák, hogy nem nyúlhatnak hozzád.
-Miért, ha hozzám érnek?-simultam hozzá.
-Ne akard megtudni, hogy mit teszek akkor.-húzta végig ujját dekoltázsom vonalán.
Majd elengedett és ruhát kezdett keresni.
Tetszett, hogy ennyire próbál óvni és nem akarja, hogy más érintsen. A hülye pillangók a hasamban újra szárnyra keltek, amit nagyon nem akartam.
A fürdőben készült el. Én addig egy kistáskába bedobtam néhány dolgot, hogy ne húzzam azzal is az időt.
Miután kijött még megkerestük az öccsét és úgy indultunk el. Matteo céltudatosan ingázott az autók között. Én pedig alig tudtam megfigyelni a tájat, mivel egyre jobban összemosódott a táj számomra.
-Olyan rég buliztam már itt.-szállt ki elsőnek Marco az autóból.
-Most kibulizhatod magad.-vigyorgott rám Matteo.
Az egyik őrnek súgott valamit a fülébe, aki a tömeg előtt átengedett minket. Szorosan fogta a csípőmet és úgy indultunk be a hatalmas épületbe. Egy elkülönített helyre mentünk az emeleten, ami a VIP szekciót jelentette. Már több fiatal is ott tanyázott, akiknek sorra be kellett mutatkoznom. Ők mind Matteo feleségeként ismertek. Semmit sem tudtak rólam.
-Na ácsorogjatok már!-szólt ránk az egyik fiú.
Mi engedelmesen beljebb sétáltunk, hogy leülhessünk a kisebb társasághoz. Már épp a férjem mellé szerettem volna leülni, amikor az ölébe rántott.
-Itt biztonságosabb.-suttogta fülembe és keze a combomon állapodott meg.
-Biztonságosabb?-fordultam felé annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
Próbáltam nem elröhögni magam.
-Naná, édes.-csókolt a nyakamba egy hatalmas vigyorral az ajkain.
Megőrjít ez a férfi.