Szűz kereső | vkook |

3.

#jk: i saw an angel #th: i really saw an angel.
•

Ajkaimat idegesen beharapva vártam a csengőszóra, mely diáktársaimnak a nap végét jelentette, nekem azonban a teljes kínszenvedést. Izgultam, hiszen kétes érzéseim voltak Jungkook felől. Az egyik felem pokolian akarta, hogy ha csak egy pillanatra is de találkozhassak vele, a másik felem viszont legszívesebben a fiú wc-ben bujkált volna a kosár edzés végéig. Az igazgatónő levélben tájékoztatott, hogy pontosan mikorra is menjek a tornateremhez, ahol a kosárcsapat edz minden kedden és csütörtökön.

– Kitartást Tae, aztán próbáld nem megdugatni magad Kookkal. – köszönt el legjobb barátom, egy kacsintás kíséretében. Tudtam, hogy Jimin továbbra sem fogja tudni megállni, hogy ne kommentáljon ilyesfajta perverz dolgokat, bár már eléggé jól ismertem őt ahhoz, hogy tudjam úgyse bírja ki. A szép kis figyelmeztetésére morogva egy sort az orrom alatt elköszöntem tőle és csiga lassúsággal pakoltam össze a cuccomat, ezzel is tovább húzva az időt. A terem szépen lassacskán az egész iskolával együtt kiürült és márcsak a tanárok egy része illetve a kosárcsapat maradt bent, na meg persze a takarítók.

A táskámat bevittem a fiú öltözőbe, ahol egyből megcsapott az a tömérdek dezodor szag, amelyet mindig edzések előtt fújnak magukra. A tornaterem elé ki volt készítve egy felmosó vödör, benne okádék szagú fertőtlenítőszerrel. Fintorogva megfogtam, majd ajkamat harapdálva nyitottam be a lehető leghalkabban a terembe. Kerekre tágult szemekkel konstatáltam, hogy a teremben egy lélek sem tartózkodott. Kosárlabdák zöme hevert a földön szerte a teremben, az izzadságtól nedves törölközők pedig a padon voltak hanyagul hagyva, az üres vizes palackokkal együtt. Tüdőmből egy reszketeg ám megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, így nyugodtabb szívvel tettem le kezemből a takarító eszközt és láttam neki a büntetésem megkezdésének.

– Hát te meg mit csinálsz? – érkezett egy hang közvetlen mögülem, mire ijedten összerezzentem. Nyelnem kellett egy hatalmasat ugyanis a hang gazdája nem akárkié volt, hanem Jungkooké. Jeon Jungkooké, akibe menthetetlenül szerelmes voltam már a gimnáziumba kerülésemnek első napja óta. Már az évnyitón kiszúrtam magamnak és tudtam: nekem ő kell. Elrabolta a szívem a tudta nélkül, és ezzel az a baj rohadtul nem voltam egyedül.

– É..én csak takarítok. – adtam a választ, miközben két kosárlabdával a kezemben fordultam meg, hogy rá tudjak nézni. A lélegzetem is elakadt, amint elém tárult a látványa. Még mindig mezben volt, rajta a szerencse hozó számával. Izmos karjait keresztbe fonva támaszkodott neki az ajtófélfának, lábait maga előtt keresztezve. Barna haja izzadtan tapadt tincsenként homlokára, és vastag nyaka is gyöngyödzött az izzadságtól.

– Az a takarítók feladata. Nem? – ráncolta össze a homlokát. Lazán lehajolt egy labdáért, majd azt a kezében forgatva kezdett el felém sétálni.

– I..igazából, büntetésből nekem kell takarítanom két hétig. – adtam dadogva kérdésére a választ. Észrevehetően zavarban voltam Jungkook jelenlétében amit ő is egyből észrevett. Fog kivillantva sétált továbbra is felém, a labdát már a földön pattogtatva. Ennek a mozdulatsornak köszönhetően szemügyre tudtam venni izmait, melyek megfeszültek valahányszor a labdát újból a földhöz kellett pattintani. Amikor elém ért megállt, és a fejem mellett eldobta a labdát egyenesen kosárra, ami a hangjából ítélve be is talált. Nem véletlen volt ő a legjobb játékos.

– Ejnye-ejnye Taehyung. – ciccogot nyelvével, fejét megingatva. Ahogyan nevemet kiejtette azokkal a dús ajkaival, testemen jóleső borzongás futott végig. Teljesen más volt az ő szájából hallani a nevem. – Mit csináltál, amivel ezt érdemelted ki?

– Betörtem az egyik osztálytársam orrát, mert provokált. – adtam a választ, miközben próbáltam némi bátorságot gyűjteni. Szemei tágra nyíltak és elismerően bólintott.

– Daebak! Nem hittem volna, hogy egy vezérigazgató örökös fia verekszik. – mondta döbbenten, ám nem sokkal utána eleresztett egy csábos mosolyt.

– Én sem, de ha muszáj akkor muszáj. – rántottam meg a vállam egy zavart mosoly kíséretében. Kezdett bőröm egyre csak forrósodni, hiszen Jungkook irtózatosan közel volt arcomhoz és testemhez egyaránt. A gyomrom ingázott, a szívem pedig hevesen kalapált mellkasomban miközben azokba a sötét szempárokba vezettem tekintetem. Jungkook végig szántott nyelvével cserepesre száradt ajkain, és a szemkontaktust nem meg szakítva vett ki a kezemből egy labdát. Puha tenyere enyémre siklott, ezzel méginkább zavarba hozva.

– Segítek Tae Tae. – mosolyodott el és kacsintott egyet, majd még két labdát a kezébe véve indult meg a szertárba. Először néma csendben figyeltem őt, hiszen abban a mezben nagyon is jól látszódott izmos kerek fenekének körvonala. Ám erőt vettem magamon és én is a labdával a kezemben követtem őt.