Szűz kereső | vkook |

14.

TAEHYUNG

– Szia Jiminnie. – öleltem meg legjobb barátom egy apró mosoly kíséretében, amikor a házuk elé értem. Mivel korábban keltem a szokásosnál, így előbb is tudtam elkészülni és Jimin elé jönni, hogy aztán együtt mehessünk suliba.

– Szia Tae. Hát te? Nem szoktál ilyen korán itt lenni. – jegyezte meg meglepetten, miközben a bejárati ajtót zárta be a kulccsal.

– Igazából csak korán keltem, így volt időm elkészülni normálisan. – nevettem fel egy aprót, amin ő is felkuncogott. Próbáltam a lehető legjobb formámat mutatni előtte, noha belül össze voltam törve. Tegnap miután Jungkook elment, felvonultam a szobámba és sírtam, amennyit csak tudtam. Fájt, hogy apa eltiltott Jungkooktól, hiszen nekem valóban ő okozott rengeteg örömöt. Ugyanakkor mivel apa erősebb nálam sokkal, így nem szegülhettem ellen a parancsának, máskülönben félholtra verne. És belőle kiindulva kinézem, hogy simán meg is teszi.

Az utat Jiminnel végig beszélgettük, és a közelgő szalagavatót kezdtük beszélni, ami márciusban lesz. Nagyon vártam már, de talán annál is jobban azt, hogy végre vége legyen a sulinak. Egyedül azt sajnáltam, hogyha vége lesz a sulinak, soha többet nem láthatom Jungkookot.

Amint beértünk a suliba, próbáltam a lehető leggyorsabban feliszkolni az osztályterembe, ám a tervem kudarcba fulladt, ugyanis Jay Dee és Jackson mosolyogva állítottak meg a folyosón.

– Szevasz Tesó. – pacsizott le velem Jackson, majd utána rögtön Jay Dee is. Mindketten kosaras mezben voltak, amiből arra jutottam, hogy tesivel kezdenek reggelről.

– Sziasztok. – köszöntem nekik vissza egy vigyor kíséretében, próbálva leplezni idegességem. Féltem, hogy Jungkook is észre fog venni, így pedig sokkal fájdalmasabb lesz ignorálni, bármennyire se szeretném. – Hogy vagytok?

– Jól, bár az edzőnk lebetegedett, így a szörnyella tanárnőt kaptuk helyettesítő tanárnak. – nyöszörögte Jay Dee.

– Akinek van egy szemölcs a bal szeme alatt? – kérdeztem vissza homlokráncolva. Sok tanár tanított a gimiben, így nem tudtam beazonosítani kiről is beszélnek pontosan.

– Igen. – vágták rá kórusban és borzongtak meg.

– Szia Jungkook! – kiabált Jackson az általam nem kívánatos személynek, egy hatalmas vigyor kíséretében hevesen integetve. Tengelyem körül megfordulva néztem hátra, kigúvadt szemekkel az illetőre. Jungkook egy féloldalas mosoly kíséretében nézett minket, miközben jobb kezében cipelte sport táskáját és sebes léptekkel igyekezett felénk. Mikor már majdnem odaért hozzánk, észbekapva siettem be a terembe.

– Bocsi srácok, mennem kell. Sziasztok! – hadartam el egy szuszra, majd amilyen gyorsan csak tudtam, szedtem is a lábaimat. Hátam mögül hallottam, amint Jungkook a nevemet kiabálja, ám nem fordultam meg. Bármennyire is szerettem volna.

JUNGKOOK

Értetlenül álltam a folyosón, Taehyung távolodó alakját nézve. Amikor észrevett, mintha valósággal szellemet látott volna, olyan ijedten nézett rám, amit nem tudtam hova tenni. Jay Dee és Jackson is kissé furán néztek maguk elé, gondolom ők sem értették a helyzetet.

– Mit csináltál, amiért Taehyung kerül téged? – kérdezte Jackson, amikor odasétáltam hozzájuk.

– Esküszöm semmit. – emeltem fel védekezésképp a kezeimet. – Nektek mondott valamit esetleg?

– Nem. – rázta meg a fejét Jay Dee. – Csupán gyorsan elköszönt, amint meglátott. – rántotta meg a vállát. – Tényleg! Mi a helyzet a fogadással? Meg volt már? Vagy talán teljesen belehabarodtál? – kérdezte Jay Dee, sejtelmesen húzogatva a szemöldökét. Nem akartam neki elmondani az igazságot, miszerint majdnem sikerült megfektetnem de anyámék rajta kaptak, így csak burkoltan mondtam el az igazat. Azt pedig végképp nem akartam elmondani nekik, hogy Taehyung totál elvette az eszemet.

– Igazából csak majdnem, de közbe jött valami. – vakartam meg a tarkóm, majd egy intéssel otthagyva őket mentem Taehyung osztályába. Egyből észrevettem hiszen ott ült az ablaknál, és a padjához igyekezetem. Taehyung egyből rám kapta a fejét, ugyanis a nőnemű osztálytársai egyből sikítani kezdtek, amint megláttak.  Hálistennek becsengetésig bőven volt időm, így terveim szerint megtudhattam, mi is a baja Taenak.

– Szia TaeTae. – köszöntem neki egy ezerwattos mosoly kíséretében, majd a mellette üresen tátongó széket kihúzva ültem le mellé. Észrevehetően volt valami baja, ugyanis egy szót sem szólt, helyette a padot bámulta. – Van valami baj? – kérdeztem, közelebb hajolva hozzá, ám ő elhúzódott tőlem. Nem értettem a viselkedését. Velem van netán a baj?

– Nem, nincs. – motyogta orra alatt, alig hallhatóan.

– Miért siettél be a terembe, amint észrevettél? – tettem fel az újabb kérdést, hiszen piszkálta a fantáziámat, hogy hogyan képes egyik napról a másikra megváltozni. Tegnap fél órán keresztül faltuk egymást a kanapén, ma meg már hozzám se szól.

– Csak úgy. – rántotta meg a vállát. Egyáltalán nem vallt ez a viselkedés Taehyungra. Nem szokott ilyen magába zárkózott lenni, és sosem szokott ilyen tömör válaszokat adni. Engem pedig ez roppantul zavart.

– Légyszives nézz rám. – nyúltam álla alá, hogy szembe fordíthassam magammal. Nagy nehezen, de sikerült. Gyönyörű, kávé barna szemei szomorúan csillogtak, csókolni való szája pedig lefelé konyult. – Mi a baj? Ha nem mondod el, kénytelen leszek az egész osztály előtt megcsókolni. – biccentettem félre a fejem, mondanóm végére pedig elkezdtem csücsöríteni is. Pont nem érdekelt, hogy hányan néznek meg emiatt. Nekem az volt a fontos, hogy szóra bírjam Taehyungot és ha tudok, segítsek neki.

TaeTae reakciója azonban igencsak meglepett, ugyanis hatalmas lapát kezeit arcomra téve tolt el magától, majd dühösen rám nézett.

– Ha azt mondtam, hogy nincs baj, akkor nincs baj! – morogta, mély orgánumú hangján, majd felállt a helyéről és kiviharzott a teremből, becsapva maga után az ajtót. Kerek szemekkel néztem utána, tátogva mint egy hal. Mi a franc történt Taehyunggal?