"...- Azt hittem te más vagy, mint a többi. - mondtam csalódottan, miközben pulcsim alját gyűrögettem.
- Sajnálom, hogy így kellett történnie..- simított végig piros orcámon hosszú csontos ujjaival.
- Én sajnálom hogy megbíztam benned..- néztem fe...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A vécé csésze fölé hajolva okádtam ki magamból a nagyiék által küldött süteményt, melyből jóízűen ettem de apa megjegyezte, hogy így is felszedtem pár kilót, és közel sem vagyok olyan sportos alkatú, mint Jungkook. Anyának még a közös bevásárlásunk után elkellett mennie új égősort venni a fára, így bal szerencsémre itthon maradtam apával.
– Ha befejezted a hányást, gyere és teríts meg! Az unokahúgomék nemsokára itt lesznek. Magadnak ne teríts, hiszen így is egy disznó vagy! – apa erélyesen, és mindenféle érzelem nélkül vágta oda hozzám az újabb bántó szavait, a fürdőszoba ajtó előtt állva. Sós könnycseppjeim újból utat engedtek maguknak gyomor tartalmammal együtt, így erősebben markolva a vécé deszkát hajoltam újból fölé.
Eközben hallottam a bejárati ajtó hangos csapódását, ezzel együtt pedig egy reszketeg sóhajt is eleresztettem. Nagy nehezen feltápászkodtam a csempéről és a dupla mosdó kagyló felé vettem az irányt. Megnyitottam a csapot és fölé hajolva kezdtem el az arcomat bő hideg vízzel megmosni, mely izzot a forróságtól. Nem lepődtem meg a látványomon, amikor a tükörbe néztem. Szemeim hatalmasra voltak duzzadva, élénk vörös színben pompázva arcommal együtt, mely szintúgy kipirult a sírástól. Szürke pulcsimon egy kisebb hányás folt díszelgett, így számat elhúzva vettem le magamról és a szobámba sietve vettem fel egy jóval nagyobb számú feketét és egy szürke melegítőnadrágot.
Macis papucsomba belebújva, telefonomat pedig a zsebembe csúsztatva igyekeztem le a lépcsőn egyenesen az ebédlőbe, ahol már az asztalra oda volt készítve a karácsonyi menü. Minden évben legelőször apa unokahúgával és annak családjával szoktunk egy elő vacsorát – illetve ajándékozási – tartani, hiszen Szenteste a nagyiék szoktak feljönni hozzánk.
Anya féltve őrzött díszes virágokkal tarkított porcelán étkészletét kivettem a szekrényből és az asztal fele igyekeztem. Eközben nem bírtam megállni, hogy ne pillantgassak a hatalmas üveg tolóajtón keresztül ki a havas kertbe. Szemet gyönyörködtető látvány volt, ahogyan hatalmas pelyhekben hullott a hó, nem kis mennyiségben. Szívesen hívtam volna át Jungkookot, hogy csináljunk együtt hóangyalkát vagy hóembert ám tudtam, hogy nem lehet. Nem lehet, mert a saját apám megfenyegetett és meg is vert, így eltiltva engem életem szerelmétől. Ennek gondolatára keserű mosoly kúszott az arcomra, így inkább fogtam és bekapcsoltam a nappaliban a tévét, hátha azzal el tudom terelni a gondolataim.
Fogalmam sincsen, mennyi időt tölthettem a terítéssel amikor nyitódott a bejárati ajtó, melyen apa jött be. Levette magáról hóval borított kabátját és cipőjét, majd egyenesen a nappaliba igyekezett, ám amint észrevett megállt.
– Ma kivételesen nem verlek meg, te kis buzi. – ahogyan végig nézett rajtam, szemeiből csakúgy sugározott a megvetés és undor egyvelege. Ajkaim megremegtek, gyomrom pedig a lehető legkisebbre zsugorodott össze. Noha hozzászokhattam volna a hetek alatt a rendszeres beszólásaihoz és bántó szavaihoz melyekkel illetett, nem tudtam. A lelkem így is egy milliónyi darabra tört tükörhöz hasonlított, mely a büdös életbe nem lesz olyan törékeny és ép, mint azelőtt volt. Haragudtam Jungkook apjára, holott nem néztem volna ki belőle, hogy beköp engem apának. Legbelül számítottam rá, ám mégis elvetettem ennek a gondolatát, hiszen én jó embernek ismertem meg. Nagyot tévedtem.
– R..rendben. – csupán ennyit tudtam kinyögni, miközben a padlót bámultam. Kezdtem azt hinni, hogy valóban megúszom ezt a napot verés nélkül, ám ekkor hirtelen apa nekem rontott és szorosan közre fogva arcom érte el azt, hogy ránézzek.
– Te kis meleg nyomorék! Hát erre neveltelek? Ha hozzám beszélsz, a szemembe nézzél! – szemei vérben forogtak, tekintetében pedig magát a megtestesült démont láttam. Semmi szeret, törődés, elfogadás a fia felé. Szimplán csak megvetés, gyűlölet, undor.
– S..sajnálom apa. – nyögtem ki nagynehezen, aznap már sokadjára a sírás szélén állva.
– Hogy mersz így hívni? Nem vagyok egy buzinak az apja! – amint ezt az arcomba kiabálta, hirtelen kapott fel egy kis kést az asztalról, fenyegetően torkomhoz szorítva. – Alig várom, hogy eltakarodj innen. Csak az életünket keseríted. – sziszegte vérfagyasztóan, majd szépen lassan kezdte a kis éles kést nyakam szélén végig húzni. Bepánikoltam, és hirtelen markoltam kezére, hogy ellökjem magamtól.
– Hagyj békén! – kiabáltam rá, majd gyorsan a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Kinyitottam a hatalmas ajtót, és sebes léptekkel hagytam el a házat. Hallottam, amint apa fut utánam, ezért még gyorsabban kezdtem futni a kapu felé. Könnyeim megállás nélkül folytak végig arcomon, miközben menekültem apám elől. Gyakran magam mögé néztem, hogy megnézzem milyen közel van hozzám. A számkódot beírtam a kapu nyitó rendszerbe és erősen a kilincsre markolva nyitottam ki. Ekkor azonban valaki izmos mellkasába fejeltem bele, ezzel egyensúlyom elvesztve.
– Taehyung! – a hang tulajdonosát egyből felismertem, ekkor szívemet pedig melegség öntötte el a félelem és adrenalin mellett. Felnéztem az illetőre, aki nem más volt, mint Jungkook. Aggódóan nézett rám, miközben hónom alá nyúlva segített fel a hóval borított járdáról. – Mi történt TaeTae? – fogta közre hatalmas lapát kezeivel az arcom, tovább fürkészve szemeivel. Amint újra azokba a sötét szempárokba nézhettem, kitört belőlem a hangos zokogás.
– Vigyél el innen! – kérleltem, miközben hevesen emelkedett a mellkasom, sírásom pedig csak tovább fokozódott.
– Mi? Miért? Bántott valaki?
– Csak menjünk! Akárhová, de menjünk el innen! – nem bírtam ki és ekkor már lefejtve kezeit arcomról bújtam szorosan hozzá. Nem habozott, egyből körém fonta karjait, ezzel egyfajta biztonság érzetet teremtve.
– Előtte vedd fel ezt. – tolt el magától, majd levéve hatalmas bundás kabátját tartotta nekem, hogy belebújjak. Még mindig potyogó könnyekkel, remegve a félelemtől bújtam bele a Jungkook illatú kabátba, mely valóban jó meleg volt, így már kevésbé fáztam. – Jól van. Akkor most szépen elmegyünk hozzánk és elmesélsz nekem mindent, rendben TaeTae?
– R..rendben. – bólintottam egy aprót. Ezekután Jungkook megfogva kezem az autója felé terelt, majd beszállva el is indultunk. Kapcsolt pluszban fűtést is, hiszen eléggé lengén voltam öltözve, miközben én csak kifelé tudtam bámészkodni az ablakon.
