15.

1K 111 10
                                    

TAEHYUNG
december 18.

105 nem fogadott hívás a következő személytől: Jeon Jungkook

Kookie💕

Meddig fogod ezt csinálni velem Taehyung?

Valamivel megbántottalak?

Netán már nem érdekellek?

A suliban is mindig kerülsz. Nem beszélsz senkivel, és egésznap csendben vagy. Még Jiminhez sem szólsz.

Aggódom érted.

Sokat fogytál, enni is alig látlak.

Nagyon hiányzol.

Én... Szeretlek.

Tae...

Szomorú mosollyal az arcomon olvastam el a Jungkooktól kapott üzenet halmazt, miközben anyával voltam a közeli bevásárlóközpontban vásárolni. Kint megállás nélkül szakadt a hó, és kellően fagyos volt az idő is. Minden karácsonyi díszekben pompázott, az emberek pedig annyi cuccot vásároltak karácsonyra, hogy az valami hihetetlen. Anya a gondosan összeírt bevásárló listát nézte, hogy biztosan ne hagyjon ki semmit sem, míg én zsebre tett kezekkel kullogtam mellette.

Persze anyának egy szót sem szóltam arról, hogy apa a fenyítése óta többször is kezet emelt rám. Anyának így is rengeteg munkája akadt, nem szerettem volna őt ezzel is leterhelni. Apa terrorizálásának köszönhetően újra magamba fordultam. A suliban nem beszéltem senkivel, még Jiminnel sem, csak pár rövid és tömör mondatot, otthon pedig a szobámba zárkóztam és rendszerint álomba sírtam magam. Jimin sejtette, hogy mi zajlik itthon, ám én mindig hazudva neki bekamuztam valami általam kitalált sztorit.

– Minden rendben van Taehyungie? – fordult felém anya, egy apró mosoly kíséretében. Magamra erőltettem egy mosolyt és bólogattam, miszerint tényleg minden rendben van. Holott belül már haldokoltam. – Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz.

– Tudom és köszönöm. – mosolyodtam el ismét, ám a hangom elcsuklott. Konkrétan a sírás szélén álltam, ám anya előtt nem akartam sírni. Olyan boldognak látszott, hiszen imádta a karácsonyt. Nem akartam hangulat rontó lenni.

JUNGKOOK

– Faszomat már de tényleg! – csaptam idegesen az ágyamra amikor láttam, hogy Taehyung megint nem válaszolt se a hívásaimra, se az üzeneteimre. Hitetlenül temettem arcomat tenyerembe. Mit kéne csinálnom? Hideg volt kint, szakadt a hó, a szüleim pedig izgatottan várták a nagyszüleimet, hogy nálunk töltsék a karácsonyt. De én nem velük akartam lenni. Hiányzott Taehyungnak az az édes mosolya, mellyel arcán üdvözölt sokszor, amikor meglátott. Hiányzott mély és karcos hangja, melytől mindig görcsbe rándult a gyomrom. Egyszóval, mindene hiányzott. Addig akartam csókolni és ölelni, míg azt az időnk engedte. Helyette azonban rágondolva vertem ki mindennap, hogy azt a hihetetlen mennyiségű idegességet valahogyan levezessem.

– Minden rendben Jungkook? – jött be kopogás nélkül az ajtómon anya, kezében egy bögre meleg teával.

– Nem egészen. – sóhajtottam, frusztráltan hajamba túrva. Anya ezt látván aggódó arccal nyomta kezembe a bögrét és ült le az ágyam melletti írószékembe. – Tanácstalan vagyok és nem tudom, mit kéne tennem. – kezdtem bele bizonytalanul amikor láttam, hogy anya várakozás teljesen néz rám, hogy bökjem ki mi a baj.

– Csak nem szerelmes vagy Kookie? – biccentette oldalra a fejét, kérdése hallatán pedig az éppen lenyelni készülő zöldteámat nyeltem félre. Hevesen kezdtem el köhögni, míg anya hirtelen odarohanva hozzám kezdte el veregetni a hátam. – Akkor jól tippeltem.

– Ez nem ilyen egyszerű anya.

– Szereted őt, nem? – fogott rá a combomon pihenő kezemre és lágyan simogatni kezdte. Ezért is szerettem oly sok mindent anyuval megbeszélni, hiszen mindig a megfelelő tanácsot tudta adni nekem. Kérdése hallatán válaszul aprót ugyan, de bólintottam. Nem volt aggályom afelől, hogy szeretem-e Taehyungot. – Akkor viszont harcolj érte. Menj el hozzá, hogy személyesen tudjátok kettőtök között rendezni a dolgokat. Főleg, hogy a legutóbb véletlen meg is zavartunk titeket. – kuncogta a mondat végére.

– Nem utálsz amiatt, hogy én egy fiút szeretek? – néztem anyára, egyre könnyesedő szemekkel. Számat rágcsálva vártam válaszára, miközben egyre több kövér könnycsepp gördült végig arcomon. Bevallom őszintén, utáltam sírni. Úgy gondoltam mindig is, hogy a sírás a gyengéknek való, éppen ezért ha sírtam, mindig bezárkózva a szobámban tettem. Ugyanakkor csak anyu volt az egyetlen, aki előtt mertem sírni hiszen tudtam, hogy a szemében ugyanolyan erős és bátor fia maradok, történjék bármi is. Anya kivette a kezemből a bögrét majd lerakta a földre, és visszahajolva hozzám két hüvelykujja segítségével kezdte el könnyeimet letörölni.

– Sohasem tudnálak a nemi identitásod miatt utálni téged Jungkook. – kezdett bele egy halvány mosoly kíséretében. – Ha te Taehyunggal vagy boldog, akkor az nekem is jó. A lényeg az, hogy téged boldognak lássalak.

– Köszönöm anya! – borultam a nyakába immáron zokogva. Anya csitítva kezdte el a hátamat simogatni, míg én pulcsiját markolva sírtam tovább.

– Ez az édesanyák dolga. Szeretlek kicsi Kookie-m. – paskolta meg a hátam, majd vállamra fogva tolt egy kicsit messzebb magától, hogy szemeimbe tudjon nézni. – De most kapd össze szépen magad és menj el Taehyungoz. Biztos van valami oka, amiért nem beszél veled. – mondandója végére egy puszit nyomott az arcomra, majd összeborzolta világos barna hajkoronámat. Pulcsim ujjával mosolyogva töröltem le könnyeim maradványait, majd miután anya becsukva maga után az ajtót kiment a szobámból, amilyen gyorsan csak tudtam elkezdtem készülődni.

Mostmár nem menekülsz Taehyung!

Szűz kereső | vkook | Where stories live. Discover now