|Szívedbe Látok|

Második

| RACHEL |

Az eddigi életem során sikerűlt rájönnöm arra, hogy a jövő nem várt meglepetéseket tartogathat a számunkra. Olyan dolgokat, esetleg élményeket amire mi nemis számítunk. Amikor megkaptam a levelet, hogy felvettek az egyetemre, egyszerre voltam boldog és szomorú is. Boldog voltam, hiszen ez egy olyan lehetőség a számomra, ami nem gyakran adódik egy ember életében. Másrészt pedig szomorú voltam, mert magára hagyom apukámékat. Apával felhőtlen a kapcsolatom. Amikor apa velem van, akkor olyan mint egy rossz kamasz. Tévét néz velem a nappaliban, esténként kaját lop a hűtőből, és sokszor együtt megyünk plázázni. Akkor általában az Apple márkaboltokba vagy a ruha boltokba szoktunk menni. Anyukám talán már más eset. Ő elvárja tőlem azt, hogy tökéletes legyek. Elvárja azt, hogy az élet minden részén zökkenőmentesen teljesítsek. Talán ezért apukám az én lelkitársam. Hiszem vele mindent meglehet beszélni. Az apukám amolyan legjobb barát és jófej apa változata. Nemis tudom, hogy mi lenne velem, ha ő nem lenne.

- Fekete, vagy ezüst? - az Apple legújabb termékét mutatta felém. A szeme csillogott a kíváncsiságtól, a fehér világoskék ingjét kigombolta a nyakánál. A majdnem őssz haján egy pilóta napszemüveg díszelgett. Mosolyogva megráztam a fejem és a fekete színű készülékre mutattam.

- Az a nyerő! - amint kimondtam, apa a kezébe vette a dobozát és a kasszához sétált. - Egyébként van nálad ennyi? - mutattam a készülék horrorisztikus árára.

- Lányom, kérlek! - kivette a tárcájából a bankkártyái közűl az egyiket, a száját hófehér mosolyra húzta. Ilyen az, amikor a szüleid gazdagok. Általában sok hülyeségre és felesleges dolgokra kőltik a vagyonukat. De azért nem foglalkoztam vele mert saját keresettel rendelkezek. Egy könyvtárban dolgozok. Ami az anyámé. Amint apa elhozta a készüléket beletették egy fehér, fekete alma mintájú zacskóba és kisétáltunk az üzletből. Megigazítottam a fejemen található napszemüveget, és beletúrtam a barna hullámos hajamba.

- Egy Starbucks? - pillantottam fel apukámra, aki vigyorogva tartotta a kezei közt a legújabb Apple készüléket. Valószínűleg egy hónapon belűl az íróasztalán fog porosodni.

- Kinem hagynám! - ekkor átsétáltunk az éttermi részeken és felsétáltunk a mozgólépcsőn. Megigazítottam a vállamon lógó fehér bőrtáskámat és a kezembe vettem a telefonomat. A legjobb barátnőm Elizabeth küldött nekem egy csomó Back to school youtube linket, hogy haladéktalanúl nézzem majd meg. Enyhe gyomorgörcs keletkezett a hasamban. Még a számat is összeszorítottam ahogy visszaírtam egy mosolygós arcot aminek a szeme helyén szív van. Lezártam a telefonomat és visszatettem a táskámba. Egy kicsit görcsösen kapaszkodtam a mozgólépcső korlátjához, amit apa észre is vett. - Minden rendben van lányom? - pillantott rám. A szemöldökömet ráncoltam, ahogy a fiatalabb lányok és a nők sóhajtozva pillantgatnak apám után. Ilyenkor átszokott futni valami az arcomon. Igen apa az a fajta férfi aki után általában megfordúlnak a nők. Ilyenkor anya mindig a táskáját szokta tartani ütésre.

- Igen. Miért ne lenne? - a kávézó felé sétáltunk ahogy kikerűltük az embereket. - Mármint úgy értem, hogy minden rendben lesz holnap. Új emberek, új környezet - motyogtam, miközben beálltunk a sorba. A kávézó tele volt emberekkel. Mindenki beszélgetett és kávét ivott. Néha elgondolkozok azon, hogy az embereknek miért van erre idejük. Az igaz, hogy mi minden vasárnap plázázni járunk apával. De általában sietünk, mert anya kitekeri a nyakunkat ha két óránál többen sétálgatunk a bevásárlókózpontban. És persze anya fél, hogy valamilyen nő elrabolja apámat. Általában ezért tartok apával.

- Úgy hallom, mintha feszűlt lennél - a farzsebéből kivette a tárcáját és egy szabad asztal felé bökött. Oda sétáltam, leültem és keresztbe fontam a lábamat. Egy darabig szemezgettem a fehér farmeremmel és a piros magassarkúmmal, majd a fülemhez emeltem a telefont, hogy felhívjam Lízt. A negyedik csörgésre felis vette a telefont.