|Szívedbe Látok|

Huszonötödik

| RACHEL |

Esre kilenc órakkor végeztem a cégnél. Már a villanyt is lekapcsoltam az irodámban, mégis úgy éreztem, hogy elvagyok csúszva a papírmunkával. Oldalra fogtam a vállig érő a hajam és megsimítottam a nyakam. Muszáj pihennem. Fizikailag fáradt és terhelt voltam. Mégis ha Ethanre gondolok azonnal kipattan a szememből az álmosság és hevesebben ver a szívem. Ethan viselkedése gyökeresen megváltozott. Egy hét sem telt el a kibékülésünk óta, mégis azt érzem, hogy mind magatartásilag, mind személyiségileg változott. Egy igazi úriember lett belőle. Egy olyan férfi aki alázattal néz mindenkire. Ethan különleges férfi. Nem tudom, hogy az évek alatt változott  - e. Azt sem tudom, hogy ezt a változást mi váltotta ki belőle. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem a régi Ethanbe vagyok szerelmes. Ezt pedig nem bántam. Az évek alatt én is változtam. Megtanultam nélküle élni. Még akkor is ha ez fájt. Megtanultam a szerelmem nélkül várni a reggelt.

A magassarkúm tompa kopogása visszhangzott az üres folyosón. Az irodaszobák ajtaja már zárva volt. Csupán a folyosón hevertek szemetes zsákok és a felmosórudak. Némán kikerültem őket és a porta felé igyekeztem. A hatalmas üvegajtón keresztűl láttam, hogy kint hatalmas pelyhekben esik a hó. Varázslatos volt. Felhúztam a kabátom cipzárját. Ethan ekkor sétált felém. Mint én, ő is meglepődött. Megtorpant és oldalra biccentette a fejét. Ekkor elmosolyodott és hozzám lépett.

- Papír munkák? - szemét összehúzta és csókot kért tőlem. Belebizseregtem az érintésébe. A keze a lapockámról a derekamra csúszott. Az ujjait erőteljesebben nyomta hozzám, az ajka közt a nyelvét a számba csúsztatta. A testemet a testéhez nyomtam. Csábítottam őt. Azonnal reagált. A száját beharapva hajolt el és engedett előre.

- Úgy érzem, hogy elvagyok csúszva. Mindent megteszek...de mintha semmi látszata nem lenne - sóhajtva léptem ki a fotocellás ajtón, majd fordultam vele szembe. Ethan nem látta de megvizsgáltam őt. Tényleg ennyire más lenne? Fekete haját elegánsan hátra lakkozva hordta. Halvány borostája fazonra volt borotválva, még a szemöldökét is formázva hordta. Minden szemszögből egy gazdag udvarias férfi állt elöttem. Térdig érő szürke kabátot viselt és barna kockás sálat. Az arcát enyhén kicsípte a hideg, ami rózsaszín pirulást eredményezett nála.

- Kitartás. Ez a lényege az egésznek. A hosszantanrtó munkának lesz eredménye. Bízz bennem - felhúzta a kabátja szélét és megvilllantotta a karóráját. Ekkor kifújta az orrán a levegőt. - Már itt kéne lennie a kocsimnak.

- Türelem... és kitartás - kuncogva bújtam hozzá és támasztottam az arcom a mellkasához. - Szeretlek - szimatoltam a parfümje illatát. - Nagyon szeretlek.

- Én is szeretlek, Rachel - fejét a fejemhez nyomta és átkarolta a derekamat. - De ide fogok fagyni ha öt percen belűl nem hozzák ide a kocsimat - súgta hallkan.

Ekkor halkan elnevettem magam.

- A régi Ethan nem panaszkodna a hideg miatt - amint kimondtam, a szemöldökét ráncba húzta. - Mármint... - kerestem a szavakat.

- Egy kicsit elvagyok kényelmesedve? - hajolt el tőlem.

- Én nem ezt mondtam...bár  - a szájára pillantottam és megrántottam a vállam.

- Ezt a beszélgetést inkább fejezzük be - türelmetlenül vette át a kulcsot és nyitotta ki nekem az első ajtót. Beültem a fűtött BMWbe és néztem ahogy megkerüli az autót. Rutinosan ült be a kormány mögé, majd kapcsolta be az övet. - Szólval... - kezével beállította a fűtést és a szemembe nézett. - Mit szólnál egy film nézéshez? - amint befejezte a szemem izgatottan felcsillant.

- Örülnék neki - húztam mosolyra a szám.

- Akkor ezt megbeszéltük - kezével végig simította a bézs kormányt, majd a gázra taposott és elindult az utcán. A lámpák egymás után haladtak, miközben Ethan az autópálya mellett haladt. Gyönyörű volt a tél. Alig maradt egy hetünk karácsonyig!