|Szívedbe Látok|

Nyolcadik

| ETHAN |

Minden tervem a ködbe szállt, amikor egy sofőr várt engem. Az elmondása alapján, ő lesz az, aki elvisz engem az étteremhez. Ott állt elöttem azzal a barátságos mosollyal az arcán, és a kifogástalan öltözékével. Elméleteket gyártottam arról, hogy miért nem szabad beülni egy idegen kocsijába. Talán elrabolhatnak, kivihetnek az országból és eladják a szerveimet. A hátborzongató ötletek a hatalmukba kerítettek, ezért határozottan utasítottam vissza az ajánlatot. Ezért szálltam buszra, ami tíz perc után letett engem  a híres elegáns étterem elött. A lábam a földbe gyökerezett, nagyokat pislogva pillantottam az elegáns épületre. Az étterem nyitva volt. Az ablakok tiszták voltak, a fényes kristálycsillárok fénye beszinesítette a puccos helyet. Zsebre tett kezekkel sétáltam közelebb. Csak pislogtam. Soha nem jártam még ilyen szép helyen. Öltönyt viselő férfiak beszélgettek a feleségükkel és a kedvesükkel. A falakat elegáns fekete és aranyozott csíkokkal ellátott tapéta díszítette. Az étterem közepén egy hosszú púlt díszelgett, mögötte drága különleges italok. A sarokban pedig megvolt világítva egy színpad ahol jelenleg nem játszottak. Megigazítottam a hajam, és kinyitottam magam elött az ajtót. Átléptem, és zavartan igazítottam meg a testemen az inget. Ez a hely egyáltalán nem nekem való. Ilyenkor pedig az ember, hajlamos zavarban érezni magát. Egy fiatal hölgy sétált felém. A haját laza cofba kötötte, bordó póló, és fekete ceruzaszoknya takarta a formás testét. Mosolyogva üdvözölt, és egy elegáns mozdulattal előre engedett.

- Mr. Zain már várja önt! Elkisérem az irodájához! - mosolyogva sétált mellettem, miközben próbáltam eltünni az emberek közt. A falakat aranyozott, díszes motívumokkal ellátott képkeret védte. Bizonytalanúl sétáltam a hölgy mellett, de hírtelen megtorpantam. A hajamba túrtam, és dünnyögve megráztam a fejem. - Minden rendben? - kereste a tekintetem.

- Az önnéletrajzom... - kerestem a szavakat. Úgy éreztem, hogy legszívesebben elsüllyednék szégyenemben.

- Nem gond! Nem lesz rá szüksége! - torpant meg egy ajtó elött. - Sok szerencsét! - bólintott, majd hátat fordított és elsétált. Kérdőn pillantottam utána. Nem csak a kezem, de még a combom is remegett. Egy nagy lehetőség áll elöttem, amit nem ronthatok el. Talán ez nyitja a sikeres jövőm kapuját. A társadalom réteg azon szintjén vagyok, akik mindig is nehezen éltek meg. Akik minden hónapban keservesen gyűjtögetik a pénzt, hogy kitudják fizetni a havi rezsit és a lakástörlesztőt. Most pedig egy kilincs választ el életem legjobb munkájától. Csak egy ajtó, és talán minden megváltozik a jövőben. Egy lépés választ el egy lehetőségtől, ami arról árulkodik, hogy végre nekem is lehet normális életem. Leakartam nyomni a kilincset. De a bizonytalanság a hatalmába kerített. Megakartam fordúlni, de ekkor egy szmokingos férfi sétált velem szemben. Amint megpillantottam az arcát, a lábam a földbe gyökerezett. Amint rám nézett, mosolyogva a kezét nyújtotta.

- Nahát! Fáradjon be Ethan! - nyújtotta a kezét, a mappáját az oldalához szorította, és elfordította a kulcsot a zárban. Belökte elöttem, és beengedett az irodájába. Egy tágas modern bútorokkal felszerelt iroda helyiség fogadott engem. A luxus kivítelt pedig kiegészítette az iroda közepén csobogó pici szökőkút.

- Maga volt ott a bevásárlóközpontban! - mutattam rá, miközben levette a kék szmokingját, és az ablak melletti fogasra tette. Leült az asztala mögé, és határozottan bólintott.

- Bizony! Én adtam vissza az igazolványát, amikor kiejtette a zsebéből! - biccentette oldalra a fejét, a kezével az egyik fotelhez invitált. Leültem, és kérdő pillantásokkal fürkésztem az arcát. Tipikus, gazdag, sármos férfi volt. Hófehér mosolyát, a szeme csillogása egészítette ki. A szeme alatt már ráncok futottak össze. A homlokán pedig volt egy jól látható heg. A fekete haját, elegánsan lakkozta hátra, alig látható borosta keretezte a száját. Miután észre vette azt, hogy feltűnően nézem őt, megköszörülte a torkát.