|Szívedbe Látok|

Tizenkettedik

| ETHAN |

Elhatároztam, hogy véget vetek a szenvedésemnek és feltárom a múltam titkait. Elfogok menni Mr. Zain éttermébe és számon fogom kérni a múltamat. Addig nem megyek el onnan amíg részletesen el nem mesélni nekem azt, hogy miért hagyott el. Még mindig fájt. Még mindig fátyolos lesz a tekintetem akárhányszor vissza gondolok arra, hogy ő az édesapám. Tudnom kellett volna. Annyira hasonlítunk egymásra. De én olyan vak voltam. Egész életemben vak voltam. Nem vettem észre azt ami mellettem van. Azt se ami mögöttem van.

Egy nehéz feladat vár rám. A szívem már így is apró darabokra hullott, nem tudom, hogy képes leszek e a szemébe nézni.

De elötte megigértem Rachelnek azt, hogy elmegyek vele haza a családjához. Csak pár órás programnak igérkezik, mégis feszengve ültem mellette a Taxiban. Rachel gyönyörű volt. Kicsípte magát, a haját szigorú lófarokba kötötte. A kezemet fogta az arcát gyönyörű mosoly keretezte. Csak egy pillanatra néztem végig a szakadt nadrágomon és a kifakúlt pólómon, de a látvány mindent elárúlt. Mégis, hogy a pokolba mondhattam igent? Mégis, hogy állíthatok be Rachel kőgazdag családjához ilyen ruhában?

Rachel az egy szál fehér rózsát szorongatta a kezében amit a sarki boltban az összekapart pénzemből vettem neki. Még nem jött el az ideje annak, hogy kivegyem a fizetésemet, az étteremnek pedig a közelébe sem akarok menni, bár tudom, hogy egyszer szembe kell néznem minden megválaszolatlan dologgal. És azt tudom, hogy a válasz kegyetlenül fájni fog. A múlt az ami kegyetlenül fáj. Egy kisfiú voltam aki az utcán és a nyomorban nőt fel. Egy utca gyerek aki zsebkendő árulásból kereste meg a pénzét.
Szörnyű. Szörnyű volt.

Rachel megérezte, hogy valami nincsen rendben velem. Felém fordúlt és lassan megrázta a fejét. Próbált nyugtatni de láttam rajta azt, hogy aggódik értem.

- Ethan, csak egy ebéd lesz - suttogta hallkan. Egy ebéd négy különfajta evőeszközzel amikkel sorrend szerint kell enni, és ha valamit elhibázok az nagy gáz lesz.

Megráztam a fejem. Gombóc keletkezett a torkomban. Feszült voltam. Izzadt a tenyerem és hevesen dobogott a szívem.

- Nekem csak az számít, hogy te szeretsz engem - simítottam meg a kézfejét. Rachel megkönnyebülve felsóhajtott.

- Tiszta szívemből szeretlek. Minden porcikámmal. A rajongód vagyok - támasztotta a fejét a vállamra. - Nem érdekel, hogy az anyám mit mond.

- Szerinted az anyád nem fogja engedni? - a kérdésemre már nem tudott válaszolni, mert a sofőr leparkolt egy magas kőfal mellett. Hátra hajolt és a pénzt kérte. A tárcámért nyúltam, hogy megnézzem azt, hogy mennyi maradt nálam, de Rachel megelőzött.

- Tartsa meg az aprót - mosolyogva becsukta az ajtót, és az ujjaimra kulcsolta a kezét. Lélegzet visszafolytva torpantam meg egy barna kapu elött.

Ha ilyen magas fal védi, akkor milyen lenet bent a ház?

- Jónapot Patrick! Beengedne minket kérem? - Rachel megnyomott egy fehér gombot, a kaput pedig oldalra húzták.

- Isten hozott kisasszony - mosolygott egy középkorú férfi, de amint megpillantott engem, lassan nézett végig rajtam. Mintha azt kérdezte volna, hogy ez itt meg ki?

Zsebre vágtam a kezem és hátra léptem egy lépést. A ház a medencére volt építve. Normális... Egy hosszú és tágas medence amire egy sárga, piros cserepes házat építettek. A falak helyett üvegek védték a szobákat a környezettől.

- Gyere már! Ne bámészkodj! - Rachel mosolyogva húzott maga után, egy percre sem engedte el a kezemet.

- Nagyon szép helyen laksz - préseltem ki magamból a mondatot.