|Szívedbe Látok|

Tizenötödik

| ETHAN |

Két hónappal később

A homlokomat a púltra szorítottam. Mintha így eltudnám nyomni a fájdalmat és a gondolataimat amik már egy hónapja a rabjaként tartanak fogjúl. A kezemet ökölbe szorítottam az arcom mellett, a hüvelykujjammal a púlt érdes felületét piszkáltam. Éreztem a fába vésett régi karcolásokat és a megkopott fületét. Próbáltam kiszorítani a kocsmára tepedett hangos lármát, de a részeg ember mindig jól érzi magát. Áradt belőlem az alkohol szaga, a borostámmal sem foglalkoztam, szinte már szúrta a tenyerem, ahogy megdörzsöltem az arcomat.

- Ethan - egy ismerős hang szakított félbe nyugodt gondolatmenetemből. Nyöszörögve emeltem fel a fejem, és Rick elképedt tekintetével találtam szembe magam. Tudtam, hogy mit akar. Előre is feltettem a kezem. A sör után nyúltam, az ujjam lecsúszott az üveg felületéről amin kuncogtam.

- Hm...hm... üveg ne maradjon üresen - a számhoz emeltem és hosszasan megittam a habos sört, az üveget visszacsúsztattam a púltra. Rick sóhajtva kért magának egy Martinit, a tenyerével megszorította a vállamat.

- Ethan - hallkan mondta ki a nevem, arra várt, hogy majd észhez térek. Két hónap után sem tudtam észhez térni. Így jött le rólam az amit a hónapok alatt tapasztaltam.

- Ne Rick! Kérlek, ne gyere azzal, hogy szánalmasan festek - két hónappal ezelött Rick még a főnököm volt. Most pedig az egyetlen ember akiben megbízok. Rick nem bántott engem, csupán egy olyan ember testvére aki nem érdemel életet.

- Tényleg szánalmasan festel - felhúzta a szemöldökét, biccentve fogadta el a pohár Martinit. Az apró pohár szélén körözött az ujjával, a fényekben megcsillant a pecsétgyűrűje. - Ethan. Két hónapja próbálja elnyerni a bizalmadat. Miért nem adsz neki egy esélyt? - az apámról beszélt, bár a gondolatot messziről kerültem. Számomra ő egy idegen.

- Szinte éreztem, hogy megint apám lesz a téma. Ha ilyen lottóm lenne akkor már milliárdos lennék.

- Pedig ha tudnád, hogy mennyi dolog illet téged, akkor nem itt magadba roskadva ülnél egy szánalmas lepukkant helyen egy büdös csapos mellett - vázolta fel a véleményét a selyemférfi.

- És teis itt ülsz mellettem ezen szánalmas lepukkant helyen egy büdös csapos mellett - biccentettem a dagadt férfi felé, aki rosszalló pillantásokkal ajándékozott meg minket.

- Pontosan mennyit mondott el neked Steven a múttal kapcsolatban? - húzta le a Martinit a kristálypohár aljából. A kérdése hallatán a homlokomat a púltra támasztottam és visszaemlékeztem az egy hónappal ezelött történt nagy beszélgetésre.

A fejemet ráztam és ökölbe szorítottam a kezemet.

- Ép eleget ahoz, hogy eldöntsem azt, hogy nem akarom az életembe - morfondíroztam feszülten.

- Az édesapádról beszélünk Ethan. Az édesapádról akit végre megismerhetsz - pacskolta meg a tarkómat, hogy térjek észhez.

- És ha én nem akarom megismerni? - fordítottam felé a fejem ásítva. - Ha én nem akarom őt az életembe? - horkantottam fel.

- Pedig az egész életed megváltozna. De ehez az kell, hogy beszélj vele. Figyelj...

- Nekem nincsen szükségem a változásra. Rachelre lenne szükségem, de kibaszottúl - törölgettem a könnyeimet. Rick nem figyelt arra amit a részeg énem pofázott. Csak mondta és mondta.

- Figyelj! Nem mutatja ki, de hónapok óta ő is őrlődik. Azért nem mutatja ki, mert erős férfi. De ugyan úgy összevan törve, akárcsak te.

- Nem tudsz meghatni Rick - kértem még egy kör alkoholt. - Szerintem... - csaptam a púltra. - Bátran kijelenthetem azt, hogy el van baszva az életem. Szó szerint...

- Ethan hallkabban! Ne hívd fel magadra a figyelmet! - szorított magához Rick.

- Jaj istenem...- cammogtam. - Csak nem félsz, hogy rossz dologba keveredsz Rick testvér?! - húztam mosolyra a számat.

- Hallgattasd már el azt az embert! - kiabálták a hátam mögött. Hunyorogva fordúltam egy szakálas motor rajongó felé.

- Talán innen is pofázhatsz, akkor talán meghallom, hogy mit mondasz! - nem kellett kétszer kérnem, a tetovált csávó felpattant a műanyag székről és megindúlt felém.

- A faszom te kölyök...- pattant fel Rick. - Ép menni készültünk - tette a szakálas fickó mellkasára a kezét.

- Ajánlom is! Húzzatok innen! - szitkozódott hangosan.

Nem telt bele fél órába, Rick a vállamat maszírozta, miközben a sarkon az egyik bokorba hánytam. Undorító volt. Undorító volt minden ami körül vett engem.

- Szerintem neked nem piára, hanem egy hosszú alvásra lenne szükséged! Gyere! Elviszlek hozzám! - a karomat a nyaka köré fonta, és átkarolta a derekamat.

- Utálom az apámat Rick. Utálom azt az embert - motyogtam lehajtott fejjel.

- Minden ember hibázik Ethan. Ilyen az élet. Mégis az számít, hogy bíztassunk egy embert és tereljük jó útra.

- Hiszen ő jó úton jár! Csili vili óra... meg puha selyem köntös, meg illatos márkás hajlakk... - soroltam a csillagos égig. - Prada és Gucci parfüm...

- Az apád azóta őrlődik a büntudatban! Azóta a nap óta! - Rick megnyomta a kulcsot, a fekete BMW lámpái kigyúltak. Rick segített beülni, majd becsukta az ajtót. - Ha már így elvagy foglalva azzal, hogy sajnálod magad, egyszer belegondoltál abba, hogy az apád mit érezhet? - ült a kormány mögé. Az autó elindúlt, Rick pedig nyújtózkodott egyet.

- Autómata? - pillantottam a kormányra amihez Rick csak néha ért hozzá. Egyébként a program maga vezette az autót. Sóhajtva bólintott.

- Haza jösz hozzám, lezuhanyozol, és utána felőlem kiverheted a volt csajodra gondolva - vonta fel a szemöldökét. - Legalább ennyi örömöd lenne öcsém... - ásította.  Az ablak felé pillantottam.

- Ne! Nem akarok róla hallani!

- Szerelmes vagy abba a lányba? - fonta maga elött össze a karját. Bólintottam.

- Szerelmes? - súgtam. - Végtelenül szerelmes.

- Mikor láttad utoljára? - dobta hátra az öltönyét.

- Majdnem három hónapja - hunytam le a szemem fáradtan.

Másnap reggel egy tágas modern nappaliban ébredtem. A kihajtott kanapé nagyon puha volt, bár az egyik lábam a padlót súrolta.  Zokni nem volt rajtam, ezért a hófehér puha szőnyeg felébresztett. Ásítva feküdtem a hátamra. Hatalmas kristály csillár lógott a fejem felett. Mások azt gondolnák, hogy van izlése a tulajdonosának. De én arra, hogy ha ez a csillár lezuhan, akkor nekem végem. Kereszt.

A kanapé elött volt egy cetli, az mellet egy szem gyógyszer és egy pohár víz. Az ujjaim közé vettem a cetlit, és elolvastam.

Kaja a hűtőben, ruhát nyugodtan vegyek ki a szekrényéből.

Ez írta nekem Rick.

Normál körülmények közt nem lenne ehez kedvem, de mindig is vágytam elegáns ruhákra és selyem ingekre. Néha...

Miután lezuhanyoztam, megborotválkoztam és a vizes hajamat hátra simítottam. Egy elegáns nadrágban, és egy hófehér ingben álltam közvetlen az ablak mellett. Az ablak olyan tiszta volt, hogy láttam a saját arcképemet.

Mintha az apám fiatalabbik éne nézne velem farkasszemet.

Felsóhajtottam és lehunytam a szemem.

Hogy ki az apám?

Egy rohadék aki megerőszakolta az anyámat. Így születtem én.