|Szívedbe Látok|

Huszonharmadik

| ETHAN |

Ha valaki egyszer megkérdezné tőlem azt, hogy milyen szerelmesnek lenni, akkor egy szóval azt válaszolnám, hogy szar.

Amikor megpillantottam Rachelt azzal a férfival, én ideges lettem. Ez még enyhe kifejezés arra amit éreztem. A féltékenység maga alá gyűrt, és győzedelmeskedet felettem. Nem akartam bunkó lenni.

Láttam azt, ahogy az a férfi néz rá. Minden férfi ilyen szemekkel szokott Rachelre nézni. Hiszen gyönyörű és bűbájos.

Ezért találtam ki azt, hogy jöjjön el velem az építkezésre. Egésznap nyugtalan lettem volna ha annak a férfinak a közelében van.

Rachel feszülten ült mellettem az autóban. A combját összeszorította, a kezét pedig rajta pihentette. Attól féltem, hogy hangosan nyelek. Pusztán a látványától kényelmetlen helyzetben éreztem magam.

Lehunytam a szemem.

Térj észhez Ethan!

Ennél te erősebb vagy!

Mégsem tudtam logikus magyarázatot adni arra amit most kijelentettem.

- Egy hónappal ezelött minden erőmmel azon voltam, hogy tönkre tegyelek téged és a családodat - lazítottam a nyakkendőmön és az ablak felé fordítottam a fejem. - De lemondtam a tervemről. Kicsit sem érdekel a családod.

- És ez miatt hálásnak kellene lennem? - nevette el magát. - Ugye csak szórakozol? - fordúlt felém. - Igazán nem volt szükség erre. Nyugodtan elveheted azt amit akarsz!

- Amit én akarok az nem lehet az enyém! - fordúltam felé indulatosan. - Már nem lehet az enyém - javítottam ki magam.

Rachel nem tudott válaszolni, mert az autó leparkolt az építkezés helyszínén. Tudtam azt, hogy Rachel még nem volt ilyen helyen, ezért tetszeni fog neki.

A kilincs felé nyúlt, de én megállítottam.

- Sisak nélkül tilos kilépni az autóból - a csomagtartóból kivettem kettő darab sisakot.

- Áh, értem - elvette az egyiket, és a fejére tette. Énis így tettem. Csak ezután léptem ki az autóból.
Rachel ügyes volt. Minden mozdulatomat mágnesként követte. Nemis tudom, hogy mit csinálnék ha ebben ahatalmas zűrzavarban eltévedne.

Valószínűleg sírnék. Mint egy kisgyerek.

- Gyere - megfogtam a kezét, és szorosan magamhoz húztam.

Tiltakozott. Próbált szabadulni, de én nem engedtem el. - Figyelj - megtorpantam. Mögé sétáltam, és óvatosan átkaroltam őt. Kihasználtam a helyzetet, hogy nem rám, hanem a hatalmas épületre figyelt. Elöttünk munkások és mérnökök dolgoztak. Tucatnyi cementtel és tartó gerendákkal együtt. - Nézd azt a darut - az ujjammal egy sárga munkagép felé böktem. - Az a daru az acél gerendákért felel. Felemeli őket. Gondolj bele, hogy mi történne ha hírtelen minden meglazulna és a földre zuhanna - nem tudtam befejezni, mert Rachel a testemhez nyomta a testét, és bólintva nézett fel rám.

- Tehát itt mindig veszély van. Azt szeretnéd mondani, hogy ne kockáztassak?

- Ebben az esetben ne. Kérlek - fogtam még mindig a kezét.

- És ha én mégis szeretnék kockáztatni? - hírtelen felém fordult, és átkarolta a tarkómat. - Tudom, hogy minek nem tudsz ellenállni - simította meg a tarkómat, majd az ujjaival mélyen a hajamba túrt. Lazítottam a nyakkendőmön, és lesütöttem a szemem.

- Most azt csinálod, amit én csináltam veled?

- A csókra gondolsz? - kérdezett vissza óvatosan.