Több mint barátság ~Tamaki x Oc~

Miért...?

- Vagy mi? - nyögöm ki.
- Vagy nagyon meg fogod még azt bánni amit akkor csináltál...
- Hé Aoi-chan... - jön ki a folyosóra Kacchan. - Monoma... - mordúl fel. - Enged-el....

- Mi lesz ha nem? - hecceli Bakugout.
- Le robbantom a fejed... - kezd el piciket robbantgatni a tenyerében Katsuki.
- Létszi ne csináld... - mászok az agyába.
- Ha nem fog el engedni meg teszem! - válaszol nekem Bakugou.
- Ne-ne-ne tedd meg... - ennyit bírtam csak ki nyögni. Ezután már emlékezet ki esés.

Bakugou szemszöge:

- Létszi ne csináld... - hallom meg a fejemben Aoi hangját.
- Ha nem fog el engedni meg teszek! - válaszoltam neki.
- Ne-ne-ne tedd meg... - ennyit bírt ki nyögni, ezután el ájúlt.
- Aoi! Te szemét! - ugrok neki Monomának. Ő csak vigyorgott tovább. - Minjárt le robbantom ezt a vigyort a fejedről! - mordulok rá.
- Gyerünk csináld csak... - mondta egy még nagyobb vigyorra húzva a száját. - De akkor is tud meg, hogy... - itt drámailag el némúlt pár másodpercre. - ... hogy Aoit már a magamévá tettem... - hajol a fülemhez.
- Hogy mi?! - ordítom el magam. - Te mocskos...! - robbantottam volna le a fejét, de az a hülye Aizawa meg állított a sáljával vagy mit tom én milyével. - Még nem végeztünk... - kapom fel Aoit a a karjaimba. Miért csináltam ezt...? Hisz... Sosem kedveltem nagyon ezt a lányt. De most... Miért? Miért akartam meg menteni? Hülye vagyok, hogy ijeneken gondolkozom...

Észre sem vettem, de már is a kolinál voltam. Aoi pont itt kezdett ébredezni.

Aoi szemszöge:

Mikor ébredezni kesztem, két erő karban éreztem magam.

- Bakugou? - nyitom ki a szemem.
- Miért rohantál ki? - jött egyből azzal a kérdéssel, amire egy kicsit sem akartam válaszolni senkinek.
- Baj... Ha nem mondanám el? - fordítom el a fejem oldalra.

Éreztem, hogy egy- két könny csepp ki csúszik a szememből. Miért kellet hazudnod nekem, te mocskos All for One?

- Le...le teszel? - mondom neki, majd le tett a földre. Egy- kétszer szipogtam, lehet nem kellett volna...
- Aoi... Te sírsz? - fordít felé mert háttal álltam előtte.

Ahogy szembe találtam magam vele, nem bírtam tovább, össze rotytam.

- Na ide figyelj! - gugol le hozzám. Én erre fel néztem rá a könnyes szemeimmel. - 1. Mi a rákért sírsz?
- Nem akarom el mondani... - nyögtem ki.
- De, szépen el mondod - állított fel, majd a falhoz nyomott.
- De nem fogom... - nem akartam, hogy még ezen is fel kapja a vizet...

Hosszadalmas farkas szemet néztünk egymással, és vitáztunk a gondolatainkban, míg végül fel attam.

- Jó... El mondom... - adtam fel. - De tudod mit?
- Hm?
- El mesélem az egész gyerek korom, onnantól, hogy el veszítettem a szüleimet. Az apám egy hős volt, egy mentés során, egy gonosz démon nem segített neki és rá omlott egy épület. Ez akkor történt amikor 5 voltam. Az anyukám egy hónappal rá öngyilkos lett. Így kerültem ki, Magyarországba, a nagyimhoz. Őt 10 évesen veszítettem el. Egy betegségben meg halt. Ezután... Ez... után...
- Jaj, Aoi, nyögd már ki! - ordítrám Bakugou.
- Ezután, kerültem... - de nehéz ezt ki mondanom... - All for One- hoz... - nézek bele a vöröslő íriszeibe, könnyesen.
- Hát ezért sírsz folyton... - viszi le a hang súlyát. Az egyik keze a hátamra, a másik pedig a fejemre tapatt, így ölelt magához. A fejemet a mellkhasába nyomtam. Érezte, hogy forró könnyeim patakogban folynak végig az arcomon.