A nevem Aoi Katsimi, azt hittem egy tök átlag, képességgel rendelkező, család utáló vagyok, de nem annál több. Egy nap, furcsa dolog történt velem, ha tudni szeretnétek, hogy mi az, akkor olvassátok a könyvet!
Ahogy rohantam és rohantam... Nem fáradtam el, egy csöppet sem. Ahogy át rohantam minden egyes erdőn, a farkasok mindegyikbe fel figyeltek rám, és ezt ismételték:
,,Iki szelleme, vissza tért?!''
Ahogy északra értem, a farkasok, mind utánam rohantak. Ahogy az Északi és a Déli törzsek határához értem, a farkasok meg álltak, és csak egyen-ketten jöttek utánam. A többiek a határnál vártak. Nekem nem volt kérdés, egyből át rontottam a határon, és megint el kezdem rohanni, de most egyenesen, a falun át, a kastélyba. A falu teljesen kihalt volt, és a határt, de még a kastély be járatát sem őrizték. Ez kezdet nekem egészen fura lenni. Na mindegy, ahogy a kastélyba értem, nem volt kérdés, hogy hová rontok be.
- Áh, Aoi, de jó, hogy újra látlak... Élve... - néz rá Chiharu- ra, aki Tamaki ölében ült. Hányni tudnék ettől a ship- től.... - Nos, miért vagy itt? Tán csak nem el tűnt az egyik farkas, hát, igen, én voltam... - léptek előrébb a sötétből Yoko- ék. Egyikőjük sem pislogott, csak fagyott pofával álltak, és figyeltek engem, a szemük tisztára fehér volt, pont mint Tamaki- nak... Na, ácsi bácsika! Hol van Kirishima apja, néztem végig a bagázson, majd Zantiri ismételten meg szólalt. - Jaj, csak nem a sárkány keresed? - kérdi, majd csettintett egyet. - Ő ott van, nehezebb meg győzni bármiről is... Ezért raktuk ketrecbe...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ahogy a ketrecről le szették a lepet, láthatóvá vált, az életerejéből kissé kifogyott Sakiishi- t. A szemei kezdtek fehéredni, és ahogy a láncok rajta voltak... Szörnyű volt... Mindenkit meg kell mentenem.
Nem vártam, egyből meg is támadtam Zantiri- t, de Kuruishi elé állt, ezért neki ütköztem, és persze vissza lökött. Ez így nem járja, három a öt elleni harc... Ez nem fer! (én, két farkasom vs Zantiri, Chiharu, Yoko, Nao, Kuruishi, Tamaki)
- Na jó, gondolkozzunk... Mit tenne anyám, vagy Iki...? - gondolkoztam magamban.
- Grr... - jött egy morgás, a trón mögül.
Jaj ne... Ügye nem...? Majd kiket látnak szemeim... Az Európai Déli Falka, vezér nélkül? Ez furcsa... Na, ne foglalkozzunk ezzel....
- Hol az Alpha- tok? - kérdezem, mitől egy kicsit be paráztak, majd újból morogni, és vicsorogni kezdtek. A szemeik... Amikor ezt csinálják, a szemük nem normális farkas színű (tehát nem sárgásbarna, vagy kékesszürke), hanem vörös, mint egy vámpíré. Az Alpha sehol, a szem színek nem normálisak... Zantiri keze van ebben is! - Ne támadjatok rám, én Aoi Katsimi vagyok, az Észak Japán Falka, következő törzsfőnöke, én nem akarok más farkast bántani, csak azért mert nem ön maga... - mondom nekik, farkas alakomban. Ettől megint meg álltak, és kérdőn néztek rám. - Hol az Alpha- tok? - kérdeztem meg újból.
- I-i-i-iki? - lépett elő egy kissé öregnek kinéző farkas. - Te nem Iki vagy, ugye? - kérdezi meg, mire én meg rázom a fejemet, egy nemre. - Aoi, ez az igazi neved, igaz? Aoi, az Észak-nyugat Japáni Falkából... - mondja. - Az én nevem, Hotaru Kame, az...
- Az első déli farkas... - fejezem be a mondaták.
- Igen, de honnan...? - csodálkozott el.
- A legendákból, onnan tudom... Mi történt veletek, amitől Zantiri fogságában vagytok? - kérdeztem meg.
- Ki az a Zantiri? - jött a válasza. - A démonra gondolsz? - nézett Zantirira. - Ő, ő Black Demon, a legsötétebb démon... - mesélte.
Hát akkor áll nevet használt...
- De sokan úgy is ismerik, hogy.... - folytatta, majd egy kis szünetet tartva folytatta. - .... All for One... - mondta, majd rá morgodt az iletőre.
Amikor ki mondta azt, hogy All for One, éreztem, hogy a szívem ki hagy egy ütemet, és, hogy a véremben megfagy. A lepetségtől mozogni sem bírtam. Hogy ő... All for One.... Nem hittem a szavainak. És legfőképpen annak nem hittem, hogy ő az anyám apja... De egyben, még a méreg is keringett bennem, mert ő volt az ki megölte Aidira nagyim, és ettől minden gondolatom el ment, és emiatt nem tudtam tiszta fejjel gondolkodni, és neki ugrottam a fekete démonnak. A démon simán ki tért előlem, én pedig épen, hogy nem mentem neki a falnak.
- Gr! - morogtam. - Te szemét láda! Te ölted meg Aidira nagyim, és Nana Katsimi miattad lett öngyilkos! Ki lesz a következő, talán én, vagy valaki más a családodból?! - változtam emberré, a már kb. 10. támadásom után. Egy kicsit sem látszottam fáradtnak.
- Oh, hát erről van szó... - vágott önelégült arcot a férfi, mire lepetten néztem rá. - Nem, nem te leszel a következő... - vigyorodott úgy, mint egy vadalma, majd ha lehetséges, még nagyobb vigyort helyezett az arcára. - A következő az anyád lesz! - vigyorodott eszelősen, mire teljesen le fagytam.
A férfi egyet csettintett, majd egy vörös fali szőnyeg le hullót a helyéről, és meg pillantottam, az ezüsttel le kötözött anyámat, aki egy ezüst ketrecben volt. Mellette apám, szintén meg kötözve, ott volt még Kirishima, aki sárlányként vette körül a szüleim, a falnak kötözve, Deku- t, és Todoroki- t vettem észre, ahogy ők is engem, majd anyám felém kapta fejét. Az arca fájdalmat, és aggodalmat sugallt. Anyám után, apám is, vagyis Bakugou is felém kapta fejét. Az ő arca szintén aggodalmat sugallt, és ahogy szemeit néztem... Észre vettem egy kis változást a szemében. Most nem az a tipikus skarlát vörösek voltak, hanem vér vörösek, és a bosszú vágytól, és a tehetetlenségtől izzott. A szemem újra Deku- ra tévedt, ők ki lehettek ütve, ugyan is meg sem motszantak. A szemem útóljára Kirishima- n pihent meg, ő benne láttam a tetvágytól tüzes szemeit, és, hogy az élete árán is ott marad anyámék körül, és védelmezi őket. A látványtól össze facsarodott a szívem, és a szám elé kaptam kezeim. Anyám torka szakadtából üvöltött a fájdalomtól, amit az ezüst okozott neki, és a vérfarkas füleim miatt sokkal erő teljesebben hallottam, mint a körülöttem lévők.
All for One ezt láttán, el kezdett vigyorodni, majd ördögi nevetésben tört ki.
- Na, milyen érzés szenvedni látni a szeretteidet? - kérdezte közel hajolva a fülemhez.
- Te egy utolsó szemét láda dög vagy... - hordtam el mindennek.
- Oh, ezt most bóknak vettem, és most... - hajolt el a fülemtől. - Kezdődjék a műsor!
