Több mint barátság ~Tamaki x Oc~

Az igazság lepele, most lehullik rólam

Ahogy vissza rántotta, szinte rögtön meg hasadt a szívem, és segíteni akartam neki, de amíg a törzs főnök a közelében van, nem tudok... Ezt biztos észre vette rajtam Kuroishi, ugyan is meg szólalt.

- Hé, Iwaishi!

- Hm? Mi van? - kérdez vissza a törzs főnök.

- Még is mit jelentenek a vikingek tetkói? - kérdezi rafináltan. 

Kuroishi... Ez szép mentő terv! Ugyan is a vikingek imádnak a tetkóikról beszélni, és közben feszíteni. Mit ne mondjak, igazi izom pacsírták...

- Oh, hogy mit jelentenek, nos, ha el megyünk a folyóhoz el mondom... - feszített egyet a törzs főnök, majd el indultak a a folyóhoz. Kuruishi még egyszer egy meg ideges, és mérges pillantást vetett rám, majd vissza fordult, és el tűntek a folyóhoz vezető úton. Néhány farkasom is velük ment, így csak én, az itt maradt farkasaim, és a sárkányok maradtak a barlangnál. Na meg persze Todoroki....

- Na jó, azt hiszem, hogy én megyek, úgy is lassan dél, és kezdek egy kis halandó vérre szomlyazni... - mondta vörös szemekkel, majd tovább állt.

- Hú.... - fújtam ki a levegőt. - Nos... Te egy igen különleges jószág vagy... - kezdek közeledni felé, de egyszer csak... - HÉ! - húzom el a karomat, ugyan is majdnem meg harapott. - Én csak a láncot akarom le venni rólad... - mondom neki, mire egy kicsit meg nyugodott. De mikor meg látta, hogy a farkasaim körül vették, ideges lett, és el kezdett morogni. - Hé, srácok, ő nem kaja... - mondtam nekik, mire nyüszítve el távolodtak a sárkánytól. - Miután el mentek a vikingek vadászunk, ígérem... - mondtam nekik, mire mindannyian fel lelkesültek. - Nos, akkor... - lépkedtem megint közelebb a sárkányhoz, a karomat látó távolságba tettem neki. 

Mikor már pár centi volt köztünk, meg fogtam, és a nyakába ugrottam. Ez neki nem igazán tetszett, ugyan is el kezdett velem rodeózni, de mikor látta, hogy nem eresztem, meg állt. És én végre ki tudtam csatolni a láncot. Ahogy ezt meg tettem, le szálltam a sárkányról, és ugyan ezt meg csináltam a többi sárkányon is.

- Legyetek, szabadok... - mondtam ki, mielőtt fel szálltak volna. 

- Ugye tudod, hogy... - jelent meg az erdőből Kuroishi. - TE MEG MÉG IS MI A JÓ ISTENT MŰVELSZ?! NEM HITTEM VOLNA, HOGY EZT TESZED! - üvöltözött velem.

- Ezt meg, hogy képzelted...? - jelennek meg a vikingek az erdőből. - Ha ezzel akarsz arra buzdítani, hogy harcoljunk ellenetek, akkor legyen! Mindig is bírtam ezt az oldalad Hayashi! - kezd el támadni a törzs főnök. 

Én a félelemtől lefagyva álltam egy helyben, mikor is... 

- Grr! - mordult fel a vér vörös sárkány, majd tűz falat emelt a vikingek, és közénk. 

- A sárkányok mindig is vadon élő állatok voltak, és azok is maradnak! - mondtam nekik, szemre hányóan, majd meg fordultam, és be mentem a barlangba. 

- Ezzel még nincs vége Hayashi! - üvöltik utánam. - Mert a lányod, már soha többé nem fog vissza térni... - mondják nagy képűen, mire meg torpantam. 

Hogy mi? Hayashi- nak, volt egy lánya? De, akkor miért nem találtam a lányáról semmilyen le írást, vagy akár milyen említést? 

- Azért mert... - jött elő a napló szelleme. - Mert te vagy, Hayashi lánya, Aoi... - mondta, majd egy tós terembe teleportált engemet. - Néz bele a tó vizébe, ott vár rád valaki... - mondta, majd el tünt.

- A tó vizében? - kérdetem, majd a tóhoz mentem. Ahogy a vízben tükröződtem vissza, egyszer csak a víz el mosódott, majd az eredeti énemet mutatta, hosszú hajjal, és vörös szemmel. Majd megint el mosódott, és Hayashi jelent meg. 

- Szerbusz, lányom... - mondta. - Mekkora nagy lány lettél... - csodálkozott el.  

- Miért hívsz lányodnak? Te nem vagy az anyám... - mondtam, majd török ülésben le ültem a földbe, de úgy, hogy a nő láthasson, és, hogy én is láthassam. 

- Aoi, kincsem... - mondta, majd egy szomorú pillantást vetett rám. - A hajad, a a szemed, és az alakod is olyan mint az enyém, már, hogy ne lennék én az anyád? És ha még sem tartasz az anyádnak, kérdezd csak meg Tamaki- t, az elf barátodat... - monda, majd el távolodott, a tó közepére.

- Mi? Amajiki Tamaki- t? A nővérem barátját? - álltam fel, majd bokáig be mentem a vízbe. A víz kellemesen hideg volt, és ahogy bele léptem, néhány japán folyami hal oda úszott hozzám. - Neki még is mi köze van hozzá? - érdeklődtem.

- Ő volt... Ott van melletted egy sárkány? - lepődik meg, amitől én is ugyan is én úgy tudtam, hogy csak én vagyok a tónál. - Áh, Sakiishi, hát te meg? - kérdezte Hayashi mikor észre vette a mellettem lévő hatalmas lényt. - Aoi, - fordult vissza felém. - te szabadítottad ki? - kérdezte lepetten.

- Öm, izé.... - dadogtam.

- Igen, ő volt az, a lányod. Be tartotta az ígéretedet - mondta, majd az oldalamhoz kapott, hogy úgy öleljen magához. Én ezt elleneztem, így a vízbe bújtam menekvés kép. - Úgy tűnik, hogy nem bírja az öleléseket... - mondta, majd utánam hött, hogy ki emeljen a vízből, amikor egyszercsak.

- Álljatok meg! - hallottunk meg egy hangot a tónak a vízesésétől, ahonnan kapta a forrást. 

A fiú kb. ugyan úgy nézett ki mint Bakugou, de valahogy mégsem ő volt az. 

- Nao!? - hallottam meg magam mögött a vízben Katsuki hangát. - Nyugodj meg, biztonságban vagyok, és nem sokára láthadsz... Ígérem.... - nyugtatta a fiút.

- Mindig ugyan ezt mondod bátyus, már egy év tizede! És még mindig nem vagy itthon! - mondta a fiú. - Emiatt a lány miatt vagy most ott ahol, így meg fogom ölni, hogy utána csak kettesben élhessünk... Mint régen... - mondta, majd meg akart támadni, de Sakiishi elém állt a sárlány énében, és el lökte a fiút. - Állj félre sárkány! - mondja könnyes szemmel a fiú. 

- Nao, igaz? - bújtam át a sárkány alatt, és álltam meg a mellkhasánál. - É-é-én nem akarlak titeket szét választani az ezek szerint a bátyáddal. És én most teljesen össze zavarodtam, hogy ki mim, és, hogy mi kim... (ez igazából ugyan azt jelenti, de azért itt hagyom, mert jól hangzik) Szóval....