A kor csak egy szó | A kor csak egy szám 2. | BEFEJEZETT

18. Fejezet

A ruha kissé feszült, főleg a melleimnél, de megérte. A hajamat begöndörítették és egy szolid sminket raktak fel az arcomra. Nem izgultam, inkább csak vártam. Vártam a pillanatot, hogy meglássam életem szerelmét az oltár előtt, látni akartam a reakcióját. Vártam, hogy kimondhassam a boldogító igent. 
Egy elkülönített partrészen zajlott az esküvő. Linda mindent elintézett. Szerény lett, de gyönyörű. A sorok mellé egy-egy gyönyörű vintage lámpást tett ki, amikben fénysorok ragyogtak. A lámpások köré pedig gyönyörű fehér virágokat rakott, amiknek a szirmai a "szőnyegre" szórva is meg lehetett találni, amin végigsétálok egyenesen az oltárig. Egy sorban hat fenyő székek voltak, rajtuk fehér, szolid díszítéssel. Két embert nem ültettünk le a többiek közé: Joseph és Meghan. Ők voltak a tanúink. Mindenki más izgatottan várta az esküvő kezdetét. Mivel Jacksonvilleben élünk, lemondhattunk arról, hogy az Atlanti-óceán vizén csillanjon meg a lenyugvó nap utolsó sugarai, de akkor is délután háromra vártuk az első vendégek érkeztét, és az egész szertartás csupán négy esetleg fél ötkor kezdődhetett.
Az ujjaimat tördelve álltam a takarásban, miközben mindenki izgatottan várta a szertartás kezdetét. Linda bekukkantott hozzám, és eltátotta a száját. 
– Istenem, Sydney, gyönyörű vagy! – mondta ellágyulva. Az utóbbi hetekben Lindával elég jóban lettünk. Rengeteget beszélgettünk, mégha Skypeon is. A távollétünkben ő rendezi be a baba szobát, meg a lakás befejezetlen részeit. Nagyon hálás voltam neki, mivel én már összeírtam, hogy melyik bútor hova kerül, csak megvenni, összerakni és elhelyezni kéne. Jackkel pedig továbbra is utazunk, nehogy Liam ránk találjon. Néha-néha felhívja még valamelyikünket, volt hogy Josephet, és apát is kereste, de nem sikerült beváltania az ígéretét, hisz én és a baba rendben vagyunk, sőt. Csodásan. Minden orvos, akiknél jártunk, azt mondták, hogy a baba remekül érzi magát a pocakomban és semmi probléma sincs. Napról-napra jobban várom a kisbabát, és annyira szeretném már tudni, hogy Joshua vagy Lori lesz. 
– Köszönöm – pirultam el. 
– Jól vagy? – kérdezte ijedten. – Kérsz vizet, vagy valamit? – szinte már pánikolt. 
– Nem, nem, tökéletesen jól vagyok – mosolyogtam rá. Linda egy kicsit túlságosan is félt engem. Hiába mondjuk mindenkinek, hogy semmi bajom, mindenki fél, hogy lesz valami, még Jack is. Látom rajta, hogy feszül, mielőtt elmegyünk orvoshoz. Ha meg ott vagyunk, akkor tízszer megkérdezi, hogy biztosan minden rendben van-e. Kicsit aggódik. Kicsit nagyon. – Mindenki ide ért már? – kérdezem. Linda kikandikált, majd mosolyogva felém fordult. 
– Úgy tűnik itt az idő – mondta, mire apukám és Meghan is bejöttek. Apa eltátotta a száját. Istenemezett párat, amit mi hárman kuncogva figyeltünk. 
– Istenem – mondta hitetlenkedve. – Tiszta édesanyád – a szemei megteltek könnyekkel. Anya említésétől nekem is sírhatnékom támadt, de reggel már kisírtam magam. 
– Nehogy tönkre tedd a sminked – szólt rám Linda. – Én most a helyemre megyek, ahogy elindul a Can't hely falling in love Meghan elindul – mondta szigorúan. Azután nem sokkal elindulhattok ti is – mosolygott rám. – Jack igazi mázlista – ölelt meg gyorsan. 
Minden úgy történt, ahogy annak lennie kellett. A zene elindult, Meghan pedig mosolyogva lépett ki a takarásból és tartott egyenesen az oltár felé. Nem sokkal azután mi is elindultunk. Ahogy mindenki elé értem, nem tudtam másfelé nézni csak Jackre. Eltátott szájjal nézett engem. A szája sarka felfelé ívelt, a szemei megteltek örömkönnyekkel – vagyis remélem azokkal. Istenem, milyen jól nézett ki a szmokingjában!  Csak rá tudtam összpontosítani. Nem érdekelt senki, és semmi, csak ő. 
Mire a zene véget ért, én már az oltárnál álltam, Jackkel szemben. Az anyakönyvezető el kezdett beszélni, de én alig tudtam figyelni rá. Elismételtem, amit kért, ahogy Jack is, nem tudtam nem mosolyogni. Kimondtam az igent, csak is kimondta. Ezen legjobban mosolyogtam. 
– Ezennel Önök férj és feleség! – mondta ünnepélyesen. – Csókolja meg a menyasszonyt! – Jack egy pillanatig sem habozott. Egyből elkapta az arcomat, az ölelésébe vont és meleg ajkait az enyémre tapasztotta. Átkaroltam a férjemet és viszonoztam a csókját. Erre vártam hetek óta, az első csók, mint férj és feleség. 
Minden olyan észveszejtően gyorsan és fantasztikusan történt. Ahogy végedért a szertartás, indultunk is Joseph házához, ami eredetileg Joseph és Jack gyerekkori otthona. Mi voltunk az utolsók, akik odaértek. Már mindenki felfedezte a helyét és nevetve, pezsgővel a kezükben csacsogtak. Volt gyerekpezsgő is, amivel a kis Cameron kínált meg. Annyira aranyos a kis gödröcskéivel és barna tincseivel. Joseph nagyszerű apja Cameronnak, én meg remélem, hogy nagyszerű nagynénje vagyok, hisz ez a csöppség imád velem lenni. 
Amikor kézen fogva bementünk a kertbe mindenki hangosan elkezdett ujjongani. Mosolyogva öleltük meg a barátainkat és rokonainkat. Kaptam gyerekpezsgőt, Jack pedig rendes pezsgőt, de a kedvemért óvatosan bánt vele. Már-már besötétedett, mikor befejeztük a többfogásos vacsorát. Mindenki kérte, hogy mondjunk fogadalmat a vacsora közben, de az elmaradt az utánra, mikor az ég már sötétségbe burkolódzott és a hatalmas kert fölé aggasztott rengeteg fénysor megvilágított minket. Joseph egy kiskanállal megkocogtatta a pezsgőspoharát, ami eltört. Mindannyian elnevettük magunkat, Joseph pedig értetlen arcot vágott, de szinte egyből megszólalt. 
– Nem szeretném nagyon húzni a szót, ugyanis én is szeretnék majd beszédet mondani. Remélem mindenki hozta a kis beszédét, amivel meglepjük a párt – vigyorgott ránk, mire Jackkel összenéztünk, majd vissza Josephre, aki kuncogott az arcunkon. – Igen, erre a reakcióra vártam. És nem én kezdem a sort, kisöcsém, megnyugodhatsz. De kezdjük is a menyasszony apjával! – Joseph tapsolt, mire mindenki hangosan éljenzett. Ezt a bagázst! Imádom őket. Apa mosolyogva kelt fel a helyéről a kezében egy mikrofonnal, ami szerintem fölösleges, de édesmindegy. A kezében volt egy papír fecni, amin biztos a beszéde volt.  
– Hello mindenkinek! – kezdte apa, mire mi szélesen elmosolyodtunk. Jackkel összefűztük az ujjainkat az asztal alatt. – Sydney apja vagyok, természetesen. És az én beszédem igen rövid lesz. Nem lesz itt semmiféle apai fenyegetés a vőlegény részére. Az már rég megvolt! – hangosan felnevettünk. – Csupán egy dolgot szeretnék nektek mondani, az pedig az, hogy legyetek boldogok, mint ahogy mi voltunk. Mindig örüljetek annak, aminek van. Sose kockáztassátok azt, amit féltek elveszíteni. Legyetek őszinték és sose felejtsétek el szeretni egymást – apa felemelte a poharát, mire mindannyian ugyanazt tettük. – Az ifjú párra! 
– Az ifjú párra – ismételte mindenki, majd belekortyoltunk az italunkba. Joseph elvette aputól a mikrofont és ő is felállt a helyéről. 
– Syney, Jack, sajnálom, de én következem – mondta, mire mind felnevettünk. – Drága keresztlányom, drága öcsikém. Évekkel ezelőtt, amikor megtudtam, hogy ti ketten – grimaszolt egyet, mire mi újból felnevettünk – azt hittem életembe először megverem az öcsémet. – vallotta be, amit újból egy nevetéssel díjaztunk meg. – De tényleg. Vessetek rám megvető pillantásokat, de Jack nem volt mindig ez a hősszerelmes. Sydney tette azzá, aki most: Egy Sydneyvel kedves, továbbra is nagy idióta – újból felnevettünk. Sajnos, igaza volt. Arcon csókoltam Jacket, aki továbbra is nagyokat hahotázott. – Sajnos, nagyon hamar véget ért. Először, aztán másodszor is. Remélem ez alkalommal semmi féle hiszti roham nem készteti őket a szakításra – nézett rám mosolyogva, mire én újból felnevettem. Ez alkalommal Jack puszilt meg, és karolt át. – Akkor úgy éreztem, hogy tudtam, hogy ez lesz, hisz óriási korkülönbség van kettejük között. De aztán megláttam Jacket. Őszintén: egy hajléktalan jobb formában volt akkor, mint ő – grimaszolt, mire mi újra felnevettünk. Joseph talán már túl sok pezsgőt ivott, de nem baj. Vicceseket mondott, vagyis viccesen mondta el az igazságot. – Akkor ráébredtem, hogy az én kisöcsém tényleg, totálisan, reménytelenül beleszeretett a keresztlányomba. Csak elvétette a hibát, hogy nem ment érte elég messzire. Másodszorra már benőtt a feje lágya, és egészen Jacksonvilleig ment ösztönzés nélkül, miután mindent elintézett. És itt vagyunk. Hetekkel később, és még mindig együtt vannak. Rekord! – mutatta fel az öklét győzedelmieden, mire mi újból felnevettünk. – Drága Sydney és Jack, ti megmutattátok nekem milyen is az igaz, dilis, drámás szerelem. És megtanítottátok nekem, hogy a kor igenis csak egy szó, nem egy szám, nem egy életstílus, csak egy jelentéktelen szó, minden űrlapon. Éljen az ifjú feleség és az idióta férj – emelte fel a poharát, amit mi megismételtünk, szimplán a hadunkat fogva a nevetéstől. 

Sok beszéd után elérkezett Jack és az én fogadalmam ideje. Mindenki tűkön ülve várta már, ahogy mi is. Először Jack kelt fel a mikrofonnal a kezében. A másik kezében egy pohár volt, amit váratlanul letett, és helyette a kezemet fogta meg. Letekintett rám. A tekintetében ott volt minden szerelem és szeretet, amit én teljes szívemből viszonoztam. 
– Huszonegy évvel ezelőtt megismerhettem ezt a gyönyörű lányt, csupán annyi volt a probléma, hogy akkor nem hogy beszélni nem tudott, de még szobatiszta sem volt – mesélte, mire mindannyian felnevettünk. – Ha valaki azt mondta volna nekem akkor, hogy én huszonegy évvel később halálosan szerelmes leszek ebbe a lányba, összeházasodunk és ő lesz a gyerekeim anyja, akkor én a képébe röhögtem volna, de láss csodát nem lett igaza! Ugyanis én már tizennyolc éves korában halálosan szerelmes voltam eme lányba, a többiben igaza lett volna – mondta mire felnevettünk. – És igen, ti tudjátok már az egész sztorit, és igen joggal neveztetek idiótának, de egy dologban igazat kell nekem adnotok: Hogy gyűrűt húztam a szépséges szerelmem ujjára – felemelte a kezem, hogy megmutathassa a vendégeknek a gyűrűt. Mindenki éljenezni, fütyülni, vagy tapsolni kezdett. – Ő pedig vagy a legokosabb, vagy a legostobább volt az egészben, mivel igent mondott – mondta mire kétrét görnyedve nevettünk fel. Istenem, de idióta az én szerelmem. – Szóval, most itt vagyunk, és nem szűntem meg szeretni, és nem is fogom. Életem végéig szeretni foglak, Sydney immáron O'Brien – egy pillanat alatt felhúzott a székemről és ajkait az ajkaimra tapasztotta ajkait. Viszonoztam a csókját és elmosolyodtam, amikor meghallottam a vendégek hangos éljenzését és tapsolását. 
– Most rajtam a sor – mondta neki, mire ő még szélesebben elmosolyodott. 
– Előre félek – ült le a helyére mosolyogva. Nem engedtem el a kezét, ő pedig nem húzta el. Úgy tűnik innentől ez a felállás lesz. 
– Beleszerettem olyasvalakibe, akibe nem kellett volna, gondoltam akkor, amit mára már átköltöttem: Én idióta beleszerettem egy másik idiótába, és most nem lehetnék boldogabb – mondtam, mire mind felnevettünk. – És igaz, teljes szívemből szeretem, és nem bánom, hogy megtörtént, ami megtörtént. Az az egy dolog, ami bánt, az az, hogy elhagytam, mert túl makacs voltam. Ez nem változott meg – mondtam mire mindenki felnevetett. – Az viszont megváltozott, hogy ő utánam jött, és ez sose változzon, de drágám, örömedre mondom, hogy én végig melletted leszek, ha akarod, ha nem – viccelődtem, mire mindenki felnevetett, köztük Jack is. – Életem végéig szeretni foglak, immáron mint feleséged és leendő gyermekeid anyja – ezt a mondatot már Jack szemébe mondtam, aki szóról szóra, egyre jobban elmosolyodott. – Szeretlek, Jack O'Brien, és ez nem fog soha sem változni. – úgy gondoltam, hogy lehajolok és megcsókolom, de Jack megelőzött, ugyanis most egy kicsivel hevesebb csókba vont, amit a vendégek megtapsoltak. 
Szeretni fogom őt, míg élek, hisz immáron én vagyok a felesége. Én vagyok Sydney O'Brien. Mrs. O'Brien.