A kor csak egy szó | A kor csak egy szám 2. | BEFEJEZETT

21. Fejezet - Végszó

Hat órányi vajjúdás és tizenkét jégdara után végre kijelentette az orvos, hogy megkezdhetjük a szülést. Fél óra után már a kezünkben tarthattuk Joshua O'Brient. Igen, nekem lett igazam! Kisfiúnk lett. Egy gyönyörű, egészséges kisfiú. 
Amikor megláttam és először a kezemben tarthattam a kisfiamat, akkor rájöttem, hogy egyes emberek miért szülnek négyszer vagy ötször, ezért a pillanatért. Nincs annál szebb pillanat, amikor a kezedben tarthatod a kicsikédet, könnyes arccal rámosolyoghatsz és bugyuta, gügyögve beszélsz hozzá. Aztán megérzed azt a finom babaillatot! Egek, de jó!
Miközben vajúdtam megérkezett az egész család, és rengeteg ismerős is, és közbe összevarrták Jackket és Collinst. Hála az égnek, Jacknek csak a kezén három öltés kellet, az arcán pedig semennyi, csak egy sebtapasz. Mire a kezemben tartottam Joshuat, arra még a Jacksonville-i barátaim is megérkeztek a klinikára, köztük Meghan is. Bár nagyon addig tartottuk fenn az érdeklődését Joshuaval, amíg a szobába nem lépett Collins. A férfi arcán is már láttam, hogy tetszik neki a látvány, amit legjobb barátnőm mutat neki. Jack szerint állandóan flörtöltek egymással, és egy mondatban sem volt az, hogy Sydney, vagy az, hogy baba. Őszintén örültem Meghannek. Csak azt reméltem, hogy ez egy hosszútávú kapcsolata lesz. Talán még a házasságig is eljutnak.
Jack csak néha-néha ment el a szobából miután meg lett Joshua, de a szülés és a vajjúdás alatt végig mellettem volt és fogta a kezemet. Apu sírt mikor először megpillantotta a kisfiamat. Annyira boldog volt, hogy nagyapa lett, hogy arra szavak sincsenek. Joseph is mérhetetlenül boldog volt, Cameron pedig azt mondta rá, hogy Cuki béka. Nagyot nevettünk. 
Öt nap elteltével már otthon is voltunk. Bár nem sokáig nevezhettem otthonnak. Igaz, hogy anno odáig voltunk érte, de most hogy született egy kisbabánk és ránk támadtak, eldöntöttük, hogy nem maradunk sokáig. 
Fél éven belül egy csodás kertes házba költöztünk, ami túlságosan is nagy volt hármunknak. Négyünknek is. Igen, mikor Joshua másfél éves volt újból állapotos lettem. Ez alkalommal egy gyönyörű kislánnyal áldott meg az élet minket, Lorival. 
Joshua napról napra jobban hasonlít az apjára, csupán szőke fürtjeiben hasonlít rám. Jack szerint, Lori tiszta én vagyok, de néha még én is észreveszem benne az apja vonásait. 
Joshua öt  volt, Lori három, én huszonhét, Jack pedig negyvenhat, mikor az orvos nagy meglepetésünkre közölte a hírt, hogy készülhetünk a harmadik O'Brien bébire: Rosaliere.
Meghan és Collins néha napján meglátogatnak minket és játszós randit szervezünk a csemetéink között, meg természetesen Cameronnal. Apa még ösztönzés ellenére sem hagyta el Jacksonvillet, mivel úgy érzi, hogy az a város, meg én vagyunk már az egyetlen kapacsok a szerelme felé, így mindenhétvégét nálunk tölti.
És mi lett Liammel? Negyvenkét évet kapott, amit még simán tetézhetünk az ügyvéd szerint. Azóta biztonságban érzem magam és biztonságban tudhatom a családomat is, akiket jobban szeretek az életemnél. 

Az esküvőnkön azt mondtam sosem lehetnék boldogabb, és azóta sem változott, ugyanis attól a naptól kezdve az a végeláthatatlan boldogság nem szűnt meg, ahogy a szerelmem sem Jack iránt. Mondhat bárki bármi a kor csak egy szó, egy jelentéktelen kis szó, ami nem mérvadó egy kapcsolatban és erre mi vagyunk a bizonyíték. Mert a nap huszonnégy órájában én szeretem a mellettem alvó férfit, aki tizenkilenc évvel idősebb nálam. És mindörökké szeretni fogom.