A kor csak egy szó | A kor csak egy szám 2. | BEFEJEZETT

13. Fejezet

- 1 és fél évvel ezelőtt -

A tárgyalóteremben alig történt valami, mégis minden történt. A bekötözött Tobby a kezemet szorította, miközben az ügyész az érveit sorolta. Liam önelégülten mosolygott, az ügyvédjének fapofája volt. A bíró csak sorolta a magyarázatokat, hogy miért nem tűz ki nagyobb büntetést. Börtön jár ennek az anyaszomorítónak! Jézusom már úgy beszélek mint apa. De nagyobb gondom is akad. Liam, szabadlábon van. Semmi börtön, csak pénzbírság, amit Liam könnyedén ki tud fizetni.
Tobby szorította a kezem, én remegtem. Egész testemben remegtem a félelemtől. A bíró mindenkit az útjára bocsátott. Kérdőn néztem az ügyészre, aki lehajolt hozzánk.
- Sydney siessetek, most! - mondta és nem kellett kétszer mondania. Amint megláttam Liamet, ahogy felénk tart, felkeltem és Tobbyt kitoltam a tárgyalóteremből. New York nyüzsgő utcáin vakon mentem, miközben Tobby a kezébe temetett arccal gondolkozott. Nem tudtam mit tehetnék, nem tudtam kihez fordulhatnék... és abban a pillanatban az univerzum úgy gondolta, hogy jobb is lehet még ez a nap. Egy férfi nem figyelt és véletlenül nekem jött. Az volt az érdekes, hogy csak nekem, Tobbynak nem. Én viszont engedelmes gyerek vagyok, így egyből odafordultam, hogy elnézést kérjek. De amint megláttam a férfi arcát leblokkoltam. Hogy kerül ő ide? 
- Sydney - nézett rám lesokkolódva Jack. A tekintete egy pillanat alatt megnézte az összes látható sérülésemet és Tobbyt is végig mérte. Elfordultam és amilyen gyorsan csak tudtam elszaladtam a kerekesszékben ülő Tobbyval. Még hallottam, ahogy Jack utánam kiált és utánam ered.
- Sydney, ki ő? - kérdezi Tobby.
- Az exem -  válaszolom.
- Aki idősebb??? - akad ki.
- Nem Tobby, ő Liam volt nem vetted észre? Persze, hogy ő. Ő volt az első szerelmem... Miért van itt?! - motyogok magamban.
- Sydney, nyugi - fogja meg a kezem Tobby. - Figyelj, menjünk haza -  mosolyog rám. Tobbyval ideiglenesen összeköltöttünk egy kis Manhattani albérletben. Tobby most sokkal nyugodtabb mint én, pedig ő is épp annyira fél, mint én.
A kanapén ültem és olvastam amikor valaki kopogtatni kezdett a bejárati ajtónkon. Onnan tudtam, hogy nem Liam, hogy: 1. Kinéztem a kukucskálón 2. Ő nem így kopogna, hanem mint a farkas a mesében, dörömbölne és fenyegetőzne. Az ajtó előtt Jack állt. Idegesen a hajába túrt és várt. A szívem ki akart ugrani a mellkasomból, mikor ránéztem.
- Menj innen Jack! - kiáltottam ki neki. Jack felkapta a fejét. A szemeiben láttam, hogy reménykedik.
- Sydney, kérlek - mondta. A hangja hallatán megremegett a térdem. Azt hittem kicsúszik alólam a föld. 
- Menj - könnyes szemekkel háttal az ajtónak dőltem.
- Nem akarok - jelentette ki.
- Most nem lennék jó csevegő partner.
- Apád mondta, hogy mi történt.
- Akkor végképp menj el. - mondom sírást visszafojtva.
- Maga meg ki a franc? - Óh hogy az a... Liam!!
- Te ki vagy? - kérdi Jack. Na elég! Kinyitottam az ajtót és Jacket karon ragadva berántottam a lakásba és egyből kulcsra zártam az ajtót. Jacknek jó az egyensúly érzéke, így nem esett el. Egyből rám nézett, elemezte az arcom és próbált valamit kideríteni abból. - Ő volt az?? - akad ki Jack dühösen.
- Semmi közöd hozzá - mormogom.
- Az istenért Sydney! - néz rám kétségbeesetten. Megfogja az arcom, az ujjbegyeivel megérinti a sebeimet. Az érintése meleg és csábító... De nem engedhetek. Kissé ellöktem magamtól.
- Miért vagy itt? - kérdezem.
- Üzlet - magyarázza még mindig az arcomat fogva.
- Nem, Jack... Miért vagy itt? - mutatok körbe. Jack arca komorrá vált.
- Miattad - vallja be. A szívem dobogott a testemben, és mielőtt észrevettem volna némán sírtam. Szeretem. Ennyi idő után is... Nem fogok tudni kiszeretni belőle, de mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha távol maradunk egymástól. Nem tudtam visszafojtani a könnyeim, de legalább nem adok ki hangot, csak a könnyeim áztatják az arcom. - Sydney - Jack előre lépett hozzám, a kezeit felém nyújtotta. Egy hang azt sikoltotta bennem, hogy öleld át, fogadd vissza, ne törődj senkivel, éld az életed, légy önző. Viszont egy másik hang felordított és azt mondta ne. Az ajtón Liam dörömbölni kezdett.
- Mi a francot akar ez jelenteni Sydney? - üti meg újra és újra az ajtót, amitől összerezzenek. Vettem egy mély levegőt, és ráütöttem az ajtóra.
- Ha nem tűnsz el öt másodpercen belül, kihívom a rendőrséget, Liam! - üvöltöm el magam.
- Úgy se mernéd - sziszegi elég hangosan.