Természetfeletti szerelem

Örökség

Az ember az álmokból tudja meg, kicsoda is ő valójában.

Mark Lawrence

A tükörképemet figyelve egyre csak az a férfi járt a fejemben. Az ahogy hozzám ért, ahogy megcsókolt. Olyan valóságos volt, de nem lehetett az hiszen nem ismerem. Az ajkamhoz érintettem a kezem és lehunytam a szemem. Még egyetlen egy álmomat sem tudtam ilyen élesen felidézni, eddig csak képfoszlányok voltak, de ez most valami más. Kinyitottam a szemem és majdnem felkiáltottam amikor megpillantottam őt magam mögött. Megpördültem a tengelyem körül ám nem volt ott senki.
- Ruby ébren vagy már? - kopogott be anya.
- Igen - kiáltottam ki és kapkodva összegumiztam a hajam majd a vállamra kaptam a táskám és kiléptem a szobámból.
Anyu köntösben állt a fürdőszoba ajtóban, fejére egy törülközőt tekert és fáradtan mosolyogva nézett rám.
- Mikor értél haza? - kérdeztem együttérzően.
- Egy órája - sóhajtott.
- Nem kéne ezt csinálnod anyu, dolgozhatok én is - húztam el a szám.
- Nem kincsem, most az a legfontosabb, hogy te kijárd a gimit - jelentette ki.
Apu halála után csak ketten maradtunk anyuval. Igazából én alig emlékszem rá, még nagyon kicsi voltam amikor meghalt. Anya nem nagyon beszél róla, szinte soha sem. Itt lakunk a nagyinál jó páran, mi anyuval, a nagyszüleim és a nevelt fiuk Caleb. Régebben odáig voltam Calebért mára ez elmúlt és csak haverként tekintek rá, na meg a bátyámként. Nem kéne anyunak dolgoznia, nagy házban lakunk még személyzet is van, ő viszont a fejébe vette, hogy nem akar ingyen élő lenni ezért dolgozik a helyi étteremben pontosabban a Mystic Grillben. Igen az otthonunk Covington ahol a Vámpírnaplók játszódott. Ennek köszönhetően az otthonunk túrista látványosság lett, mert a Salvatore birtokon lakunk. Vannak olyan elvetemült rajongók akik szentül állítják, hogy Damon és Stefan Salvatore nálunk lakik. Pletyka az egész, senki se hidje el! Damon és Stefan csupán egy írónő képzeletének szüleménye és Ian meg Paul csupán csak eljátszották a karaktereket. Sorry, ha összetörtem az álmodat.
- Elmentem - pusziltam meg anyu arcát.
- Rendben kincsem, ügyes legyél - mosolygott rám.
- Én mindig - mosolyodtam el.
- Elviszel? - lépett ki a szobájából Caleb.
- Mi van a kocsiddal? - néztem rá kérdőn.
- Tudod volt az a buli tegnap, nem akartam ittasan kocsiba ülni - túrt a hajába.
- De lelkiismeretes lett valaki - böktem oldalba.
- Igyekszem - kacsintott rám.
- Ruby várj egy pillanatot - szólt utánam nagyi.
- A kocsinál várlak - ment ki Caleb.
A nappali felé vettem az irányt, közben azon gondolkodtam, hogy vajon mit akarhat a nagyi. Általában ilyenkor még javában alszik. Nagyi a kandalló előtt ült a kanapén és egy pohár bourbont kortyolgatott.
- Szia mama - hajoltam le hozzá és megpusziltam.
- Csüccs csak le Ruby. Egy pohár bourbon?
- Nem köszönöm, suliba megyek - hárítottam el, pedig szívesen megittam volna, de csak kólával. - Miről van szó?
- Szeretném ezt tovább adni neked, nemzedékek óta a családunk tulajdona, pontosabban apádé - nyújtott felém egy fekete bársonydobozkát.
- Apáé? Azt hittem anya mindent megsemmisített.
- Kivéve ezt. Sikerült megmentenem. A medál téged illett, hamarosan betöltöd a tizennyolcat, ideje, hogy hozzád kerüljön - fogta meg a kezem.
Kinyitottam a dobozkát és megcsodáltam a medált amit a dobozka rejtett. A medál egy könyvet ábrázolt kinyitva, középen egy rubinnal ami csillogott mikor a fény rávetült.
- Ez gyönyörű - suttogtam.
- Ez a medál nagy hatalommal bír, ésszel használd gyermekem - figyelmeztetett.
- Hát persze - bólogattam, de igazából fel se fogtam a szavait.
Elköszöntem tőle, a dobozkát a táskámba tettem és siettem ki a kocsihoz.
- Na mit akart? - kérdezte Caleb.
- Ide adott egy medált ami még apué volt.
- Apád medált hordott? Csak szerintem tűnik ez buzisnak? - ráncolta a homlokát.
- Hülye - horkantottam fel és beszálltam a kocsiba.
- De most komolyan - ült be mellém.
- Biztos az édesanyjáé volt. Apa nem volt buzi, ha az lett volna akkor én nem ülnék itt - vonogattam a vállam.
- Hatalmas nagy veszteség lenne - szorította a szívére a kezét.
- Dugulj el - nevettem el magam.
Caleb felrakta a lábát a műszerfalra majd a fejét rázva nézte a tini csapatot akik a kapu előtt csoportosultak.
- Hihetetlen, hogy mennyi hatalma van egy sorozatnak.
- Nekik ez olyan mint a Paradicsom. Gondolj bele, itt lakott Damon. Úristen abban az ágyban aludt. Úristen, úristen - forgattam meg a szemem.
- Úgy teszel mint aki utálja az egészet, mégis odáig vagy a tagért. Ne tagadd láttam, hogy nézted amikor forgattak.
- Bánom is, hogy nem mertem vele beszélni, de én másokkal ellentétben nem Damonért vagyok oda hanem Ianért - ellenkeztem.
- A kettő nem ugyanaz? - érdeklődött.
- Nem. Egyáltalán nem - jelentettem ki.
- Ha te mondod. Megnézhetem a híres medált?
- Ott van a táskámban.
Caleb hátranyúlt a táskámért majd az ölébe vette és kihúzta a cipzárt. A szemem sarkából figyeltem őt és mintha az arcán egy pillanatra ijedtség futott volna át.
- Azt mondod ezt a nagyi adta?
- Igen ő. Miért?
- Semmi, semmi - rázta meg a fejét.
- Caleb - kezdtem.
- Komolyan semmi Ruby, tetszik a lánc - mosolyodott el futóan.
- Nekem nem úgy tűnik - motyogtam.
- Jobb lenne ha eltennéd valami biztonságos helyre - szólt rám.
- Aha persze majd - egyeztem bele és leparkoltam az iskola előtti parkolóban. Dugig volt diákokkal. - Vissza adod?
- Ugye nem akarod feltenni?
Tekintetem a medálra esett és mérhetetlen vágyat éreztem, hogy feltegyem, hogy érezzem a hűvösségét a bőrömön.
- Ezt én kaptam, akkor teszem fel amikor csak akarom - kaptam ki a kezéből a dobozkát.
- És ha valaki ellopja?
- Ugyanmár - horkantottam fel és feltettem a láncot.
Caleb a medált bámulta olyan tekintettel mintha bármelyik pillanatban letéphetné rólam és elpusztítaná. Eltettem a dobozt és kiszálltam a kocsiból.
- Legalább tedd be a póllód alá - morogta mellettem Caleb.
- Caleb állj le. Nem fogják ellopni - nevettem el magam.

A suliboxoknál összefutottunk a legjobb barátnőmmel Leaval.
- Hahó csajszi - köszöntem vidáman.
Lea vissza mosolygott ám a mosoly az arcára fagyott amikor a medálra esett a tekintete.
- Azt hol szerezted?
- A nagyi adta, apué volt - érintettem meg a medált az ujjaimmal.
Ekkor valami nagyon különös történt. Felvillant előttem az a férfi ahogy egy hegy tetején áll és a távolba mered. Ekkor azonban felém fordult és egyenesen rám nézett.
- Meg vagy - mosolyodott el úgy mint egy ragadozó aki ráakadt a zsákmányára.
Elengedtem a medált mire a kép szerte foszlott és újra a suliban találtam magam.
- Ruby az a medál - kezdte Lea habozva.
- Nincs semmi vele - emeltem meg a hangom. - Miért akarja mindenki, hogy rejtsem el? Miért beszél úgy mindenki mintha ez veszélyes lenne?
- Mert talán valóban veszélyes - nézett a szemembe.
- Igen és azt te honnan tudod?
- Nem az én dolgom elmondani - rázta meg a fejét.
- Mégis mit? Te, Caleb mindketten tök furák vagytok ma - fintorogtam a boxnak dőlve.
- Nem igaz - ellenkezett.
- Mi van ezzel a medállal Lea? - néztem mélyen a szemébe.
- Csak annyi, hogy rossz előérzetem van vele kapcsolatban - nézett vissza rám.