Természetfeletti szerelem

Sírba vitt igazság

Nagyit a szobájában találtuk meg. Éppen az ágy felett lebegett pár centivel és ha jól láttam meditált. Owen visszatartott nevetéssel nézett rám majd elővette a telefonját és szelfizett nagyival egyet. Csúnyán néztem rá, de az én ajkam is mosolyra húzódott.
- Nagyi - köszörültem meg a torkom.
Mikor nagyi kinyitotta a szemét hátráltam egyet ijedtemben. Nem számítottam rá, hogy kéken fog világítani a szeme.
- Ruby Folchart az életed veszélyben forog. Egy olyan személy akar az életedre törni aki közelebb van mint gondolnád. Ne bízz meg senkiben!
- Mi a fene ez? - tört ki belőlem.
- Hosszú évekkel ezelőtt létre jött egy alakulat akik felesküdtek, hogy kiírtják azokat az embereket akik rendelkeznek a varázsnyelv képességgel. Egy vadász a közeledben van, közelebb mint gondolnád! 
- Jó, de ki az?
- Megszállták Ruby, ne hidd el egy szavát sem - morogta Owen.
- Owen Salvatore édesapád múltja tele van sötétséggel a végén mégis a fényt választotta. Remélem egyszer te is jó útra térsz és a fényt választod. Ebben segítségedre lehet a lány kinek lelke patyolat tiszta. Ha hagyod, hogy segítsen neked ha utat engedsz az érzelmeidnek megmenekülhetsz, de ha nem az örök kárhozat fog rád várni.
Amint a szavak elhagyták nagyi ajkát behunyta a szemét aztán mint egy rongy darab leesett az ágyra. Azonnal odasiettem és lágyan lefektettem.
- Nagyi - suttogtam megfogva a kezét.
Nem reagált, arca sápadt volt, szívverése nagyon lassú volt.
- Owen kérlek hozz segítséget - fordultam Owen felé.
- Nem fogja túlélni Ruby, percei vannak hátra - nézett rám komoran.
- Hazudsz, biztos van valami bűbáj. Kérlek Owen, kérlek - könyörögtem.
Az arcomat fürkészte majd bólintott egyet és kiment. Őt Damon váltotta fel.
- Túl gyenge már - szólalt meg.
- Nem tudod milyen erős. Az én nagyim nagyon erős - suttogtam.
- De ehhez nem Ruby. El kell engedned - szólt rám.
- Nem. Lehet, hogy te rezzenéstelen tekintettel néztél végig több millió halált, de én nem. Én nem vagyok olyan mint te - sziszegtem dühösen.
- Ezt bóknak veszem. A nagyanyád már túl gyenge Ruby. Nem tudod megmenteni őt.
- Mindig van valami ami segíthet. Nektek is sikerült mindig!
- Nem Ruby, nem tudom mennyit tudsz rólam, rólunk, de van amikor nincs megoldás. Amikor semmi nem segíthet.
- Légyszíves hagyj békén és mondogasd másnak a bölcs tanácsaidat - mordultam rá.
- Már értem mit szeret benned Owen - nevette el magát. - Van vér a pucádba, feleselsz egy vámpírral. Elenára emlékeztetsz - fürkészte az arcom.
- Én nem vagyok olyan bátor mint ő - suttogta.
- Még a legbátrabb emberek is elgyengülhetnek - mosolyodott el halványan.
- Pontosan mondd el mi történt - rohant be Margaret (Caleb anyja).
- Megszállta valami és kéken világított a szeme. Ugye meg tudod menteni? Kérlek nem halhat meg, válaszokra van szükségem - lábadt könnybe a szemem.
- Téged csak a nyamvadt válaszaid érdekelnek és nem az, hogy a nagyanyád életben marad-e - mordult rám Margaret.
Döbbenten néztem Margaretre, torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett. Nem akartam elhinni, hogy ezt mondta nekem.
- Gyere Ruby menjünk - ölelte át a vállam hirtelen Damon és kivezetett a szobából. Owen a folyosón járkált fel alá, mikor észrevett minket megtorpant.
- Meghalt?
- Nem csak szépen megalázták a lánykát - válaszolta helyettem Damon.
- Jól vagyok - suttogtam és a nappaliba mentem. Töltöttem magamnak egy pohár bourbont és egy húzásra felhajtottam. Fogtam az egész üveget levágtam magam a kanapéra és meghúztam.
- Igen tényleg jól van - állapította meg Damon. - Emlékszem mennyit ittam én itt - merengett.
- El kéne tőle venni az üveget - mondta Owen.
- Hallak - morogtam.
- Na menj arrébb - szólt rám Owen és kikapta a kezemből az üveget.
- Olyan nincs, hogy nélkülem isztok - háborodott fel Damon és leült a másik oldalamra.
Két vámpír közt ültem mégis nagyobb biztonságban éreztem magam mint valaha. Kézről kézre járt az üveg míg ki nem fogyott a bourbon.
- Egy rakás szarkupac vagyok - szólaltam meg.
- Te mondtad - hagyta rám Damon.
- Nem vagy az Ruby.
- De igen csak egy kolonc vagyok ebben a házban. Egy hibrid - motyogtam Owenre nézve.
- Ez az én házam Ruby és ez a te otthonod is - nézett a szemembe.
- Bocs, hogy megzavarom a turbékolást, de már én is itt vagyok szóval ez az én házam.
- Igaz - biccentett Owen.
- Nem akarsz visszamenni? - vándorolt a tekintetem Damonre.
- Vissza? Megvesztél? Meg fogok halni, dehogy megyek vissza - háborodott fel.
- Na és Elena? Nem fog hiányozni? Szívesen ki szólítom neked, ha kell az egész családodat visszahozom - ígértem.
- Anyut? - kérdezte Owen hallkan.
- Igen az anyukádat - bólogattam.
- Ne haragudj, de nem tudlak a fiamként tekinteni rád - jegyezte meg Damon.
- Tudom - válaszolta Owen.
- Srácok magatokra hagylak titeket, dumcsizzatok én megnézem, hogy mi van nagyival - álltam fel kissé imbolyogva.
- Szerintem jobb ha itt maradsz - húzott vissza Owen.
Belehuppantam az ölébe majd megvontam a vállam és kényelmesen elhelyezkedtem.
- Nem hallok semmit, nyugodtan beszélgessetek - fúrtam a fejem Owen nyakába és lehunytam a szemem.
Tényleg nem hallottam semmit ugyanis az álom elnyomott, csak akkor ébredtem fel amikor egy adag hideg víz zúdult az arcomba.
- Mi a - nyitottam ki a szemem.
- Helóka - vigyorgott le rám Damon.
- Nem tudom te mennyire díjjaznád ha nyakon öntenélek hideg vízzel - húztam össze a szemem.
- Ne haragudj valahogy fel kellett ébresztenelek. Hiába ráztalak csak horkoltál tovább.
- Nem szoktam horkolni - ellenkeztem.
- Nem e? Úgy horkolsz, hogy ihajj - nevette el magát.
- Történt valami, hogy felébresztettél?
- Aha. Az öreg banya kilehelte a lelkét a másik banya meg az embere meg a boszorkánymester épp pakolnak össze mert mennek el - foglalta össze.