Természetfeletti szerelem

Ez egyre furább

Fejemet Owen nyakába fúrva ültem és a gondolataimba merültem.
- Szerinted szándékos volt?
- Igen, ez nem is kérdés. Megmondtam Ruby sokan akarják a halálodat.
- Köztük te is - motyogtam.
- Nagyon örülök neki, hogy ezt gondolod rólam.
- Nem tudom már, hogy mit gondoljak. Egy napja tudtam, hogy nem vagyok átlagos erre másnap beszakad alattam a tornaterem. Mintha az univerzum figyelmeztetne valamire.
- Bárki is az, máshol is gyilkol. Emberek tűntek el majd holtan kerültek elő.
- Meghaltak?
- Igen.
- Mi okozta a halálukat?
- Van egy elméletem, de nem tudom. Hülyeség.
- Mondd el - kértem.
- Olyan mintha elszívták volna a lelküket.
- Ó Istenem. Ki tenne ilyen szörnyűséget? - kerekedett ki a szemem.
- Az aki maga is szörnyeteg.
- Nem lehetne, hogy kiszállok? Ha megsemmisítem a medált? - kérdeztem.
Owen lenézett rám és a fülem mögé tűrt egy hajtincset.
- Ha nincs az a medál, akkor nem találtalak volna meg.
- Owen szeretnék valamit kérdezni és szeretném ha őszintén válaszolnál - álltam fel hirtelen.
- Van más választásom? - fonta össze a kezét maga előtt.
- Nem igazán - ráztam meg a fejem.
- Akkor ki vele.
- Lehetséges lenne, hogy ez a medál régen a Salvatorék tulajdona volt? Ha megfogom csak téged látlak. Köze van ennek hozzád? Mi ez valami nyomkövető? - szegeztem neki a kérdést.
- Nem tudom - rázta meg a fejét.
- Ha tudnád elmondanád?
- Igen elmondanám. Ruby én tiszta lapokkal játszok, ha tudnám mi van ezzel a lánccal akkor elmondanám.
- Utálok a sötétben tapogatózni. Nem tudom ki az apám, anyám elvesztette az emlékeit arról, hogy ki vagyok, itt van egy medál ami lehet, hogy nem is veszélyes csak mindenki annak állítja be - fakadtam ki és éreztem, hogy könnyek csorognak végig az arcomon.
Owen felállt és egyszerűen faképnél hagyott. Széttárt karokkal döbbenten néztem utána. Na azt már nem. Utána iramodtam és a hátára ugrottam. Lábammal szorosan átöleltem őt, karommal a vállába kapaszkodtam.
- Szállj le rólam - mordult fel.
- Szemét vagy tudd meg. Ahelyett, hogy megvigasztalnál le akarsz lépni - sziszegtem.
- Semmi kedvem a picsogásodat hallgatni!
- Nem teheted ezt, nem lehetsz velem ilyen szemét!
- Igen és miért nem? Te képzelsz minket valami romantikus tinifilmbe, nem akarok tőled semmit oké? - förmedt rám.
Lemásztam a hátáról és összefontam magam előtt a kezem.
- Szóval semmit? Akkor miért nem hagytál meghalni?
Owen hosszas hallgatás után felém fordult és lenézett rám.
- Igen vágyom rád, igen meg akarlak csókolni és az ágyamba vinni, de ne gondold azt, hogy ennél többet érzek irántad vagy többet akarok tőled. Légyszíves ehhez tartsd magad - közölte kíméletlenül majd sarkon fordult és egyedül hagyott.
- Utálatos vámpír - sziszegtem a könnyeimmel küszködve.
- Köszönöm - ordította vissza.
Ökölbe szorult a kezem, legszívesebben jól behúztam volna valakinek egyet. Mit valakinek? Owen akartam elgyepálni, de sajna nem tehettem meg. Vagyis megtehettem volna, de úgyis ő nyert volna. Sokkal erősebb mint én.
- Nem kéne miatta sírnod - állt meg mellettem Caleb.
- Én nem sírok - sziszegtem a fogaim közt a szavakat.
- Hát persze, hogy nem - sóhajtott fel és átölelte a vállam. - Nem legyél bele szerelmes hugi.
- Jókor szólsz - horkantottam fel.

●◎○

A könyvtárba voltam. Egy kicsit egyedül akartam lenni és a könyvtárba szerencsére igazán ritkán jött bárki is. A sorok közt járkálva egyszer csak hangok ütötték meg a fülem. Ezek szerint mégsem vagyok egyedül.
- Ki van itt? - kérdeztem, de válasz nem érkezett.
Az előző hanghoz több is csatlakozott mintha valaki egy könyvet olvasna fel. Egyszerre több ember különféle könyveket.
- Úgy éreztem, még van remény, hogy valahol nagyon mélyen Damon-ban.
Ezt hallva megtorpantam és a polc felé fordultam.  A szívem zakatolt ahogy leemeltem a polcról azt a könyvet amiből az előbb Stefan hangját hallottam. Belelapoztam a könyvbe, Stefan hangja pedig felerősödött. Mi történik? Tekintetemmel megkerestem az adott sort, az ajkam magától mozdult és olvasta fel a szöveget.
- Úgy éreztem, még van remény, hogy valahol nagyon mélyen Damon-ban még mindig van valami emberséges, valami normális. De tévedtem, már semmi emberi nincs Damon-ban. Semmi jóság, semmi kedvesség, semmi szeretet. Csak a szörny… akit meg kell állítani.
A könyvtár hirtelen felvillant mint amikor hirtelen fel és le kapcsolják a villanyt, egy széllöket leterített a lábamról. A földön kötöttem ki a könyv kiesett a kezemből. Nem foglalkoztam a földön heverő könyvel. Felpattantam és elszaladtam.