Természetfeletti szerelem

Tőr a szívbe

Pánik roham kerülgetett. Levegő után kapkodtam, a homlokom verejtékezett, kezem lábam remegett, a szívem ezer millió darabra tört össze. A mellkasomra szorítottam a kezem, enyhíteni akartam a mardosó fájdalmon ami újra és újra belém mart mint egy tőr döfés.
- Nyugtató kell neki - hallottam valahonnan távolról apu hangját.
- Ruby kérlek vedd ezt be - simogatta meg az arcom Lea, és kisöpörte a szememből a hajtincseket.
Nagy nehezen bevettem a gyógyszert és ittam rá egy korty teát, de a kezem annyira remegett, hogy a fele a ruhámra ömlött. A nyugtató hamar hatott, de a fájdalmat nem tudta elmulasztani.
- Sajnálom Ruby, tudom, hogy ez felkavar, de tudnod kellett az igazat - tette a kezét a kezemre apa.
- Owen nem lehet az. Ő nem lehet vadász.
- Mikor megfogtad a medált őt láttad igaz?
- Igen - suttogtam.
- Ez azért van mert ez a medál át van itatva a vérével és meg van bűvölve.
- Hazudott nekem, mindvégig hazudott és én...és én hagytam neki. Hagytam neki - csuklott el a hangom.
- Annyira sajnálom - ölelt szorosan magához Lea.
- Owen, nem ő nem - szipogtam.

●◎○

Apa megsemmisítette a medált majd felvezetett minket a padlás szobába. A felesége és a lánya öt körül fognak hazaérni. Elvileg ők tudnak rólam. Azt hiszem ez így jobb, legalább nem éri őket meglepetésként, hogy itt vagyok.
- Próbálj meg aludni egyet - tanácsolta Lea.
- Oké - suttogtam és elnyúltam a kényelmes ágyon.
Amint a fejem a párnára ért azonnal elnyomott az álom. Mintha valami vagy valaki csak arra várt volna, hogy lehunyjam a szemem.

A Salvatore házba voltam. Körülöttem fiatalok sokasága.
- Ruby, Ruby figyelj rám, megcsinálod - ragadta meg a vállam Lizzie Saltzman. Lizzie Saltzman???
- Mit is? - kérdeztem értetlenül.
- A ki mit tud. Tudod, heteket készültünk rá - magyarázta.
- Itt valami tévedés lesz. Az nem Josie szerepe?
- Josie? Ki az a Josie? - kérdezte vissza értetlenül.
- Hát a...mindegy nem fontos - ráztam meg a fejem.
Ez csak egy álom, az egyszer biztos és ha álmodom akkor miért ne állhatnék színpadra? Énekelni ugyan nem tudok, de nem baj. Csináljunk magunkból hülyét. Jeee. 
- Látom semmit se aludtál. Ruby nem bőghetsz le, meg kell nyernünk a versenyt - utasított.
- Oké - bólogattam.
Úgysem lesz abból a nyerésből semmi.
- Indulj - tolt előre.
Kisétáltam a színpadra és megálltam a mikrofon mögött. Teljesen nyugodt voltam egészen addig míg meg nem pillantottam a diákok közt Owent. Ökölbe szorult a kezem, tekintetem elfelhősödött. Elkezdődött a dallam mire az ajkam magától mozdult.

Standing in the shadows
I thought that I earned it
Feeling invisible
Believing I deserved it

I can't remember what I was waiting for
So no more

I’m climbing over walls that I’ve made
I’m finding my place on the stage
I’m gonna be leaving all those doubts behind
I’m step, I’m stepping into the light

I’m gonna be spreading my wings
Following a path they can’t see
Chasing an adventure, that’s all mine
I’m step, I’m stepping into the light

I’m shedding the skin that I’m in
Never hiding who I am ever again
That girl you knew, she’s, ready to ignite
I’m step, I’m stepping into the light.

Amint a dal véget ért minden darabjaira hullott. Szó szerint. Mintha valaki hozzá vágta volna a tükörhöz a telefonját és a tükör millió darabra robbant volna szét. A tengerparton voltam, ott ahol először találkoztam Owennel. A part mentén sétáltam, fehér ruhában. Ám mégsem volt minden olyan mint akkor. A tenger kék helyett vörös volt a vértől, fehér ruhámat ugyancsak vér borította. Vér ami a mellkasomból jött.
- Ruby - susogta Owen.
Körbe pördültem, de sehol nem láttam senkit.
- Ruby, kérlek engedj be a fejedbe.
- Nem!
- Engedd, hogy megmagyarázzam.
- Hazudtál nekem, mindvégig az orromnál fogva vezettél. Hagytad, hogy beléd szeressek!
- Ruby...nem akartam...
- Mit? Ugyan mit nem akartál Owen?
Kissé hülyén éreztem magam, hogy magamban beszélek, de nem számított. Ez csak egy álom.
- Nem akartam fájdalmat okozni neked. El akartam mondani, hogy ki vagyok, de képtelen voltam megtenni, mert beléd szerettem.
- Hazudsz!
Hirtelen egy tükörrel találtam szembe magam ám a tükörképem helyett Owent láttam.
- Tudod, hogy igazad mondok - mélyesztette a tekintetét az enyémbe.
- Honnan tudnám vajon? - remegett meg a hangom.
- Onnan, hogy ismersz engem.
- Még, hogy ismerlek??? Azt se tudom ki vagy. Semmit soha nem mondtál magadról! Meg akartál ölni!
- De megmentettelek Ruby. Azért akartam, hogy elfelejtsd mert...
- Tudom elmondtad.
- Nem! Távol akartalak tartani téged, teljesen meg zavartad a fejem.
- De meg akartál ölni! Ezen nem változtat semmi. Azért jöttél, hogy megölj. Mindvégig tudtad, hogy ki vagyok, hogy az a medál egy nyomkövető mégsem mondtál semmit. Hagytad, hogy a sötétbe tapogatózzak!
- Tudod miért nem mondtam semmit? Mert gyáva voltam. Nem akartam, hogy ez történjen. Ruby kérlek gyere vissza hozzám, kérlek.
- Nem Owen, soha nem megyek vissza hozzád - ráztam meg a fejem majd sarkon fordultam és ott hagytam.