Természetfeletti szerelem

Poszeidón lánya

Leaval ellógtuk az első órát. A becsengetést a mosdóban vártuk meg majd amint a folyosó kihalt az uszoda felé vettük az irányt.
- Miért nem megyünk a könyvtárba?
- Mert ott vannak. Mrs.Scott tuti kérdezné miért nem vagyunk órán - súgta vissza.
- Lea ennek ahoz van köze ami vagy? Azt akarod megmutatni? - kaptam el a kezét.
- Igen ahoz - bólintott.
- Miért nem mondtál soha semmit?
- Légyszi Ruby, ezt ne itt és ne most beszéljük meg. Ígérem mindent elmondok amit tudok - fordult felém.
Az ajkamba haraptam és némán követtem őt.

Az uszoda szerencsére üres volt. Lea bezárta mögöttünk az ajtót majd elkezdett levetkőzni.
- Légyszi mondd, hogy nem válltozol át valami mutáns vizíszörnyé - kértem rémülten pislogva.
- Hát remélem nem fogsz annak találni - mosolyodott el szomorúan majd fejjel előre a vízbe ugrott.
Egyik lábamról a másikra álltam a medencét bámulva. Nem fogok sikítani, bármit is fogok látni nem sikítok! Ő ugyanaz a Lea akit eddig ismertem, csak éppen félig valamilyen szörnyeteg. Az a Lea aki kiskorom óta a legjobb barátom. Aki már számtalanszor nálunk aludt és eddig még soha se bántott. Ha képes vagyok egy vámpírral smárolni akit alig ismerek akkor nem fogok Leatól félni. Tuti nem bántana engem. Lea feje felbukkant a víz felszínén és azt hiszem kellemesen csalódtam. Nem fogtam vissza magam, úgy visongtam mint egy kislány aki hisz a sellők létezésében és farsangkor beöltözhet sellőnek. Csupán annyi volt a különbség, hogy előttem a medencében tényleg volt egy sellő, méghozzá Lea. Uszonya sárgás barna színű volt, felülről szerencsére volt neki ilyen melltartó féle, de kétlem, hogy le tudja venni. Rózsaszín haja szinte ragyogott és teljesen elütött az uszonya színétől.
- Istenkém ez tiszta H2o - ugráltam mint egy idióta.
- Azt hiszem örülök, hogy ennyire lelkesen fogadod azt, hogy mi vagyok - nevette el magát és megtámaszkodott a medence szélén.
- Már hogyne örülnék. Egy igazi sellő vagy mint Ariel - vigyorogtam.
- Annyi a kivétel, hogy nekem nem kellett a hangommal fizetnem, hogy emberek közt tudjak élni, de minden más stimmel - bólintott.
- Ne tudd meg milyen megkönnyebbülés ez, hisz ez szinte te vagy csak uszonnyal, de otthon mindenki boszorkány és azok félig démonok, Owen meg konkrétan nem is él - hadartam.
- Apropó Owen - komorodott el.
- Lea ne aggódj, Owen ártalmatlan, én legalábbis bírom.
- Neked elvette a józan eszedet a szerelem - közölte.
Hangosat sóhajtottam majd lerugtam a cipőm, levettem a zoknim és leültem a medence szélére.
- Nehéz megmagyarázni, de komolyan kedvelem őt és vele akarok lenni. Vele álmodtam, úgy, hogy nem is ismertem és azonnal beleszerettem. Mikor megérintettem a medált láttam őt, tudtam, hogy létezik és keres engem. Én vezettem ide mert azt akartam, hogy megtaláljon. Azt hiszem ő a lelki társam.
- Ruby miért nem tudsz egy normális hétköznapi srácba belezúgni? Mondjuk ott van Jack.
- Ezt te se gondolod komolyan. Soha nem jönnék össze Jackel, folyamatosan büfög - fintorogtam.
- De muszáj pont egy vámpírba? Ráadásul Owenbe?
- Mi a baj vele? Oké igen vámpír és örökölte az apja idegesítő tulajdonságait, de pont ezért szerethető - magyaráztam.
- Össze fogja törni a szíved.
- A legjobb barátnő feladata nem az, hogy veled együtt örüljön.
- Nem, nekem az a feladatom, hogy megállítsalak ha valami hülyeséget akarsz tenni - vágta rá.
- Tudod mit ha valóban összetöri a szívem, majd mondhatod, hogy én megmondtam - mutattam rá.
Lea ingerülten nézett rám majd egy nagyot csapott az uszonyával a víz felszínére ezzel teljesen eláztatva engem.
- Kösz - röhögtem fel.
- Megérdemelted - húzta össze a szemét.
- Mesélj egy kicsit magadról. Mióta vagy sellő? Ki a családod? - tereltem el a témát.
- Mióta az eszemet tudom. Anyám sellő apám pedig Poszeidón.
- Poszeidón? A tengerek istene? Akkor te félisten vagy?  Percy a féltesód? - faggattam izgatottan.
- Mondhatni igen - nevette el magát. - Bár félisten nem lehetek, mert az félig ember és félig isten.
- Miért nem vagy a félvér táborba?
- Azt akarod, hogy ott legyek? Amúgy azért mert anyám nem akarta, hogy oda járjak - vonta meg a vállát.
- De Tayson is oda járt.
- Igen, pár napig aztán le ment apához, nekem meg szükségem van az emberek társaságára ezért jöttem Covingtonba.
- Már értem miért nem láttam soha a szüleidet - bólogattam.
- Soha nem akartam neked hazudni, szerettem volna ha tudod az igazat, de nem mondhattam el - fintorgott.
- Senki nem mondott nekem semmi. Hihetetlen, hogy a saját anyám is titkolózott előttem.
- Azt tudja, hogy mi mik vagyunk azt viszont nem, hogy te mi vagy - húzta el a száját.
- Félig banya félig pedig valami ami mindenkit megölhet - morogtam.
- Te nem bántanál soha senkit - jelentette ki.
- Honnan tudod? És ha az a valami ami bennem van átveszi az uralmat felettem?
- Még az se biztos, hogy valóban veszélyes vagy.
- Akkor ez a medál mire való? Mondd mire? - fogtam meg a medált mire hirtelen megjelent előttem Owen arca. Észrevette, hogy ott vagyok, értetlenül nézett rám. Megcsóváltam a fejem és az ölembe ejtettem a kezem.
- Talán Owenhez van valami köze. Most is őt láttad ugye?
- Igen őt - bólintottam. - De nem hiszem, hogy hozzá lenne köze.
- Miért ne lehetne? Vámpír, lehet, hogy évekkel ezelőtt az övé volt. Lehet valami nyomkövető - gondolkodott hangosan.
- Nem hiszem - haraptam az ajkamba.
- Szerintem nem kéne nagyon a bizalmadba avatni őt - tanácsolta a kezemre téve a kezét.
Lea ujjai közt hártyák húzódtak.
- Nem zavar? - kérdeztem.
- Megszoktam.
- Egyet mondj meg nekem. Rengetegszer úsztunk együtt akkor, hogyhogy nem volt uszonyod?
- Tudom szabályozni, hogy mikor akarok átváltozni ennek a láncnak a segítségével - fogta meg a nyakában lógó kagyló alakú medált.
- Ez mindig a nyakadba van - jegyeztem meg.
- Enélkül soha nem megyek sehova - jelentette ki.
- Akkor értened kéne, hogy én miért nem megyek ez nélkül sehova. Ez az egyetlen dolog ami apához köt - suttogtam.
Lea halkan sóhajtott egyet majd felhúzta magát mellém.
- Mutatok valami irtó jót - vigyorgott majd kinyújtotta a kezét és az uszonya felé helyezte, tenyérrel lefele.
- Most megszárítod magad mint Rikki? - kérdeztem irigykedve.
- Aha, visszaváltozni csak úgy tudok ha megszáradok szóval jól jön ez a képesség - bólogatott.
- A hajadat gondolom akkor nem festeted.
- Nem, ez a természetes - nézett rám.
- Hosszú évek óta legjobb barátok vagyunk most mégis olyan mintha nem ismernélek. Olyan sok mindent nem tudok rólad - suttogtam.
- Ne Ruby ezt ne. Mindent be fogunk pótolni - jelentette ki.
- Bepótolni? Az se biztos, hogy megélem a holnapot - mosolyodtam el keserűen majd felálltam és visszavettem a cipőmet.
- Meg fogod - állt fel és felöltözött.
- Bárcsak úgy lenne - néztem rá.