Természetfeletti szerelem

Heló fiúk újra

Pár héttel később

Magam is meglepődtem, hogy Leaval milyen jól beilleszkedtünk a Folchart családba. Hetek teltek el és kezdtem otthon érezni magam. Már megvolt a napi rutinom is. Reggel felkeltem, kimentem kocogni aztán közös reggeli majd suli. Igen Mo beiratott minket az iskolába, ugyanoda ahova Meggie is jár. Csak 2 évvel fiatalabb nálam, de remekül kijövünk egymással ami megkönnyebbüléssel tölt el. Nem akartam egy olyan fél tesót aki fúj rám. Iskola után önvédelmi órákat veszek, hogy meg tudjam magam védeni majd hazamegyek, tanulok, közös vacsora zárásként pedig megint kocogok.  Tetszik ez az élet, nem szívesen mennék vissza Covingtonba, itt Londonban valahogy minden olyan más. Noha nagyobb város mégis az életem itt sokkal, de sokkal nyugodtabb. Talán azért mert nincs a közelemben Owen. Apropó Owen, azóta az álom óta semmit sem hallottam felőle. Vagy rájött, hogy reménytelen az ügy és békén hagy vagy pedig valami tervet szövöget ellenem. Én az utóbbira tippelek. Owen nem az a belenyugvó tipus. Így, hogy már nincs medál ami elvezetné őt hozzám nehezebb dolga van, de le merném fogadni, hogy engem keres.
A képességem, hogy ki tudom olvasni a könyvekből a karaktereket feledésbe merült. Nem mintha nem akartam volna anyut visszahozni, de hiába rágtam át magam a könyveken sehol nem találtam arra való utalást, hogy anyu bent lenne. Tehetetlen voltam. Mi van ha anya nem is ment be a könyvbe hanem elhagyott? Elment Margarethel? Mi van ha nem kellettem neki többé? Ezt el is mondtam Mo-nak aki azonnal megnyugtatott. Úgy gondolta biztos van valami ésszerű magyarázat anyu eltűnésére. Akartam, hogy neki legyen igaza. De komolyan már az is megfordult a fejemben, hogy Owen rabolta el őt....

Ez is egy szokásos péntek reggelnek indult vagyis nem teljesen. Ma van a Végzős buli szóval az iskola ma teljesen lázban ég. Mondjuk már egy hete minden a bál körül forgott, de sebaj. Tetszett az az izgatott várakozás. Végre újra átlagos tininek érezhettem magam. A kísérőm amúgy egy nagyon kedves és helyes srác. Max-nek hívják, ő a suli focicsapatának a kapitánya. Lea is azonnal talált magának párt ő Sebastiannal jön akinek van egy bandája és abban ő az énekes.
- Olyan jó nektek - sóhajtott Meggie a hátsó ülésen.
- Két év múlva te is ott lehetsz Fariddal - mosolyogtam rá.
- De az még olyan messze van - biggyesztette le a száját.
- Hamar el fog jönni - bíztattam.
- Pontosan mi is régen azt hittük, hogy ez a nap sose jön el és lám most itt vagyunk - vigyorgott Lea.
- Itt bizony. Ugyan nem Covingtonban hanem Londonban, de a bál az bál - helyeseltem.
- Nekem nem hiányzik Covington - nézett ki az ablakon Lea.
- Nekem egy nagyon kicsit azért mégis csak Mystic Falls.
- Bárcsak kitaláció lenne - morogta.
Csend telepedett a kocsira amit Meggie tört meg azzal, hogy bekapcsolta a rádiót. Pillanatokon belül Shawn Mendes üvöltött.
A sulihoz érve leparkoltam egy szabad helyre és amikor kiszálltam egy sportkocsi gördült be mellém. Nem akartam hinni a szememnek, totálisan lefagytam és csak bámultam rájuk. Hát megtaláltak. A kocsinak simulva álltam tekintetem Owenre szegeztem aki lazán kiszállt a kocsiból és megállt előttem. Szaporább lett a lélegzetem, túlságosan közel volt hozzám. Olyan közel...ha teszek felé egy lépést akkor a testünk összeért volna. Napszemüveg volt Owenen, de tudtam, hogy engem néz. Lélegzete az arcomat simogatta ahogy felém hajolt, ajka enyhén elnyílt. A józan eszemre hallgattam. Felhúztam a térdem és jól ágyékon rúgtam Owent. Kétrét görnyedve húzódott el tőlem én pedig kihasználva az egér utat elsiettem tőle.
- Heló hugi - ragadott meg Damon.
- Eresz el Damon - sziszegtem.
- Nem - mosolygott.
- Ha nem engedsz el sikítok - fenyegettem meg.
- Ruby - szólalt meg Meggie.
- Semmi gond, menj be a suliba - néztem rá.
- Ne szóljak apunak? - kérdezte.
- Nem, nem kell. Damonék épp menni készülnek - villant meg a tekintetem.
- Tényleg? - kérdezte Damon meglepetten. - A bál előtt sehova.
- Eszedbe ne jusson - mordultam rá.
- Késő - kacsintott rám aztán elengedett.
Azonnal megindultam, de Owen megfogta a kezem. Nem agresszíven hanem gyengéden.
- Beszélhetnénk valahol? - kérdezte halkan.
- Mit nem értettél azon, hogy nem Owen?
- Kérlek Ruby - suttogta és a szeme megtelt könnyekkel.
- Nem vagyok rád kíváncsi! Fogd már fel, hogy nem akarok tőled semmit! Nem akarom, hogy megmagyarázd! Úgysem mondasz igazat! - estem ököllel a mellkasának, de meg se kottyant neki.
- Hogy van a kis Lea? - csevegett Damon.
- Ne vedd a mocskos szádra a nevem - mordult fel Lea.
- De elutasító lettél hirtelen. Pár hete még nagyon is odaadó voltál.
Nem akartam hinni a fülemnek.
- Hogy mi van? - kapkodtam a fejem Damon és Lea közt.
- Nem jelentett semmit - vágta rá Lea.
- Akkor nem ezt mondtad - vigyorgott Damon.
- Van valami amiről még nem tudok? - emeltem égnek a szemem.
- Igen van - kapott az alkalmon Owen.
- Tőled semmit sem akarok hallani megértetted? - vicsorogtam.
Elkeseredetten nézett rám majd széttárta a kezét.
- Mondd mit tegyek, hogy meghallgass? Bármi az megteszem.
- Dögölj meg - mosolyogtam rá majd elfordultam és emelt fővel bementem az iskolába.