Természetfeletti szerelem

Árnyvadászok

Magnust irtó nehéz volt elérni. Fogalmunk se volt, hogy hol keressük őt. Hiába voltak Owennek kapcsolatai senki sem tudta hol lakik Magnus. Napok óta itt vagyunk New Yorkban, a kezdeti lelkesedésem kezd alább hagyni. Mi van ha már nem él? Mi van ha soha nem ismerem meg a múltamat? Teljesen tanácstalan voltam. Már nem kötött le a vásárlás, sem a Central Parkban tett séták. Egyedül csak akkor tudtam kikapcsolni az agyam amikor Owen velem volt. Egy luxus hotelben laktunk, az egész emelet a mienk volt. Külön lakosztály mind a négyünknek. Nekem megfelelt volna egy szerényebb hotel is, de hát hárman egy ellen, nem sok esélyem volt. Lea imádta New Yorkot, imádta a csillogást.
- Nem tudsz aludni? - kérdezte halkan Owen.
- Nem - suttogtam és szembe fordultam vele.
- Meg fogjuk találni Ruby - simította a kezét az arcomra.
- Hogyan? Mintha a föld nyelte volna el őt - motyogtam.
- Nem fogjuk feladni. Előlem senki nem bújhat el.
- Napok óta itt vagyunk Owen.
- Tudom.
- Sajnálom, hogy belerángatlak ebbe az egészbe - húztam keserű mosolyra a szám.
- Dehogy rángatsz, jövök én magamtól - csúsztatta be a kezét a felsőm alá és megsimogatta az oldalam. - Akarod, hogy eltereljem a figyelmedet? - suttogta a fülembe és gyengéden beleharapott a fülcimpámba.
Lehunytam a szemem és hozzá simultam.
- Ezt egy igennek veszem - kuncogott fel.
Mit ne mondjak miután kellően elterelte a figyelmem úgy aludtam mint a vaj.

●◎○

Akárhány filmet láttam vagy könyvet olvastam, mindegyikben az volt, hogy az emberek egymás karjaiban alszanak el és egymás karjaiban ébrednek fel. Nos mi Owennel ugyan egymáshoz simulva aludtunk el, reggelre viszont egymásnak háttal ébredtünk. A szememet dörzsölve nyúltam a telefonomért, hogy megnézzem mennyi az idő majd csekkoltam a közösségi oldalt. Mentségemre szólva 17 éven keresztül átlagos tini voltam, nem tudom csak úgy kizárni az életemből a médiát. A Facebookot görgetve belefutottam egy Végzet ereklyés posztba amin a színészek pózoltak a templom előtt. Szememben azonnal felcsillant a remény. Mi van ha ott meg tudják mondani hol van Magnus? Az Intézetben biztos tud valaki valamit mondani.
- Owen ébredj - ráztam meg a vállánál fogva.
- Baj van? - kérdezte.
- Nem, de nézd - toltam az arcába a telefont.
- Nem látok semmit - fintorgott a szemét dörzsölve majd felült az ágyban és rámnézett.
- Már mindenhol kerestük őt, de itt még nem - magyaráztam izgatottan.
- Egy romos templomban? Nem hiszem, hogy ott lenne.
- Owen ne már. Ha Damon Salvatore Covingtonban volt akkor Magnus lehet az Intézetben Alecnél.
- Jó rendben, ma elmegyünk oda, de most gyere ide - rántott magához és az ajkamra tapasztotta az ajkát.
Belfeledkeztem a csókjába, ujjaimmal a hajába túrtam.
- Szeretlek - csúszott ki a számon.
Owen megszakította a csókunkat és elhúzódott tőlem.
- Mit mondtál? - kérdezte.
- Azt, hogy szeretlek - néztem a szemébe.
Owen elkapta rólam a tekintetét, száját összepréselte.
- Ezt ne mondd többet - szólalt meg végül és kikelt az ágyból.
- Miért ne? - kérdeztem hatalmas gombóccal a torkomban.
- Mert ne Ruby - nézett rám ingerülten.
Az elutasítástól könny szökött a szemembe. Reménykedtem benne, hogy viszonozza, én hülye azt hittem, hogy valaha talán belém szeret. A takarót gyűrögetve próbáltam visszatartani a sírásom. Nem akartam előtte darabokra törni. Tekintetem a padlón heverő pizsamára esett és keserűen elmosolyodtam. Csak egy játékszer vagyok neki, valaki akivel tud henteregni amikor kedve szottyan. De ezentúl nem, nem leszek a szeretője vagy milye. A takarót magamhoz szorítva álltam fel és mentem be a fürdőbe. Megnyitottam a zuhanyt és szabad utat engedtem a könnyeimnek. Utáltam magam amiért beleszerettem. Az első pillanatban a karjaiba omlottam úgy, hogy nem is ismertem. Pár perc múlva felöltözve léptem ki a fürdőből. Rá se néztem Owenre miközben átmentem a közös konyhába majd be Lea szobájába. Többé nem függhetek Owentől, muszáj lesz saját magamnak boldogulnom. Semmi szükségem az ő segítségére.
- Lea - suttogtam olyan halkan amilyen hallkan csak tudtam és gyengéden megráztam a vállát.
- Jó reggelt - dörmögte.
Tudtam, hogy Owen mindent hallana ezért elkezdtem Lea hátára írni. Ez volt a mi titkos beszélgetésünk. Amint értelmezte amit a hátára írtam megfeszült majd pillanatok alatt elkészült. Volt egy olyan érzésem, hogy a szökésünk nem fog sikerülni és nem is sikerült. A lakosztályból ki tudtunk jutni viszont a hotel bejáratánál Damonbe futottunk.
- Hová lesz a séta? - állított meg minket.
- Női dolgok, tudod havi dolog - köhintettem és elmentem mellette, de elkapta a karom.
- Vámpír vagyok Ruby, megérzem a vér szagát és belőled egy deka vérszag sem árad - morogta.
- Mert még nem jött meg, de jobb az elővigyázatosság - válaszolta.
- Jó akkor most szépen mind a hárman visszamegyünk a hotelbe és majd később elmentek vásárolni - tolt minket a bejárat felé.
Pánikba estem, mindenáron szabadulni akartam. Fényes nappal volt, Damon nem rohanhatott utánunk és nem is bánthatott minket.
- Én aztán be nem megyek oda az fix - jelentette ki Lea.
- Ó dehogynem. Mégis mi a fene bajotok van? - mordult ránk.
- Segítség, kérem segítsenek - kiabáltam pánikba esve és megpróbáltam kitépni a karom Damon szorításából.
A hotel biztonsági őre azonnal kirohant és Damonre fogta a fegyverét.
- Engedje el a lányokat - parancsolta.
- Csak viccelnek. Fogadtam a hugommal, hogy nem mer visítani - szorongatott meg Damon.
Ekkor hirtelen nagy füst keletkezett, karok ragadtak meg és rángattak el. Felkiáltottam.
- Szedd a lábad - húzott maga után valaki.
Engedelmesen rohantam. Hallottam Damon dühös kiabálását ami egyre inkább hallkult ahogy távolodtunk. Pár háztömbbel arrébb lihegve álltam meg.
- Jól vagy? - néztem Leara.
- Szuperül - lihegett a térdére támaszkodva.
- Köszön - fordultam a megmentőink felé, hogy megköszönjem ám a szavam elakadt.
Két árnyvadász fiú állt előttünk.
- Árnyvadászok - suttogtam.
- Jace vagyok, ő pedig itt Alec - mutatkozott be a szőke.
- Tudom kik vagytok - bólogattam vadul. - Épp hozzátok indultunk.
- Miért? - kérdezte Alec.
- Magnus miatt. Meg kell őt találnom. Régen megbűvölte anyumat, aki most bent ragadt egy könyvben és most meg kell találnom apámat - hadartam.
- Hogy? - néztek mindketten értetlenül.
- Hosszú történet - sóhajtottam fel.