Megvásárolt feleség

7.

Olivia

Nem kellett várnom jövő hétig, Madison már azon a héten kinyomozza hol csinálnak ilyen beavatkozást és a kapcsolatainak hála rögtön be is jelent minket. Nem vagyok kész az anyaságra, nem akarok még gyereket. Nem tudok róluk semmit, nem tudom mit kell csinálni velük. Egyenesen rettegek a terhesség szó hallatán, de nem tehetek semmit ellene. Magamban tartom a félelmem és némán követem Madisont a magánkórházba, ahol soron kívül vállalnak minket és három hét múlva már túl is esem a „beavatkozáson". Természetesen egyedül vagyok itt is, Madison nem ért rá elkísérni. Pedig most igazán szükségem lett volna a támogatására, jelenlétére. Az orvos és nővér előtt eljátszom a boldog anyukát, aki alig várja, hogy megfoganjon a gyermeke, de közben belülről zokogok. Mosolyogva búcsúzom tőlük, ülök be a kocsimba és indulok meg a kedvenc parkom felé. Itt végre nyugtom van, nem figyelnek rám. Leülök egy padra és csak bámulom az előttem elnyúló hatalmas tavat. Kezemet önkéntelenül is a hasamra helyezem. Nem kívánhatom azt, hogy ne foganjon meg a gyerek, ezt nem tehetem. Bármennyire is nem állok készen az előttem lévő időszakra muszáj erőt vennem magamon és végigcsinálni. Meg kell tennem Madisonért és a gyerekért. Miattuk fogom csinálni, nem magam miatt. Bízom benne, hogy ha megszületik a kicsi, akkor Madison többet lesz otthon és foglalkozik velem. Most csak perceket kapok belőle. Ugyan mostanában már többet beszélgetünk, de még mindig nem úgy, mint az igazi házasok. Megosztja velem a napját, de tanácsot nem kér és véleményemre sem igazán kíváncsi. Csak a szeretkezéseink alatt ölel magához vagy csókol meg, csak úgy magától, spontán nem. Érzelmileg éheztet, amit napról napra nehezebben viselek. Esténként próbálok hozzá bújni vagy legalább megfogni a kezét, de nem mindig hagyja magát, néha egyszerűen csak hátat fordít nekem. Azt akarom, hogy öleljen, hogy simogasson. Érezzem, hogy szeret. Vágyom arra, hogy összebújjunk, hogy közös programokat találjon ki, hogy csak úgy egymás mellett legyen.

A terhességi tesztek, majd később az orvos is igazolta, hogy sikeres volt a beavatkozás, terhes lettem. Madison majd kiugrott a bőréből örömében, jó volt nézni, ahogy boldogan elmosolyodott, mikor közölte az orvos, hogy kisbabánk lesz. Hiába beszéljük meg, hogy még nem meséljük el senkinek, ő rögtön felhívja a szüleit, majd nagyapját is. Nagyot változott mióta terhes vagyok, sokkal fontosabbnak érzem magam mellette. Nagyon figyelmes velem és próbál mindig a kedvemre tenni, szinte kényeztet, ami nagyon jól esik. De ez örömöm sajnos nem tart sokáig, olyan, mintha Madison lelkesedése alábbhagyna felém. Csak a kisbaba érdekli, csak ő iránt érdeklődik mindennap. Már a negyedik hónapban megveszi a kiságyat, babakocsit és pár ruhát is a gyereknek. Összeszerelni persze nincs ideje, embereket küld, akik berendezik a szobát. Ahogy telnek a hetek Madison úgy tölt újra több időt az irodában. Sokszor csak késő éjjel fekszik be mellém az ágyba, ilyenkor még egy puszira sem hajol oda hozzám. Reggelente én korábban kelek, mert már nem bírok aludni a hasam miatt. Ilyenkor szoktam összepakolni Madison után, aki rendszerint széthagyja a ruháit a fürdőszobában. A szennyes kosárba dobom a törölközőjét, majd lehajolok a kosztümjéért. Ezeket tisztítóba kell küldenem, így a fogasra pakolom őket. Az ingje azonban megáll a kezemben és meredten bámulom a gallérját. Elfog a rosszullét, szinte beleszédülök. Kezemmel kitapogatom a kád szélét és leülök. Az ölembe ejtem az ingjét és újra a halvány rúzsfoltot bámulom a galléron. Tehát ezért jár haza későn, van valakije. A szeretőjénél tölti az idejét, ahelyett, hogy hazajönne hozzám. Én ebben az állapotomban nem tudom neki megadni a szexet, ezért mást keresett helyettem. Újra egy bábunak érzem magam az ő életében, pont mint amikor idekerültem. Feleség kellett, hogy megtartsa a céget megkeresett engem, most egy gyerek kell neki, itt vagyok megint. Kihasználva érzem magam, a testem. Először úgy gondolom, hogy elrejtem az inget és úgy teszek, mint aki nem látott semmit, pont ahogy tanultuk. De felszínre kerül a régi énem, így a mosdókagyló szélére helyezem az inget, hogy láthassa azt, amit én is. Azt akarom, hogy tudja, hogy tudom. Magamra kanyarítom a köntösöm és a konyhába vonulok. Már a teámat kortyolgatom, amikor Madison álmos szemekkel megjelenik a helyiségben.

- Jó reggelt!

- Szia – köszönök rá halkan.

- Hogy vagy? – kérdezi, miközben csészét helyez a kávégép alá és megnyomja a gombot. Figyelem, ahogy beízesíti a kávéját és egy darab kekszet bekap a kistányérról. Lehet már hetek óta szeretője van, de a viselkedésén semmi változást nem látok. Pedig azt gondolnám, hogy egy csipetnyi lelkiismeret-furdalása van, de szerintem nincs.

- Megvagyok – válaszolom nagysokára.

- Nem aludtál jól, hogy ilyen szűkszavú vagy? – pillant rám a kávéja mögül.

- De.

- Remélem koffeinmentes teát iszol, hogy ne bukfencezzen a gyerek a hasadban – mondja mosolyogva a kávés csészéje mögül.

- Persze.

- Úgy látom ma nem vagy valami beszédes – jegyzi meg a száját húzva és elfordul tőlem. A mosogató tálcába rakja a csészéjét és a fürdőszobába vonul. Pár másodperc múlva meghallom, ahogy halkan elkáromkodja magát. Csak percek múlva jön vissza hozzám és félve néz rám, de én csak a fejemet rázom – Olivia, ez...

- Ez nem az aminek látszik? – húzom fel kérdőn a szemöldököm.

- De, ez az. Én, csak... Csak nem tudom. Hiányzott a szex, vágytam rá. Elgyengültem és megtörtént.

- Mióta? – kérdezem a könnyeimet nyelve.

- Csak kétszer fordult elő.

- Jó. Én vagyok a hibás, nem figyeltem kellőképpen rád, az én hibám, hogy más karjában kerested a boldogságod – mondom az ilyen esetekre betanult szöveget, mire eltátja a száját. Felállok a székből és visszaindulok a hálószobába.

- Olivia... - szól utána Madison, de figyelmen kívül hagyom. Dacolva a neveltetésemmel tovább folytatom az utam a szobába. Bebújok az ágyba, magamra húzom a takarót és próbálom megállítani az agyamat, hogy ne gondoljak a megcsalásra. Érzem, hogy besüpped mellettem az ágy és egy kéz érintését a vállamon – Olivia. Most be kell mennem dolgozni, megbeszélésem lesz 8 órától, de utána hazajövök és átbeszélünk mindent. Ne menj el! Megoldjuk! Nem a te hibád volt, hanem az enyém, én vétkeztem. Nem akarom, hogy magadat okold azért, ami én tettem. Nem tenne jót a babának. Sietek haza és megbeszéljük. Rendben? Ne menj el itthonról!

- Itt leszek – dünnyögöm csukott szemmel. Mégis hová a francba mennék?! Nincs hová mennem, egyedül vagyok, nincs semmim és ráadásul terhes is vagyok. Bárhová megyek megtalálnak. Madison ismét földbe tiporta azt a kevés önbecsülésemet, ami volt. Eddig szavakkal bántott, hogy én egy megvásárolt feleség vagyok, most viszont már tettekkel is. Annyira megbántva érzem magam, hogy azt el sem tudom mondani. Miután Madison elmegy még sokáig fekszem még az ágyban, nincs kedvem felkelni és felöltözni. Az éhségem is elmúlt, pedig tudom, hogy a gyerek miatt ennem kéne. Mégis hogy csúszhatott így el az életem?! Érettségi után tervekkel és álmokkal jöttem ki ide, most meg egy senki vagyok. Egy két lábon járó kívánságláda lettem, aki teljesíti a felesége minden egyes kérését, parancsát. Már bőven 10 óra is elmúlik, mikor sikerül abbahagynom a sírást és kellő erőt gyűjtök ahhoz, hogy felkeljek. A tükörbe nézve most csak legyintek, ma meg van engedve, hogy nyúzott legyek. Miután melegítőbe bújok magamba kényszerítek egy kevés müzlit és egy kis gyümölcslét, majd leülök a nappaliba a laptopommal. Most jobban hiányzik a hazám, mint eddig valaha. Legszívesebben hazamenekülnék, bocsánatot kérnék aszüleimtől és velük lennék.