Megvásárolt feleség

13.

Madison

Jobban kellett volna figyelnem Oliviára, amikor panaszkodott, hogy nincs jól. De azt hittem csak nyűgös, hogy csak ő van a kicsivel mostanában, mert én sokat dolgozok. Igaz, eddig sosem panaszkodott semmi miatt. Amikor meg volt fázva akkor is csendben szenvedett, nem ment orvoshoz és nem kért meg hogy ápoljam. Ha szól is, hogy későn érek haza, akkor is Isabell miatt teszi, hogy foglalkozzak vele, mert hiányol. Nem akarja, hogy kimaradjak valamiből is. Minden fontos mozzanatáról küld videót, hogy láthassam. Így nem maradtam le a kacajáról, a babanyelves gagyogásáról, a forgásáról, a négykézlábra állásáról, még ha közvetve is, de láttam. Idegesen mászkálok a szobájába fel-alá, várva, hogy visszahozzák. A félóra már bőven eltelt, sőt lassan egy óra is, de Olivia még sehol. Kisétálok a nővérpulthoz információkért, de az ott dolgozó csak azt mondja, hogy még műtik. Biztos csak csúszás volt, mégis miféle komplikáció lehetne egy rutinműtét során?! További 10 perc várakozás után végre betolják a szobába Oliviát. Még alszik, így gyorsan beszélek az orvosával. Perforálódott a vakbele, de szerencsére nem lett komoly baja. Nem érti az orvos, hogy miért nem jöttünk be hamarabb, szerinte Oliviának 2 napja erős fájdalmai lehettek. Ha már akkor komolyan veszem őt, akkor lehet megúsztuk volna ezt az egészet. Miután az orvos távozik leülök Olivia mellé, aki már éledezik.

- Túl vagy rajta, minden rendben volt – simogatom meg az arcát.

- Gondoltam, mert nagyon fáj – nyöszörgi szenvedve.

- Nemsokára hat a fájdalomcsillapító és jobb lesz.

- Jó. Édesanyáddal beszéltél? Hogy van Isabell?

- Jól van, már lefürödtek és vacsoráztak is. Most mesét olvas neki, utána alszanak. Kicsit meg van illetődve, de elvan anyával. Otthon van a megszokott környezetében.

- Akkor jó. Holnap behozod, ha lehet?

- Megkérdezem az orvost.

- Meddig kell bent lennem?

- Ha minden jól megy akkor csak 3 nap, utána otthon lábadozol és csak varratszedésre kell visszajönnünk.

- Azt már meg tudom oldani én, nem kell visszahoznod.

- Szó sem lehet róla, én foglak elhozni – jelentem ki határozottan. Ha már figyelmetlen voltam vele a betegsége elején, akkor legalább most legyek ott. Még egy félórát maradok vele, majd miután elalszik hazamegyek és leváltom anyát. Megkérem, hogy délelőtt még segítsen be Isabell körül, míg lerendezem a céges ügyeket, délután meg beviszem magammal Oliviához.

Három nap után szerencsére hazaengedik Oliviát, így most úton vagyunk hazafelé. Ma már én sem megyek be dolgozni, otthonról intézem a telefonokat és e-maileket. A lakásba érve rögtön a nappali kanapéjára parancsolom Oliviát, innen rálát Isabell-re is és tévézni is tud, ha ahhoz van kedve. Viszek neki enni és inni, majd bevonulok az irodámba. Félóránként kinézek rájuk, hogy szükségük van-e valamire vagy Isabell-t át kell-e pelenkázni. Olivia még nem emelhet, mert felszakadhat a sebe. Így este én fürdetem le a kislányunkat, míg ő a kád szélén ülve magyaráz neki. Este most ő olvassa mesét helyettem.

- Annyira hiányzott Isabell, rossz, hogy nem tudom megölelni és felvenni – kesereg este az ágyban.

- Tudom, de pár nap és lehet. Csak bírd ki, ha nem akarsz újra kórházba kerülni.

- Nem akarok.

- Jól van. Holnap délelőtt be kell szaladjak aláírni pár szerződést, de utána jövök is haza. Max 3-4 órát leszek távol.