Megvásárolt feleség

3.

Olivia

Jobban féltem az új életemtől, mint kellett volna. Örülök, hogy végre kikerültem az intézetből és szabadabb lehetek. Madison az első nap ismertette a szabályait, amik abszolút nem voltak teljesíthetetlenek. Nem beszélhetek arról, hogy honnan érkeztem, valamint a kapcsolatunkról. Mértékkel, de eljárhattam egyedül csavarogni. Dolgozhatok és még a fizetésemet is megtarthatom magamnak, amit gondosan félre is fogok tenni. Mindig megfelelő ruhát kell viselnem, nem járhatok egyszerű göncökben, csakis márkás, divatos darabokat vehetek fel. Az első hétvégén el is megyünk vásárolni egy divat üzletbe, ahol Madison kiválogatja nekem az új ruhatáramat. Rengeteg nadrágot, inget, felsőt és alkalmi ruhát veszünk, amiket ezentúl viselnem kell. Nem éppen az én stílusom, de amúgy tetszik ez az elegáns viselet. Madison nem engedi, hogy egy részét is fizessem a végösszegnek. Majd, ha már jobban megismerem, akkor veszek neki cserébe valamit. Bár szerintem minden megvan, amire valaha vágyott. Madisonnal szinte alig találkozom, reggelente korábban kelek, hogy együtt kávézzunk, majd ő elmegy dolgozni és csak este 8 után esik haza holtfáradtan. Én csak 9 órára megyek be egy alapítványhoz, ahol besegítek a szervezésbe, könyvelésbe. Madison jóvá hagyta, így örömmel vágtam bele az újdonságba. Mivel csak 6 órában dolgozom, így én vagyok otthon hamarabb. A takarítónő, aki eddig járt hozzánk felmondott, mert a lányához költözik Írországba. Én meg örömmel vettem át az ő feladatait, így legalább hasznos érzem magam otthon. Vacsorát főzök, rendet rakok és heti két alkalommal angol tanár jön hozzám fejleszteni a tudásomat. Eljárok a közeli fitneszterembe ilyen gymstick muscle órára. Ez minden izmomat megmozgatja, formában tart. Madison is értékeli, hogy odafigyelek az alakomra, elvégre sokszor járunk társaságba, ahol sokan megnéznek. Az elején csodálkozva fogadták a semmiből felbukkanó nőt Madison életében. Faggattak, érdeklődtek, hogy mégis honnan keveredtem ilyen hirtelen ide. Szerencsére mindig sikeresen kivágtam magunkat és elhitték a mesénket. Madisonnal amúgy szinte semmi kontaktom nincs, reggelente kávézás közben beszélünk kb. öt mondatot, majd este ugyanennyit. Az elején annyira figyelte minden mozdulatomat, hogy az már szinte frusztráló volt. De ahogy bebizonyítottam, hogy tudok viselkedni és nem árulom el őt, úgy fordított kevesebb figyelmet erre, rám. Nem ér hozzám, nem mászik rám, olykor-olykor szinte átnéz rajtam. Csak a céggel foglalkozik, semmi másnak nem él. Nem igazán tudom őt hová tenni magamban, hiszen nem is ismerem. Csak a fontos adatokat tudom róla, amit a cég továbbított nekem. Esténként, mikor szendvicset és teát viszek be neki az itthon dolgozószobájába, akkor szoktam alaposabban megfigyelni őt. Sokszor ráncolja a homlokát és fáradtan dörzsöli meg a szemét. Túlhajszolja magát és görcsösen igyekszik megfelelni a nagyapjának. Nagy nyomás van rajta, hiszen majdnem száz embert foglalkoztató céget vezet, ami rengeteg kísérletet folytat egyszerre. Az esküvőnk, már ha nevezhetem így elég érdekesre sikeredett. Délután 16 órakor találkoztunk az anyakönyvezetőnél, aki 5 perc alatt összeadott minket. Kaptam egy gyors szájra puszit, ami az anyakönyvezetőnek szólt és utána mindenki ment a dolgára. Madison visszarohant a céghez dolgozni és meg hazasétáltam. Nem éppen így képzeltem el az esküvőmet, mondjuk az egész életemet nem így képzeltem el. Nagy álmaim és terveim voltak, de eltoltam és most ennek iszom a levét. De igyekszem kihozni belőle a maximumot. Próbálom élvezni ezt az életemet, hiszen nincs okom a panaszra. Van munkám, van hol élnem, biztonságban vagyok és részben szabad, ami nagyon fontos. Nem értem, hogy Madison miért folyamodott ehhez a megoldáshoz, miért vásárolt meg engem. Elvégre fiatal, csinos és magabiztos nő, biztos sok barátnője volt már. Azt persze elmondta nekem, hogy a nagyapja miatt kényszerült a házasságra, de nem értem azt, hogy miért kényszerült „vásárolni". Biztos valamelyik régi ismerősét is megkérhette volna. Tányérral és egy nagy pohár narancslével a kezembe megyek be Madisonhoz a dolgozó szobájába. Ma vasárnap van és nem ment be a céghez, hanem itthon van és dolgozik.

- Tessék, itt a reggelid. Enned kell, hogy bírd a munkát – mondom, majd leteszem a tányért és a poharat az asztal egy szabad szegletére, messze a papíroktól és géptől.

- Köszönöm, nagyon figyelmes vagy.

- Ugyan, semmiség. Kérsz még valamit?

- Majd egy kávét, vagy legyen inkább dupla – kezd bele az étkezésbe.

- Rendben, nemsokára behozom akkor. Kérdezhetek valamit, vagy nagyon benne vagy?

- Kérdezz csak – néz rám várakozva.

- A munkahelyemen az egyik kollégám jár túrázni, kerékpározni egy kisebb csapattal és hívott már engem is párszor, de eddig mindig nemet mondtam. Viszont szeretnék elmenni egyszer-kétszer, ha nem probléma. Főként párokból álló társaságról van szó, de vannak egyedülállók is. Vegyes a társaság, nők és férfiak egyaránt.

- Merre felé túráznátok?

- Minden hónapban máshol. Voltak már a közeli hegyekbe, meg van, amikor messzebbre utaznak.

- Több napos? – dől hátra összehúzott szemmel.

- Van olyan is, de főként egynapos kirándulásokat szerveznek.

- De ha ez ilyen páros dolog, akkor nekem is illene menni. Én meg nem érek rá ilyen idétlenségekre. Mit fognak szólni, ha nélkülem mész el?

- Tudják, hogy nagyon sokat dolgozol, megértenék, ha nem tudsz jönni. Egy-két ember a párja nélkül jön és nem éri őket sértés vagy ilyesmi – hadarom gyorsan, hogy eloszlassam a kételyeit.

- Nem igazán látom ezt jó ötletnek. Túl sokszor jelensz meg egyedül, ami arra enged következtetni, hogy valami nem stimmel nálunk. Már így is kérdezgetnek engem, hogy miért csak a rendezvényeken látnak téged mellettem.

- Miért? Hol kéne még lássanak minket? – kérdezem meggondolatlanul, ráadásul fintorgok is mellém, mire Madison indulatosan dől előre a székében – Bocsánat, nem akartam. Ne haragudj, sajnálom.

- Mondjuk néha bejöhetnél hozzám a céghez. Eddig csak egyszer voltál ott, amikor az elején megmutattam hol dolgozom. Ahelyett, hogy ide-odamászkálsz, gyere be hozzám, hogy ne adjunk okot a pletykáknak és hogy a feleségemként viselkedj – mondja parancsoló hangnemben, mire félve ugrik össze a gyomrom – Nem engedem, hogy elmenj kirándulni vagy bármi ilyesmi azokkal az emberekkel. Munka után hazajössz és itthon maradsz. Neked azt kell tenned, amit én mondok. Ezentúl hetente egyszer bejössz hozzám a céghez és elmegyünk ebédelni vagy kávézni. Együttlátnak minket és nem fognak pletykálni. Te pedig úgy fogsz viselkedni velem, mint egy igazi feleség. Mert eddig nem igazán tettél semmit! Ideje végre feleségként élned. Megértetted?

- Igen, így lesz. Sajnálom, hogy megkérdeztem. Ne haragudj. Hagylak is dolgozni és hozom a kávédat – mondom monoton, üres hangon, mire csak egyetértően bólint. Kisietek a konyhába, hogy minél hamarabb be tudjam vinni a kávéját. Mikor a csészéjét lerakom mellé nem néz rám, nem szól hozzám. Ezután a szobámba vonulok és ott próbálom lefoglalni magam egy könyvvel, kevés sikerrel. Most először mutatta meg Madison az igazi énjét, az uralkodó és parancsolgatós stílusát. Már szinte elfelejtettem, hogy én valaki tulajdona vagyok, hogy ő rendelkezik felettem. Már kezdtem beleélni magam, hogy végre újra szabad vagyok és azt csinálhatok amit csak akarok. De most észhez tértem, én már soha többé nem leszek szabad, Madisoné vagyok. Ő rendelkezik velem az életem hátralévő részében.