Megvásárolt feleség

12.

Olivia

A kanapén összegörnyedve fekszem és figyelem, ahogy Isabell az egyik játékát nyüstöli. Már félórája ezzel az eggyel foglalkozik, igen találó ajándék volt a nagyszüleitől. Halkan szitkozódom, amikor meghallom a csengő hangját. Nagy nyögések közepette feltornászom magam a kanapéról és az ajtóhoz megyek.

- Szia Olivia. Zavarhatlak egy kicsit? – köszön rám mosolyogva az egyik szomszédunk, Liza. Mióta összebarátkoztunk az uszodában azóta tartjuk a jóbaráti viszonyunkat. Eljön néha velem és Isabellel sétálni vagy csatlakozik az úszásainkhoz.

- Szia! Persze, gyere be – lépek el az ajtótól és beengedem őt. Leül mellém a kanapéra laptoppal a kezében és összehúzott szemmel méregetni kezd.

- Beteg vagy?

- Azt hiszem, de nyugi nem fertőző. Sem Isabell, sem pedig Madison nem kapta el.

- Az sem érdekelne, ha fertőző lenne. Voltál orvosnál?

- Nem, majd elmúlik. Úgysem tud semmi gyógyszert adni a kicsi miatt – bökök a fejemmel a kislányom felé.

- Ja igen, ha szoptatsz akkor nem szedhetsz gyógyszert. Szívás.

- Az – mosolyodom el. Liza sokkal szabadabb szájú és gondolkodású, mint Madison és ez nekem üdítő változásság – Szóval miben segíthetek neked?

- Egy német könyvet fordítok, de van benne egy rész, ami magyarul van. Segítenél benne?

- Persze, szívesen.

- Akkor itt van, persze csak ha most neked jó.

- Ráérek, csak előbb tisztába rakom Isabell-t, lassan bealszik itt a szőnyegen és utána nem akarom felkelteni – kelek fel a kanapéról. Lehajolok a gyerekét, de felemelni nem tudom, mert a hasamba nyilall egy éles fájdalom.

- Jól vagy? – pattan mellém Liza és megfogja a karomat.

- Persze, csak fáj hasam. Biztos rosszat ettem – egyenesedem ki amennyire bírok.

- Majd én viszem a gyereket – kapja fel Isabell-t és a fejével int, hogy menjek előre. Lerakja a pelenkázóra, de a cserét rám bízza. Miután tiszta a pelus és meg is issza a tápszert egyből bealszik a kiságyában. Betakargatom őt, beállítom a légzésfigyelőt, majd visszamegyünk a nappaliba.

- Bocsánat, most már tudok segíteni – ülök le Liza mellé kanapéra.

- Semmi gond, aranyos kislány. De neked mindenképp dokihoz kéne menned, nagyon nem festesz jól.

- De szépen burkoltan kifejezted, hogy szarul nézek ki – nevetek fel.

- Nem akartam így mondani. De tessék – nyom a kezembe egy A4-es papírt. Gyorsan átfutok rajta, nem tűnik bonyolult szövegnek. Amióta itt vagyok Madisonnal azóta olvasok újra magyarul. A cégnél megtiltották és nem is jutottam internethez, hogy ott nézzek szét. Nem is felejtettem olyan sokat, mint gondoltam. Igyekszem úgy fordítani a mondatokat, hogy tökéletesen visszaadják az eredeti szöveget. Liza pedig minden egyes szavamat legépeli, majd újra átfutunk rajta és kijavítunk benne pár hibát. Végre hasznosnak érzem magam, amióta itthon vagyok a kicsivel csak vele foglalkozom. Néha hiányzik a munkám, hogy dolgozzak és megküzdjek a feladatokkal, amiket rám bíznak. Miután végzünk Liza még maradt beszélgetni és segíteni is Isabell körül. Felemeli nekem, elkészíti a tápszert is, de a pelenkázást mindig meghagyja nekem. Nem engedi, hogy felkeljek a kanapéról vagy csináljak bármit is. Csak akkor megy haza, amikor Madison már telefonál, hogy mindjárt itthon van. Alig várom, hogy lepasszoljam neki Isabell-t és egy forró fürdőt vehessek mielőtt bedőlök az ágyba.