>> - Nem mondhatod rám hogy faszkalap, se azt hogy seggfej.
Egyszer-kétszer eltűrtem de most már elég volt! -nézett rám fenyegetően. <<
Nem reagáltam semmit, nem foglalkoztam vele. Átfordultam a másik oldalamra és aludni próbáltam
/08.03, Csütörtök/
8:00 után keltem fel pár perccel. Marcus még horkolt. Legszivesebben megfolytanám egy párnával de akkor hova tenném a hulláját. Undorodom tőle. Besétáltam a fürdőbe lecsekkolni magam. Szemeim táskásak voltak, kócos voltam és úgy néztem ki mint egy zombi.. szó szerint.
Marcus szaros madzagja, ami kicsit se vékony már belevágott a húsomba. Alvadt volt már a vér így legalább nem hagytam vérfoltokat mindenfelé. Kibaszottúl fájt és csípett. Hogy öltözök így majd fel? Hogy fésülöm meg a hajam? Hogy pisiljek most? Valahogy azért is le kell húznom a nadrágom, de hogy a fenébe?
- Jó reggelt Carla. -csatlakozott hozzám Marcus.
- Bitang jó reggelem van. -iróniáztam.
- Te most csinálsz? -kérdeztem kissé ijedve mikor elkezdett menni a wc felé.
- Hugyozok? -fogalmazta meg szépen.
- Nehogy elő vedd! Előttem ne. -figyelmeztettem.
- Akkor húzz ki innen. -fordult nekem háttal én meg már ott se voltam.
- Nekem is pisilni kell. -mondtam, miután kijött a fürdőből.
- És?
- És? -emeltem fel kezem.
- Csak úgy lehet megoldani ha elvágom?
- Igen!!
- Huhh.. mindjárt jövök. -távozott a szobából majd pár perc múlva egy ollóval, kötszerrel és fertőtlenítővel tért vissza.
- Ülj le. -húzta ki nekem az egyik széket. Velem szemben foglalt helyet, én pedig kezem feltettem az asztalra. Marcus levágta a kezemről és kibontotta a kötszert.
Ismét meglepetés ért. Nem kértem tőle mást csak hogy szedje le rólam a madzagot. Ő csinálta ezt velem és most meg helyrehozza?
- Kössz. -mondtam, miután végzett. Amíg ő visszavitte a cuccokat addig én elvégeztem a reggeli dolgaimat.
Ha behajlítom a csuklom olyan, mint ha le akarna szakadni az egész kézfejem. Reggelit csináltam magam részére miközben többször is felszisszentettem. Mikör a zöldséget vágtam össze hatalmas fájdalmat éreztem, a kést is elejtettem ami majdnem beleállt a lábamba.
- Ennyire fáj? -jött oda Marcus, hevesen bólogattam miközben kezdtem leszedni róla a kötszert, csak azért hogy megnézzem a sebet, ami az egész csuklom körül ékeskedik.
- Nem hittem volna hogy így fog kinézni. -vizsgálta a sebet ő is, és mikor megfordítottam a kezem, az egyik ér jobban látható volt mint eddig, és nagyon fájt.
- Azt ugye tudod, hogy ha több ideig van rajtam akkor elvágja lassan az erem, én pedig elvérzek és meghalok a picsába??! -akadtam ki rá teljesen jogosan.
- De nem történt ilyen oké? Csak meg lett sértve de semmi komoly! -okoskodott.
- Semmi komoly?? Ez egész életemben meg fog látszani!
- Legalább egész életedben rám fogsz emlékezni akárhányszor rá nézel a kezedre!
- Oh igazán? Most örülnöm kéne? Mert ugyan biztos olyan jó emlékek fognak hozzád kötni. -néztem rá undorodva.
- A kiabálás helyett inkább ülj le és befejezem én a reggelid! -tolt arrébb az útból.
Komolyan nem tudok kiigazodni rajta.
Megcsinálja helyettem a reggelim? Inkább most nem hozom fel a tegnap történteket.
- Tessék. -tette le elém a tányért.
- Csak siess, mert fél óra és indulunk tovább. -emlékeztetett. [...]
A kocsiban ülünk és tartunk valamerre. Nem is érdekel most hova megyünk, fáj a csuklom és sírógörcsölhetnékem van ez miatt a seggfej miatt. Haza akarok menni most rögtön.
- Sajnálom. -szólalt meg egy idő után.
- Te most hozzám beszélsz? -fordultam felé amit egy bólintással reagált.
- Mint például? -kérdeztem egy sóhajjal kísérve.
- Először is hogy öhmm... tudod.. -vett nagy levegőt.
- ..hogy oda ígértelek egy régi ismerősömnek. Másodszor azt is hogy megütöttelek. Csak hát ki voltam akadva hogy beköptél a benzinkútnál és kihivattad rám a zsarukat, akik majdnem el is kaptak. Harmadszor pedig azt hogy összekötöztem a kezed és most sebes meg véres meg minden genyo. Nem számítottam arra hogy ilyen durva lesz. Ki voltam akadva. Inkább törtem volna valamit szét.. nem akartalak bántani. -mondta nézve magaelé és figyelte az utat.
Egy-két percig nem tudtam mit mondani erre.
Jól esett, ahogy bocsánatot kért és őszinte volt. De ez nem menti fel az alól amit tegnap csinált. Ettől függetlenül haragszom rá és utálom.
Mit lehet kezdeni azzal, aki hibázik? Lehetünk vele elnézők, persze. Csak ugye az nem feltétlenül kifizetődő. Aki elköveti a hibát, azt megerősíti abban, hogy így is el lehet látni egy feladatot, pedig már soha nem lehetünk biztosak abban, hogy bármit is rá lehet bízni.. nem jó ez senkinek.
- Át kell lépni egy határt, amin át nincs visszaút, hogy megértsed és megbándd,
hogy vissza akarsz lépni és beismerd, hogy elszúrtad. -hajoltam hozzá előre.
- Igazából sok hibát követtem el, viszont a saját rossz döntéseimen és az időnkénti rossz kommunikációmon keresztül jutottam el oda, aki vagyok ma. Persze ezt te is tudod. -pillantott rám majd vissza az útra.
- Időnként? Inkább használtam volna a mindig szót! -javítottam ki.
- Nem veszem észre sokszor magam. -lazult el arca és olyan volt, mint ha most ebben a pillanatban dől el valami az agyában.
- Nem mondhatom hogy volt társaságom ezelőtt, főleg olyan mint te, és végképp nem lány. Vagyis.. volt egy-két társaságom de azok egy naposak voltak hogy ne legyek olyan magányos..
- A részletekbe ne menj bele.. -vágtam szavába.
- Közben olyan emberek vettek körül akik.. olyan szemlélyiséggel rendelkeztek mint én tegnap... meg néha napján. Aztán most itt vagy te aki.. aki normális.
- Normális? -nevettem el magam.
- Jól nevelt, szerény de egyszerre tud nagyon okos is lenni, és pozitív hátterű. -sorolta.
- A kitartót nem igazán mondanám. -tette hozzá.
- Egyszer normális is tudsz lenni, utána átváltasz valami idegbeteg állattá. Nem tudok kiigazodni rajtad! Ha a legelején olyan lettél volna mint most, és tarottad is volna magad ehez, szerintem tök jó barátok is lehetnénk.
...Ja bocs, csak hogy neked nincs szükséged senkire, se olyanra aki kisegítene ebből, aztán te is lehetnél normális. -tettem vissza popómat a hátsó üllésre.
Kifelé bámultam az ablakon majd szép lassan nekieredt az eső. Néha éreztem ahogy figyel a visszapillantóból, de mikor oda néztem pont elvette fejét és nézte tovább az utat. Síri csend volt csak az eső hangját lehetett hallani ahogy ráesik az ablakra.
- Marcus... -törtem meg a csendet.
- Hm? -pillantott hátra.
- Mikor már végzetünk és visszafele tartunk.. tényleg eladsz annak az idegennek 50.000 dollárért? -kérdeztem.
- Csak 100.000 dollárt kérek. Túl drága vagy. -felelte full komolyan.
- Csak viccelek! -szólt közbe mielőtt újra elsírtam volna magam.
- Nem adlak oda neki. -mondta.
El se lehet mondani belül mennyire örültem!
Már azon voltam, hogy inkább öngyilkos leszek csak ne kerüljek más ember tulajdonába.
Vigyorogni kezdtem magamban.
