>>A recepciónál Marcus kétszemélyes ágyat kért, direkt. Vagyis úgy hallottam, mert én addig leültem férre míg kikért egy szobát.
- Fura, de..
- Hallottam mindent. -mosolyogtam.
Megkerestük a szobánk és elfoglaltuk.<<
/1 héttel később [08.11, Péntek]/
Hogy ne magyarázzak annyit, pár sorban összeszedem mi történt az elmúlt egy hétben.
Igazából semmi új dolog.
Szokásosan reggeltől estig kocsikázunk majd este megszállunk egy hotelben.
Marcussal már nem veszekszek annyit mint ezelőtt, de persze vannak kisebb vitáink.
Marcus megváltozott, és jó irányba. Már nem az az agresszív elmebeteg fajta mint volt.. sokkal nyugisabb és kedvesebb. Ezzel nem azt mondom hogy végleg megváltozott, csak kezd.. visszavett magából. Viszont mikor veszekszünk akkor elkezd velem kiabálni és flegmázni. Miután lenyugodott olyan mint ha nem is történt volna semmi. Na de vissza a jelenbe.
Chichagoban vagyunk egy kényelmes hotelben.
Rohadt hosszú és unalmas volt a mai nap is, hulla fáradt vagyok. Vettem egy forró fürdőt és lefeküdtem aludni. Vagyis csak akartam volna.. olyan meleg van hogy alig tudok elaludni.
Marcus a konyhában ült csendben.
- Nem tudok elaludni! -foglaltam helyet mellette. Valamin nagyon forgatta az agytekervényeit.
- Min agyalsz ennyire? -kérdeztem.
- Itt kell maradnunk jövőhétig, közbejött valami és nem mehetünk tovább. -mondta.
- Mi van? Hogy hogy közbejött valami? Ez azt jelenti hogy jövőhéten sem érek haza?! -akadtam ki teljesen jogosan.
- Bocsi de ez üzlet! -vont vállat.
- Kurva jó basszad meg! -kiabáltam, majd majd vissza mentem a hálóba.
- Értsd meg Carla most ez van! -jött utánam.
- Nem értem meg.. először egy hétről volt szó, majd háromról és most mégegy plusz hét? -kiabáltam.
- Sajnálom, ez üzlet. -sóhajtotta.
- Szarok én rá az üzleteidre. -hagytam ott ismét és most a fürdőszobába zárkoztam be.
Sírni kezdtem csak mert nem akarok többet itt lenni. Azt hittem hogy a szülinapom a családommal és barátnőimmel tölthetem, de aztán mégse. Olyan vagyok mint egy rabszolga.. azt kell tennem amit ő mond és úgy ahogy mondja.. hát meg a nagy faszt! Elegem van belőle!
Megtöröltem szemeimet majd mikor kinyitottam az ajtót ott állt előttem.
- Ha egy hétig nem mehetsz tovább, akkor ebben az egy hétben vigyél haza! -böktem meg mellkasát.
- Azt nem lehet.. nem érnék vissza. -csóválta fejét.
- Mi az hogy nem érnél vissza? Ez hülyeség! Elegem van belőled! Faszkalap! -löktem rajta egyet majd hátat fordítva visszaléptem a fürdőbe.
¥Marcus szemszöge¥
Carlanak azt hazudtam hogy nem mehetünk tovább üzleti okok miatt, ami egy hetet jelent. A főnökömnek is hazudtam.. neki azt hogy a kocsi motorja beszart és a szerelő jövőhétre javítja meg leghamarabb.
Nem szívesen hazudtam Carlanak, de más ötletem nem volt arra, hogy hogyan tartsam magam mellett több ideig, mert azt hiszem megkedveltem. Jobban mondva túlságosan is...
próbáltam magamnak bebeszélni, hogy képtelenség megszeretnem őt! De ahogy teltek a napok ez az érzés egyre csak erősődött. Hiába tagadom de beleszerettem. Nem így terveztem de ezt a szívem döntötte el (nekem van olyan is?!🤔) és nem én.
De nem tudom mit képzelek. Egy ilyen lánynak hol kellene olyan fiú amilyen én vagyok?
Az első napokban nagyon csúnyán bántam vele, sajnos két pofont is kapott tőlem.... amiket már százszor megbántam.
Most kiderült hogy nem akar velem maradni.
Őszíntén számítottam erre, de reménykedtem abban hogy leokézza az egészet, és lesz egy hetem arra hogy... hogy öhm.. tudjátok, talán csinálhattunk volna közös pogramokat amit ő szeretett volna. Ezelőtt soha nem csináltam ilyet, és soha nem is éreztem így senki felől.
Arra gondoltam hogy ha ez sikerülne akkor az ő kedvéért abba hagyom amit most csinálok és normális életet folytatnék.
De úgy látszik nem ezt osztotta nekem az élet tehát feladok a probálkozással és inkább haza viszem.. mert ezt szeretné. [...]
¥Carla szemszöge¥
- Gyere ki! -rángatta a kilincset.
- Hagyjál!! -rugtam egy nagyot az ajtóba.
- Haza viszlek. -mondta nyugodt hangon.
- Tényleg? -nyitottam ki résnyire az ajtót.
- Tényleg. -bólintott. Kicsit sem láttam boldognak.
- És mikor? -kérdeztem.
- Most. -kezdett el pakolni.
- Dehát mindjárt tizenegy óra!
- Kész vagy már? -türelmetlenkedett.
- Egy perc.. csak felöltözök. -kerestem elő a ruháim majd elkészültem.
- Azért ráérhettünk volna reggel. -pakoltam be az autóba. Nem szólt semmit csak beült a volán mögé és beindította a motort. Helyet foglaltam én is majd bekapcsoltam az övem és már indultunk is.
- Körübelül mikor fogunk oda érni? -kérdeztem.
- Másfél nap. -válaszolta.
Később éreztem hogy mindjárt elalszok. Az ablaknak döntöttem fejem és pár perc múlva mélyen aludtam. [...]
02.47 volt mikor felkeltem. Be voltam takarva egy pokróccal. Le voltunk húzodva az út szélére és álltunk az autóval. Marcus kint állt a motorháztetőnek támaszkodva miközben dohányzott. Kikapcsoltam az övem és kiszálltam.
- Mit csinálsz? -sétáltam hozzá.
- Levegőzök. -törölte meg gyors szemét.
- Te sírtál? -fókuszáltam szemére mert alig láttam a sötétben.
- Dehogy! Szemembe valahogy belement a füst és attól elkezdtem könnyezni. -mondta.
- Értem. Ha fáradt vagy inkább ne vezess tovább. -javasoltam.
- Nem vagyok fáradt. -rázta meg fejét.
- Szerintem én meg vissza alszok. -ültem vissza a kocsiba, majd nemsokkal később elaludtam.
/08.12, Szombat/
Másnap reggel kicsit korán keltem, 7 körül.
Marcus azóta is vezetett.
- Jó reggelt. -ásítottam.
- Jobbat. -felelte unottan.
- Pisilnem kell. -nyújtózkodtam. Nem volt valami kényelmes ülve aludni.
- Megállunk valahol? -kérdeztem.
- Aha. -bólintott.
Megálltunk egy kávézóban ahol tudunk reggelizni is. Persze előbb elmentem a mosdóba elvégezni a dolgom.
Marcus addig kikérte a reggelim.
- Te mit eszel? -ültem le vele szembe.
- Semmit. -ásított.
- Minek?
- Nem vagyok éhes. -felelte.
Elfogyasztottam a reggelim és a kávém majd visszaültünk a kocsiba.
- Pihenj szerintem. -mondtam mielőtt tovább indultunk volna.
- De csak egy órát. -helyezkedett el majd másodperceken belül elaludt.
- Lesz az több is szerintem. -nevettem.
Míg ő kipihente magát magazinokat olvastam.
----------------------------------------------------
/Szisztok! Kicsit rövidebb rész lett az átlagosnál😅 szóval bocsánat./
