>> Tényleg szeretnék egy kisbabát tőle. Többször is elgondoltam milyen lenne, ha lenne egy, vagy több közös gyerekünk. De ő még ezt korainak tartja.. elszomorít de nem tudok mit csinálni. Majd egyszer talán 20 év múlva megszületik az első gyerekünk:) <<
-MÁSNAP-
Reggel elmentünk boltba bevásárolni ugyanis semmi étel nem volt a házban.
A boltban az eladók mind felismertek.
- Marcus tényleg te vagy az? -jött közénk egy idős néni.
- Mi történt veled hogy eltüntél mint a kámfor? És ki ez a fiatal kislány itt melletted? -nézett végig Carlan.
- Kislány?? -mordult rá az eladóra.
- Hááááttt.. ez hosszú történet és nem hiszem hogy másra tartozna. -próbáltam kedves lenni.
- Na és mi a helyzet Martinussal? Beszéltek már? -szólt közbe a másik.
- Nem.. de most mennünk kell. -fogtam meg Carla kezét és siettünk a pénztárhoz fizettni. Persze a pénztáros is hamar felismert.
- Lám kivel találkozok.. -mosolygott. Nem válaszoltam semmit csak visszamosolyogtam.
- De meg nőltél Emma! Rég láttunk téged is! -nézett Carlara csodálkozva.
- Ő nem Emma. -vált kellemetlenné a helyzet.
- Ő a barátnőm. -nevettem kínomban.
- Oh értem. És hogy hogy visszajöttél? -kérdezősködött tovább.
- Nem szeretném el...
- Én kértem meg rá. -vágott szavamba Carla, mire kikerekedett szemekkel néztem rá.
- De nem maradunk sokáig. Viszlát! -fizettünk és elhúztuk a csíkot.
- Hallottad ahogy az a vén szatyor azt mondta rám hogy kislány?! -háborgott.
- Hallottam. -bólintottam.
- Ez sértő volt számomra!
- Szard már le! -forgattam meg szemeim.
Ahogy tovább haladtunk leszólitott valaki az utcán;
- Szevasz Marcus! -jött egyre közepebb az a személy. Először nem ismertem fel, de ahogy közelebb jött beugrott az arca. Lucas, osztálytársam volt középsuliban. Nem voltunk legjobb haverok de nem is voltunk rosszban. Igazából néha beszélgettünk és ennyi.
- El sem hiszem hogy te vagy az! Mit keresel itt? -állt meg előttünk.
- Szia Lucas. Valójában csak személyes dolog miatt jöttem vissza de remélhetőleg 2-3hét múlva itt se vagyok. -feleltem.
- Mi történt veled 3 éve? Eltüntél!
- Elköltöztem Amerikába. Ennyi az egész. -vontam vállat.
- Ő ki? -fordult Carla felé.
- Ő Carla.. a barátnőm. -mondtam. Carla csendben lapult mellettem.
- Oh értem. És Martinussal mi van? Róla se hallottam már vagy ezer éve. Megbocsáltott? -ekkor hirtelen levert a víz.
- Őhmm.. nem tudok róla semmit. Nem beszéltem vele amióta elment.
- Szegényt annyira megviselte anyutok halála.. teljesen pipa volt rád. De azt gondolom ennyi idő után szóba állhatna veled. -sóhajtotta. Basszameg..
- Nekünk most menni kell, örülök hogy összefutottunk! -ragadam meg gyors Carla kezét és megindultunk előre.
- Ez meg mi volt? -értetlenkedett Carla.
- Ne kérdezz semmit, oké? -szorítottam kezén.
- Mi a franc ütött beléd?? -mordult rám.
- Légyszíves fogd be és ne kérdezősködj!! -kiabáltam rá. [...]
Carla szemsz.
Marcus olyan mint az időjárás.. mindig más. Gondolom egy rég látott barátjával beszélt és hirtelen elhúz onnan lezárva a beszélgetést. Idegesnek látszott és folyt róla a víz. Szerintem nem is mondott semmi rosszat Lucas. Valam nem stimmel vele. Mikor hazaértünk a pultra tette a szatyrot és felment a szobába becsapva az ajtót. Utána mentem.
- Mi a franc bajod van?! -akartam volna bemenni a szobába de nem tudtam, mert bezárta.
- Szuper, kivagyok zárva? -kopogtattam az ajtót.
- Hagyj magamra egy időre. -hallottam meg hangját.
- Kérdeztem mi bajod van és baszol válaszolni! Ma inkább ne is beszéljünk egymással.. ha éhes vagy csinálj magadnak kaját. -hagytam magára ahogy azt kérte. [...]
Ma ki se jött a szobából. Késő délután van. Unatkoztam egymagam szóval felöltöztem és elmentem sétálni. Norvégiában október végén iszonyat hideg van! Az első hó is hamarosan leesik. Mondjuk sokkal szebb, mint Kaliforniában. Sétáltam ide-oda, legalább ismerledek a környékkel. Mikor már meguntam visszafordultam és megláttam Lucast menni a túloldalon.
- Lucas! -kiabáltam, mire hátra kapta fejét és kérdőn néztem rá.
- Beszélni szeretnék veled. -mentem oda hozzá.
- És miről?
- Marcusról. Mióta ismered?
- 14 éves korunk óta.. -felelte.
- Mikor beszélgetni kezdtetek és szóba jött Martinus és az anyja teljesen megváltozott és elhúzott onnan. Hirtelen olyan más lett...
- Talán mert még mindig bántja a történtek. De nem szerettem volna hogy miattam így érezze magát, azt hittem már rég túl tette magát. -mondta.
- Igen ezt megértem. Egy szülő elvesztése borzalmas lehet évek után is, de akkor is furcsán viselkedik! Otthon kiabálni kezdett velem és bezárkózott a szobába. Ki se akar jönni.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Mit tudsz arról hogy meghalt az anyja?
- Hogy rákos volt. Többet nem.
- Akkor már világos. Na mindegy, én nem mondhatok semmit. Jobb ha tőle tudod majd meg egyszer.. de ha itt maradtok, abban biztos vagyok hogy hamar a füledbe jut. Viszont én most megyek mert várnak. Örülök hogy megismertelek, szia! És sok türelmet Marcushoz. -köszönt el ezekkel a szavakkal. Várjunk csak... mégis miről beszélt? Mi az amiről ő nem beszélhet nekem? Ez az egész egyre furcsább! [...]
Hazaértem. Marcus a nappaliban ült és tv-zett. Nem látszott jó kedvűnek. Oda mentem hozzá és leültem mellé.
- Megnyugodtál? -kérdeztem nyigodt hangon. Nem jött válasz.
- Titkolsz valamit amit nem szeretnél elmondani. -mondtam.
- Pedig tudod hogy nekem elmondhatod, meglehet beszélni mindent közösen. -fogtam meg kezét. Valamin elgondolkodott majd magához húzott és hosszasan ölelt.
- Félek ha elmondom többet rám se mersz nézni. -szólalt megy egy perc után.
- Dehogyis! Bármit is csináltál nem fogok rád haragudni. Mondd el kérlek! -kérleltem.
- Nem szeretném.. nagyon rosszat tettem. Magamnak se tudom megbocsáltani. Azt lehetetlen lenne. Nem akarok erről beszélni többet! -állt fel majd visszaviharzott a szobába.
- Mindig ezt csinálod! Elmenekülsz a problémáid elől! Úgy viselkedsz mint egy idióta tini.. -dörömböltem az ajtón.
//Sziasztok! Rövid lett tudom☹️Szerintetetek mit titkolhat ennyire Marcus?🤔 btw ma van a szülinapom😁(17.)//
