>> Fogtam egy törölközőt és a pizsomám, na meg tiszta fehérneműt és elmentem tusolni. <<
Hamar végeztem, siettem vissza Marcushoz.
- Mit szólnál ahhoz ha rendelnénk pizzát vacsorára? -kerestem elő a telefonszámot.
- Nekem mindegy. Kaphatnék egy törölközőt? -kérdezte zavartan.
- Ja igen persze, a szekrényben oldalt találsz. -navigáltam. Míg Marcus fürdött addig kirendeltem a pizzát.
- Van egy kis gond!! -kiabált a fürdőböl.
- Mi az? -mentem az ajtó elé.
- Nincs itt váltóruhám, és csak úgy tudom megoldani ha boxerben maradok!
- Hát és?
- Múltkor az volt a bajod hogy kimertem jönni egy szál boxerben, és rám parancsoltál hogy öltözzek fel! -mondta az ajtón túlról, majd ekkor eszembe jutott mit is láttam akkor.
- Betakarózol és nem látszik ki semmid.. -nevettem.
- Felejtsd el, nem megyek ki mesztelenül! -szólt komolyan.
- Megjött a pizza! -folytottam vissza nevetésem, csak mert tényleg megjött a pizzás. Át vettem a pizzát és kifizettem majd visszamentem a szobába. Marcus pont ekkor jött ki boxerben, akaratlanul is szemem egyre lefelé haladt majd mielőtt ahoz a ponthoz értem volna inkább elfordultam és hoztam két tányért.
- Én vagyok attól zavarban, hogy te zavarba jöttél miattam. -mondta mikor visszamentem.
- Nem jöttem zavarba.. csak nem vagyok ahhoz hozzá szokva hogy egy szál valamiben flangál egy fiú a szobámban. -nevettem. Ezután elfogyasztottuk az ételt és kidőltünk az ágyon.
- Tele vagyok! -simogattam hasam.
- Na és fiú vagy lány? -viccelődött.
- Őhh.. nem tudom. -nevettem.
- Tényleg.. te mikor is leszel 23? -fordultam felé.
- Majd csak februárban. -bújt be az ágyba ahová követtem én is.
- 4 és fél évvel vagy idősebb nálam? -gondolkodtam el.
- Az sok?
- Szerintem nem.. -csúsztam hozzá közelebb.
- Miért kérdezted hogy mikor leszek 23?
- Azért mert apám 22 volt mikor a bátyám született.
- Ilyen korán? -vágott aranyos grimaszt.
- Annyira nem korai. Anyám akkor 19 volt, mikor engem szült akkor 24, apám 27. -meséltem.
- Nem is terveztek egy harmadikat?
- Nem tudom, nem hiszem. Te már elgondoltad milyen családapa leszel? -vontam kérdőre.
- Nem. Eddig úgy voltam vele hogy nem kell nekem család.. de azt hiszem akkor tök magányosan halnék meg. -gondolkodott el.
- Én majd sok gyereket szeretnék!
- Mennyit? -kezdett el játszani hajammal.
- Minimum négyet. De ha lenne egy ötödik esetleg hatodik, nem bánnám. -gondoltam bele mosolyogva.
- És mi van a hetedikkel? -nevetett fel.
- Talán ő lenne az utolsó.
- De hisz ez rengeteg! -csodálkozott utólag.
- Neked igen, nekem nem. -mondtam.
- Igazából ha belegondolok... lehet beválalnék ennyit attól a lánytól akit szeretek. -nézett a szemembe ami igazán zavarba ejtő volt. De valamiért szarul esik hogy mindig azt a lányt hozza fel.
¥Marcus szemszöge¥
- Értem. Az jó. -bólintott, lekapcsolta a lámpát majd hátat fordítva nekem kihúzodott az ágy szélére. Furcsáltam hogy így viselkedik. Jó kedve volt és most hirtelen elhúzódik tőlem.
Talán zavarja amit mondtam. Dehát róla beszélek csak nem tudja! Ha tényleg zavarja ez, akkor az csak azért lehet mert féltékeny, és ha féltékeny akkor az azért van mert... szeret? Ez hülyeség.. kizárt. De mi van ha mégis? Valahogy le kell tesztelnem!
- Nem beszélgetünk tovább? -kérdeztem, de nem jött válasz.
- Tudom hogy nem alszol.. -ragadtam meg derekát mire magamhoz húztam. Közben ficánkolt hogy emgedjem el de nem engedtem.
- Elmondod mi rosszat mondtam hogy elkezdtél durcázni? -öleltem még mindig.
- Fáradt vagyok.. ennyi az egész! -vágta rá hamar.
- 2 órája keltünk fel.. -forgattam szemeim.
- Én akkor is fáradt vagyok! -erősködött.
- Képzeld el hogy az a lány..
- Nem érdekel! -vágott szavamba.
- Végig se mondtam. -nevettem.
- Na szóval... az a lány aki tetszik, sőt odáig vagyok érte, tulajdonképpen nagyon okos, de egy kicsit buta is, mert nem veszi észre hogy róla beszélek egyfolytában. És azt hiszem saját magára féltékeny. -öleltem még mindig.
- Nem éredekel.. -próbált szabadulni.
- Carla ne legyél már ilyen! -fordítottam magamhoz, ekkor elfogyott a türelmem.
- Rólad beszélek, nem igaz hogy nem vetted észre! -néztem szemébe.
- Hogy rólam? -lepődött meg.
- Igen! Nem beszéltem ezelőtt senkivel és nem is ismerek más lányt rajtad kívűl.. már nem emlékszem mikor történt de kezdtelek megkedvelni napról-napra egyre jobban. Aztán már azt vettem észre hogy imádok benned mindent és belédszerettem. Persze tudom hogy te ezt magasról leszarod mert nem akarsz tőlem semmit. -mondtam elszomorodva a végét.
- Tényleg szeretsz? -hitetlenkedett.
- Túlságosan. -mosolyogtam.
- Én is szeretlek! -pirult el teljesen. Hirtelen nem tudtam mit mondani.. azt hittem férre hallottam de rájöttem hogy mégsem.
- Mi?? Az kizárt.. -ráztam meg fejem.
- Lehet az elején kényszerből kellett veled lennem, és rüheltelek mindennél jobban, de aztán mikor haza hoztál tökre elkezdtél hiányozni. Magamnak se akartam elhinni ezért magamba beszéltem hogy nem.. te nem. Másnap nem jöttél és eszembe jutott hogy te most elméletileg úton vagy New Yorkba és soha többett nem látlak, ezért egész nap ideges voltam és minden bajom volt. Majd jött a szülinapom és megjelentél, kimondottan örültem neked. Igaz hogy "összevesztünk" de ma, mikor berontottál a szobámba mikor Jack lesmárolt és megláttam a virágot a kezedben, na meg a hirtelen elsápadt arcod talán akkor jöttem rá. Utánad mentem és az helyett hogy bevallottam volna azt hogy szeretlek elkezdtem veled kiabálni, pont azért mert azt hittem nem érdekellek csak tök véletlen egybeesés hogy visszajöttél. Kifakadtam és sírni kezdtem, de te utánam jöttél és megnyugtattál. -mesélte ezt mind csillogó szemekkel.
- Szóval én vagyok az a hiányzó darab? -suttogtam szájára.
- Aha, de ha jól sejtem akkor megvan. -súrolta ajkai az enyémet, ugyanekkor már nem bírtam tovább és végre megérezhettem puha ajkait az enyémen.
