Boy with fun

Crisis

A gyerekek őrültek módjára futkostak a faházban össze-vissza (jobban körbenézve csak pár játékot és egy pokrócot véltem felfedezni), Hannah Taehyungon lógott, aki ezt nevetve tűrte, én meg alig mertem megmozdulni.

-Lazíts. Nem fogsz leesni. Mitől kéne félned? - pillantott rám Taehyung.

-Ez egy hülye érzés, amit nem igazán lehet irányítani. - feleltem összeszorított fogakkal.

-Mayaaa, nem fogsz leesni! Itt biztonságos! - jött oda hozzám az egyik iker és most először láttam rajta, hogy kedvesen közeledik felém, és nem csupán azért, hogy felidegesítsen.

-Te ki vagy? Jack vagy Julian? - kérdeztem gyorsan.

-Jack. - felelte a fiú, úgy tűnt, őszintén. Ekkor végre gyorsan megjegyeztem magamban, hogy a kék pólós volt Jack, a szürke pedig Julian. Siker!!

Szóval Jack odaült hozzám és rám vigyorgott.

-Ne félj! Itt fent nagyon menő! Nézz le! - utasított, mire hevesen megráztam a fejem.

-Nem. - mondtam határozottan. Jack elém állt és aranyosan lebiggyesztette a száját.

-Naaaa, légysziiii! - kérlelt, mire én halványan elmosolyodtam.

-Ez sajnos nem így megy. - utaltam arra, hogy nem egy "légyszi" fogja eldönteni, lenézek-e vagy sem. Jack azonban nem adta fel.

-Pedig látszik a zöld fű meg a medencénk is. Meg az egész házunk. - sorolta, én meg hirtelen elkaptam Taehyung pillantását, aki mosolyogva nézett Jackre.

-Sajnálom, kishaver, de nem merek lenézni. - ráztam a fejem, és megborzoltam Jack sűrű barna haját, aki vigyorgott. Jól esett, hogy megkedvelt.

-Én vagyok a kishaver, te leszel az én nagyhaverom! - jelentette ki, mire én szerintem az ittlétem óta először őszintén felnevettem. Máskor sokkal többet nevetek, de tényleg! Csak mostanság kissé stresszes voltam, azt hiszem.

-Oké. - emeltem fel a kezem egy ötösre, mire Jack belecsapott. Ezek után nem mozdult el mellőlem, ami tényleg jól esett. Nagyon cuki volt, ahogy néha kérlelt vagy bátorított, hogy nézzek le. Végül, úgy kábé a hatvanadik "légyszi" után kicsúszott a számon, hogy "oké", mire Jack szemei felcsillantak.

-Oké. oké, oké!! - kezdett felhúzni, én pedig nagyon óvatosan felálltam. Jack fogta a kezemet, és alig várta, hogy tényleg lenézzek.

-Na, Jack, jó voltál! - szólt Taehyung, akik körül a lányok fontoskodtak (vagyis megpróbálták becopfozni Taehyung fekete haját, ami elég vicces látványt nyújtott).

-Ne örülj előre. - morogtam. Nagyon féltem, de valamiért Jack támogatása egy kis erőt adott. A gyerekek valóban jó hatással vannak az emberre egyes szituációkban.

-Gyerünk, menni fog az, Maya! - ugrándozott mellettem Jack izgatottan.

-Jól van. Menni fog ez, Maya. - ismételtem sűrűn bólogatva, majd hirtelen hátranéztem. Csak egy pillanatig tartott, mert máris izzadni kezdett a tenyerem és azon kezdtem aggódni, hogy vajon a telefonom jól el van-e téve a zsebemben, nehogy leessen. De jó pont, hogy nem magamért aggódtam, hanem a mobilomért.

Jack boldogan buzdított, hogy még egyszer, még egyszer.

-Oké. - biccentettem, majd ezúttal sokkal több időre lepillantottam az udvarra.

Nem mondom, hogy nem szédültem, de kibírtam, és már csak azért se fordultam el. Hihetetlen, de egy kis srác bátorítása juttatott el odáig, hogy le merjek nézni több időre egy magas helyről.