Boy with fun

Hide-and-seek

Úgy nézhettem rá, mint egy földönkívülire. 

-Mi van? Miért? - pislogtam rá értetlenül. 

-Mert én jobban mosogatok. Abban jó vagyok. - felelte bujkáló mosollyal, mire én kikaptam a kezéből a tányért. 

-Először is: nem mosogatsz jobban nálam, mert az képtelenség. Másodszor: van mosogatógép. - mutattam a gépre, mire Taehyung csak megforgatta a szemeit, ami azt jelentette, hogy felidegesítettem. 

-Sokat szoktam mosogatni, ezért tutira jobban csinálom. - jelentette ki, én pedig nagyon gyerekesnek találtam, hogy ezen akadt fenn.

-Csak menj, majd én megcsinálom. - sóhajtottam unottan. Taehyung azonban az utamba állt, ami miatt beleütköztem a mellkasába. 

-Huppsz. - vigyorgott folyamatosan. Összeráncolt szemöldökkel ellöktem magamtól, de túl gyengére sikeredett, amit azonnal megbántam. Sokkal erősebbet is megérdemelne!

-Nem volt ez túl erős, hercegnő. - piszkálódott, de én minden ellenszenvemet és dühömet félretéve megráztam a fejem. 

-Nem fogok veled erőpróbát tenni. - morogtam. 

-Miért nem? - mosolygott. Miért akart ma minden áron az agyamra menni??

Válaszképp csak magunkra mutattam, jelezve, miszerint ő fiú, én lány, ő elég erős, én gyengébb. Utáltam ezt a tényt, de ha volt valami, amiben nem akartam vele versenyezni, az az erő. Mert úgy hiszem, annak eléggé egyértelmű lett volna a győztese.

-Csalódnom kell benned, hercegnő. - jegyezte meg. 

-Sajnálom. - dünnyögtem, majd hirtelen a konyhaasztal felé kaptam a fejem, ugyanis Taehyung mobilja ismét csörögni kezdett. Ő unottan megnézte, majd...megint kinyomta.

-Ki az? - kérdeztem, már csak azért is. 

-Semmi közöd hozzá. - vágta rá, majd kilépett a konyhából. 

-Na végre. - motyogtam, de azért magamban eléggé össze voltam zavarodva. Miért lett mindig olyan rossz kedve az után a bizonyos telefonhívás után? 

De aztán megráztam a fejem és eléggé hitetlenül meredtem magam elé. Mégis mióta érdekel engem Taehyung magánélete? Soha nem érdekelt. És ezen nem is kívántam változtatni. 

Este Jack kitalált valamit. Vagyis Julian ötlete volt, csak Jack vázolta fel nekünk. 

Bújócska. Wow. Nagyon nagyon régen bújócskáztam, ezért magamban kicsit örültem is. Na jó, a gyermeki énemet sosem fogom elveszteni! Csak Taehyung előtt nem mutattam ki, de valójában a Disney mesék a kedvenceim és igenis hercegnő szerettem volna lenni kislány koromban is. Most se lenne rossz, bár akkor mindenképp egy férj nélkül szándékoznék uralkodni, mint ahogyan Mia akarta a Neveletlen hercegnőben. 

-Benne vagyok. - felelte Taehyung. Én is helyeseltem, így hát kezdődhetett a játék. 

-Én számolok először! - jelentkezett Hannah, mire mindenki egyetértett. Hannah elkezdett számolni (harmincig, mert Taehyung szerint a húsz túl rövid idő), mi pedig azonnal felálltunk és mindenki elkezdett rohanni valamerre a házban. 

Láttam, amint Julian felrohant az emeletre, aztán Haley a konyhába futott, a többiekben pedig nem voltam biztos. 

 Végül én is az emeletet választottam. 

Beosontam a saját szobámba, és bemásztam az ágy alá. Éppen, hogy befértem, ezért roppant kényelmetlenül kezdtem érezni magam, pedig Hannah még harmincig se számolt el. 

Mindegy, muszáj volt kibírnom, aztán, amikor hallottam, hogy Hannah baktat fel az emeletre, megpróbáltam a lehető legcsendesebben várakozni, bár már fájtak a tagjaim. 

Meglepetésemre Hannah az én szobámba nyitott be először (hogyhogy nem a földszinten kezdte a keresést??), és így engem talált meg először. Bekukkantott az ágy alá, majd hangosan elkiáltotta magát, hogy "megvagy!", mire én elgémberedve, de boldogan másztam ki. 

Viszont engem talált meg először, szóval én lettem a vesztes, vagyis én kellett legyek a hunyó a következő körben. 

-Segíts megtalálni a többieket! - suttogta Hannah. Bólintottam és együtt mentünk tovább. Megtaláltuk Jacket, aki szintén a saját ágya alatt bújt el, majd rögtön utána Juliant is, aki a fürdőszobában gubbasztott az ajtó mögött. 

-Már csak Haley és Taehyung van hátra. - suttogta Julian izgatottan, én pedig mondtam, hogy szerintem a konyhába menjünk. 

Igazam is volt, Haley bebújt a konyhaszekrénybe, amivel nagy sikert aratott, mert a fiúk egyből azt kezdték tervezgetni, hogy majd az anyukájuk elől is ide fognak bújni. 

Már csak Taehyungot kellett megtalálnunk. 

Nagyon elbújt, ezért egy idő után szétváltunk, aztán, amikor már a kiabálásunkra sem jött elő, kezdtünk igazán összezavarodni. Haley majdnem elsírta magát, amiért Taehyung "elveszett". Én se értettem, mi van. Mégis hova bújhatott el ilyen jól? 

Aztán egyszer csak meghallottuk a bejárati ajtó csapódását és Taehyung lépett be, egy hátizsákkal a kezében. 

-Te meg hol voltál? - tettem csípőre a kezem összehúzott szemöldökkel. 

-Ja, hoztam pár cuccot otthonról, mert már tegnap óta ugyanazt a ruhát hordom. - vázolta a helyzetet nyugodtan, mire Jack és Julian egyszerre kezdtek el reklamálni. hogy ez nem fair, mert Taehyung nem is elbújt, hanem egyenesen hazament. 

-Ez béna húzás volt. - ingattam a fejem, a lányok azonban nagyokat nevettek, és Taehyung is jól szórakozott a saját hülyeségén. De aztán megígérte, hogy nem csinál ilyet többet. Idióta!

Ezúttal én számoltam (Taehyung persze megjegyezte, hogy béna vagyok, mert én vesztettem, amire csak megforgattam a szemeimet), majd miután hallottam, hogy mindenki elrohant és elszámoltam harmincig, elkezdtem a keresést. 

A konyhában kezdtem, de senki nem volt ott, így beosontam az egyik hálószobába (gondolom, a szülőké), és ott meg is találtam Haley-t, aki nevetgélve mászott elő az ágy alól. Ezek után megfogta a kezemet (úgy tűnt, már ő sem utált), és együtt kerestük tovább a többieket. 

Megtaláltuk Hannah-t a mosdóban, majd Juliant a szobájában, és végül Jacket is, aki igazán kreatív módon az anyukája szekrényében bújt el a sok ruha közé, így eleinte majdnem be is csuktuk, mert nem láttunk bent senkit, de aztán Hannah felkiáltott és rámutatott egy lábra, ami kilátszott a sok ruha közül, így meglett Jack is. 

Megint Taehyung maradt utoljára, ami idegesített. Túl jó volt bújócskában!

Végül ismét az lett, hogy külön váltunk, így én egyedül kerestem tovább. Felmentem a szobámba és benyitottam. 

Mivel már odakint is besötétedett, így a szobában is teljes sötétség volt. Körbenéztem, de alig láttam valamit, aztán valami nyikorgás a frászt hozta rám. 

-Taehyung? - szólítottam félve, mert félek a sötétben.

-Váááááááááá!!!! - ugrott elém a srác üvöltve, mire én egy hatalmasat sikítottam és hozzávágtam a párnát.

-TE IDIÓTA, EZ BÚJÓCSKA, NEM A HORROR HÁZ!!! - kiáltottam halálra rémülve.