Boy with fun

Compliments

Jack a karomat rángatta, hogy induljunk már, majd Julian is csatlakozott, Haley a kanapén ugrált a babájával a kezében, Hannah pedig Taehyungon lógott és folyamatosan azt kérdezgette csillogó szemekkel, hogy "komolyan megyünk a tengerpartra??". 

Egy hatalmasat sóhajtva lenyugtattam a fiúkat (már amennyire tudtam), hogy igen, mindjárt indulunk. Nem akartam lerombolni a jókedvüket azzal, hogy nemet mondok. Na meg én voltam az egyetlen, aki ezt rossz ötletnek tartotta. 

-Utállak. - motyogtam Taehyungnak, aki igazán fel volt dobódva valamiért. Idegesítő!!

-Én is téged, hercegnő. Készítsd a fürdőruhádat. Indulunk. - felelte lazán, fülig érő szájjal. Miért élvezte ezt annyira? Nem jutott el az agyáig, hogy mekkora felelősség zúdul ezzel a nyakunkba? Éppen elég volt a házon belül figyelni a gyerekekre!

Segítettem összepakolni Hannahnak és Haleynak, akik egymás szavába vágva áradoztak arról, hogy mi minden jó dolog van a tengerparton. Hannah úszni akart, Haley inkább homokvárat építeni. Elmosolyodtam a terveiket hallva. 

-Mindenre sor kerül. - ígértem meg nekik, mire Hannah megölelt. Ez nagyon jól esett, mert eddig csak Taehyung érdekelte, most azonban talán engem is megkedvelt végre. 

A lányok a kezemet fogva léptek ki velem a nappaliba, ahol a fiúk már nagyon izgatottan várakoztak. 

-Mehetünk? - kérdezte Taehyung, kezében egy nagy táskával. Majd tekintete megakadt rajtam. - Neked hol vannak a cuccaid, hercegnő? Ne mondd, hogy nem mész be a vízbe. - szekált idegesítő mosollyal, mire én  a szemeimet forgatva megráztam a fejem. 

-Hazaugrok a fürdőruhámért. Mert én nem hoztam azt ide. - feleltem, és inkább Taehyungot tartottam furcsának, aki elhozta magával. De eszembe jutott, hogy biztosan ez volt a szándéka már régebb óta. 

Szóval én gyorsan hazarohantam (ami kábé harminc másodpercembe telt) és előkerestem a fürdőruhámat. Nagyon régen voltam már a tengerparton, attól függetlenül, hogy közel volt, de sajnos év vége felé sosincs időm semmire, pedig imádtam a tengernél lenni. 

Amikor kiléptem a házból, Taehyung és a gyerekek már ott várakoztak. 

-Én vezetek. - jelentette ki Taehyung. 

-Én vezetek. - jelentettem ki. Egyszerre mondtuk, mire mélyen egymás szemébe néztünk és mindketten valami ütős érven agyaltunk. 

-Te nemrég szerezted meg a jogsid. Nem bízom benned. - húzta össze a szemét Taehyung gyanakodva. 

-De egyből átmentem és nagyon jól vezetek! - érveltem. - Te meg túl gyorsan mész. - vágtam rá. 

-Nem is igaz! Még sosem ültél a kocsimban! Honnan szedted ezt? - rázta a fejét hitetlenkedve. 

-Láttam párszor, ahogy elindultál a suliba. Túl gyors. Veszélyes. - fontam keresztbe a karom magam előtt, és fejemmel a gyerekek felé intettem. Szegények már eléggé unatkoztak, vagy éppen kérleltek minket, hogy induljunk már. Sajnos, amikor mi ketten vitáztunk, nem igazán érzékeltük a körülöttünk zajló eseményeket. 

-Veszélyes? Te tényleg nem láttál még vezetni, hercegnő. - hitetlenkedett. 

-Akkor is én fogok. - jelentettem ki. Taehyung megrázta a fejét. 

-Oké. Kő, papír, olló. - ajánlotta, mire én bólintottam. Jack nekem drukkolt, Hannah azonban Taehyungnak, így még szurkolóink is akadtak.

És...én nyertem!!

Taehyung morogva fogadta el a vereséget, majd egykedvűen beterelgette a kocsiba a gyerekeket. Anyuék autóját szoktam vezetni (az én szüleim a nagymamámhoz ugrottak át ma, azért nem találkoztam velük otthon), és már egyre jobban ment. 

A gyerekek hátra ültek, Taehyung pedig mellém. 

-Tudod, hogy kell elindítani? - piszkált látszólag komoly arccal, de a szemein láttam, hogy mosolygott. 

-Nagyon vicces. - grimaszoltam, majd beindítottam a kocsit. 

Még nem igazán tudtam másfelé koncentrálni, csakis a vezetésre, az viszont nagyon is feltűnt, hogy Taehyung egyfolytában engem nézett, ami bevallom, nagyon zavart a koncentrálásban. Miért nem tudott legalább ilyenkor békén hagyni??

-Ne bámulj már. - motyogtam a kormányt szorongatva. 

-Csak ellenőrzöm, hogy mindent jól csinálsz-e. - felelte, de  ez gyenge válasz volt. Ha valóban a technikámat ellenőrizte, akkor miért csak az arcomat nézte? Ah...direkt csinálta, hogy felidegesítsen. 

-Hogyne. - hagytam rá, majd inkább az útra összpontosítottam. 

-Mikor érünk már oda? - kérdezte Hannah és a többiek is folyamatosan nyüzsögtek hátul. Nem bírtak nyugton ülni. 

-Fél óra. - mondtam, mire Hannah unottan fújtatott egyet. 

Taehyung bekapcsolta a rádiót, és amikor talált valami 90-es évek adót, ott hagyta. Énekelgetett mellettem, én meg azon kaptam magam, hogy nagy szemekkel. csodálkozva meredtem magam elé vezetés közben, ugyanis Taehyungnak jól szólt a hangja. Olyan mély volt! 

Oké, valószínűleg ez az első és az utolsó dicséret, ami megfogalmazódott róla a fejemben...

-Énekelj velem. - szólt rám hirtelen, mire én majdnem megnyomtam a dudát meglepetésemben. 

-Nem! - feleltem hitetlenül, az átlagosnál talán magasabb hangon. Mik nem jutottak az eszébe! Még ilyet, hogy énekeljek vele! Ez megőrült!

-Csalódtam benned...pedig egy hercegnőnek szépen kell énekelnie. - jegyezte meg, mire én egy pillanatra oldalra néztem, és egy mosolygós Taehyung bámult vissza rám.  

-Nem vagyok hercegnő. - sóhajtottam fel. 

-Nem hát. - mondta, de a hangsúlyából hallottam, hogy nem így gondolta. 

-Mondd, hogyan jött ez a furcsa becenév? - ráztam meg a fejem. Már tényleg kíváncsi voltam rá. 

-Csak rád néztem és ez jutott eszembe... - felelte, mire ezúttal tényleg beletenyereltem a dudába.