Sziasztok! ^^
Nagy nehezen sikerült ezzel a résszel is megbírkóznom. Mostanában nagyon sok házit kaptunk fel, így kevesebb időm van az írásra, de amikor csak tudom, hozom a részeket!
Na de jó olvasást kívánok Domdorodomnak és persze mindenki másnak is! 💕
Amikor nagyon durván összevesztek
Part 3
Minden egészséges kapcsolatban vannak nehézségek, amik sokszor nagy veszekedésekbe torkollanak.
Se a felhőtlen, gondok nélküli kapcsolat, se a vitákkal teli viszony nem jó. Ha a kettőt ötvözzük, abból lesz az igazi tartós, boldog kapcsolat.
De, hogy kinek mi a nehéz?
Kinek a pénzügyekkel kell vesződie, kinek egy boldogtalan párkapcsolat szegi jókedvét.
Neked viszont azzal az űrrel kell megbírkóznod, amit Yunho hagy maga után, mikor hónapokig tartó turnéra indul.
Az az időszak egyikőtöknek sem könnyű. Te rendkívül magányosnak és elhagyatottnak érzed magad, míg barátod a világ másik felén a hiányod miatt szenved. De akárhányszor ez a kellemetlen helyzet merül fel, közösen együttes erővel átvészelitek, hogy aztán a nehéz hónapok elteltével egymás érintéseit, szerelmes szavait, hosszú és érzelemdús csókjait élvezhessétek.
- Hazaértem - kiáltotta el magát Szerelmed az ajtóból egy szép péntek estén, miután hazaért a
munkából - Milyen napod
volt? - ölelt át hátulról, fejét a nyakadba fúrva, miután megtalált téged a konyhában.
- Egész jó - fordultál szembe vele mosolyogva - Neked? - érdeklődtél kedvesen.
- Unalmas - fonta szorosabbra karjait derekad körül - egész nap csak arra vártam, hogy veled lehessek - csókolt meg hosszasan - és most, hogy hétvége van, minden percem veled fogom tölteni - nyomott egy újabb, hosszú, percekig tartó csókot ajkaidra.
- Yunho - kuncogtad - ki fog hűlni a vacsora - bújsz ki lassan ölelő karjai közül.
- Csináltál vacsorát? - nézett rád csillogó szemekkel - Ahh Jagi, egy áldás vagy! - ültetek le közösen enni.
Vacsora után pedig közös döntés alapján leültetek filmet nézni. Számodra mi sem pihentetőbb, mint egy péntek este, Yunhoval elnyúlni egy kényelmes kanapén, és egymás társaságában élvezni a filmet.
- Annyira hiányzott már ez - suttogja a füledbe, csípődet cirógatva.
- Nekem is- adtál egy gyors puszit arcára, majd visszafordulva a film felé, szentelted újra figyelmedet a romantikus drámának egészen addig, míg el nem nyomott az álom.
Reggel barátod kissé feszültebb hangjára ébredtél fel. Mikor az oldaladra fordultál, az ágy másik fele üresen tárult a szemed elé, amit szomorúan konstálva ültél fel, megpróbálva a lehető leggyorsabban kiűzni szemeidből a fáradságot.
- Oh, hát felkeltél? - mászott be melléd az ágyba hirtelen Szerelmed egy keserű mosollyal az arcán.
- Történt valami? - tűnt fel azonnal szokatlan arckifejezése.
- Hongjoong hívott. Azt mondta, hogy a menedzser beszélni akar velünk. Van egy sanda gyanúm, hogy nem lesz túl örömteli a hír - fújta ki gondterhelten barátod a levegőt.
- Reméljük minden rendben
lesz - ölelted meg Yunhot, majd egy kissé hosszabbra nyúlt búcsú után útjára is engedted.
Már vagy 2 órája tettél-vettél közös lakásotokba, főztél, takarítottál, mostál, mikor ajtónyitódásra lettél figyelmes. Pont jókor, már nem tudtál mit kezdeni magaddal.
- Sziaa - szaladtál gyorsan az ajtóhoz, hogy üdvözölni tudd Yunhot - Minden rendben volt? - pillantottad meg szomorúságát elpalástolni próbáló Szerelmedet.
- Nem igazán - vette át az uralmat érzelmein a színtiszta szomorúság.
- Baj van? - kezdtél már el te is aggódni.
- T-turné lesz - nyögte ki nagy nehezen Yunho bánatának okát - Egy hét múlva hónapokig tartó turnéra megyünk. Csak a menedzser most szólt - hajtotta le a fejét.
- Mi? T-turné h-hónapokig? - csuklott el a hangod azonnal, a sírás szélén állva.
- Igen - nézett fel rád pár pillanat elteltével, majd mikor tekintete találkozott könnyáztatta arcoddal, azonnal szorosan magához vont.
- Sajnálom T/N! - simogatta a hátad vigasztalásképpen, mire még inkább sírni támadt kedved.
Egészen addig karjaiban tartott, míg sírásod nem csillapodott, és utána sem volt hajlandó elengedni téged. Így felkapva ölébe hálószobátokba ment, majd ott az ágyra telepedett veled, újra szorosan magához húzva.
- Semmi baj, T/N - kezdett el újra nyugtatólag simogatni Yunho, mire jóleső érintései hatására álomvilágba zuhantál.
Órák elteltével, visszatérve álomvilágodból, lassan elkezdted nyitogatni szemeidet. Az első dolog, amivel először tekinteted találkozott, az Yunho aggódást sugárzó arca volt, mely keveredett a fáradtsággal és a gondterheltséggel.
- Jagi! - vette észre, hogy felébredtél, majd rögtön ölelésbe húzott, amit azonnal viszonoztál - Jól vagy? - simogatta hajadat.
- Igen - dünnyögted mellkasába a választ - Ne haragudj, hogy ennyire kiborultam, csak... - csukott el ismét a hangod.
- Nyugodj meg! Majd együtt ügyesen átvészeljük- mosolygott rád biztatóan.
- Igen, együtt! - bújtál hozzá újra.
- De addig még van egy teljes hetünk - húzott fel az ágyról néhány csendes perc után Yunho egy óvatos mosoly kíséretében.
- Igazad van! Használjuk ki az időt, ameddig csak lehet - mosolyodtál el te is.
Az elkövetkezendő egy hét sajnos akaratod ellenére nagyon gyorsan eltelt. Ilyenkor lehet azt mondani, hogy "jó társaságban repül az idő". Yunhoval minden lehetséges pillanatot kihasználtatok, csak, hogy előre is pótolhassátok a külön töltött hónapokat.
Nagy séták a közeli parkban, otthonülős randik, közös filmnézések esténként. De sajnos minden jónak egyszer véget kell érnie.
- Mennem kell - bújik hozzád szomorúan - Ígérem, hogy mindennap hívlak majd! De ha nem lesz időm a hívásra, akkor mindenképpen írok majd neked. De olyan nem lesz - csókolt meg hosszasan utoljára, majd kisétált hónapokra az életedből.
Megígérte. Megígérte, hogy fel fog hívni. És te naiv elhitted.
Az első pár nap szinte tökéletesen zajlott. Napközben többször is telefonáltatok, ha nem volt ideje, akkor üzenetet küldött, este pedig órákon keresztül videóhívásoztatok.
Ahogy teltek a napok úgy ritkultak a videóhívások, majd a telefonbeszélgetések, végül pedig már az üzenetek is eltűntek. Már három hete, hogy Yunho elment, és azt vetted észre, hogy egyedül töltöd unalmas mindennapjaidat hatalmas lakásotokban, semmi hívás vagy üzenet nélkül.
Már-már kezdted azt hinni, hogy barátod már nem is emlékszik rád. Napokon keresztül vársz üzeneteire, egészen addig, míg egy szerda délután el nem fogy a türelmed.
- Najó, most lett elegem! - nyúltál idegesen telefonod után - Most jól megmondom neki - hívtad fel Yunhot, de nem vette fel, ezért a hangposta kapcsolt be.
- Végülis nekem a hangrögzítő is
jó - fújtad ki mérgesen a levegőt.
- Hallo! Itt az elhanyagolt barátnőd. Tudod, hatalmasat csalódtam benned.... azt ígérted minden nap fel fogsz hívni. És én hülye pedig elhittem. Tisztában vagy te egyáltalán azzal, hogy milyen nehéz ez most nekem?! Itthagytál egyes egyedül hónapokig, és emellett pedig még egy nyamvadt "élek" üzenetet se vagy képes dobni nekem. Irtózatosan jól esik... Kösz szépen! Ennyi erővel már szakíthatnánk is, hisz úgy se vagyok már számodra fontos. Bár így jobban belegondolva nem is lenne olyan rossz ötlet! - fejezted be immáron már sírva a monológodat, majd lenyomtad a küldés gombot.
Iszonyatosan rosszul érzed magad. Tegnap óta alig ettél valamit, aludni sem tudsz és emellett pedig még egész nap Yunhon jár az eszed, ami miatt nagyon sokszor sírhatnékod van.
Elhatároztad, hogy ma viszont kimész sétálni. Muszáj lesz már kiszellőztetni a fejed. Ám amint kiléptél az ajtón, két erős kar tolt vissza téged a lakásba.
- Mi a...? - folytotta beléd a szót Yunho egy határozott csókkal.
- Yunho! - toltad el magadtól barátodat - Mit csinálsz itt? - sokkolódtál le.
- Korábban hazajöttem - engedt el.
- Csak nem hiányoztam? - kérdeztél vissza gúnyosan.
- T/N - sóhajtott egy mélyet, majd nekikezdett mondandójának É-én annyira sajnálom! Egyszerűen annyi dolgom volt, hogy még arra se volt időm, hogy leüljek. Tudom, hogy ez egyáltalán nem mentség, és, hogy az egész az én hibám. Nem szabadott volna elhanyagoljalak téged, életem értelmét. Egy percig se gondold azt, hogy nem vagy számomra fontos! Te vagy a mindenem, nélküled megszűnnék létezni - fonja lassan derekad köré karjait - és csak remélni merem, hogy nem rontottam el úgy köztünk a kapcsolatot, hogy az már szakításhoz vezessen - ült ki arcára az ijedtség.
- Szeretlek- nézel fel rá könnyes szemekkel - Szeretlek, akármit is teszel- suttogtad, majd barátod lágyan ajkaidra tapadt, te pedig karjaiba olvadva, hagytad, hogy jóvátegye hibáit.
Aztán, hogy hogyan folytatódik tovább a történet, azt már mindenkinek a saját fantáziájára bízom! 😉
