2.Káros, de még is jó

386 17 2
                                    

Egy hét telt el azóta az eset óta. Jó messziről elkerülöm azt az utcát, még szerencse, hogy akkor, csak kerültem a sulit és nem a megszokott rövid útón mentem. Így kegalább nem kell azzal szopnom, hogy kerülgetem mint a gólya fost. Ha arra a délutánra gondolok a gyomrom görcsbe ugrik és az izgatottság urrá lesz rajtam.

Suliba menet találkoztam két osztálytàrsammal akik a legjobb haverjaim. Jinnel és Taehyungal. Kurva bolond mindkettő, ezt nagyon szeretem bennük. Jin szerzi be nekem az anyagot. Hárman szoktunk együtt drogozni és inni.

A nap unalmasan telt. Végig szenvedtem az órákat két tesómmal, közben szivattuk a tanárokat és beszéltúk pénteken melyik buliba menjünk ahol rendesen meghúzhatjuk a ribancokat.

Az órák szenvedve, de elteltek. Arra gondoltam beülök kedvenc kávézómba. Úgy is nagyin rég voltam már bennt. Utóljára egy hónapja mikor is az egyik kiszolgáló csajt meghúztam a raktárban. Úgy sikítozott alattam mint egy rossz kurva. Bár az igazat megvallva az is.

Betértem kedvenc helyemre, majd leültem az egyik asztalhoz. Nemsokára már elöttem is termett egy ribi.

-Szia Yoongi.-vinnyogta.

-Szia szivi, a szokásosat.-kacsintottam rá.

-Oké.-pirult el. Az igazat megvallva imádom, hogy ilyen érzést váltok ki minden lányból.

Mikor is kihozta a rendelésemet átnyújtottam neki a pánzt, ő elvette és átnyújtott egy kis cetlit. Tudtam mi van a cetlire írva. Elmosolyodtam és elvettem tőle a cédulát.

Békésen elkortyolgattam italomat, majd felálltam és távoztam. Előhalásztam hű társamat és meggyújtottam. Amint beszívtam a káros füstöt, szívem azonnal megnyugvásra lelt. Minden bajom elszállt. Ahogy kifújtam a füstöt azzal együtt minden feszültségem tovaszállt. A lelkem igazán csak akkor nyugszik meg ha magamban tehetek kárt. Élvezetet nyújt a fájdalom, ahogy tüdőm reagál a káros anyagra.
Érzem, hogy élek.

Sajnálom, higy ennyire rövid lett.
Remélem azért tetszett!💜

WITHOUT YOU!/Yoonkook\ BefejezettTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang