5.Vége.

255 12 4
                                    

Az elmúlt hónapokban Jungkookkal sokkal erősebb lett a kapcsolatunk, sőt mi több elválaszthatatlanok lettünk. Jiminnel is nagyon jóba lettünk, főleg én. Kiderült, hogy nagyon sok a közös bennünk. Lett egy imádnivaló párja, minden okés köztük. Sokat járunk el négyesben. Jungkook apja minden támogat Jungkookot és engem. Késöbb el is költöztünk Jungkookkal egy kertes házba. Lett egy macskánk Mochi. Ezen felül meg apámék kitagadtak amiért "buzi" lettem, és hogy Jungkookkal vagyok. Végleg megszakítottam velük a kapcsolatot. Úgy néz ki Jungkookkal lassan átvesszük az apjától az üzletet. Az apja végre szerelemre lelt. Nagyin aranyis a barátnője. Kook először nagyon nehezen viselte, de megbékélt, szerencsére. Szoktunk közösen kirándulni menni. Vacsorázni. Úgy érzem rendbe jön lassan az életem. Likvidáltam a számomra mérgező embereket és dolgokat. Jungkook is mindenben támogat és mellettem van, mindenben számíthatok rá. Nem is tudom, hogy hogy szerethetett pont belém. Nem tettem semmi kedves gesztus felé. Már mindegy, az a lényeg, hogy nagyon szeretjük egymást, és visszük felfelé az életünket. Azt hiszem minden rendben az életemmel.

Boldog vagyok.


Szeretném mindenkinek megköszönni aki olvasta  akönyvemet és csillagozott. Nagyon sokat jelent ez nekem.❤

Naabot mo na ang dulo ng mga na-publish na parte.

⏰ Huling update: Sep 17, 2021 ⏰

Idagdag ang kuwentong ito sa iyong Library para ma-notify tungkol sa mga bagong parte!

WITHOUT YOU!/Yoonkook\ BefejezettTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon