I Love You 「Jikook」✓

ₙᵢₙₜₕ

— Ho-hogy mit csináltak? – kérdezte dadogva.

— Felhívtak! Jihyun, te tényleg ennyire hülye vagy? – kérdezte Jimin öccsére nézve.

— Már kikérem magamnak! Nem vagyok hülye, csak félre értettem egy-két dolgot...

— Jihyun, szerintem inkább ne mondj semmit, még felhasználhatja ellened. – szólok oda neki poénból.

— Ez úgyszintén rád is vonatkozik. – mondta Jimin, mire nekem egyből lefagyott a vigyor az arcomról.

— Már megbocsáss, de nem értem, hogy mit mondhatnék, amit fel tudnál használni ellenem. De ha jobban bele gondolok, te is mondtál nekem néhány dolgot múlt éjjel, amit szerintem nem szeretnéd, hogy megtudjon az öcséd... – mondom ártatlanul, majd felveszem vele a szemkontaktust.

— Igazán? - kérdezi hitetlenül vigyorogva. — Nekem nincs mit titkolnom. Szóval mondhatsz akármit. Esetleg, te akarnád, hogy tudja, hogyan is hancúroztunk még annó? – kérdezi egy diadalmas vigyorral a képén, mire én csak elvörösödöm.

— Szerintem én inkább megyek. – szólal meg Jihyun.

— Nem mész te sehova! – szóltunk rá egyszerre.

— Akkor hadjátok már abba! Annyit tiltakoztok, hogy nem vagytok együtt, de csak úgy veszekedtek, mintha házasok lennétek.

— Igazad van. Abbahagyjuk. - mondtam, majd leültem.

— Jeongguk, ennek kettőnk között, még nincs vége. – mondta, majd két ujjával mutatta, hogy rajtam tartja a szemét.

— Akkor, az a baj, hogy anyáék abban a tudatban vannak, hogy ti ketten együtt vagytok. És ez még egy problémához vezet.

— Mihez? – kérdeztem.

— Anyáék nagyon kedvelnek téged, és pont ezért nem fogják hagyni, hogy csak úgy kárba vesszen az egész.

— Várj már! Mi a fenéről beszélsz már megint?! De te bele gondoltál abba, hogy a testvérednek eddig barátnője volt, és most egy fiúval akarnák összeadni?

— A szüleim tudják, hogy biszex vagyok. – mondta.

— Na jó. Figyeljetek, beszéljetek a szüleitekkel, és mondjátok meg, hogy nem igaz. – mondtam fáradtan.

— Én azt javasolnám, hogy ne. – szólalt meg Jihyun. — Előbb utóbb úgyis meg fog történni, szóval miért rontanátok ezt el?

— Elegem van belőletek!

Elővettem a mobilom, majd felhívtam Jimin és Jihyun anyukáját, hogy mondjam el, hogy ez az egész nem igaz, mert már nagyon idegesített.

— Haló? Jó napot! Van egy kis ideje beszélni? – szóltam bele a telefonba, mikor felvette.

— Jeongguk, szia édesem! Hát persze.

— Figyeljen, én nem tudom, hogy mit mondott Jihyun magának rólam és Jiminről, de nem iga–

— Jeongguk, nem kell tagadni. Tudom, hogy szeretitek egymást.

— Ho-hogy mi van? – kérdeztem hitetlenkedve, és a fiúk ilyedten néztek rám.

— Észre vettem ám, hogy akkoriban, hogy néztetek egymásra, ezért ne tagadjatok semmit.

— Mi nem fogunk összeházasodni! – jelentem ki. — Jihyun valamit félre értett, és ezért mondta. De nem igaz.

— Hát akkor rendben van. – mondta szomorkásan. — Akkor remélem késöbb így is lesz. Most viszont le kell tennem. Vigyáz magadra!

— Rendben. Viszhall!

Bontotta a hívást, én pedig eldobtam a telefont a kanapéra.

— Na, mit mondott?

— Semmi érdekeset. Csak azt, hogy megérti. Viszont nekem valamit meg kell beszélnem Jiminnel. Úgyhogy, ha megtennéd, hogy elmész, azt megköszönném.

— Oké. Most akkor megyek. – állt fel, majd elhagyta a lakást.

— Minden rendben? – kérdezte aggódva.

— Igen. Csak nagyon furcsa.. Anyukád azt mondta, hogy látni lehetett rajtunk még régebben, hogy szeretjük egymást..

— Hát...

— Arra célzott, hogy... Jimin?

Zavartan felém kapta a fejét és összepréselte ajkait.

— Figyelj, anyu sem fiatal már. Mostanában minden hülyeségeket össze zagyvál...

— Rendben. De tényleg akarok mondani valami fontosat.

— Hallgatlak.

— Jihyun látta a dobozkát a szobádban, és ezért gondolta azt.

— Ki is nyitotta?

— Nem. Csak annyit mondott, hogy látta a dobozkát. Nem szeretném megmondani, hogy mit csinálj, de...

— Ma adtam el a gyűrüt, ha ezt akartad mondani.

Bólintottam egyet, majd bementem a konyhába, inni egy kis vizet. De mire vissza mentem a nappaliba, nem találtam Jimint.

— Jimin! – kiáltottam.

— A hálóba vagyok. – kiáltott, én még az említett helyiség irányába indultam.

Jimin a kezében egy képet tartott, amin én voltam, és a volt barátom. Nagyon szép emlék fűz ahhoz a képhez, ezért a szobámban hagytam.

— Ez ki? – kérdezte rám nézve.

— Ő? A volt barátom. - feleltem.

— Miért van kép veled és vele a hálódban? – kérdezte rám pillantva. Én pedig hitetlenkedve álltam a tekintetét.

— Azért, mert szép emlék fűz ahhoz a képhez, és szerettem azt az embert. Talán baj? – kérdeztem szemöldöket ráncolva.

— Szeretted? – kérdezte halkan, majd elkuncogta magát. — Jihyun azt mondta nekem, hogy megcsalt..

— Megcsaltak, de nem ő volt. Nem csak egy kapcsolatom volt.

— Megértettem... – mondta majd vissza rakta a helyére és ismét szemembe nézett. — Én most elmegyek. Van még némi dolgom. – ahogy ezek a szavak elhagyták a száját, el is viharozott.