I Love You 「Jikook」✓

ₑₗₑᵥₑₙₜₕ

— Gyere a szobádba! – mondtam, és elindultam a helyiség felé.

Mikor beértünk becsuktam az ajtót, és mérgesen néztem rá.

— Miért kell felhoznod az exem? Talán zavar az a kép?

— Képzeld, igen! Kurvára zavar.

— És mégis miért?

— Azért, mert tudom, hogy én is lehettem volna azon a képen.

— Ezt nem értem.

— Tudom, hogyha tudtad volna, hogy mi történt volna azon az éjszakán, akkor veled lehettem volna!

— Jimin..

— Zavar, hogy nem akarsz megszabadulni attól az emléktől, mert tőlem könnyen megszabadultál...

— Ez nem igaz. Te távolodtál el tőlem!

— Azért, hogy húzz vissza magadhoz, de ezentúl szorosabban!

Közelebb lépett hozzám, és bal kezével arcomat kezdte cirógatni. Csökkentve azt a minimális távolságot kettőnk között, ajkai után kaptam, majd egy lassú csókba hívtam.

Habozás nélkül csókolt vissza, majd míg ő kezét derekamon pihentette, én az enyémeket nyaka köré kulcsoltam.

Egy kis ideig még így álltunk és csókolóznk, de az idilli pillanatot Jihyun zavarta meg.

— Megjött a kaja! – kiáltotta.

— Most megyünk. – szólok, és elválva Jimintől megyek az ajtóhoz. De ő karomnál fogva vissza húz, és egy gyors csók után elenged.

Együtt hadjuk el a szobát, majd a nappaliba érve leülünk enni.

— Ggukie megkóstolod? – kérdezte Jimin, mire én bólintottam, és egy szelet pizzát megfogva a számhoz közelíti, hogy harapjak belőle.

— Én is kérek. – szólal meg Jihyun.

— Neked is van, elégedj meg a tiéddel! – szól rá Jimin, és ismét ad egy harapást a pizzából.

Jihyun fújtatva nézi végig a cselekedetét, mire nekem nevetnem kell.

— A legjobb barátomnak adsz, de az öcsédnek nem? – kérdezte, mire Jimin pislogás nélkül meredt rá.

— Hé! Semmi közöd hozzá.

— Rendben. Gguk, te adsz a tiédből?

— Vegyél. – rántottam vállat.

— Adj te nekem. – értetlenül néztem rá, de vállat vonva adtam neki, de Jimin kikapta azt a kezemből és megette. — Annyira tudtam! – kiált fel.

— Jihyun, kérlek hagyd már abba. – mondtam unott arckifejezéssel rá nézve.

— Most miért?

— Mert te nem tudsz semmit. – szólt közbe Jimin.

Ezután nem igen szólalt már meg. Miután elfogyasztottuk az ételt, én elmentem még a mosdóba. Amikor végeztem kezet mostam, majd kimentem. Vissza érve a nappaliba, láttam, hogy csak Jimin van már ott.

— Jihyun?

— A konyhába ment. Nincs szerencséd.

— Én szerintem megyek.

— Már?

— Igen. Fáradt vagyok, és holnap korán kell kelnem.

— Oké. Kikísérlek. – állt fel, majd kijött velem az ajtóhoz. — Szép álmokat. — mondta, és megcsókolt.

— Neked is. – mosolyogtam rá, majd beléptem lakásom ajtaján.

Jimin pov.

Az elmúlt hetekben Gguk-kal kerültük egymást. Tudom, hogy azt mondtam, hogy időre van szükségem, de amikor megláttam azt a képet vele és a volt barátjával, kicsit mérges lettem.

Hisz úgy volt, hogy megpróbáljuk. És ez egy olyan érzést keltett, hogy még mindig szereti az exét, és csak megjátsza azt ahogy velem viselkedik. De rájöttem, hogy nem.

Idő közben, vissza hívtak a cégtől, és közölték velem, hogy enyém az állás.

Ma estére egyáltalán nem számíttam arra, hogy Jeongguk átjön hozzánk.

Jihyun csak egyszer jött szólni, hogy menjek fürödni, mert ő is akar menni, és, hogy menjek én hamarabb. Nem gyanítottam semmit, de amikor benyitottam a mosdóba, egy nagyon szép látvány fogadott.

Jeongguk letolt gatyával. Bár nem értem, miért húzza le ennyire a nadrágját, de örültem neki. Eléggé jó feneke van.

Hirtelen felém kapja a fejét, és zavartan elkezd mondani nekem valamit.

— Megtennéd, hogy úgy teszel, hogy ez meg sem történt volna? – kérdezi.

— Oh-öhm, bocsi, nem tudtam, hogy itt vagy. És gondolom igen..

— Megtennéd, hogy kimész? – kérdezte kicsit sürgetve engem, hogy minél hamarabb hadjam el a helységet.

— Most. – feleltem, és ki is mentem.

Vigyorogtam, mint egy vadalma, de komor tekintettel néztem öcsémre mikor bementem a nappaliba.

— Te tényleg halott vagy agyilag, vagy csak teteted? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

Egy vigyor kíséretében nézett rám, majd elkezdte modani a kifogását amit én karbatett kézzel halgattam.

— Láttam, hogy az utóbbi időben mennyire elhidegültetek egymástól, és ezt nem akarom. Jimin, te is tudod jól, hogy Jeongguk kedvel téged, és, hogy evvel a viselkedéssel mindketőtöknek csak ártasztok. Olyan nehéz lenne csak egy kicsit nem hülyének lenni és, hogy jöjjetek össze?

— Tudod, a jó dolgokért várni kell. – mondtam és otthagytam.

Amint beértem a szobámba, unalmamba eldőltem az ágyon és bekapcsoltam a zenét, és elgondolkodtam az életemen. Nem jutottam túl messzire a gondolkodással, mivel csörgött a telefonom. Taehyung hívott, elég gyakran beszélünk, és tartom neki a frontot, mindent tud, ami itt történik velem, és tud Jeonggukról is.

— Szia! – szólok bele a telefonba.

— Szia, mizu?

— Semmi különös. Veled?

— Unatkozom. Unalmas az élet nélküled. Mióta nem vagy itt, a legtöbb időmet Yoongiékkal töltöm, De szerintem már kezdem idegesíteni őket...

— Oh, vagy úgy. Hát, nulla huszonnégyben a nyakukon lógsz? – kérdezem nevetve.

— Dehogyis! Csak munka után, meg persze amikor alszom akkor nem vagyok velük. Hoseok nem engedi, hogy velük aludjak.

— Védi az urát. Hagyd őket.

— Veled és a te uraddal mi van? – kérdezi egy idő múlva.

— Megvagyunk. – felelem. — Van egy képem amin rajta vagyunk, még kiskorunkban, az öcsém is rajta van, csak akkor ő eltaknyolt az úton, és bőgott. – nevettem.

— Mutasd!

Előkerestem az említett képet, hogy mutassam meg neki, és eltűnődtem azon, hogy még gyerekekként is milyen aranyos párt alkottunk együtt.